“Sajtóképesebb nem jut eszedbe, Robi?” – kérdezi mosolyogva Belinszky Gabriella, az LBT Kft. ügyvezetője férjétől, Mező Róbert ortopéd főorvostól, a cég szakmai igazgatójától, miután elhangzik a Villon-idézet: „és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.” Mező doktor egy bő negyven évvel ezelőtti esetet idéz fel, mikor azt kérdezem, milyen emlékezetes visszajelzéseket kaptak a páciensektől az általuk fejlesztett vagy forgalmazott rehabilitációs eszközökről.A 80-as évek elejére repülünk vissza. „Egy nyomdászembernek este tíz körül lettem kész a művégtagjával. Két gyermek várta vissza, egy daganat miatt kellett levágni a lábát.” Ha valaki combamputált, akkor a fenekén jár, az első járási kísérlet pedig mindig iszonyatos igénybevétel a betegnek. Kipróbálta a műlábat, rettenetesen izzadt, majd a végén elhangzott a Villon-idézet és a hála, hogy már nem így kell mozognia.

A mozgásukban korlátozottak kiszolgáltatottságát, a helyzet groteszk, néha megmosolyogtató szomorúságát leírandó juthatott a doktor eszébe épp ez a példa. Róbert azt mondja, ez volt pályája egyik meghatározó élménye, amiből azt látta, lehet, hogy nem csinálja rosszul.
„A Mező? Az egyik legjobb orvos, akivel találkoztunk” – mondja egy barátunk, aki szülési agykárosodással élő kisfiával többször is megfordult nála a kifejezetten ezeknek a gyermekeknek fenntartott ingyenes ortopédiai rendelésen. „Van egy társadalmi krédónk, mi ezeket tényleg azért csináljuk, hogy jó legyen” – mondja az üzlet melletti missziójukról Róbert.

A valódi tudás belül van
Az LBT Dr. Orto márkanév alatt gyárt és forgalmaz gyógyászati segédeszközöket, például ortéziseket, lábágyakat (mennyivel szebb kifejezés ez a talpbetétre) és protéziseket. „Hétfőn­ként az összes műszerészünk szanaszét van a rendeléseken, itt most csak azért üres a polc” – mutat jobbra az ortopédiai műhelyben Gabriella. Budapesti, Béke úti telephelyükön készülnek a különböző ortopéd eszközök, de a Dr. Orto Egészségközpontban szakrendelés és tanácsadás is van, és egy kisebb cipészműhelyt is berendeztek.

Az ortopédiai műhelyt nézzük meg először, ahonnan főként alsó végtagi eszközök kerülnek ki, de vannak itt komplett járógépek, ültetőmodulok is, és egyedi talpat is építenek különböző lábdeformitásokhoz. A folyamat mindig méretvétellel kezdődik, már itt fontos a teammunka, a páciens, az orvos és a gyógytornász együttműködése. Szakembereik, az ortopéd műszerészek készítik el az eszközöket, és ők viszik el a rendelésekre, ahol méretre igazítják, és ha kell, még korrigálnak rajta. „Mindig pontosan tudni kell a terápiás célt, hogy az eszköz milyen szinten korrigálja, segítse a járást.”

Részben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK, korábbi OEP) kötött szerződés alapján, vagyis tb-alapon látják el a rehabilitációra szoruló betegeket, de a koronavírus-járványban, főleg a tavalyi év második felében már a privát vonalon is egyre többen rájuk találtak – mondja Gabriella, miközben átérünk a cipészeti részlegre.

Budapesten a cipőgyártás előkészítése és befejezése zajlik, a nagyüzemi részét a magyar cipőközpontnak tartott Martfű melletti Nagyrévre vitték. A bonyolultabb lábbelik a fővárosban készülnek, van, hogy egy–másfél heti munkával. A NEAK nem annyira differenciálja a támogatást, ezért sok gyártó nem vállalja a bonyolultabb cipők elkészítését, ők azon kevesek közé tartoznak, akik igen.

A méretvételt rendszeresen modernizálják, a régebbi technológiák – gipszminta és roppanóhab – mellett 3D szkennerrel is dolgoznak. Épp most szereztek be egy új betétmarógépet, de van olyan betét is, amit 3D nyomtatással gyártanak. Utóbbi eddig házon kívül zajlott, de idén nyáron két nyomtatóval bővítik gépparkjukat. A talpbetétek ára tízezer és harmincezer forint között szóródik, a sportbetétek a legdrágábbak.

Közben tesztelik saját fejlesztésű, interaktív cipőkonfigurátorukat is, és idén egy lézeres bőrkivágó szabászgép váltja fel a papír cipőszabásmintákat.
Gabriella az mondja, próbálják ötvözni a divatigényeket az ortopédtechnológiai szempontokkal. A bemutatóteremben kiállított cipők többsége tényleg normális utcai cipőre hasonlít, „a valódi tudás belül van elrejtve”. Minden egyedileg, méretre és bőrből készül. „Aki mokaszint szeretne, ne hozzánk jöjjön” – mondja. Hiszen az ortopéd cipők úgy tartják, védik és korrigálják a lábat, hogy eleve merevebbek, hordásukat meg kell szokni.

A szakmunkás orvos
Dr. Orto, vagyis Mező Róbert ortopéd és rehabilitációs szakorvos az orvosi elvégzése után, negyvennégy éve kezdett dolgozni az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) amputációs osztályán. Azt látta, hogy a művégtagok nem készülnek el elég gyorsan és elég jó minőségben.
„Fiatal orvos voltam, kellően határozott elképzelésekkel” – indokolja, hogy simán megmondta az ottani ortopéd műhelyben dolgozóknak, hogy ez így nem jó. Ügyeleti idejében maga kezdett el művégtagokat faragni, és akkori főnöke, az OORI igazgatója, Borsay János is támogatta technikai érdeklődését. Így aztán Mező doktor hamarosan külön kis műhelyt szervezett az intézetben, ahol ideiglenes művégtagokat készített.

„Ügyeletben nem olvasgattam, hanem műlábakat faragtam.” Aztán azt gondolta, ha ez úgyis megy neki, orvosi diplomája mellé szerez egy szakmunkásvizsgát is. Így lett gyógyászatisegédeszköz-készítő szakmunkás. Miután ezt a tízéves érettségi találkozón elmesélte az osztálytársainak, „ment a pletyka, hogy a Mező Robi otthagyta az orvosi hivatását, és elment falábat faragni”.
Gyakorló rehabilitációs szakorvos lévén látta, hogy nemcsak a művégtagoknál, hanem a lúdtalpbetéteknél is vannak hiányosságok a hazai kínálatban, közben hajtotta a technikai érdeklődés, és számos új segédeszközön ötletelt.

A rendszerváltás környékén még nem igazán voltak Magyarországon ortopédiai segédeszközöket gyártó magáncégek, a piac viszont kezdett kinyílni. Az ifjú Mező doktort egy véletlen sodorta össze Oláh Zsuzsa mérnök-közgazdásszal. Zsuzsa egy amerikai tanulmányút után, még a rendszerváltás előtt elkezdett innováció- és találmánymenedzsmenttel (most nagyjából startupinkubációnak hívhatnánk) foglalkozni, Róbert innovációs ötletei rögtön pozitív fogadtatásra találtak nála. Mező doktor ismerte az ortopédiai segédeszközök piacát, hogy miből van hiány itthon, ennek tükrében Zsuzsa azt javasolta Róbertnek, hogy indítsanak vállalkozást.
Az akkor szükséges egymillió forintos kezdőtőke felét a doktor tette a cégbe, a maradékot Zsuzsa és egyik akkori vállalkozásában, a Vepex Kft.-ben lévő további négy közgazdász kollégája, a tulajdonviszonyok is eszerint oszlottak meg. Az akkor a budai Karolina úton lévő Ortopéd Klinika mellett kibéreltek egy tizennyolc négyzetméteres üzlethelyiséget, és elkezdtek lúdtal­p­­­betéteket és speciális térdrögzítőket árulni.

Egymástól függetlenül egyébként mindketten szívesen anekdotáznak azon, hogy eredetileg Lúdtalpbetéti Társaság néven akarták bejegyeztetni a vállalkozást, de a cégbíróság a szerinte megtévesztő név (betéti társaság) miatt nem engedte, hiába mondták, hogy Lúdtalpbetéti Társaság Kft. a hivatalos név. A gordiuszi csomót végül Zsuzsa férje, a filmrendező-író Oláh Gábor vágta át, az ő ötlete volt az LBT név.

„Nem bankbetétbe, lúdtalpbetétbe fektettük a pénzünket” – mondja mosolyogva Mező doktor. A Vepex irodájában volt egy íróasztal, az volt az LBT – Zsuzsa menedzsment cégének keretei között inkubálták a vállalkozást, az LBT pedig védjegyként szintén ide volt bejegyezve. Először egy speciális lúdtalpbetéteket gyártó német családi vállalkozással, a Globus Kremendahllal kötöttek szerződést, akik bizományba adták az LBT-nek az árut. Ez lendületet adott a kezdéshez, idővel jött a doktor műszaki ötleteinek megvalósítása és a forgalmazás mellé a gyártás is.
„Nagyon értékes a gyakorlati tudása, mert orvos létére is nyitott az újításokra, nem egy irányban gondolkozik. Állandóan jár az agya, nemcsak sebészi, hanem alkotó, műszaki tudást is hordoz magában” – mondja Róbertről Oláh Zsuzsa. A doktor is azt mondja, az ötlet mindig a betegágy mellett születik, ezért nem hagyta el soha, és nem is tervezi elhagyni orvosi hivatását.

Buldogmunka
Jelenleg Mező doktor az egyetlen orvos Magyarországon, aki ortopéd műszerész is. „Ilyen komplex tudással és ellátási szemlélettel, gyakorlattal a világban is kevesen vannak” – mondja férjéről Gabriella. Az LBT termékpalettája a 90-es évek óta egyre bővült, Róbert sorra járta a komoly szakkiállításokat, és kicsemegézte a specialitásokat nyújtó cégeket, ezek azóta is partnereik. „Bár kicsik vagyunk, évtizedes múltunk és Robi szakmai tudása egészen más helyre pozicionál minket, mint amire az árbevétel alapján predesztinálva lennénk.”

Partnereikkel termékfejlesztésben, kutatásokban is rendszeresen részt vesznek. Az olimpiák hivatalos rehabilitációs és ortopédsegédeszköz-szolgáltatójának, a német Bauerfeindnek évek óta kiemelt partnerei. Az LBT is rendszeresen lát el a felkészülési időszakban olimpikonokat, és legalább tíz éve együttműködési szerződésük van a férfi és a női kézilabda-­válogatottal.
Más neves élsportolók is az ügyfeleik közé tartoznak (erről többet üzleti titokra hivatkozva nem árulnak el). Specialitásuk a diabéteszes páciensek, vagyis a cukorbetegek lábának megóvására irányuló prevenció. Magyarországon az európai átlagnál négyszer magasabb a lábamputációk száma, és 75 százalékuk a diabétesz miatt következik be. Holott kétharmaduk megfelelő prevencióval megelőzhető lenne, magyarázza Mező doktor, hozzátéve, hogy ezt a tudomány oldaláról is próbálják elmondani a döntéshozóknak.

Ahogyan Gabriella fogalmaz, „buldogmunkával”, húsz év alatt felépítettek egy digitalizált adatbázist többezres, épített kaptafa parkjukra alapozva. Egy műegyetemi matematikus segítségével most azon dolgoznak, hogy egységes rendszerré hozzák össze. Ezzel a Mező doktor fejében lévő tudást vagy legalábbis annak egy fontos részét át tudják konvertálni az algoritmusokba.

„Megtanultuk, hogy kis pénzből kell nagyokat alkotni, sokan barátilag, küldetéstudatból segítenek” – mondják. Mert nem voltak eurómillióik az egyes fejlesztési lépésekre. „Sokszor a kispénzűségünk visz rá a találékonyságra.” A magyar tb egyre kevesebbet rak hozzá a működésükhöz, de ők mindent megtesznek, hogy jó minőségben szolgáltassanak, és igyekeznek kihasználni minden pályázati lehetőséget. Gabriella azt mondja, az elmúlt évek, különösen 2021 adózott eredményén egyértelműen látszik a pályázati támogatás. Tizenöt éve nem vettek ki osztalékot a cégből, mindent visszaforgatnak a fejlesztésekbe és a pályázati önrészekbe.
„Ebből nem lesz jacht, ez egy nagyon munkás terület” – foglalja össze mosolyogva Mező doktor, hogy minden darabhoz komoly szaktudás, fejlesztés és humán erőforrás kötődik, és nagyon nehéz kérdés az utánpótlás, a szakmai tudás technológiai átmentése ezért létkérdés.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől kapott finanszírozás nem igazán követi a piaci trendeket, a kezdeti profitokat már nem tudják elérni, de tisztességes ellátást azért még igen. „Próbáljuk tartani ellátási színvonalunkat – mondja Belinszky Gabriella. – Az, hogy még mindig tudunk tisztességes ellátást csinálni, rettentő sok racionalizálás eredménye.”
Polonyi Balázs, a német Ottobock gyógyászati segédeszköz forgalmazó magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója is úgy látja, az alulfinanszírozottság miatt ebben a szektorban kevesen tudnak igazán innoválni, de az LBT az egyik olyan cég, amelyik például az ortopédcipő- és a talpbetétgyártásban kimagaslik a mezőnyből.

„Szemléletük páciens- és fejlődésközpontú.” Szerinte Magyarországon a rehabilitációs eszközökkel való alapellátás még mindig a 70-es évek szintjén vegetál. Az Ottobock a saját forgalmazás és NEAK-szerződés keretében történő ellátás mellett partnereken keresztül is forgalmaz ilyen eszközöket, ezért gyakorlatilag az összes hazai ortopédtechnikai céggel kapcsolatban vannak.

Itthon több száz ortopédtechnikai cég van, közülük száz az igazán meghatározó. Polonyi azt mondja, korszerű ellátáshoz csak egy speciális konstrukció, az egyedi méltányossági engedély keretében lehet hozzájutni, amikor nem kevés önrészt fizet a páciens egy korszerűbb eszközért.
Nem véletlen, hogy az LBT eredményei mögött Gabriella a racionalizálást említi, ez az ő terepe. 2009-ben érkezett a céghez ügyvezetőnek, mert bizalmi emberre volt szükség a világválság után. Így lett az LBT családi vállalkozás, 44-44 százalékos tulajdonrésszel a szakmai igazgató Mező doktor és felesége a többségi tulajdonos, míg pénzügyi igazgatójuk és az egyik eredeti tulajdonos osztoznak a fennmaradó részesedésen.

Gabriella programozó matematikus, a bankszférában dolgozott, részt vett a bankkártya hazai bevezetésében, lakossági informatikai üzletágat vezetett, majd gyermeke születése után szabadúszó tanácsadó lett. 2009-ben az LBT új ügyvezetőjeként neki is bele kellett szoknia a szerepbe. „Itt azért a költségvetés néhány nullával rövidebb, mint a bankszektorban” – mondja arról, hogy nehéz volt az eleje, míg levezényelte a működés racionalizálását az új vállalatirányítási rendszer bevezetésétől a költségcsökkentésig.

Az LBT-nek és a Dr. Orto márkának Budapesten négy önálló üzlete van, de országszerte mennek a rendelésekre ortopéd technikusaik, és az összes hazai gyermekrehabilitációs osztályon ők készítik az alsóvégtag-ortéziseket. Kiemelten foglalkoznak a szülési agykárosodás miatt mozgásukban korlátozott gyermekekkel a fővárosi Pető Intézetben, és Csepelen is van egy telephelyük a felnőttrehabilitáció kiszolgálására. Ezenkívül havi több száz ügyfél érkezik orvosi ajánlás nélkül, fájós lábbal, és keres így gyógyírt problémájára.
Üzleteikben számos, a tb által nem támogatott, jó minőségű ortézis kapható. Ezek közül kiemelik a „toe off” nevű, svéd dinamikus járássegítő eszközt, amit ők hoztak be Magyarországra, majd tizenöt évig küzdöttek azért, hogy befogadja a társadalombiztosítás (ez tavaly végül megtörtént). Róbert már szalad is a számítógépéért, hogy videókon mutassa meg a működését.

Szárnyaló lábak
„Rápróbáltuk az eszközt, és patakokban folyt a könnye, hogy tud járni” – meséli Gabriella, miközben Róbert a felvételt mutatja. Informatikusuk fia tizennyolc évesen stroke-ot kapott, több életmentő műtét után került rehabilitációra, több mint egy évet töltött ott. Itt a hagyományos, tb által finanszírozott ortézist kapta, majd felpróbálta a toe off típusút, és azóta tud járni, önálló életet él, a segédeszközt már alig használja, sőt ismét sportol. Hasonlóképpen segített a szerkezet Mező doktor bátyjának is, akinek a stroke után az állt a zárójelentésében, hogy egész életében kerekesszékes lesz.

„Nézze meg, ide lehet eljuttatni egy embert. Zseniális találmány, annyira bosszant, hogy nem én találtam ki” – nevet Róbert, hozzátéve, hogy a továbbfejlesztésben már ők is részt vettek. Ha a Magyarországon stroke miatt megbetegedett emberek közül két százalékkal többet tudnának önellátóvá tenni ennek segítségével, az fedezné a teljes magyarországi ellátást, merthogy tulajdonképpen egy hét rehabilitáció többe kerül, mint egy ilyen eszköz, mondja Róbert. A páciensekről készült videókat, sikersztorikat mutatják a leglelkesebben, végül egy festményt, amit köszönetképpen festett egy betege. A képen sötét háttér előtt lábfejek láthatók – szárnyakkal.