Játszótér, ahol bármit lehet
Kis Arnold kecskeméti közgazdásznak nagyjából tíz éve tetszett meg egy napszemüvegkeret, de kiderült, hogy kicsi is, női is. Alkotásra, munkájának kézzel fogható eredményére vágyva apja garázsában nekiállt, hogy elkészítse magának ugyanazt – fából. Aztán sorra jöttek a kérések barátoktól, a családtól, majd valódi vevőktől. Arnold bővítette technikai tudását, és a klasszikus fakeretek hamar bekerültek a budapesti dizájnerüzletek kínálatába. Idővel az optikák is elkezdtek felfigyelni az egyedülálló termékekre.

A lényegében átlátszó kompozit burkolat hasonló a Forma–1-es ­autók építésénél, az űrhajóknál használ­­t­ak­hoz. Könnyű és elnyű­hetetlen.

A mai pillekönnyű Thinwood szemüvegek már nem egyszerű fából készülnek. Alapjuk egy vékony furnérlemez, két oldalán üvegszövet és epoxigyanta van. A lényegében átlátszó kompozit burkolat hasonló a Forma–1-es autók építésénél, az űrhajóknál használtakhoz. Könnyű és elnyűhetetlen.
Az első bemutató széria 2016-ban készült el, aztán 2018-ban már nemzetközi kiállításokon, Párizsban, Berlinben, Münchenben, Milánóban is megjelentek a Thinwood szemüvegek.

Ma nagyjából harminc százalékukat értékesítik külföldön, Németország, Belgium, Luxemburg és Ausztrália mellett Kanadába is rendszeresen készítenek szemüvegeket. Három éven belül külföldön is nyitnának egy Thinwood Szemüvegszabóságot.

Miután ugyanis a járvány megtépázta az optikákat is, Arnold és akkor már munkatársa (és felesége), az értékesítést irányító Varga Zsófia úgy döntöttek, hogy közvetlenül a végfelhasználóknak szeretnének eladni. A fővárosi pop-up üzletekben és a kitelepüléseiken találkoztak az egyedi igényekkel.
„Itt legyen egy picit vastagabb, ott legyen egy kicsit rövidebb, ez a piros lehetne kicsit vibrálóbb.” Így született meg a Szemüvegszabóság, ahol a konzultációkat egy-egy órásra tervezik, és mire elkészül a tökéletes szemüveg, általában három–öt alkalommal találkoztak a vásárlóval.

„Rájöttünk Zsófival, hogy ez az a dolog, amit egy átlagos optikában nem kapsz meg, mert abból kell választanod, ami ott van, és biztos, hogy kompromisszumot kell kötnöd” – mondja Arnold. „Létrehoztunk egy játszóteret – veszi át a szót Zsófi –, ahol kis túlzással bármit lehet.” Megtalálja itt a számításait az is, aki bevállalósabb darabot szeretne, és a biztonsági játékos is. Hiszen vannak olyanok is, akiknek túl keskeny vagy túl széles az arcuk, és a sztenderd tömeggyártásban nem készül nekik való keret.

Ami azonban egy vérbeli szemüvegest elkápráztat, az a színek és minták végtelensége. Nincs olyan minta, rajz, grafika, festmény, amit ne lehetne rávarázsolni a Thinwood keretekre. „Elég addiktív dolog ez, kevés olyan vevőnk van, aki megáll egy szemüvegnél, sokan egy éven belül visszajönnek, hogy újabbat szeretnének” – mondja Arnold, és ezt tökéletesen meg tudom érteni. Beszélgetésünk közben erősen kell koncentrálnom, hogy ne az asztalon kiterített mintákat és a falon elhelyezett kereteket pásztázzam minden pillanatban.

Csak egy cipő, amit hordani lehet
Illés Kati mindig cipőtervezőnek készült. Már az általános iskolában is megpróbált kezdetleges lábbelit alkotni magának. A Kisképzőn (mai nevén Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium), a bőr szakon tanulta meg az alapokat. Az Iparművészeti Főiskolán végül a ruha lett a főszakja, de a bőrt is elvégezte. Egy ideig párhuzamosan készített cipőket és ruhákat, később kis szériában egyedi lábbeliket egy üzletláncnak, majd becsatlakozott egyik barátja szalonjába, ahol esküvői cipők kerültek ki a keze alól.

„Ha már ruhákat nem készítek, a cipőknél nagyon sok ruhás megoldást alkalmazok, így ötvözöm a kettőt. Sok a selyem, a muszlim, a bársony, használok gyöngyöket, zsabókat.” Kati hangjából évtizedek munkája után is őszinte lelkesedés árad, amikor a termékeiről mesél.

Hét-nyolc éve került be egy divattervező közösségbe, a Ballonba, jelenleg a budai Prizma Designer Store a bázisa. Itt főleg mintadarabok láthatók, itt lehet élőben megfogdosni és megismerni a különleges lábbeliket azoknak, akik egyedi cipőt akarnak készíttetni. Az Illés Kati-s stílusjegyek könnyen felismerhetők, alapjukat az élénk színek merész használata adja.

„Szeretem magam elkészíteni a kaptafát is. Csináltam már például szív alakút és olyat is, aminek feláll az orra. Tervezésnél fontos, hogy az ember tudja, hogyan kell létrehozni egy cipőt, mert akkor ismeri a határokat, csak így lehet bátran kísérletezni.” Kati a főiskola után egy ideig egy németországi cipész mellett tanulta a technikát.

„Rengetegszer kapom azt is, hogy nagyon szép, de hova fogom ezt felvenni. Én meg csak azt tudom válaszolni, hogy hát, bárhova, utcára, munkába” – nevet. Bár napjainkban a divat- és a cipőtervezés tulajdonképpen művészeti ággá, önkifejezési formává fejlődött, mégiscsak alkalmazott műfaj. „Sohasem tervezek öncélú cipőket, minden darab, akármilyen különleges, csak egy cipő, amit hordani lehet.”

Talizmán az Oscaron
Amikor Sipos Zsuzsanna, a Dűne című film díszletberendezője márciusban színpadra lépett az Oscar-gálán, hogy átvegye a neki ítélt szobrot, fekete esélyije mellé mindössze két kiegészítőt viselt. A robusztus, aranyozott réz fülbevaló és karkötő is Reményi Éva Talisman kollekciójába tartozik. Éva a kollekció darabjait szerencsehozónak szánta Zsuzsannának, úgy tűnik, nem hiába.

„A Talisman kollekciót a covid kezdetén terveztem – mondja Éva. – Egyfajta talizmánt szerettem volna adni az emberek kezébe, amit védelmező, szerencsehozó funkcióval ruházhatnak fel. Modern, urbánus talizmán ez. Máig ennek a nagy nyakláncát viselem szinte mindennap. Ha valaki engem lát, azt gondolhatja, hogy nincs is más ékszerem.”

Bár közgazdásznak tanult idegenforgalom és szálloda szakon, egy percet sem dolgozott a szakmában. Az ékszerkészítésbe hobbiból vágott bele, közben lap- és könyvkiadóknál dolgozott. Gyerekkora óta feljárt „kutakodni” a nagymama hatalmas, ódon padlására. Már felnőtten bukkant alumíniumdarabokra egy régi kosárban – dédapja alumíniumgyárban dolgozott.

A puha anyag tapintása elindított benne valamit, az interneten rátalált (a csupán névrokon) Reményi Katalin ötvösművész nyílt alkotóműhelyére, ahol magával ragadták az anyagmegmunkálásban rejlő végtelen lehetőségek. Végül huszonnyolc évesen belefogott a kétéves ötvösképzésbe a Práter utcában. „Életem legszebb időszaka volt! Rátaláltam arra, amit már olyan régóta kerestem” – mondja.

Mire 2012-ben befejezte az iskolát, meg is alapította az Eva Remenyi márkát. Minden kollekciója egy kicsit más, de jellemzőek az ősi ötvösség stílusjegyei, az elnagyolt, tökéletlen felületű, robusztus, nagy ékszerek. Az Archaic darabjai például olyanok, mintha egy ásatáson kerültek volna elő, a tavaly nyáron megjelent, a csigaházas apró polipokról elnevezett Nautilus sorozatban a tekeredő spirálformák jelennek meg.

Nagyjából három évvel ezelőttre datálja azt, hogy sikerült teljesen megtalálnia alkotói hangját, amit a természetközeli, organikus felületek és pici tökéletlenség jellemeznek. Az arany és ezüst ékszerek hazai forrásból származó, újrahasznosított alapanyagból készülnek, a réz ékszerek alapanyaga az EU-ból érkezik.