A Baywatchban kisebbnek tűntek a jetskik, állapítom meg a Maritime óbudai, háromszintes üzletébe lépve. Rögtön a jetskik mellett csónakok és hajók fogadnak, hogy tisztában legyek vele, hova kerültem. A mentőmellények, lapátok és az iránytűk is árulkodók lennének, vagy a bulinegyed turistáin a nyakba kötött pulóverhez szinte kötelező vitorláscipő is. Annyi különbséggel, hogy itt az utóbbi tényleg értelmezhető, és nem csak divathóbort.

„Úgy hetven éve kezdődött” – mondja rövid gondolkozás után Szemkeő Gábor, a Maritime Kft. egyik ügyvezetője. A vállalkozásban hivatalosan még felesége, Beregszászi Katalin és lánya, Zsófia is ezt a posztot tölti be. Gábor annak idején, még négyévesen nagyszüleinél, Kisorosziban, a Dunán ült először hajóba. „Motorcsónakom nekem volt először a családban. Már az is 1970-ben volt” – emlékszik vissza. A napi ügyeket elsősorban Katalin tartja kézben. Erről érkezésem után nem sokkal gyakorlati tapasztalatot is szerzek.

A bolt földszintjének egyik félreeső helyiségében tucatnyi kamera képét mutatja két monitor, így szemmel lehet tartani, mit csinálnak éppen a munkatársak, és a vevők mellett van-e valaki, hogy segítsen nekik. „Munkaszervezési és biztonsági kérdés is. Volt már, hogy eltettük borítékba a tízezer forintot, amit rosszul adtunk vissza, hogy ha visszajön a vevő, oda tudjuk neki adni” – mondja Katalin. Kétezer négyzetméteren szükség is van a figyelemre, de ez az akkurátusság már akkor is megvolt, amikor még csak egy családi ház garázsában működtek.

Egy hatméteres ladik
Annak ellenére, hogy Gábor már gyerekkorában megismerkedett a hajózással, csak jóval később, a rendszerváltás környékén jutott eszébe, hogy üzletet is csinál a hobbijából. Katalin korábban külkereskedelemmel, nevezetesen buszok exportjával foglalkozott egy állami vállalatnál. „A rendszerváltás után még visszamehettem volna, de ez a munka sok utazással járt – mondja arról az időszakról. – Közben viszont megszületett Zsófi, már nem akartam sokszor távol lenni.”

Ekkor döntöttek úgy, hogy a hobbijukból vállalkozást építenek. Ehhez az is kellett, hogy Katalintól se álljon távol a hajózás. 1987-ben, már terhesen bevállalt egy dunai hajózást a férjével, Budapesttől a németországi Kehlheimig (eddig hajózható a Duna) hajóztak fel.

A vasfüggönyön át oda-vissza közlekedni komoly feladat volt a csehszlovák határőrök szúrós tekintetének kereszttüzében, de Gábor és Katalin más miatt is bátornak számított. „Kisebb hajóval ritkán mennek felfelé a Dunán, inkább elviszik Németországig, és onnan lefelé biztonságosabban hajóznak” – mondja Katalin. „Egy hatméteres ladik volt” – válaszolja nevetve, amikor arról érdeklődöm, mivel hajózták végig az utat. „A kikötőben odajött egy német férfi, és azt mondta, megsüvegel minket, mert ők még a nagy hajóikkal sem vágnak bele egy ilyen útba. Mint kiderült, hajógyáros volt” – emlékszik vissza Gábor.

Az 1991-ben megalapított Maritime Kft.-t budakalászi házukhoz épített garázsokban indították el. Itt kezdtek el használt hajókat, Regal motorcsónakokat és hozzájuk tartozó felszereléseket árulni. Eleinte főleg egy osztrák beszállítójuk volt, Weiland Boote, akivel egy friedrichshafeni vásáron találkoztak. „Eljött Magyarországra, megnézte, milyen üzletnek szállítana. Nem esett kétségbe, látott már ilyet” – mondja mosolyogva Katalin. „Teljesen a nulláról indultak”, és fokozatosan tapasztalták ki, mire van szükségük az itthoni hajósoknak.

„Annyit megtanultunk, hogy a hajósok a világ végére is hajlandók elmenni, hogy beszerezzék, ami nekik kell” – mondja Katalin. Az ötszázezer forint készpénzzel és az apportként számított csónakszállító utánfutóval, munkacsónakkal, csónakmotorokkal, írógéppel és tőkésített bérleti joggal elinduló vállalkozásról hamar kiderült, hogy megéri működtetni. 1992 végén már 13 millió forint forgalmuk volt – pedig a rendszerváltás körüli éveket a kínlódás időszakának nevezték. Akkoriban nem csak hajós holmit tartottak, kereskedtek szerszámokkal is, el kellett telnie néhány évnek, hogy kínálatuk letisztuljon. A harmadik év végén már négyszázféle termék volt kapható az üzletben, ezzel persze a hely­igényük is megnőtt.

1995-ben költöztek a Szentendrei útra, a régi óbudai házgyár területére. Itt előbb ötven négyzetméteren kezdtek dolgozni, majd sorban béreltek ki újabb irodákat, helyiségeket. Amikor 2017-ben innen is elköltöztek, már 750 négyzetmétert hagytak maguk mögött. „A valódi hajósok szerettek odajárni. Akár órákat elkóvályogtak ott. Miután onnan is elköltöztünk, sokan mondták, hogy hiányzik nekik a hangulat. Aztán persze már itt is megtalálták” – mondja Katalin, aki a nagyobb térben is az egyszerű árufeltöltési technikában bízik.

Katalin – saját szavaival – mindent teletöm áruval. Ehhez már csak annyit tesz hozzá, hogy „ne a polc legyen szép, hanem az áru”. Amiből ma már legalább húsz–harmincezer féle van náluk. „A vevőknek, akik nem tudták, hol találnak minket, azt mondtuk, hogy mi takarjuk el az Auchant. Ennyi reklámot belevittünk a dologba” – mondják viccelődve a Szentendrei úti üzletükről. És valószínűleg nem csak a hajózási üzletben hasznos az az üzletpolitikájuk, hogy kell tartani drága és olcsó árut is. „Ha csak az ötvenezer forintos termék van a polcon, a vevő azt mondja, hogy meg tudja venni máshol olcsóbban is. Ha kiteszem mellé a tízezer forintost, látni fogja a minőségbeli különbséget.”

Szeretek nő lenni a szakmában
A Szentendrei úti bérleményből három hónap alatt kellett átköltözniük az óbudai Gyöngysor utcába. Itt vettek meg egy régi CBA-épületet, és nagyjából 350 millió forintból a mai formájába hozták a kétezer négyzetméteres üzletet. „Sohasem vettünk fel hitelt. Mindig tudtuk, hogy a Szentendrei úti bérlet bizonytalan, ezért spóroltunk” – hangzik a válasz a kérdésre, hogy miből valósították meg a költözést. „A feleségem bölcsen vitte a pénzügyeket” – mondja Gábor.

A stabil háttér megteremtéséhez fontos volt, hogy felismerjék a magyar hajózási piac sajátosságait. „Nagyobb országokban meg lehet élni abból, hogy valaki egy-egy termékkörre specializálódik. A mi kis piacunkon ezt nem lehet.” Gyakran indulnak közbeszerzéseken is. A 2017-es magyarországi vizes vb-n a Balatonra öt Zodiac Pro 750-es csónakot szállítottak.

„Hatalmas árukészletük van, valószínűleg a legnagyobb az országban” – erősíti meg Mezey Zoltán, a hajótervezéssel és gyártással foglalkozó Flaar Kft. ügyvezetője, a Maritime rendszeres vásárlója. Főleg „apróságokat”, vonószemeket, kormányműveket, fedeleket szerez be Szemkeőéktől. „Sokszor az is előnyös, hogy egy-egy új terméket náluk kézbe tudok venni. Hiába van katalógusuk a külföldieknek, a személyes tapasztalat nagyon ffontos.”
A boltba betérnek külföldiek is („a legjobb reklám a szájról szájra terjedő”), de főleg magyarok vásárolnak náluk, akik Katalinék szerint évek óta érezhetően egyre jobban értenek a hobbijukhoz, és többségük magyar vizeken hajózik. „Sokan mennek a Drávára. A Balaton pedig kezd kifejezetten exkluzív lenni” – mondja Gábor. Magyarországon negyvenezer lajstromozott hajó van, a Maritime partnerlistáján – ahova minden vevőjük felkerül – már 61 ezren vannak, köztük Fa Nándor, akitől volt, hogy maguk is vásároltak.

A Maritime partnerlistáján már 61 ezren vannak, köztük Fa Nándor.

„Szeretek nő lenni a szakmában. Sokszor meglepődnek a vevők, amikor a »főnök urat« keresik, hogy a legkisebb nő áll eléjük. Szeretem bebizonyítani, hogy értek hozzá” – mondja Katalin. Régebben még a könyvelést is ő intézte, ezért óvatosan rákérdeztem: nem mikromenedzsel egy kicsit? „Muszáj – hangzik a határozott válasz. – Emlékeztetni kell a kollégákat a feladatukra.” Amiből van bőven, főleg hajózási szezonban. „Akár nyolcszoros különbség is van bevételben a leggyengébb és a legjobb hónap bevétele között.”

Jelenleg tizennyolc alkalmazottal dolgoznak a boltban, van, aki már harminc éve munkatársuk. „Nem a pénz a motiváció, hanem ha egy ügyfél visszatér, és azt mondja, hogy magához jöttem, mert múltkor is tudott segíteni” – mondja Katalin. Nem volt mindenki ilyen jóhiszemű: 2002-ben két munkatársuk cégadatokat hónuk alá csapva távozott, és céget indítottak. „Megkeresték a beszállítóimat, akik többnyire nem adtak nekik árut. Aztán csődbe is mentek.”

Ettől a Maritime-nál egyáltalán nem tartanak. „Naponta nézzük, hogy sikerül-e jobban teljesítenünk az előző év ugyanezen időszakához képest. Aztán szilveszter után mindig új év kezdődik a nulláról. Ez azért nagy stressz” – mondja Katalin. De nem úgy tűnik, hogy erről a stresszről egyhamar lemondanának.