Ha így folytatjuk, az euró lassan bevezeti önmagát. Mostanában elég gyakran hallhattuk ennek a mondatnak valamelyik változatát. Nem csoda, nyár óta másról sem szólnak a hírek, csak a forintgyengülésről. Év elején még volt, hogy 353 forintot adtak egy euróért, az orosz–ukrán háború kitörésével és az EU-s pénzek elapadásának hírére aztán meredek lejtőre került az árfolyam: júniusban már 400 forint volt egy euró, október közepén pedig 430 felett is járt a jegyzés.
A forintgyengülés ellen a gazdaságpolitika nem tud vagy nem akar érdemben fellépni. Pedig a hivatalos euróbevezetést elviekben vállalta az ország az Európai Unióhoz való 2004-es csatlakozással, ám igazán komolyan vehető céldátumot azóta egyik kormányzati ciklus alatt sem tűztek ki (a legfrappánsabb megfigyelést ezzel kapcsolatban Király Júlia volt jegybanki alelnök tette), az elmúlt tizenkét év Orbán-kormányai meg végképp a kényelmesen távoli jövő homályába tolták.
A forint vásárlóerejének csökkenése ugyanakkor húsba vágó gazdasági realitás, nem csoda, ha egyre többen döntenek úgy, hogy euróalapú elszámolásra állnak át. A Schiller Rentnél nyár közepe óta már csak euróval lehet autót bérelni. Sok más piacon, a kiadó raktáraknál vagy egyes rendezvényhelyszíneken már évek óta ez a helyzet.
Ezek ugyanakkor viszonylag jól behatárolható területek, amiket olyan piaci sajátosságok is befolyásolnak, mint hogy a vevői oldal nagy része eleve euróban kapja a jövedelmét. A fű alatt bevezetett euró markáns jele lenne, ha már magánszemélyek közötti tranzakciókban is felütné a fejét az euróalapú elszámolás – például az ingatlanpiacon.
