Vágyom rá, hogy legyenek példaképeim. Nekem nem Elon Musk az üzleti ikon. Földhözragadtabb, botrányokkal kevésbé árnyékolt, mégis innovatív szereplőket keresek. Egy üzleti ikon a rajongási élményen túl inspirál is, üzleti értéket, stílust, jövőképet formál. A Patagonia sportmárka alapítója, Yvon Chouinard – vajon hányan ismerik a nevét Muskhoz képest? – a hárommilliárd dollár értékű vállalat egészét egy nonprofit szervezetre […]
Vágyom rá, hogy legyenek példaképeim. Nekem nem Elon Musk az üzleti ikon. Földhözragadtabb, botrányokkal kevésbé árnyékolt, mégis innovatív szereplőket keresek. Egy üzleti ikon a rajongási élményen túl inspirál is, üzleti értéket, stílust, jövőképet formál.
A színpadon: „Nemcsak a világűrbe tartva lehet innoválni, de a földön maradva is” — Pistyur Veronika
A Patagonia sportmárka alapítója, Yvon Chouinard – vajon hányan ismerik a nevét Muskhoz képest? – a hárommilliárd dollár értékű vállalat egészét egy nonprofit szervezetre és egy jótékonysági céllal létrehozott vagyonkezelőre hagyta. Ez például van olyan horderejű lépés, amitől felcsillan a szemem. Ilyen tényleg van? Hurrá! Pedig eddig is szemet, lelket gyönyörködtető volt, ahogy a cégét építette. A Patagonia-rajongók sem véletlenül a fenntartható fogyasztás hőseként tisztelik őt. Magam is követem az útját, amióta bizonyítékokat keresek rá, hogy igenis, lehet jó az üzletnek, ami a világnak is az. Hogy a mennyiség mellett a minőség is lehet szempont. Hogy az egyéni érdeken és a profit dominanciáján túl vannak közösségi érdekek is, amiket ha figyelembe veszünk, attól még nem kötünk rossz üzletet, sőt a jövő generációinak is bőséggel elegendő maradhat.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Decemberben Tilesch György tér vissza!
Nyáron a kertjével lehet ereje teljében, de bent is kellemesen működik a húsokhoz egy Ázsiát megjárt latin-amerikai szemüvegével közelítő Umo.
Budán vagyunk, a Vár Fő utca felőli tövében. Amióta elcsomagolták a Lánchidat, errefelé erősen mérsékelt a turistamozgás, azokra korlátozódik, akik a környék szállodáinak egyikébe foglaltak, mondjuk, egy olyanba, ami az Umo fölött is magasodik. De a legkevésbé sem rántottáspultos szállodaétteremről van szó. Befelé jövet a kert őszies formájában is felvillantja, miért lehetett népszerű nyáron, odabent meg diszkréten terjeng egy olyan füstös illat, amiről tüstént megkérdezzük, mihez tartozik, mert azt egyből kikérnénk. Nos, magához a hely lelkét adó grillhez, úgyhogy nem vesződünk az ezt nélkülöző előételekkel, már csak azért sem, mert nincs ilyesféle tagolás az étlapon: salátára leves, poliplábra mangalica következik rajta.
Mi a tacoválogatásra bökünk, abból sok minden kiderül, például az, hogy nem szűken mexikói, hanem pán-latin-amerikai az ihletés. (Azt direkt csak a vacsora után keressük ki, hogy a helyes megfejtés kolumbiai, és olyasvalakihez tartozik, aki két hétnél tovább utazgatott Ázsiában.) A négy tacóból a ropogós bőrkével együtt kínált, lassan főtt sertéshúsos a legjobb, ott savtól a szószon át a füstig minden egyben van, és jó a padronos is, ahol pürésítve-krémesítve-szelídítve jelenik meg a grillezett paprika, hogy hajtott tortillában is üzemképes legyen.
A gocsujangos (koreai csilipaszta – a nagy budapesti Korea-járványnak köszönhetően kéthavonta szerepel e hasábokon) pácolt marhás ananászkockákat kapott kiegészítőnek, de kaphatott volna még valami mást is, a garnélás-tejfölös-salsásból meg az derül ki, hogy hiába pótolhatatlanul csodálatos alapétel külön-külön a rák és a tejföl, nem véletlen, hogy ritkán használjuk őket egy mondatban.
Steakből háromféle van épp a lapon: a cowboyként futó csontos rib eye kiló körül indul, ahhoz nem hoztunk elég tesztelőt; a zsírtalan, sovány hátszínt, a ball tipet meg megtévedt diétázók mellett elterelésképpen tarthatják az étlapon, hogy lehessen mihez képest a tökéletes húsélmény ígéretét hordozó, márványos rib eye-t választani.
Így teszünk, és nem rontják el, olyannyira nem, hogy a belül épp csak átlangyosított, omlós rózsaszín hús a velünk tartó hároméves számára kapudrognak bizonyul – ha innentől hetente steakkel kell etetni, tudni fogom, ki a felelős. De az túlzás is lenne, mert körettel és szósszal bőven öt számjegyű tartományban vagyunk. A szószokból mi a chimichurrit választjuk, helyesen (petrezselymes-korianderes pesztó, lényegében az egyetlen értelmezhető dolog, amit az argentin konyha a világnak adott – nem, ne jöjjön nekem senki az empanadával).
Umo
Budapest I., Ponty u. 1-3.
A teszt időpontja:
2022. október 19.
Ezt ettük:
Taco válogatás:
5500
Rib-eye:
8900
Saláta:
1200
Chimichurri:
1200
Egy koktél:
3500
Egy pohár bor:
2000
Sajttorta:
2500
Crème brûlée:
2500
Egy mentes víz:
900
Szervizdíj:
4230
Összesen:
32 430 forint
A klasszikus crème brûlée-t füstös vaníliafagyi hivatott a helyhez kötni: illékony, de érdekes színt ad hozzá. A baszk sajttortáról, amikor kérdezősködünk róla, elejtik, hogy a tulaj lánya San Sebastiánból küldte haza a receptjét, de spanyol diverzánsoktól szerezhette, mert egyrészt hiányzik róla a védjegyszerű megégetés, másrészt gyümölcsszósz és gyümölcsök vannak rajta, meg körtesorbet mellette, ami a baszk puritanizmushoz képest jelentősnek mondható elhajlás New York irányába. Ellenben rendkívül finom: ahogy a zenében általában semmilyenséghez vezet, itt annyira működik a crossover.
Fontos részét képezik még a helynek a koktélok, nekünk szóban és flottul ajánlanak közülük, a mi Michelle-ünk fantázianeve például egy whiskys-málnás, érezhetően alkoholos darabot takar. A borlap írója viszont jól megnyomta a ceruzáját, úgyhogy aki egész estés, falatozással kísért társas borozásra nézné ki az Umót, az készüljön fel lelkileg, hogy ha két emberre fizet, egy kisebb borhűtő árával szegényebben megy majd haza.
De nem is erre való az Umo, hanem az estét beindító vacsorákra, jó húsízekkel, de a klasszikus steakéttermek szükségszerűen drabális felhangjai nélkül, ha úgy tetszik, csajbarát módon. Aki ki akarná próbálni, annak vagy sietnie kell, vagy türelmesnek kell lennie, mert mint a vacsoránk után kiderült, november közepén tavaszig hibernálják a helyet, nehogy egy jól sikerült januári villanyszámla örökké magával vigye.
A vendéglátóipar sem mentesül a sorozatos reziliencialeckék alól. Remélem, tavasszal újra ülhetünk az Umo kertjében.
A Money Summit és a Flow közönsége a Pappas Autó jóvoltából első kézből élhette át milyen az, amikor az elsők között is elsők lehetnek, itt debütált ugyanis a legújabb GLC modell.
Jártamban-keltemben és a munkahelyen mostanában mintha egyre gyakrabban hallanám azt a kérdést, hogy „van valakinek egy töltője?”. Mintha az elővárosi vonaton is többen dugnák be útközben a konnektorba a telót. Persze lehet, hogy csak beképzelem, hiszen a szerkesztőségben eddig is töltöttünk laptopot és telefont, mert mindkettő fontos munkaeszköz, meg a vonaton is nyilván azért van a konnektor, hogy használjuk. Az viszont biztos, hogy […]
Hányszor edzünk egy héten? A legtöbben a heti minimum 3 edzést tartják ökölszabálynak. Igen ám, de kinek van manapság ideje naponta, vagy akár kétnaponta 2-3 órát egy edzőteremben tölteni? A jó hír, hogy hála egy magyar innovációnak, már azok is bele tudnak szorítani egy hatékony edzést a hétköznapjaikba, akik eddig ezt időszűkében nem biztos, hogy […]
Te hol töltöd a telefonodat? Otthon vagy a munkahelyeden? Tudod, mennyit fogyaszt naponta a hűtőd és a család heti mosása? A leggyakrabban használt otthoni elektromos készülékek átlagos használat melletti villamosenergia-fogyasztását néztük meg.
Év végére akár az 500-at is megközelítheti a Hiventures portfóliócégeinek száma, ami európai szinten is egyedülálló méretet jelent. Ennek menedzselése is szép feladat, azonban a szűkülő források, a jelenlegi kamat- és energiasokk miatt most különösen fontos az állami tulajdonú tőkebefektető szerepe abban, hogy ne álljanak le a beruházások, továbbra is induljanak új vállalkozások, és a régiós versenyben se kerüljenek hátrányba a magyar cégek.