A Tata Consultancy Services Hungary (TCS Hungary) összes részlegét tekintve fele-fele arányban dolgoznak a cégnél nők és férfiak, bár az informatikai szektor még mindig azzal küszködik, hogy kevés hölgy választja ezt az iparágat. Simaházi-Tóth Emese, az IT részleg vezetőjének elmondása szerint annak ellenére kevés a női jelentkező, hogy az IT-s munkakörök ideálisak a családosok számára, hiszen az időbeosztás rugalmas, a feladatok pedig összehangolhatók a magánélettel. „Én szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan vállalatnál dolgozom, ahol figyelnek a worklife balance-ra és a legtöbb munkakört a rugalmasság jellemzi, a távmunka például már a covid előtt is jelen volt. A nemek arányának javítása érdekében vannak stratégiáink, amelyeknek szerves része a jól definiált karrierút: belső átképzésekkel például megteremtjük annak lehetőségét, hogy a TCS Hungary egyéb szakterületein dolgozó nők is kipróbálják az IT-ágazatokat, és legyen lehetőségük tervezett, ütemezett módon váltani” – tette hozzá.
A TCS Hungary már 21 éve nyújt digitális megoldásokat többek között pénzügyi, telekommunikációs és szállítmányozó cégeknek, illetve gyártásban, gyógyszeriparban érdekelt vállalatoknak. A magyar központ informatikai részlege több mint 60 kiemelkedő ügyféllel dolgozik: alkalmazásfejlesztő, üzleti folyamatelemző és más innovációs megoldásokat kínáló szakembereik kognitív üzleti folyamatokat, valamint IT-infrastruktúra és digitális transzformációs szolgáltatásokat támogatnak – legyen szó felhőalapú programozásról, adatelemzésről, mesterséges intelligenciáról, automatizációról, vagy minőségbiztosításról.
KIEMELT FONTOSSÁGÚ SZEREPET TÖLT BE A TEHETSÉGGONDOZÁS
A vállalat IT-s karrierre készülő tehetségek tömegét neveli ki, miközben ügyel a dolgozói diverzitásra, valamint a fejlődési lehetőségek megteremtésére. Simaházi-Tóth Emese a Forbes kérdésére azt is elárulta, a nemzetközi Top Employer Institute az év elején díjazta őket elsősorban szakmai és a személyes előrelépést támogató kezdeményezéseik miatt, hiszen elkötelezettek a munkavállalóik folyamatos képzése mellett – akár innovatív módszerek kialakításával, akár új tanulási platformokkal.
„Idén másodjára indítottuk el nyári digitális gyakornoki programunkat, melynek ötlete 2020-ban, a covid alatt fogalmazódott meg bennünk. Mivel ekkortájt számos cég részlegesen vagy teljesen bezárta irodáit, sok egyetemista diplomaszerzése került veszélybe, éppen a kötelező szakmai gyakorlat hiánya miatt” – idézte fel az IT igazgató. A végzősöknek lehetővé tették, hogy online, távoli hozzáféréssel (és ennek ellenére is megfelelő mentorálással) végezzék el a nyolchetes tréninget – először frontend, backend és data engineering területen, de legutóbb elérhető volt a devops és a tesztelés is. Az informatikai ismereteik találkoztak az üzleti szféra elvárásaival, és úgy tanulták meg az adott terület alapjait, hogy közben részt vettek egy szoftvertermék készítésében. A legjobban teljesítőknek már menet közben felajánlották, hogy részmunkaidőben náluk maradjanak, majd a tanulmányaik lezárásával új kollégaként csatlakozzanak hozzájuk.
A gyakornokok történeteiből kiderül, mekkora élmény nekik, hogy a TCS Hungary nemzetközi környezetében dolgozhatnak, így a világ minden tájáról találkoznak kollégákkal, akikkel egymást segítve tanulnak meg hatékonyan kommunikálni és projekteket végrehajtani, egy minden szempontból sokszínű csapatban. Hozzátette: amit minden egyes kollégától elvárnak, az az, hogy gyorsan beilleszkedjen a céges kultúrába, jól beszéljen angolul és szomjazza a tudást, mert a modern technológiák ismerete óriási lehetőségeket hordoz – mind Magyarországon, mind nemzetközi terepen. (X)
A Tata Consultancy Services Hungary (TCS Hungary) összes részlegét tekintve fele-fele arányban dolgoznak a cégnél nők és férfiak, bár az informatikai szektor még mindig azzal küszködik, hogy kevés hölgy választja ezt az iparágat. Simaházi-Tóth Emese, az IT részleg vezetőjének elmondása szerint annak ellenére kevés a női jelentkező, hogy az IT-s munkakörök ideálisak a családosok számára, hiszen az időbeosztás rugalmas, a feladatok pedig összehangolhatók a magánélettel.
„Én szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan vállalatnál dolgozom, ahol figyelnek a worklife balance-ra és a legtöbb munkakört a rugalmasság jellemzi, a távmunka például már a covid előtt is jelen volt. A nemek arányának javítása érdekében vannak stratégiáink, amelyeknek szerves része a jól definiált karrierút: belső átképzésekkel például megteremtjük annak lehetőségét, hogy a TCS Hungary egyéb szakterületein dolgozó nők is kipróbálják az IT-ágazatokat, és legyen lehetőségük tervezett, ütemezett módon váltani” – tette hozzá.
A TCS Hungary már 21 éve nyújt digitális megoldásokat többek között pénzügyi, telekommunikációs és szállítmányozó cégeknek, illetve gyártásban, gyógyszeriparban érdekelt vállalatoknak. A magyar központ informatikai részlege több mint 60 kiemelkedő ügyféllel dolgozik: alkalmazásfejlesztő, üzleti folyamatelemző és más innovációs megoldásokat kínáló szakembereik kognitív üzleti folyamatokat, valamint IT-infrastruktúra és digitális transzformációs szolgáltatásokat támogatnak – legyen szó felhőalapú programozásról, adatelemzésről, mesterséges intelligenciáról, automatizációról, vagy minőségbiztosításról.
Nick Knight korunk egyik legnagyobb hatású és legvizionáriusabb fotóművészeként következetesen feszegeti műfaja határait. Nem véletlen, hogy az új BMW i7 bevezetése során őt kérte fel a BMW Group arra, hogy a Forwardizmus koncepcióját közvetítve olyan képeket készítsen, melyeken tükröződik az öröm, hogy láthatjuk és megtapasztalhatjuk a jövőt, még mielőtt az valóra válna. Knight úr, egyszer […]
Nick Knight korunk egyik legnagyobb hatású és legvizionáriusabb fotóművészeként következetesen feszegeti műfaja határait. Nem véletlen, hogy az új BMW i7 bevezetése során őt kérte fel a BMW Group arra, hogy a Forwardizmus koncepcióját közvetítve olyan képeket készítsen, melyeken tükröződik az öröm, hogy láthatjuk és megtapasztalhatjuk a jövőt, még mielőtt az valóra válna.
Nick Knigt munkában
Knight úr, egyszer azt mondta, hogy a fotográfia félreértett műfaj: az emberek azt hiszik, az igazságot örökíti meg, amit a szemünkkel látunk. Ön szerint azonban épp az a lényege, hogy azt mutatja, amit nem látunk, a művész érzékelésének tükörképét. Hogyan lehetséges ez?
A fénykép egy kontextusból kiragadott pillanat. Egy kis részletet mutat meg valamiből, ami vágyainkat tükrözi. Nem tényszerű felvétele annak, ami előttünk van. A fényképeim arról szólnak, amit látni akarok, amire vágyom és ami meglep.
A divatfilmről azt mondta, hogy a narratíva a bemutatott tárgyból fakad. Mit jelent ez a BMW i7 esetén?
Az autó és alkotóelemei egy sor értéket, meghozott döntést képviselnek. Ezek közvetítéséhez előbb meg kell értenünk őket. Erre a ’80-as évek közepén jöttem rá, amikor Yohji Yamamoto japán tervezőnek dolgoztam. A ruhái merőben különböztek mindentől, amit addig bárki látott. (…) A divat arról szól, hogy elvetjük a mostanit, és valami újjal helyettesítjük. Yamamoto pontosan ezt tette akkoriban, és úgy érzem, a BMW ugyanezt teszi a BMW i7-tel.
Meséljen még az autóból fakadó narratíváról!
Amikor beszálltam a BMW i7-be, éreztem, hogy ez egy biztonságos és izgalmas tér, amelynek része a luxus, és amelyben a stressz elolvad. Olyan, mintha kifejezetten neked készült volna, testre szabottan; ez szintén a luxus alkotóeleme. Felismertem benne egyfajta elkötelezettséget is a jövő iránt: máris része egy új világnak, amely most tárul fel előttünk.
Jövőbe mutató vizuális világ
Az új BMW i7 a Forwardizmus jegyében született, egy új korszak kezdetét jelzi. Mit jelent ez Önnek?
Azt, hogy nem kell félni az eljövendő kortól, a társadalomban zajló változásoktól. Művészként feladatom tükrözni, hogy kik vagyunk, és olyan világot teremteni, amelyben élni szeretnénk, teli gyönyörű dolgokkal, amelyek érzelmileg megérintenek. (…)
Szeretnék egy humanista Forwardizmust megtapasztalni. A technológia lehetővé teheti számunkra, hogy jobb emberek legyünk; csak meg kell találnunk a módját, hogy miként használjuk anélkül, hogy elidegenednénk mindattól, ami emberi mivoltunk szempontjából fontos.
Miként tükröződik a Forwardizmus koncepciója a BMW i7-es képeiben?
Szeretem az elképzelést, hogy a Forwardizmus a jövőbe tart, ahelyett, hogy a múltra utalna vissza. Ezért fordítottam meg a színeket, hogy egy olyan színtérben dolgozzak, amely azt üzeni: „Ez új. Ez olyasmi, amit még nem láttál.” Ez volt a kiindulópontom, amikor olyan képi anyagokat alkottam, amelyek elgondolkodtatják az embereket valami újról és a jövőről.
A legtöbben még fel sem fogtuk a metaverzum mibenlétét, míg Ön már a divatvilágban betöltött szerepét kutatja. Mit tartogat Önnek a közeljövő?
A metaverzum megismerése izgat leginkább. A rengeteg elérhető tudás, az emberekkel való kommunikáció új módjai lenyűgözőek. (…) A jövő új válaszokat igényel arra, hogy kik vagyunk, hogyan akarunk viselkedni, és szerintem a virtuális világ segíthet ebben.
A teljes interjú a BMW Group weboldalán, a bmw.com-on jelent meg. Szerző: Jelena Pecic; fotó: Nick Knight, Britt Lloyd; művészeti vezető: Madita O’Sullivan.
Két ecuadori lány a covid idején Gödöllőn ragadt, és hirtelen rájuk szakadt szabad idejükben kertészkedni kezdtek az egyetem közelében. A Diverzitás Alapítvány tanította meg nekik és a környéken élőknek, hogyan kell komposztálni, fermentálni, fenntarthatóan öntözni. Közben az álláskeresésben is segítik a hozzájuk fordulókat.
A forint és az euró története igazi se veled, se nélküled kapcsolat: a kezdeti egyesülési szándék után csak csúszik a hivatalos euróbevezetés, hosszú ideje céldátum sincs, miközben a forint egyre nehezebben boldogul egyedül. Néhány piacon azonban nem várnak, és már most eurót használnak a mindennapi elszámolásokban. Kérdés, hogy jó-e ez nekünk.
Megcsináltad a Ustreamet és vele az egyik legnagyobb startupsztorit, amikor eladtad az IBM-nek, tudásod és tőkéd azóta befektetőcéged, az Oktogon Ventures révén a hazai startup-ökoszisztémába tetted. Többet hívnak a portfóliócégek most, hogy válság közeleg?Nem, egy startupnál mindig helyzet van, ez a normális menet, de a makrokörnyezet kihívásait érezni, van, ahol már látjuk a lassulást. Elég öreg vagyok, 2008-at volt szerencsém […]
A második napon visszatért éves eseményünk, a Forbes Flow. Üzletemberek, sportolók, művészek kemény munkáról, annak gyümölcséről, kitartásról, akaratról. Már kilencedszer.
Tanítás és tanulás, kutatás és fejlesztés, innováció és kreativitás, szolgáltatás és ismeretterjesztés. Egy vezető szerepet betöltő és nagyszerű egyetem küldetésének számos alapeleme van. Persze a tanítás tűnik a legnyilvánvalóbbnak, pedig a kutatás és innováció ugyanennyire fontos. Miért foglalkoznak az egyetemek fejlesztésekkel? Ki profitál belőle? Mi az összefüggés a kutatás, az innováció és a versenyszféra között? És miért fontos mindez? Darázs Lénárd, az ELTE rektorhelyettese és Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatója beszél a kutatóegyetemen zajló innováció jelentőségéről és a versenyszférához való kapcsolódásáról.