Markánsan romlottak tovább a gazdasági kilátások a harmadik negyedévben, a tavasszal felvázolt legrosszabb forgatókönyv, az elnyúló stagfláció megvalósulásának hétről hétre nő az esélye. A recesszió mindenesetre 2023-ban egyre biztosabbnak látszik, a mélysége és elnyúlása kérdéses.

Sok minden történt, és sok minden változott ahhoz képest, mint amiről az előző negyedéves összefoglalóban beszámolhattunk. Június végén például még ezt írhattuk: „Az elmúlt hónapokban nem igazolódott az a várakozás, hogy a kormány kész komoly engedményeket tenni a jogállamisági vitában azért, hogy hozzájusson a visszatartott, illetve később érkező uniós forrásokhoz.” Mára kiderült, a kormány júliusig valóban csak szórakozott ez ügyben, de akkor hirtelen hátraarcot vett, és látványos korrupcióellenes vállalásokat téve kezdett Brüsszelben kuncsorogni a pénzért. Bizonyára azért, mert nem sokkal korábban lett egyértelmű számukra, hogy a válság súlyosabb a vártnál, az első körös különadós megszorítás kevés lesz a költségvetés bedőlésének megakadályozásához.

A pénzek biztos elvesztését sikerült elkerülni, novemberig kell a kormánynak megvalósítania a vállalásait, utána szigorú monitorozás mellett megindulhat a pénzáramlás, ha az Európai Tanácsban a minősített többség is így látja jónak. Továbbra sem tudhatjuk, hogy ha a konkrét korrupciós vonal, az uniós pénzek nem megfelelő felhasználása mellett fennmaradnak a jogállamisággal kapcsolatos nyilvánvaló problémák, azokat akarják-e büntetni, mindenesetre a lehetőség most meglenne rá. Talán ezért nem reagált a forint egyértelmű erősödéssel, amikor szeptember közepén az Európai Bizottság elvonási, de haladékadási javaslattal pattintotta tovább az ügyet a Tanács felé.

Az oroszok diktálnak
A mögöttünk hagyott időszakban a fő problémává az európai energiakrízis nőtte ki magát. Oroszország az Ukrajnát támogató Nyugat-Európa ellen fegyvernek használja a gázt, miután Európa szankciókkal teszi szép lassan tönkre a gazdaságát, megnehezítve a háború finanszírozását. A gázhiány rövid távon nagyon fáj Európának, miközben a szankciók a másik irányban lassabban hatnak. Az oroszoknak a gáz az utolsó adujuk, próbálják elérni, hogy Európa minél jobban fázzon, és a közvélemény elforduljon Ukrajna támogatásától, erre kényszerítve a politikusokat is.

A gázár egészen augusztus végéig az oroszok elképzelése szerint alakult. Hajmeresztő, hogy a globalizálódott világban tök ugyanaz a termék az egyik földrészen a többszörösébe kerülhet, mint a másikon, de a lokális hiány és a spekuláció égbe tornázta az európai tőzsdei gázárat. Amikor már nem volt elég felbeszélni az árat, az oroszok elkezdték a szállított mennyiséget is mindenféle kamuindokkal csökkenteni, majd szeptemberre lényegében teljesen le is állították a szállításokat a Nyugat-Európát ellátó fő vezetéken, az Északi Áramlaton. Magyarország ugyan a déli vezetéken kap gázt, de lényegében világpiaci árat fizet érte. Ez iszonyatosan megnöveli az energiáért fizetett összeget, aminek forintról devizára átváltása ráadásul a forintra is állandó nyomást gyakorol.

A kormány ezzel szembesülve látványosan felrúgta egyik fő választási vállalását, és jócskán lebutította a „rezsicsökkenést”. Augusztustól csak az átlagfogyasztás mértékéig jár szuperkedvezményes áron a gáz és az áram, e felett a lakosság is piaci ár körül fizet. Ez rengeteg háztartás havi számláját dobja meg drasztikusan, pont akkor, amikor hosszú évek után a reálbérnövekedés is épp eltűnik. Az infláció a második fél évben már jócskán meghaladja a béremelkedést, mindebből pedig nem igazán következhet más, mint a lakossági fogyasztás visszaesése.

Rekordkamat
Egy másik fontos változás a jegybanki szigor egyértelművé válása. Az előző jelentésünkben még azt írtuk: „A Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája is okozhatott forinteladásokat, a piacot meglepte, hogy megint lassítottak az emelés ütemén, miközben az inflációs nyomás csöppet se enyhült.” Ezt már tavaly is egyszer megpróbálták, akkor se jött be, és most se. A 400 feletti forintárfolyamot látva viszont valóban bekeményítettek, a rendszeres kamatemelések mellé az elmúlt időszakban már „kőhéja” kommunikáció is társult. Az MNB most már valóban elkötelezettnek tűnik a mellett, hogy akár nagyon magas, a régióban messze legmagasabb kamattal harcoljon az infláció ellen.

Jórészt ezzel magyarázható, hogy egyetlen jó hírként nyáron sikerült megállítania a forint gyengülését. A negyedévben a dollár és a gázár újabb és újabb csúcsai, illetve a tovább romló inflációs és növekedési várakozások abszolúte indokoltak volna további forintgyengülést, de ezeket a jegybanki kamatpolitika és az uniós pénzekért kínált engedményekről szóló hírek ellensúlyozni tudták. A július elején elért 420-at közelítő mélypontra már nem esett vissza a magyar fizetőeszköz, sőt szeptemberben többször is benézett 400 alá.

Tolódik a tetőzés
Ettől még a kilátások elég borúsak, abban lehet bízni, hogy a recesszió majd teszi a dolgát, a fájdalmas alkalmazkodás pedig letöri az inflációt. A földgáznak extrém módon kiszolgáltatott ország sajnos jórészt kénytelen tehetetlenül szemlélni a gázár változását, és közösen szurkolhatunk azért, hogy miután a 360 eurós csúcs után 200-ig vissza tudott esni, meg se álljon legalább 100-ig. Azzal az elemzők számításai szerint akár még a közelgő recesszió is minimálisra csökkenhetne.

Az biztos, hogy a jelenlegi gáz- és áramszámlák leállás-, illetve csődhullámot okoznak a vállalati szférában, de az önkormányzatokat is lehetetlen pénzügyi helyzetbe hozzák. Szeptemberben a hírek már tele voltak bezáró éttermekkel, óvódákkal vagy épp színházakkal, és persze a lakosság is kénytelen durván összehúzni a nadrágszíjat. Nőnek a rezsitartozások, a kamatstop mellett is elindul felfelé a nem teljesítő hitelek aránya. Szinte mindenki állami segítségben bízik, de a kormánynak nagyon lassan sikerül eldöntenie, hogy mit lépjen.

Az még gyorsan ment, hogy a bankok által finanszírozott kamatstopot meghosszabbították, ahogy a benzinársapkát is, aminek a költségét nagyrészt a Mol állja. De a bajba került cégek megsegítéséről még csak előzetes bejelentések voltak, a részletek később jönnek.
A negyedév végére mindenesetre a jövő évi inflációra vonatkozó várakozások elkezdték megközelíteni az idei évieket. Újra és újra kitolódik a tetőzés várható időpontja, most épp jövő év eleje körül tűnik reálisnak – amíg nem tolódik tovább. A következő hónapokban húsz százalék körüli értékre ugorhat az infláció, amikor a lakosság nem csekély része elkezdi a tavalyi rezsijének a többszörösét fizetni. A tetőzést a kormány is késlelteti azzal, hogy újra meghosszabbította a kedvezményes benzinárat a magánszemélyek által üzemeltetett gépjárművek számára.

A szakértők ugyanakkor már abban bíznak, hogy a globális recessziós félelmek nyomán az olajár hónapok óta tartó esése folytatódhat, ennek nyomán pedig akár rá is ejtőzhet a piaci benzinár a kedvezményes 480 forintra. Ez nagyban segítené az infláció mérséklődését. Ezzel együtt idén 14 százalék körüli éves átlagos infláció várható, 2023-ra pedig 12–16 százalékos várakozásokkal lehet találkozni.

Sajnos a globális makrokép is elég gyászos. A háború gyors végére senki se számít – főleg, miután az ukrán előrenyomulásra Putyin elnök részleges mozgósítással válaszolt. Kiszámíthatatlan, hogy mekkora társadalmi feszültségeket okoz Európában a rezsiköltségek elszállása, ilyenkor a széküket féltő politikusok hajlamosak piactorzító intézkedéseket hozni. Az ilyenek azonban rendszerint csak elnyújtják a válságokat. Az energiaimportőr országok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, különösen azok, amelyeknek komoly dolláradósságuk van.

Amerikában a Fed a tavalyi csúnya elhasalása után (sokáig ideiglenesnek gondolták az inflációt, és későn reagáltak rá szigorú monetáris politikával) látványosat váltott. A Wall Street puha landolásról szőtt álmait szertefoszlatva most azt állítják, hogy most már aztán kisdobosbecsszóra fájdalmak árán is letörik az inflációt. A fájdalom növekvő munkanélküliséget és akár hosszabb recessziót jelenthet, a piaci szereplők meg elvitatkoznak azon, hogy ezt most a Fed éppen komolyan gondolja-e. Korábban láttunk gyors kihátrálásokat a szigorból, a befektetők az elmúlt bő tíz évben ahhoz szoktak hozzá, hogy a növekedés megtörésének első apró jelére élénkítő módba kapcsolnak a jegybankok. Most a Fed fogadkozik, hogy nem tesz ilyet csak attól, hogy tetőzni látja az inflációt, célja az egyértelmű letörés.

Szeptember 21-én a Fed újra 75 bázisponttal emelte a kamatokat, de idén először az emelés napján eséssel reagáltak a tőzsdeindexek. Eddig minden emelésben megtalálták azt a várakozást, hogy ezzel is közelebb vagyunk a tetejéhez, a fordulathoz, most először nem. A fő félelem egyre inkább az, hogy a cégeredmények az eddig vártnál nagyobb mértékben esnek vissza, ezért fogadta a piac kifejezetten pesszimistán a Fedex és a Ford profitfigyelmeztetéseit is.

Egyelőre tehát csak annyi biztos a tengerentúlon és itthon is, hogy az infláció még emelkedik, a gazdaság pedig lassul, és erre nem tudnak élénkítéssel reagálni a korábban értelmetlenül túlfűtő jegybankok és kormányok. Azt kell végignézni, hogy a fogyasztás visszaesik, a munkaerőpiaci feszültség oldódik, vagyis majd valamikor a ciklus fordulása töri le szükségszerűen az inflációt.

Ez már a részvények alkonya?

Amikor valaki a pénzügyeit illetően kilép a megszokott keretekből, az egyszerű megtakarítási formákon túl merészebb befektetési lehetőségek után néz, nagyon hamar a részvények világában találja magát. És ha ilyenkor a kemény munkával megszerzett és a még nagyobb fegyelemmel el nem költött pénzére néz a hónap végén, végérvényesen szembesül a befektetések fontosságával.
A részvények mindig érdekesek a laikusoknak is, nemcsak a „cégtulajdonos vagyok” életérzés miatt, hanem a tapasztalatok alapján nagyobb hozam okán is, vagy éppen az infláció elleni hosszú távú védelem miatt.

Csakhogy az elmúlt időszakban nem ez volt a helyzet: az elmúlt egy év aktuális hozamai tizenöt–húsz százalékos visszaeséseket mutatnak. Az emberi természet ilyenkor menekülő üzemmódba kapcsol, ekkora mínuszokat látva ugyanis a részvényvásárlás elsőre igen kellemetlen érzéssel járhat. Alvásproblémákkal küzdőknek nem is igen tanácsolják.

Ráadásul a részvények amellett, hogy hosszú távon az egyik legmagasabb hozamot biztosítják, ezt meglehetősen kiegyensúlyozatlan módon teszik. Attól függően ugyanis, hogy egy korábbi időszakban milyen hozamokat produkáltak, az előretekintő hozamok is eltérőek. Általánosan igaz az a megállapítás az amerikai piacról, hogy amennyiben a korábbi időszak az átlagnál negatívabb volt, a következő periódus várható hozamai már javulni szoktak. Legalábbis hosszabb távon, az átlaghoz képest.

Jól megállt ez a párhuzam a 2008-as tőzsdei mélyrepülés során, és legutóbb a 2020. márciusi koronajárvány okozta visszaesésnél is. Akkor a csúcshoz képest több mint harmincszázalékos áresés jött össze, majd a következő két év kilencvenszázalékos nyereséget hozott a bátor befektetőknek.

Persze örök garanciát a pozitív hozamokra ez az összefüggés sem ad, de ha a valószínűségek és az előretekintő hozamok kicsit a befektetők javára billennek el, az sosem rossz hír. A csúcson portfóliót építeni ugyanis hiába tűnik mentálisan könnyebb feladatnak, a gyakorlatban nem biztos, hogy jobb eredményekkel jár. Az ellenkező esetben pedig valóban kicsit nehezebb a dolog pszichés terhével megbirkózni, de általában azért a tőzsdére is igaz a mondás, miszerint mindig hajnal előtt van a legsötétebb.