Egy hatalmas nagy nullát lehetett keresni a magyar részvényekkel az elmúlt három évben, tehát aki még a covid előtti utolsó békeév őszén fektetett a magyar vezető papírokba, az nominálisan nem bukott ugyan, de reálértéken elég nagyot, az időszak végén már kifejezetten csúnyán beleharapott a pénzébe az infláció. Ha öt évre tekintünk vissza, az eredmény érdekes módon ugyanez, nullás hozam. A BUX index ugyanis 2017 szeptemberében, majd 2019 őszén is negyvenezer pont körül támolygott, és most is ezzel a szinttel folytat kitartó küzdelmet. Persze időközben volt fenn is, és kilengett lefelé is, de mintha egy mágnes vonzaná a negyvenezerhez.

Ez a nagykép valószínűleg egyáltalán nem tenné vonzóvá a részvénybefektetést, idén mégis megmozdultak a lakossági pénzek, és rég nem látott beáramlást láthattunk a részvényekbe és részvényalapokba. Ez azonban döntően OTP-specifikus történet, idén ugyanis a bankpapír árfolyama a covidsokk utáni nagy emelkedésből megfeleződött, és ez önmagában elég volt ahhoz, hogy rámozduljanak a lakossági pénzek.

Eddig ugyanis a tőzsdetörténelmi tapasztalatok azt mutatták, hogy az OTP-t minden komolyabb válságban meg kellett venni, aki az elmúlt húsz évben ezt tette, a kilábaláskor tekintélyes nyereséget tehetett zsebre (Forbes, 2022/08). Most ennek még nincs jele. A kockázatvállalóbb, részvények felé nyitottabb háztartások egy része már kiköltekezett, és ül az OTP-ben – a többség bukóban, az árfolyam ugyanis szeptember közepén nem sokkal állt az éves mélypont felett.

A kérdés az, hogy akik még most keresnek helyet a pénzüknek, azoknak a legbrutálisabb inflációs időszakban érdemes-e részvényekkel színesíteniük befektetési portfóliójukat. Kedvcsinálónak túlléphetünk a BUX-on, és rápillanthatunk egyedi részvényekre is. Idén ugyan a Mol kivételével minden blue-chip esett, de az elmúlt három évben a Richterrel például szépen lehetett keresni. Ha pedig a vezetőkön is túllépünk, a középkategóriában az elmúlt években és még idén is találhattunk nagy nyerteseket: az Alteóval és a Masterplasttal többszörözni tudták a befektetők a pénzüket. A részvényválogatás azonban már fekete öves pálya, a megtakarításai reálértékét megőrizni próbáló átlag-kisbefektetőnek a szakértők mindig tág részvényportfóliót ajánlanak.

Optimisták, pesszimisták és kivárók
Ezeket vizsgálva se volt mindegy, hogy az elmúlt években például európai, vagy amerikai portfóliót választott valaki. A Wall Street egészen idén év elejéig stabilan felülteljesítette az európai piacokat, viszont az idei esés is a tengerentúlon nagyobb eddig valamennyivel. Az elmúlt években elég általános szakértői várakozás volt, hogy az európai papírok relatív teljesítménye javulhat, de valami mindig felülírta a várakozásokat.

Az elmúlt két és fél évet röviden összefoglalva: a covidlezárások okozta sokk gyors és meredek zuhanást hozott világszerte a részvényárakban, amit egy meglepően gyors visszapattanás követett, majd kitartó emelkedés új csúcsokra. A jegybanki élénkítés, a pénzpumpa akkor sem állt le, amikor önmagától is dübörgött a kilábalás, beléptek az elhalasztott vásárlások is, ezt ma már egyre többen kénytelenek komoly hibának elkönyvelni.

A covid gazdasági mellékhatásaként viszont szakadozni kezdtek az ellátási láncok, sok termékből hiány alakult ki, ez emelte az árakat, fűtötte az inflációt, amit a pénzpumpa tovább gerjesztett. A világ vezető jegybankárainak Európában és Amerikában is az volt a meggyőződésük, hogy az infláció ideiglenes lesz, a nagy kijózanodás idén jött, ennek eredménye hónapról hónapra látszik az inflációs adatokon és a tőzsdék teljesítményén.

Végre leestek az árak, ha pedig tetőzik az infláció, indulhat a következő nagy tőzsdei emelkedés, most kell elkezdeni venni – mondják az optimisták. Fogalmunk nincs, hogy mikor sikerül stabilan leszorítani az inflációt, még csak befelé sétálunk a válságba, ilyenkor jobb elkerülni a kockázatos eszközöket – ez a pesszimista, de legalábbis igen óvatos álláspont. Egy biztos: az elmúlt sok év stabil emelkedésében nagyon komoly szerepet játszó felhajtóerő mára kiesett: leállt a pénzpumpa, nincs jegybanki élénkítés, épp az ellenkezőjét látjuk, a szigort.

Amerikában az elmúlt fél évben többször megpróbálták elhinni a befektetők, hogy a tíz százalék körülre felszökő inflációt meg lehet fékezni három-négy százalékra emelt kamatszinttel. Ezek a hívő időszakok néhány hetes emelkedő periódusokat hoztak az alapvetően csökkenő tőzsdei trendben, de ahogy jöttek a kiábrándító tényszámok az ­inflációról, elfogyott a jókedv.

A befektetők kezdik elengedni azt a hiedelmet is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a piac barátja lenne. Az elmúlt hónapokban is sok olyan nyilatkozat volt még, hogy a jegybank nem nézi jó szemmel a részvényárak csökkenését, és ha durvul az esés, ezt is figyelembe veszi a kamatpolitikánál. Mára kezdte elhinni a befektetők többsége, amit a Fed stabilan mondogat, hogy szinte bármi áron letöri az inflációt. Vagyis nem érdekli se a recesszió, se a befektetők nagy bukása. Ha pedig figyelembe vesszük azt a régi jótanácsot, hogy ne harcoljunk a Feddel, ne menjünk vele szembe, akkor valóban legalább a kivárás tűnik jó ötletnek.

Persze nem ért véget a vita a közgazdászok között, hogy megvalósulhat-e a tőzsdei befektetők „soft landing” álomforgatókönyve. Ez az lenne, hogy a Fed kamatemelései csak kis mértékben vetik vissza a gazdasági teljesítményt, de ezzel párhuzamosan a munkaerőpiac feszessége enyhül, vele a béremeléskényszer is. A kevésbé növekvő jövedelmek és elszálló rezsiszámlák miatt a fogyasztás csökken, ami megfordítja az inflációs trendet, beindítva az új bikapiacot.

Ennél reálisabbnak tűnik, hogy az infláció csak lassan platózik, a cégek visszafogják beruházásaikat, szigorú költségcsökkentő intézkedéseket hoznak, és a következő időszakban a cégeredmények is számottevően romlanak. Ezt pedig nem igazán szokta szeretni a Wall Street.
Európában itt van pluszban a sokkal élesebb energiakrízis, aminek a kimenetele teljesen bizonytalan. A tőzsdei gázár naponta tíz–húsz százalékokat ingadozik, az oroszok fegyvernek használják az Ukrajnát támogató országok ellen, és próbálják feltolni, Európa meg próbálja lent tartani. Az előttünk álló télen a kontinensen valószínűleg még lesz elég gáz, de nem tudhatjuk, milyen áron.

Majd amikor már épp fellélegezhetnénk, már a következő tél okoz gondot, mivel idén még fel lehetett elég jól tölteni a tárolókat, de ha az orosz gázszállítás teljesen leáll, jövőre a nulláról indulva ez már nagyon nehéz lesz. Fogalmunk nem lehet, hogy hány cég áll le az energiakrízis következtében, és hogy milyen mély lesz a már szinte biztosra vehető recesszió az öreg kontinensen. Ez se az a helyzet, ami kifejezetten vonzóvá tenné a részvényeket.

Hit kérdése
A magyar helyzet pedig még Európán belül is különleges. Van egy óriási eldöntetlen kérdés, ami komolyan hat minden magyar eszköz értékére: az uniós források megérkezése. Max tippelgetni lehet, hogy mikor és mennyi pénz jön meg majd, miközben az államnak óriási kiadást okoznak az elszállt energiaárak. Az import energiahordozókért fizetett gigaösszeg átváltása állandó nyomás alatt tartja a forintot, ez pedig gerjeszti az inflációt.

Ha pedig a nagy magyar tőzsdei cégekre nézünk rá, közülük kettőt fejőstehénnek használ a kormány. Rendszeresen megcsapolja a profitjukat, mert politikailag hasznos, hogy ne közvetlenül az embereket terhelje. Szeptember közepén ismét meghosszabbították az ársapkákat és a kamatstopot, így a lakosság benzinár-kedvezményét jórészt a Mol finanszírozza, a hitelesek kamatkiadásainak egy részét pedig tartósan a bankrendszerre lőcsölték. Amikor egy kormány bizonytalan ideig és bizonytalan mértékben, de tartósan a részvényesek bukszájában halászik, azt szintén nem igazán szokták komálni a tőzsdei befektetők.

Globálisan a részvények mellett szóló legfőbb érv szeptember közepén rövid távú és technikai jellegű: túl nagy lett a pesszimizmus. Az alapkezelői véleményeket, pozicionáltságot és a shortállományokat figyelembe véve az látszik, hogy feltűnően nagy az esést várók aránya. Ez pedig gyakran vezet épp ellentétes tőzsdei reakcióhoz: ha már a többség eladott, vagy további esésre számítva kivár a vásárlásokkal, akkor néhány jó hír hatására is eltűnhet az eladói oldal, ilyenkor jönnek a nagy felpattanások. Ezek azonban – ha nincsen pozitív irányú változás a fundamentumokban – általában pár hetes történetek.

Még úgy is, hogy sok régi tőzsdei motoros említi a piacokra az elmúlt években beszabadult új befektetői réteget mint időleges jókedvet erősítő hatást. Ez a csapat látott már sok duplázódást, triplázódást, de nagy szakadást még nem – vagy csak mémrészvényekben, nem a teljes piacon. Ők ahhoz szoktak hozzá, hogy a legnagyobb nevekben, legismertebb cégek részvényeiben minden esést meg kell venni, és ez valóban jó stratégia volt egészen az idei év elejéig. Ez a fórumokon eszmét cserélő, egymást sokszor hergelő befektetői közönség fel tudja erősíteni a jó hangulatot – de ez sem tart túl sokáig.

Leegyszerűsítve, összefoglalva a lényeg az infláció és a cégprofitok várható változása. Amerikában mindenki az infláció várható tetőzésének időpontját próbálja kitalálni, és minél jobban kitolódik ez, a fogyasztás visszaesésén keresztül várhatóan annál nagyobb nyomot hagy a profitokon. A Wall Street legnagyobb félelme most az, hogy az első fél év inflációs pofára esése után ősszel-télen a cégeredményekre vonatkozó várakozásokat kell jóval lejjebb tekerni.

A magyar piacon pedig az uniós pénzek egy részének végleges bebukása és az energiakrízis okozta drasztikus lassulás durva recesszióba fordulása az, amitől a befektetők leginkább tartanak. Részvénybe most annak célszerű fektetnie, aki szerint ezek a félelmek megalapozatlanok, illetve aki szentül hiszi, hogy a dolgok a kedvező irányba dőlnek az előttünk álló egy-két évben.