Eleve micsoda ötlet London helyett Walesben, a semmi közepén nyitni egy fine dining éttermet, aztán fittyet hányni a műfajhoz kapcsolódó minden trendre, és helyette a főzés örömére, na, és a fantasztikus alapanyagokra koncentrálni. De itt szó sincs hiperlokalitásról! „Ha épp Japánból kell hozatni a legjobb tonhalat, akkor onnan hozatjuk – meséli a csupa szív Gareth, akinek tényleg élete a főzés. – Ha valaha is egyszer unatkozni fogok a konyhában, abban a pillanatban felhagyok az egésszel.” Persze lehetne ez csak egy lózung, de a hatalmas termetű séf tekintete és mindent elsöprő nevetései nem hagynak kétséget afelől, hogy minden szava szívből jön. „Nálam nem lehet beszólni a csapatnak! Ha egy vendég nem megfelelő hangnemet találna használni, szívesen kikísérem az autójához. Volt már ilyen, lesz is még.”

Na, de ki akar egyáltalán a kimondhatatlan-leírhatatlan Machynlleth városka közelébe jönni? Éppenséggel elég sokan. Egész évre előre tele van az étterem, ha mégis felszabadulna hely, általában percek alatt betelik. Ebben a legnagyobb szerepet talán a szájról szájra terjedő ajánlások hozták, rengeteg a visszajáró vendég is, de azért az sem volt hátrány, amikor idén megválasztották a legnagyobb presztízsű brit étteremkalauzban a szigetország legjobb éttermének.

Elszántság kell azért: ha összejön a foglalás, még a legközelebbi reptérről is több óra vonattal, és persze az árak sem éppen alacsonyak. „Csak a legjobb alapanyagokat vagyok hajlandó használni, azok pedig drágák. És csak heti négy napon vagyunk nyitva, napi mindössze húsz vendéggel, amire huszonnyolc fős személyzet jut. Ebből nem megyek nyugdíjba” – röhög fel menetrendszerűen a negyvenegy éves séf. „Meghívtak Londonba a Világ 50 Legjobb Étterme-gálára főzni, na, az nagyon nem az én világom! Piros sálakban sétált ott a sok nagy­okos, kedvem lett volna néhányuknak megmondani, hogy milyen borzalmas élmény volt az éttermükben enni!”

És milyen Gareth éttermében enni? Hát, unalmasnak semmiképp sem mondható, a bejáratnál és a weben is látható mottója szerint ez ugyanis zsírral hajtott és fehérjemegszállott hely. Ahogy érkeznek a harmincegy fogásos menü tételei, az jut eszembe, ilyen érzés lehet egy könyörtelen nehézsúlyú bokszoló ellen a ringben. Egytől egyig kiváló alapanyagok, majd kicsattannak az umamitól, az egyik felér egy jobbegyenessel, de még fel sem ocsúdok, jön rá ballal egy thai hangulatú gyomros és egy japános jobbhorog. Nincs kegyelem, nincs gong. Homár után rákok, rákok után halak, iberico sertés, ropogós bőrű kacsa, walesi bárányoldalas, aztán a kegyelemdöfés: a legendás japán marha, a vagjú, de abból is természetesen a legzsírosabb, A5-ös kategória három felvonásban. A búcsú az első falat, a tökéletes falat a hamburgerből.

Már indulnak is a desszertek, végig megőrizve a humort, játékosságot, de a könyörtelenséget is. Ugye senki sem gondolta, hogy majd itt gyümölcsös-savanykás, üdítő tételek jönnek? Marad a nehéztüzérség! Aztán arra már nem emlékszem, de valahogy megmentett a KO előtt a gong, és – megdöbbentő módon – forgolódás nélkül, kellemesen végigalszom az éjszakát. Talán azért is, mert a sommelier javaslatára – és beszállítójuknak, a Best of Hungarynek hála – főleg a meglepően gazdag magyar borkínálatból válogattam?