Uralkodás, vagyon, gazdaság. Sok mérőszáma lehetne II. Erzsébet hetvenéves regnálásának. Négyet kerestünk a királynőre emlékezve.
24 milliárd font A királyi család pénzügyei Albionhoz hasonlóan ködbe burkolóznak. Az amerikai Forbes 28 milliárd dollárra – 24 milliárd fontra, több mint 11 ezer milliárd forintra – becsüli a koronavagyont, nagy részét, 19,5 milliárd dollárt a londoni és vidéki ingatlanokat, bevásárlóközpontokat és bányászati jogokat is magába foglaló Crown Estate ingatlankezelő teszi ki. A Buckingham-palota 4,9 milliárd dollárt, míg a Kensington-palota 630 millió dollárt ér. A vagyonelemek nagy része azonban nem likvid, és a Crown Estate profitjának háromnegyede a kormányt illeti. A maradék huszonöt százalék – 2021-ben 99 millió dollár kerül a családhoz, ezt zömében több száz fős kiszolgáló személyzetükre költik.
15 miniszterelnök A túlnyomó többség, tizenegy kormányfő a Konzervatív Pártot képviselte a királynő uralkodása alatt, az első még Winston Churchill volt. A leghosszabb ideig, 4226 napig a Vaslady, Margaret Thatcher volt hivatalban, a legrövidebbet pedig a királynőnek még épphogy kezet csókoló Liz Truss húzta, beiktatása után két nappal hunyt el II. Erzsébet. (Ha lezárt miniszterelnöki ciklusokkal számolunk, a szintén konzervatív Alec Douglas-Home két nap híján egy évet bírt.) A Munkáspártot tizenhárom évig irányító Harold Wilson az egyetlen, aki választási bukása és négyéves „pihenője” után 1974-ben újrázhatott. Ennek a kötelességből híresen pártatlan királynő is örülhetett – Wilson volt a kedvence.
430 millió font Festmények, ékszerek, porcelánok és Fabergé-tojások: a Crown Estate-ből járó éves bevételek mellett ezek teszik ki II. Erzsébet 430 millió fontos személyes vagyonának forrását. Fia, III. Károly ezzel már jóval szabadabban bánhat: itt nem kötik a kezét az alkotmányos monarchia béklyói, és a szuverén államfőket megillető jogok alapján a családban neki egyedül a negyvenszázalékos örökösödési adót sem kell kifizetnie.
Nekem van, neked nincs, vagy fordítva – a luxus sok definíciója közül ez az egyik. Az óraipar luxusdarabjainál eggyel bonyolultabb a képlet: hiába van sok pénzed, nem biztos, hogy birtokolhatod azt, amitől kiváltságosnak éreznéd magad.
Írta: Schwarz Gábor és Ligetfalvi Viktor
Az elmúlt években kialakult a várólista mint jelenség a luxusórák piacán. Elmegy az ember a három-, négy-, tízmillió forintjával a zsebében vásárolni, majd szomorúan hallja, hogy a kiválasztott modell két, négy, hat év múlva talán megérkezik, ha szorgosan érdeklődik iránta. Nem különlegességekre kell gondolni, elég egy Rolexre, Patek Philippe-re vagy egy Audemars Piguet-re, azokból is az egyszerűbb, acéltokos, vízállóbb modellekre.
Persze minden elérhető, legfeljebb nem a butikban. Miután csalódottan elhagytuk a helyszínt, az online piactereken szembesülhetünk azzal, hogy az újonnan két-, három-, négymilliós darabot használtan, de azonnal megvehetjük tíz–tizenötmillió körül, ha nincs kedvünk kivárni azt a pár évet, a bolti áron hat–tizenkétmilliós modellekért pedig akár harminc–ötvenmilliót is elkérnek. Ez a jelenség 2015 környékén ütötte fel a fejét, majd eltelt pár év, és 2019-re teljesen elharapózott. Egyre többeket bűvölt el az óraipar luxusszegmense, egyre nagyobb hájpot generáltak bizonyos modellek és néhány árverés köré, egyre több embernek lett egyre több pénze, ahogy egyre távolodott a 2008-as gazdasági válság, és pörgött fel világszerte a gazdaság. És mind többen érezték a piaci tendenciákat látva, hogy érdemes órába fektetni a pénzüket.
A várólisták miatt még több lett az érdeklődő, és megjelentek a flipperek is. Ők azok a szemfülesek, akik kizárólag azért várják ki a sorukat, azért udvarolnak a hivatalos értékesítőnek, hogy amikor megvan a sokak által áhított darab, pillanatokkal később már fel is tehessék azt a netre akár nyolcezer eurós azonnali haszonért.
2022-es Rolex Air-King
A Patek Philippe kvintesszenciális modelljei a komplikáltabb darabok: öröknaptár és stopper egy tokban
Patek Philippe Aquanaut
Patek Philippe Nautilus
Visszatartják A butikok – hivatalosan soha ki nem mondott – álláspontja világos: előnyben részesítik a törzsvásárlókat, és utána jöhetnek az új jelentkezők, nem jelentkezési, sokkal inkább szimpátiasorrendben. Bizonyos kurrens modellekre akkora a kereslet, hogy az adott gyártónak évekig, de megkockáztatom, hogy egy évtizedig sem kell aggódnia a biztos cash flow miatt. Kérdés, hogy mennyire szerencsés, vagy inkább mennyire groteszk azokat a vásárlókat megváratni, akik tömeggyártott luxusterméket szeretnének vásárolni.
Egy az iparágban dolgozó forrásomtól tudom (nem hivatalos információként, csupán baráti beszélgetés közben osztotta meg velem), hogy vannak gyártók, akik csak arányosan engedik a kereskedőknek és hivatalos viszonteladóknak megrendelni a termékeket. Ha a kereskedő rendelne egy száz darabból álló csomagot, abban hatvan–hetven százalékban női és kevésbé keresett férfióráknak is lenniük kell, húsz–huszonöt százalékban lehetnek a keresettebb modellek, és tíz–tizenöt százalékban a pillanatok alatt elfogyó, kurrens típusok. Így máris érthetőbb, miért kell várni az igazán jó órákra.
Az a tíz–harminc érdekes darab pár hét alatt gazdára talál, és a következő rendelésig el kéne adni a megmaradt hatvan–hetven darabot is. A drágaköves, arany-acél női típusokat – vaskos gyártói árréssel –, a kisebb méretű férfiórákat, és sorolhatnánk. Mire ezek is elfogynak, és ismét rendelhet a kereskedő, akár fél, egy év is eltelhet, közben dagad a keresett darabok várólistája, visszhangzik az elégedetlenség. Mégis, egyetlen gyártó sem teheti meg, hogy csak egy, legfeljebb két kollekcióból éljen, és ha mindig minden elérhető lenne, idővel csökkenne az érdeklődés is. Akad azért példa szinte egytermékes gyártóra is. Az Audemars Piguet-nél, bár nem nyilvános, megérzésem szerint az eladások több mint kilencven százaléka a Royal Oak széria modelljeiből kerül ki. A Patek Philippe-nél is hasonló a kép: ugyan kifejezetten nagy az érdeklődés minden modellcsaládjára, a húzó típus mégiscsak az acélból készült „sportóra”, a Nautilus.
A várólista pedig egyre több gyártónál jelenik meg. Sokszor nincs készleten – nem csak itthon – Omega Speedmaster Moonwatch vagy némely keresettebb Breitling, Cartier Santos, Tudor Black Bay. Ennél a jelenségnél már csak az eszetlenül kis számban limitált érdekességek bosszantóbbak. Jelen állás szerint a várólistáknak sok negatív hatásuk nem lesz az összeladásokra. Mindig van és lesz vásárló, aki bemutat egy nagyot a várólistáknak, és inkább megnézi a szomszéd butik választékát, legfeljebb előbb jut olyan órához, amit inkább tekint élvezeti értéket nyújtó használati tárgynak, mint óvni való befektetésnek. Az is szinte biztos, hogy amikor egy, három vagy öt év múlva felhívják, hogy átveheti a kívánt darabot a várólistás márka kollekciójából, nem fog hangosan ellenkezni.
Cartier Santos
Tudor Black Bay Pro 39mm
2022 Breitling Superocean
Mit tehetünk? Feliratkozunk és várunk. Egy-két havonta benézünk, vagy udvariasan betelefonálunk, hogy történt-e változás, van-e hasonló modell. Vagy veszünk olyan órát, ami tetszik, elbírja a bankszámlánk, és még kapható is – számtalan ilyen márka létezik az egyhangúbb daraboktól (Montblanc, IWC) az extrémebb gondolkodású (Alain Silberstein) gyártókig.
Amúgy sem szabad kizárólag a befektetési faktor miatt választani órát. Ha mindenki így tenne, az óraipar rendkívül unalmas, egyhangú világ lenne. Ezzel szemben, valójában nagyon is izgalmas, ne féljünk megnyílni előtte.
Egy kis adalék a témához: egy barátom szintén évek óta várja az általa kiválasztott és előre kifizetett Rolex típust, csakhogy időközben csődöt jelentett a cannes-i kereskedő, akinél megrendelte az órát, úgyhogy most már a bírósági eljárásra is várhat majd.
Nem tanult rendezőnek, mégis kora egyik legnagyobb történetmesélője lett. Gárdos Péter a 80-as, 90-es években nemzetközi díjak sorát elnyerő filmekkel szórakoztatta a mozinézőket, amióta pedig nem kap lehetőséget forgatásra, regényeket ír, ami bevallása szerint egyre nagyobb örömöt okoz neki. A Hajnali lázban – először könyvben, aztán a filmvásznon is – holokauszttúlélő szülei szerelméről mesélt, legutóbb a kortársai által lesajnált zseni, Semmelweis Ignác
rövid boldogságát írta meg.
Ha valaki Budapest egy viszonylag könnyen megközelíthető pontján szeretne az egyetlen európai vendég lenni egy étteremben, ahol kivételesen friss tengeri ételeket ehet ázsiai hangolásban, annak jó hírünk van. Annak is, aki nem evett még semmit a koreai konyhából. Akik új ár-érték bajnok kedvenceket keresnek ezekben a vészterhes időkben, vagy tökéletes elsőrandi-helyszínt, azok lapozhatnak.
Idén ijesztő negatív reálhozamot tudnak csak adni a lakossági állampapírok, de közeledik a változás, a kamatok végre utánaerednek a brutális inflációnak. Az állam erre még egy nagyon vonzónak tűnő kötvény kibocsátásával erősít rá. Íme, mit várhatunk a következő évekre a magyar állampapíroktól, ezekhez érdemes viszonyítani minden mást, eldönteni, hogy mennyire merészkedjünk kockázatosabb terepekre a válságos időszakban, hogy megtakarításunk értékét megőrizzük.
Írta: Simó György A startupokról, vállalkozókról hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint távoli, kissé egzotikus üzleti közegről, a mesés gazdagodások és bukások ránk nem vonatkozó világáról. A tech óriások esetében talán értjük már, mennyire meghatározók mindennapi életünk szempontjából, de az, hogy olyan idegen és drámai környezetben, mint amilyen az ukrajnai háború is, mennyire számítanak ennek a világnak a kulcsfogalmai, talán […]