Mint oázis a sivatagban, úgy bújik meg a dunaharaszti ipari park csarnokrengetege mögött Ficsor Árpád biogazdasága. Elöl muraközi lovak legelnek, hátul magyartarka tehenek, és a birtok közepén üvegfalú, faszerkezetes épületben készülnek a keménysajtok – svájci mintára.
Ficsor Árpi nem full racionális üzletember, inkább érzelmi motivációkkal megáldott – legalábbis ezt meséli magáról, miközben frissen gőzölt házi tejet tölt a kávémba. Várható érkezésem előtt öt perccel felhívott, hogy feketén vagy tejjel szeretem-e, és amint megálltam a Paraszt Sajt ízléses épülete előtt, hozta is a kávét. Érett sajtok szaga vesz körül minket, és amíg beszélgetünk, néha pattan egyet a faszerkezet, ahogy tágul az anyag a délutáni napsütésben.
Árpi tizenhat évesen már sertéseket tenyésztett, hat anyakoca és szaporulatuk alkotta a dunaharaszti háztáji gazdaságot. Eredetileg dísznövénykertésznek tanult ugyan, de hamar kiábrándult a szakmából, miután egy gombafertőzés egyetlen nap alatt elpusztította a teljes növénykészletét. Nagyszülei mindenesetre örültek, amikor megjelent náluk a disznókkal – tőlük ugyanis a kommunizmusban elvették a gazdaságukat.
„Azért féltettek is pár évvel a rendszerváltás után” – mondja. Árpi alig múlt tizennyolc, amikor szarvasmarhára váltott. „Mindig a nagy állatok tetszettek igazán, de a lovat körülvevő társasági atmoszféra, a lóversenyek világa nem érdekelt. Nem polgári családból jövök, hanem egyszerűből. Most is vannak lovaim, muraközik.” Végül a tejelő marha mellett döntöttek, miután nagymamája azt mondta, ha már be kell hordani neki a takarmányt, legalább tejet adjon. Így lett magyar tarkájuk.
Írta: Simó György A startupokról, vállalkozókról hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint távoli, kissé egzotikus üzleti közegről, a mesés gazdagodások és bukások ránk nem vonatkozó világáról. A tech óriások esetében talán értjük már, mennyire meghatározók mindennapi életünk szempontjából, de az, hogy olyan idegen és drámai környezetben, mint amilyen az ukrajnai háború is, mennyire számítanak ennek a világnak a kulcsfogalmai, talán […]
Írta: Simó György
A startupokról, vállalkozókról hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint távoli, kissé egzotikus üzleti közegről, a mesés gazdagodások és bukások ránk nem vonatkozó világáról. A tech óriások esetében talán értjük már, mennyire meghatározók mindennapi életünk szempontjából, de az, hogy olyan idegen és drámai környezetben, mint amilyen az ukrajnai háború is, mennyire számítanak ennek a világnak a kulcsfogalmai, talán kevésbé nyilvánvaló. Messze még a nap, hogy akár csak megközelítő pontossággal érthessük, mi és hogyan vált döntővé ebben a korszakfordító történelmi drámában. Az az érzésem, a vállalkozói szemlélet és a 21. századi technológiák iránti nyitottság bizonyul majd az egyik döntő különbségnek, ami az ukránok javára fordíthatja ennek a megnyerhetetlennek tűnő háborúnak a kimenetelét.
A színpadon: „A háborút sosem csak katonák nyerik meg.” — Simó György
A hírek pusztítást, kibombázott menekülteket, szétrombolt infrastruktúrát mutatnak. Ukrajna gazdasága egyharmadával csökkent, kisvállalkozásainak egyötöde megszűnt, az ország külső segítség nélkül összeomlana. De a háború közben kisebb és nagyobb, összhatásában hatalmas vállalkozói energiákat is felszabadított. Vállalkozóit – entrepreneurialt – mondok, nem hazafiast, ösztönöst vagy hitbélit. Bátorságot, találékonyságot, hitet abban, hogy minden ellened szóló körülmény ellenére is sikerrel jársz. Olyan hozzáállást, ami gyakran ellentétes a gyerekkorod óta tanultakkal, küldetéses és termékeny egyszerre, képes az alkalmazkodásra a továbblépés érdekében, gyors, bizakodó, és mindenekelőtt cselekvésorientált.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Novemberben Pistyur Veronika tér vissza!
Kockázati befektetőként nap mint nap ilyen embereket, gondolkodásmódot keresek a startupalapítókban, mégis hátborzongató látni, amint a háború százezreket kényszerít rá, hogy tragédiájuk és a veszteség elviselése mellett felfedezzék magukban ugyanezeket a képességeket. „Ez még mindig hazardírozás – mondta új vállalkozásáról a Bucsából elmenekült matematikatanár, aki a második kávézóját nyitja Lvivben. – Ha mindent elveszítünk a végén, az is rendben lesz, mert semmink sem volt, amikor elkezdtük. De talán megcsináljuk. Talán a miénk lesz a következő nagy sikertörténet.”
A vállalkozás a túlélése eszköze. Az egykori színházi kosztümtervező ma egyszerre akar segíteni és pénzt keresni. Nem egyszerűen átállt a golyóálló mellények és sisakok haditermelésére, de olyan kerámiabetétes mellényt fejleszt, amihez a megszállt orosz területeken lévő használaton kívüli atomerőműből kellett kicsempésznie a kemencét, hozzá nyolcvanas éveikben járó exszovjet tudósok agyából kiügyeskedni a technológiai tudást. Természetesen befektetőt is keres hozzá. „Több százan utasítottak eddig el. De a végén megszerzem a pénzt, mert meg fogják látni, hogy meg tudjuk csinálni.”
A háborút sosem csak katonák nyerik meg. Sok ezer, kényszer szülte kisvállalkozás mellett az ukrán piac minden rendű és rangú szereplője, magánvállalkozók, közgazdászok, startupperek, az emigráció üzletemberei gyorsan és eredményesen forgatták át napi működésüket, s ezzel a gazdaság jó részét háborús üzemmódba. Gyorsan és hatékonyan használják fel tudásukat, kapcsolatrendszerüket, gondoskodnak a munkatársaikról, alkalmazzák a modern technológiát és a vállalkozói módszertanokat. Ez a mentalitás ott van a hadsereg mögött felépülő logisztikában éppúgy, mint a gazdasági minisztériumban az oroszok pusztításait az első napoktól részletesen dokumentáló, s ezzel a majdani kárpótlást megalapozó kis csapat működésében.
Felülről is ez a dal szól. Valóban különleges katonai művelet ez, ahol az ukránok és a sors választotta vezető nem tábornok, király, arisztokrata vagy évtizedes múltú politikus, hanem kreativitását sikeres üzletbe szervező vállalkozó, aki elnökként is egykori üzlettársaira és az üzletben megszerzett képességeire támaszkodik. Zelenszkij ma olyan alaknak tűnik, aki képes szikláról leugorva repülőt összeszerelni, hogy a startupvilág megmondóemberének, a Linkedin-alapító Reid Hoffman kedvenc képével éljek. Vezetési stílusa, kommunikációja nem színészlétében, hanem vállalkozói énjében gyökereznek.
A kelet-európai népek nehezen szabadulnak meg a múltjukba kódolt végzettől. Ukrajna intézményeibe, reflexeibe mélyen épült be a korrupció, keleti részei jobban emlékeztetnek a második világháborúra, mintsem prosperáló, huszadik századi demokráciára. Valaha Berlin is így nézett ki. Mégis, az az Ukrajna, ami egyszer újraépül a romokon, talán nemcsak múltjának nyomasztó terhei és a geopolitikai kényszerek gúzsa között formálódik, hanem a háborús krízisben sikeresnek bizonyuló modern, vállalkozói mentalitás és tapasztalatok erejét is megőrzi majd.
A szerző a Day One Capital kockázatitőkealap-kezelő ügyvezető partnere.
A Forgó tagjai: Simó György, Pistyur Veronika, Tilesch György és Orbán Krisztián.
Nekem van, neked nincs, vagy fordítva – a luxus sok definíciója közül ez az egyik. Az óraipar luxusdarabjainál eggyel bonyolultabb a képlet: hiába van sok pénzed, nem biztos, hogy birtokolhatod azt, amitől kiváltságosnak éreznéd magad.
Na, ilyen egy igazi exitlista, bólintottunk elégedetten, miután összeállt az idei shortlist: régóta jól menő startupok és rengeteg külföldi felvásárló. Az előző években leginkább magyarok csaptak le az eladósorba kerülő hazai cégekre, az elmúlt egy évben azonban jobban rátalált Magyarországra a külföldi tőke, az exitelők több mint fele nem magyar kézben folytatja tovább. A hazai tudás az Egyesült Államoktól Indiáig vonzó, de továbbra is felvásárlási lázban égnek tavalyi listánk legaktívabb felvásárlói, Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért – nem egy üzlettel szerepelnek az idei összeállításban sem.
Semmi akadálya, ha éppen a villamoson ülve akarnád kiszórni az elértéktelenedő kriptódat, vagy csapnál le egy alulértékelt papírra. Mobilbefektetéseket teszteltünk, innovátorok és nagy bankok appjait – valamire mindegyik jó. És igen, akár palládiumot is vehetsz a villamoson.
