Óbuda koreai titka

A Haenam Kingfishnek – már ha ez a neve, amiben nem vagyok biztos, mert csak annyit írtak elé egy krétatáblára: koreai étterem – egyértelműen nem az a terve, hogy az óbudai panelrengeteg első méterein koreai–magyar kulturális hidat épít. Digitálisan nagyjából lehetetlen a hely latin betűs nyomára bukkanni, fizikailag sem a legegyszerűbb rálelni, és odabent sem az jön le, hogy kíváncsi bennszülöttekre épülne az üzleti modell. A Haenam ugyanis egy enklávé. Két vizitből kétszer koreai volt benne mindenki, ami hétköznap ebédidőben kevés, szombaton vacsoraidőben meg telt háznyi derűs ázsiait jelentett, amint önnön gasztrokulturális közegükben lubickolnak – biztató képlet. Hogy teljes legyen az instant utazás (inkább Queensbe, mint Szöulba), a személyzet is kelet-európai és afrikai bevándorlókból áll, magyar szó csak az étlapon van, ott is csak harmadik helyen a koreai meg az angol mögött.


Csakis azért kerültünk ide, mert a derék koreaiak Nagy Budapesti Gasztroblogger Riadólánc körüzenete szerint kivételes frissességű és minőségű tengeri ételeket adnak a néhai Mókus étterem a zöld egy nem létező árnyalatára festett falai között. Alapvetően büfés hangulatban, semmint egy olyan étteremben, ahol az étlap szerint nagyon gyorsan nagyon sok pénzt is el lehet szórni halra. Szóval ne számítson senki a Nobu puma módjára lopakodó pincéreire meg diszkrét atmoszférájára, inkább igyekvő, de pályájuk elején járó, valahonnan ide csöppent pincérgyakornokokra, papír alátétekre és például arra, hogy soha senki sem kérdezi meg, kérünk-e inni.


Elsőre a fűszeres, tésztás tengergyümölcsei-levesre bökünk, ami ha jól dekódolom az étlapot, ebédidőben feleannyiba kerül, mint vacsorakor, és önmagában kiad egy betekintést, abban az értelemben is, hogy belénk nem is fért más utána. A meghatározó eleme a gocsujang, a sok koreai ételben felbukkanó, erjesztett rizsből, szójababból és kellemesen (tehát nem elmebeteg módon) csípős chiliből készülő paprikás paszta. Aki evett már kimcsit, találkozott vele, hiszen ott is ez a szósz a fermentálás közege – na de itt egy jókora tálnyi leves szól róla, és a sok kicsit csípős kanál lé összeadódik ahhoz, hogy féltávnál már az orrunkat és a homlokunkat törölgessük a szeptemberi teraszon. Budapest legnagyobb kékkagylói és egy, a Flórián tértől légvonalban százötven méterre valóban szürreálisan friss, fél kék tarisznyarák úszkálnak benne, sok házi tészta és vékony csíkokra metélt zöldség mellett, de a tengeríz másod-harmadhegedűs csak a csípős-sós-földes lé közegében.