Ha valaki Budapest egy viszonylag könnyen megközelíthető pontján szeretne az egyetlen európai vendég lenni egy étteremben, ahol kivételesen friss tengeri ételeket ehet ázsiai hangolásban, annak jó hírünk van. Annak is, aki nem evett még semmit a koreai konyhából. Akik új ár-érték bajnok kedvenceket keresnek ezekben a vészterhes időkben, vagy tökéletes elsőrandi-helyszínt, azok lapozhatnak.
A Haenam Kingfishnek – már ha ez a neve, amiben nem vagyok biztos, mert csak annyit írtak elé egy krétatáblára: koreai étterem – egyértelműen nem az a terve, hogy az óbudai panelrengeteg első méterein koreai–magyar kulturális hidat épít. Digitálisan nagyjából lehetetlen a hely latin betűs nyomára bukkanni, fizikailag sem a legegyszerűbb rálelni, és odabent sem az jön le, hogy kíváncsi bennszülöttekre épülne az üzleti modell. A Haenam ugyanis egy enklávé. Két vizitből kétszer koreai volt benne mindenki, ami hétköznap ebédidőben kevés, szombaton vacsoraidőben meg telt háznyi derűs ázsiait jelentett, amint önnön gasztrokulturális közegükben lubickolnak – biztató képlet. Hogy teljes legyen az instant utazás (inkább Queensbe, mint Szöulba), a személyzet is kelet-európai és afrikai bevándorlókból áll, magyar szó csak az étlapon van, ott is csak harmadik helyen a koreai meg az angol mögött.
Csakis azért kerültünk ide, mert a derék koreaiak Nagy Budapesti Gasztroblogger Riadólánc körüzenete szerint kivételes frissességű és minőségű tengeri ételeket adnak a néhai Mókus étterem a zöld egy nem létező árnyalatára festett falai között. Alapvetően büfés hangulatban, semmint egy olyan étteremben, ahol az étlap szerint nagyon gyorsan nagyon sok pénzt is el lehet szórni halra. Szóval ne számítson senki a Nobu puma módjára lopakodó pincéreire meg diszkrét atmoszférájára, inkább igyekvő, de pályájuk elején járó, valahonnan ide csöppent pincérgyakornokokra, papír alátétekre és például arra, hogy soha senki sem kérdezi meg, kérünk-e inni.
Elsőre a fűszeres, tésztás tengergyümölcsei-levesre bökünk, ami ha jól dekódolom az étlapot, ebédidőben feleannyiba kerül, mint vacsorakor, és önmagában kiad egy betekintést, abban az értelemben is, hogy belénk nem is fért más utána. A meghatározó eleme a gocsujang, a sok koreai ételben felbukkanó, erjesztett rizsből, szójababból és kellemesen (tehát nem elmebeteg módon) csípős chiliből készülő paprikás paszta. Aki evett már kimcsit, találkozott vele, hiszen ott is ez a szósz a fermentálás közege – na de itt egy jókora tálnyi leves szól róla, és a sok kicsit csípős kanál lé összeadódik ahhoz, hogy féltávnál már az orrunkat és a homlokunkat törölgessük a szeptemberi teraszon. Budapest legnagyobb kékkagylói és egy, a Flórián tértől légvonalban százötven méterre valóban szürreálisan friss, fél kék tarisznyarák úszkálnak benne, sok házi tészta és vékony csíkokra metélt zöldség mellett, de a tengeríz másod-harmadhegedűs csak a csípős-sós-földes lé közegében.
Vannak a szép zöld elvek, a hozamra éhes befektetők és a felemás megoldások. Semmi sem fekete-fehér, az ESG különösen nem az.
Az ESG-szabályozás – és maga a mozaikszó: environmental, social és governance – lényege az lenne, hogy a vállalatok a működésüket a környezeti és társadalmi szempontok szerint tudatosabban tervezzék meg. Az elvileg egyértelmű kritériumrendszer a vállalat tevékenységének társadalmi és környezeti hatásait hivatott szabályozni, valamint egy olyan iránytű, amivel a befektetők a fenntarthatósági szempontok alapján tudják súlyozni a befektetésre kinézett vállalatokat.
Jól hangzik, de amit látunk, az sokszor ellentmondásos, és legalábbis kérdéseket vet fel. Jó pár olajcég tűnik fel rendre az ESG-rangsorok élén, és magas pontszámot kapnak érdemi hulladék- vagy károsanyag-kibocsátással járó tevékenységet folytató vállalatok is. Hogy lehet a Shell pontszáma magasabb a Tesláénál?
Hozam vs. fenntarthatóság Az elmúlt pár évben kis túlzással a csapból is az ESG folyt, hasonló buzzword lett, mint az IT 2000-ben, a felhő 2010-ben, a bitcoin 2017-ben vagy az NFT 2020-ban. Az ESG-pontszám azt jelöli, hogy egy vállalat mennyire fenntartható, mennyire tudatos a társadalmi és környezeti hatások és kockázatok terén, és arra ösztönöz, hogy a befektetői tudatosság felülemelkedjen a puszta hozam-kockázat kettősségen. Reagáljon olyan, pénzben nehezebben kifejezhető tényezőkre, mint a társadalmi hasznosság, a környezetvédelem vagy a humánum. Legalábbis elvileg. Áramlik is évek óta szinte ész nélkül a tőke az ESG-kompatibilis befektetési alapokba, a Bloomberg becslése szerint a globális ESG-befektetések értéke 2025-re meghaladhatja az ötvenbillió dollárt, ami a globálisan kezelt teljes vagyon egyharmada. Ez elvileg jó hír, azt jelentené, hogy a befektetők elköteleződtek a fenntartható befektetések mellett.
Néhány másik adat szerint viszont a helyzet az, hogy továbbra is jobban izgatja őket a hozam, mint a környezetvédelem. A PwC egy tavaly év végi kutatása szerint a befektetők túlnyomó többsége (81 százaléka) úgy nyilatkozott, hogy legfeljebb egy százalékponttal kevesebb befektetési hozamot fogadna el az ESG-célok megvalósításáért; a válaszadók majdnem fele (49 százaléka) a hozam semekkora részéről sem hajlandó lemondani.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint Magyarország gyerekcipőben jár az ESG terén, a legfrissebb, májusi Zöld pénzügyi jelentésük azt mutatta, hogy míg az EU-ban a tőkepiacok nettó eszközértéke alapján 42 százalékot tettek ki az ESG-alapok, nálunk csupán 1,8 százalékot. Ahogy Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója elmondta, az ESG-kritériumok célja nemes, de sok víznek le kell folynia még a Dunán, hogy tökéletes legyen a megvalósítás. „Elég komoly munka áll a hazai befektetési szolgáltatók és alapkezelők előtt, hogy ilyen termékek is bőséggel legyenek a palettán. Az elmúlt években kezdett kikristályosodni, mit is jelentenek pontosan az ESG-elvek, még csak a nulladik órában vagyunk.” Így pedig már nem olyan meglepő, amit ő is megerősít: a magyar befektetők sokkal inkább hozamérzékenyek, a hozam jóval erősebb tényező a döntéseikben, mint a fenntarthatóság.
Az elvárások – például az MNB elvárásai a bankszektor képviselőitől – közben sokasodnak, jóllehet a hazai pénzintézetek hetvenhét százaléka 2021. szeptember végéig még nem vagy csupán részben alakított ki klímavédelemmel kapcsolatos folyamatokat. A jegybank szabályrendszere szerint, ahogy a befektetői gondolkodásban is, az E, azaz a környezetvédelmi szempontok a legfontosabbak. Ezen belül – a bevett nemzetközi szempontrendszerrel összhangban – három területen vár fejlődést az MNB: az üvegházhatású gázok közvetlen kibocsátása (scope 1), közvetett kibocsátása (scope 2) és a bank által finanszírozott eszközök, befektetések emissziója (scope 3) terén.
Farkas Boglárka, az ESG-stratégiáját idén elfogadó Magyar Bankholding menedzsere szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a scope 1 keretében a bank gépjárműflottájának és épületeinek közvetlen kibocsátását vizsgálják. A scope 2 keretében az épületek és a banki tevékenység indirekt kibocsátását mérik, nagyjából azt, hogyan állítják elő a felhasznált energiát. A scope 3 a legérdekesebb: itt a bank működéséből és az értékláncból fakadó kibocsátást, azaz a beszállítói láncból, a termékekből adódó különböző kibocsátást vizsgálják. „Utóbbi azt jelenti, hogy nem lehet áttolni, kiszervezni a klímavédelmi felelősséget a fogyasztókra és a partnerekre, holisztikusan vizsgáljuk a teljes rendszert.”
Az utolsó mondat különösen árulkodó: sok cég korábban kiszervezte a klímavédelmet, és nem próbált maga tenni érte, majd hangzatos jelszavakkal igyekezett zöldnek látszani. Márpedig, ha minden megmagyarázható, akkor mi értelme van az ESG-szemléletnek a jelenlegi formájában?
Jobbat még nem találtak ki A probléma egy része az ESG módszertanában keresendő. Hogyan lehet elkülöníteni az ESG-szempontoknak való megfelelést a greenwashingtól, azaz hogy egy cég tényleg zöld-e, nem csak zöldnek mutatja magát. Megbízható a vállalatok adatszolgáltatása? Nem próbálják áttolni a felelősséget a fogyasztókra? És mik a fontosabbak, a környezetvédelmi vagy a vállalatirányítási elvek? Hogyan lehet egy fegyvergyártó cégnek nagy ESG-pontszáma, amikor az ágazat kicsit sem a társadalmi szempontokról szól?
Bozsik Balázs szerint azért ezekre a kérdésekre is van válasz. A PwC Magyarország fenntarthatósági és ESG üzletágvezetője bő egy évtizedes tőkepiaci múlttal azt mondja, az ESG és a fenntarthatóság között nem feltétlenül közvetlen a kapcsolat, és az ESG sokkal inkább az átláthatóságról szól. „Lehet, hogy a környezetvédelmi szakembereknek az ESG klímavédelmi lépéseket jelent, de egy befektetőnek inkább azt, hogy mennyire átláthatóan, kiszámíthatóan működik egy vállalat, mennyire bízhat benne, hogy évtizedek múlva is működni fog.” Innen nézve határozottan állítja, hogy lehet kritizálni az ESG-elveket, de jobbat még nem találtak. ki. „Problémák vannak, de azokat nem a kritériumrendszer teremtette.”
Az ESG-mutató tehát inkább ígéret, mint bizonyítvány. Azzal alakítja át a vállalatok értékelését és működését is, hogy számszerűsíti a fenntarthatóságról szóló ígéreteket, és nyomon követhetővé teszi azok teljesülését. A pozitív irányba tett lépések már elegendőek lehetnek ahhoz, hogy egy cég előrébb kerüljön az ESG-rangsorban. Ezért ne csodálkozzunk, ha azt látjuk, hogy a világ egyik legnagyobb olajvállalata előrébb tart, mint az e-autózás úttörője.
Azon bankok aránya, amelyek számszerűsítik a kibocsátásukat (Forrás: MNB, Forbes) 77% nem 23% részben 0% többnyire 0% igen
Sajnos ezen a területen a személyes tapasztalataim is elég elkeserítő képet mutatnak. Ugyanis mióta befektettem egy környezetbarát higiéniai termékeket, valamint lebomló csomagolásokat fejlesztő és gyártó hazai cégbe, tisztelet a kivételnek, de egyre többször szembesülök a magukat zöldre brandingelő cégeknél is a tipikus greenwashing hozzáállással. Azaz csak a látszatra adnak, de valódi megoldást a problémára nem feltétlenül keresnek.
Nem tanult rendezőnek, mégis kora egyik legnagyobb történetmesélője lett. Gárdos Péter a 80-as, 90-es években nemzetközi díjak sorát elnyerő filmekkel szórakoztatta a mozinézőket, amióta pedig nem kap lehetőséget forgatásra, regényeket ír, ami bevallása szerint egyre nagyobb örömöt okoz neki. A Hajnali lázban – először könyvben, aztán a filmvásznon is – holokauszttúlélő szülei szerelméről mesélt, legutóbb a kortársai által lesajnált zseni, Semmelweis Ignác
rövid boldogságát írta meg.
Lemaradó létére miért van mégis óriási potenciál a magyar digitális gazdaságban? Kié a felelősség? És ha válság lesz, mibe kapaszkodhat az e-kereskedelem? Bíró Pál, a Google magyarországi vezére már csak a maga példájából is tudja, hogy a tudásért megéri erőfeszítést tenni.
Ha szeptember, akkor Festetics-palota. És ha Festetics-palota, akkor Forbes Családi Gála, ahol együtt öltöztünk ünneplőbe a legnagyobb családi vállalkozásokkal.
Leestek a részvényárak, olcsó papírokkal verhetjük meg az inflációt? Logikus gondolatmenet, kár, hogy több sebből vérzik. Igazán bevállalós, aki ma a kockázatok ismeretében nagy súlyt ad a részvényeknek, a fejőstehénnek használt magyar cégek papírjaival meg különösen érdemes óvatosnak lenni.
