Amikor idejöttem, megijedtem,<br>hogy nincs kávégép

„Látja, itt már elkezdték ásni az alapot” – mondja Kakas Sándor, a Mecsek Drog Kft. ügyvezetője és többségi tulajdonosa, amikor megérkezem az interjúra Pécsváradra. Kovács Gábor kereskedelmi vezetővel tart terepszemlét a Mecsek Teákat gyártó cég főhadiszállása melletti telken. A gazdasági nehézségek ide is elértek, alapanyagellátásukat próbálják stabilizálni az év végéig felépülő raktárral. A teáikhoz használt gyógynövények havonta drágulnak. A száznyolcvanmillió forintos beruházással épülő könnyűszerkezetes csarnok háromszáz négyzetméterén a jelenlegi havi alapanyag-­szükséglet helyett egy egész éves készletet is tárolni tudnak majd.


Az eredeti szakmája szerint építészmérnök Sándor rutinos nyilatkozó, a cég kinyomtatott történetével ül le az interjúra. 1985 és 1998 között ő vezette Pécsváradot a rendszerváltás előtti utolsó tanácselnökként, majd két cikluson át az SZDSZ színeiben megválasztott polgármesterként. Sem polgármester, sem teagyáros nem akart lenni, sőt egy pécsváradi költözés sem szerepelt eredeti tervei között.


Úton a TEA
Legutóbb a Balatonnál nyaralt unokáival, amikor az arra sétálók meghallották, hogy teákról beszélnek, ráadásul a közelben ott állt Sándor autója is, TEA-rendszámmal. Szóba elegyedtek. „Csodálkoztak, hogy tényleg mi készítjük ezeket a teákat, és elmondták, hogy mennyire beváltak ezek a teák unokának és anyukának is.” Vevőjük a szoptatós édesanyáknak szánt tejszaporító és a hasfájós gyerekeknek kifejlesztett kamillás-édesköményes bébiteájukat dicsérte. „Ezekkel elsők voltunk a piacon a 2000-es évek elején.” Sándor hozzáteszi, hogy három hónap múlva „a nagyok” is kijöttek hasonlóval.