Amikor alaposabban is elolvastam a tájékoztatót, rájöttem, hogy nem mértem fel elég gondosan, mekkora fába vágtam a fejszémet: nem elég, hogy vacsoraidőben ing-zakó a dressz­kód a Rovos luxusvonatán, de nyakkendő is kötelező. Egy gyors shopping megoldotta a problémát, és elhárult minden akadály, hogy birtokba vegyem síneken gördülő luxuslakosztályomat Dél-Afrikában, Fokvárosban.

Fokváros fantasztikus hely, persze azért van pár dolog, amire érdemes odafigyelni. Például elég szigorú határai vannak annak, meddig érdemes egy turistának az utcákon csatangolnia. Egy kis autentikus dél-afrikai koszt reményében pár saroknyira eltávolodtam a biztonságos zónától, és bántódás ugyan nem ért, de elég meggyőző volt, hogy a kisvendéglő vendégterétől alkarnyi vastagságú, plafonig tartó fém rudakkal van elválasztva a konyha, és csak egy kis résen csúsztatják ki az ételt.

Na, az ilyesmi kalandoknak természetesen nyomuk sincs a Rovos Rail luxusvonatútjain. Az exkluzív váróteremben kis vonós zenekar andalítja el a túrára készülődő alig félszáz turistát, az üdvözlő beszéd után elegáns utaskísérők vezetnek a szerelvényhez. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy a következő négy napot igen kényelmes és színvonalas lakosztályban töltöm majd. Nemesfa burkolatok, hatalmas franciaágy tölti ki a teret, és kellemes privát fürdőszoba is van. Tényleg felbecsülhetetlen luxus egy vonaton. De el is várjuk valamitől, ami „most luxurious train”-nek minősíti magát. A közösségi terek is méltók a jelzőhöz, az étkezőkocsi olyan, mint egy elegáns angol klub, damasztabroszokkal, -szalvétákkal és kristálypoharakkal. Mondjuk, nem is érném be kevesebbel, ha már nekem meg nyakkendőt és zakót kell húznom a vacsorához!
A szalon kicsit lazább, de még mindig elegáns: füles fotelek és kényelmes kanapék a hamisítatlan afrikai tájakra kiváló kilátást kínáló hatalmas ablakokhoz. A kedvencem mégis a legspártaibb, mindössze padokkal berendezett utolsó balkon a szerelvény végén, ahol szabad levegőn, helyi vörösborral vagy egy jó kávéval lehet szemlélni az elsuhanó tájat és a síneket.

Egy magamfajta szenzoros élménykeresőnek talán kicsit sok a négy nap még a közbeiktatott érdekes kirándulások ellenére is, köztünk szólva konkrétan semmi sem történik, majdnem semmi. Szerintem ezért van a dresszkód is, hogy fel kelljen öltözni, azzal legalább megy az idő, de aki a rohanó életéből vágyik teljes kikapcsolódásra, annak óriási élvezet lesz egy vonatút a Pride of Africával Pretoriába.