Írta: Orbán Krisztián

Elmennél tanácsadónak, ha rendszerint járadékvadászokat kellene segítened? Lennél menedzser, ha az összes fontos kérdés külföldön, a fejed felett dőlne el? Vállalkoznál, ha pusztán uniós pénzt égetnél el reménytelen ötletekre?

Nem? Pedig ha húszas éveidben jársz, nagy eséllyel ez a jövő vár rád. Öt–tíz év múlva épp úgy fogod magadnak magyarázni a rossz kompromisszumaidat, mint most a harmincasok. Valamiből fizetni kell a lakáshitelt! Mindenki ezt csinálja! Váltanék, de nincs jobb! Bla-bla-bla.
A hazai üzleti szférában igenis lehet egyszerre értelmes munkát végezni és tisztességesnek maradni. Csak nem könnyű. Aki a tömeg „bölcsességét” követve sodródik, és legfeljebb egy lépéssel tekint előre, az viszonylag hamar rákényszerül, hogy a két cél egyikét feladja. Persze, Magyarország nem Németország vagy Amerika. Itt meg kell küzdened azért, hogy magabíró ember lehess.

Kis leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a magyar gazdaság három nagy részből áll. Az első a globálisan integrált szegmens. E vállalatok döntő többsége külföldi tulajdonú, a globális ellátási lánc egy viszonylag alacsony hozzáadott értékű fázisában tevékenykedik, és elhanyagolható stratégiai autonómiával rendelkezik. A második csoport a járadékvadászokból áll. Testre szabott törvények, állami vagy önkormányzati megrendelések, EU-s vagy kormányzati pénzek, kirívóan kedvezményes hitelek, különlegesen megértő hatóságok: ezeket fordítják nyereségre, majd villámgyorsan osztalékra. A harmadik csoport a klasszikus versenypiacon működő, stratégiai autonómiával rendelkező vállalatok köre. A hazai gazdaság jellegzetessége, hogy ez elsősorban kicsi, maximum közepes méretű cégeket jelöl, akiknek horizontja nem mutat túl Magyarország határain.

Az üzleti életben most elinduló fiatalnak mindez azt jelenti, hogy az előtte álló út tele van olyan korlátokkal és csapdákkal, amilyenekről az egyetemen és a karrier­expón egy büdös szó nem esett. Az itt működő globálisan integrált cégekbe elsősorban szellemi szakmunkásokat keresnek és képeznek. Stratégiai gondolkodásra, komplex döntési kompetenciára és szélesebb perspektívára nincs szükségük, azokat a vállalati központban intézik. Óhatatlanul beszűkülsz majd, cserébe kiszámítható, többé-kevésbé teljesítményelvű és főleg tisztességes környezetben dolgozhatsz.
Nem mondható ez el a magyar gazdaság titánjainak döntő többségét felsorakoztató járadékvadász csoportban. Mivel náluk az üzleti modell lényege a hatalom kiszolgálása és a közös vagyon megpumpolása, az összes többi „üzleti” feladat csak amolyan teljesítési igazolás. A teljesítményt nem tisztességes és értelmes munkában, hanem a közösből való lenyúlás mennyiségében mérik. Ez a környezet jó esetben kiégett cinikussá, rossz esetben gazemberré tesz majd. Ilyen környezetben dolgozni nemcsak lélekölő, de végső soron értelmetlen is.

Elméletileg a harmadik csoport vállalatai nyújtják a legtöbb lehetőséget arra, hogy magabíró emberként élj. Ők azonban rendszerint túl kicsik és túl hazai fókuszúak ahhoz, hogy egy pályakezdőnek vonzó tanulási lehetőséget biztosítsanak. Ráadásul sokuk jövője bizonytalan, mert a magyar gazdaságban a másik két csoportnak lejt a pálya.

Ebben a felállásban az egyszerű, kitaposott pályák szinte mind zsákutcába vezetnek, így értelmetlen az előtted járók tömegeit követni. Aki értelmes és tisztességes munkát szeretne húsz év múlva is, annak az első lépéstől nagyon tudatosan kell lavíroznia az egyes és a hármas csoport cégei közt, és kerülnie kell a másodikba tartozókat, mint a pestist.

A szerző az Oriens vállalatcsoport tulajdonosa.

A Forgó tagjai: Simó György, Pistyur Veronika, Tilesch György és Orbán Krisztián.