Abból főzök, ami van, amit a természet éppen nyújtani tud – ez az alapelve Szabó Adrienn-nek, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika dietetikusának, a Magyar superfood című (részben szakács)könyv szerzőjének, akit az Instagramon csaknem tízezren követnek. Interjú bőrt roncsoló kesudióról, magyar gránátalmáról és arról, miért gond, hogy nemcsak a csirkemell bújik ki a tojásból, hanem az egész csirke.
A superfood az egyik legújabb felkapott gasztronómiai kifejezés, és jellemzően olyan nem mindennapi, import- és egzotikus alapanyagokat sorolnak ide, mint a gojibogyó, az avokádó, a tengeri moszat vagy a lazac. Ehhez képest te a Magyar superfood című könyvedben a legismertebb itthon termő zöldségeket, gyümölcsöket, gabonaféléket, magvakat és állati eredetű nyersanyagokat vonultatod fel. Jól látom, hogy lényegében meghekkelted ezt a jelenséget? Szakmán belül egyszer meg is kaptam a kritikát érte. Mert amikor megjelent a könyv, már sokan követtek az Instán, és szinte kikérték maguknak, hogy hogyan állhatok bele ebbe a divathullámba, hogyan írok superfoodos könyvet – én, aki addig olyan hitelesnek tűntem. De aztán amint belelapozott valaki, rájött, hogy ez egy fityisz. (Nevet.) Teljesen egyszerű magyar alapanyagokról szól.
Csak azért adtam neki ezt a címet, mert elsősorban azoknak szántam, akik ismerik a superfood fogalmat, és keresik is ezeket az élelmiszereket. Mert sokan azt hiszik, hogy olyanok, mint az étrendkiegészítők. A rohanó életmódban pedig, amikor az embernek nincs ideje egészségesen élni, könnyű megoldás lehet, hogy gyorsan vesznek valamelyikből. Pont nekik akartam megmutatni, hogy van egészséges hazai alternatíva.
Ezeket a hagyományos, itthon megtermő zöldségeket nem nevezte senki korábban szuperélelmiszereknek? Valójában semmi szakmai alapja nincs a superfood kifejezésnek, a dietetikusok nem is használják tudományos kontextusban. A Felelős Gasztrohős Alapítványnak van egy térképe, amin megmutatják az importált egzotikus szuperélelmiszerek magyar alternatíváit. Miután az egészséges táplálkozásnak az a lényege, hogy minél színesebben, változatosabban együnk, kis túlzással szinte mindent elnevezhetnénk szuperélelmiszernek. Persze ha azt mondom, hogy a sima magyar főzőtök is szuperélelmiszer, hiszen értékes, egészségvédő hatású fitovegyületeket tartalmaz, az elég furán hangzik, de igen, ezt tettem. Minden jó minőségű, profán alapanyagot piedesztálra emeltem.
A Pride of Africa maga a síneken gördülő luxus. Komótosan zakatol Fokvárosból Pretoriába, miközben luxuskabinokban úri étkezéseket és pazar panorámát kínálva kiránt a pörgésből.
Amikor alaposabban is elolvastam a tájékoztatót, rájöttem, hogy nem mértem fel elég gondosan, mekkora fába vágtam a fejszémet: nem elég, hogy vacsoraidőben ing-zakó a dresszkód a Rovos luxusvonatán, de nyakkendő is kötelező. Egy gyors shopping megoldotta a problémát, és elhárult minden akadály, hogy birtokba vegyem síneken gördülő luxuslakosztályomat Dél-Afrikában, Fokvárosban.
Itt a bennem szunnyadó dandy is felébredt.
Fokváros fantasztikus hely, persze azért van pár dolog, amire érdemes odafigyelni. Például elég szigorú határai vannak annak, meddig érdemes egy turistának az utcákon csatangolnia. Egy kis autentikus dél-afrikai koszt reményében pár saroknyira eltávolodtam a biztonságos zónától, és bántódás ugyan nem ért, de elég meggyőző volt, hogy a kisvendéglő vendégterétől alkarnyi vastagságú, plafonig tartó fém rudakkal van elválasztva a konyha, és csak egy kis résen csúsztatják ki az ételt.
Na, az ilyesmi kalandoknak természetesen nyomuk sincs a Rovos Rail luxusvonatútjain. Az exkluzív váróteremben kis vonós zenekar andalítja el a túrára készülődő alig félszáz turistát, az üdvözlő beszéd után elegáns utaskísérők vezetnek a szerelvényhez. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy a következő négy napot igen kényelmes és színvonalas lakosztályban töltöm majd. Nemesfa burkolatok, hatalmas franciaágy tölti ki a teret, és kellemes privát fürdőszoba is van. Tényleg felbecsülhetetlen luxus egy vonaton. De el is várjuk valamitől, ami „most luxurious train”-nek minősíti magát. A közösségi terek is méltók a jelzőhöz, az étkezőkocsi olyan, mint egy elegáns angol klub, damasztabroszokkal, -szalvétákkal és kristálypoharakkal. Mondjuk, nem is érném be kevesebbel, ha már nekem meg nyakkendőt és zakót kell húznom a vacsorához! A szalon kicsit lazább, de még mindig elegáns: füles fotelek és kényelmes kanapék a hamisítatlan afrikai tájakra kiváló kilátást kínáló hatalmas ablakokhoz. A kedvencem mégis a legspártaibb, mindössze padokkal berendezett utolsó balkon a szerelvény végén, ahol szabad levegőn, helyi vörösborral vagy egy jó kávéval lehet szemlélni az elsuhanó tájat és a síneket.
A reggelinek is megadják a módját.
Afternoon tea a brit hagyományok szerint.
Rovos Rail Fokváros–Pretoria
Táv: 1600 km
Idő: 4 nap, 3 éj
Ár: 2000 dollártól
1. nap: Délutáni indulás Fokvárosból, utazás a környező szőlőültetvényeken át, teázás a panorámakocsiban, vacsora.
2. nap: Reggeli után megérkezés a viktoriánus Matjiesfontein városkába, rövid városnéző séta. A nap hátralevő részében étkezések a fedélzeten, közben a vonat a Karoo félsivatagos vidékén halad át.
3. nap: Reggeli után megállás Kimberley-ben, a gyémántbányászat hajdan egyik legfontosabb központjában. A bányamúzeum és a gigantikus Nagy Lyuk megtekintése. A nap további részében utazás a Highveld füves fennsíkján.
4. nap: Délelőtt megérkezés Pretoriába.
Egy magamfajta szenzoros élménykeresőnek talán kicsit sok a négy nap még a közbeiktatott érdekes kirándulások ellenére is, köztünk szólva konkrétan semmi sem történik, majdnem semmi. Szerintem ezért van a dresszkód is, hogy fel kelljen öltözni, azzal legalább megy az idő, de aki a rohanó életéből vágyik teljes kikapcsolódásra, annak óriási élvezet lesz egy vonatút a Pride of Africával Pretoriába.
Bár első látásra nem látszik, én egy „Honorary Zulu”, tiszteletbeli zulu vagyok. A 90-es évek elején hat évig Dél-Afrikában dolgoztam, fiatalabb és fittebb verziómat tisztelték meg ezzel a címmel zulu csapattársaim. Sokáig Dél-Afrika volt családunk második otthona, Krisztina lányom Fokvárosban született, azóta is szerelmesek vagyunk ebbe a csodálatos szivárványországba. Sokszor megtettem autóval a Fokváros–Johannesburg-távolságot, általában „otthonról”, Hout Bay-ből indultam. Az út elején meg kell állni Stellenboschban, ami 1679 óta a szőlőtermesztés ikonikus központja, 17. századbeli fokföldi holland stílusú, csodálatosan épen maradt házakkal. Utána a Karoo-n, egy köves, sziklás félsivatagon vezet az út. Sehol nem lehet olyan csodálatos csillagos égboltot látni, mint itt. Sajnos sohasem utaztunk a Pride of Africával, de most elhatároztam, hogy következő látogatásunkkor bepótoljuk ezt a hiányosságot.
Addigra teljesen úgy voltam vele, hogy én fél éve kvázi feleslegesen tornázgatok otthon. Úgysem látszik rajtam. Merthogy közben nem különösebben figyeltem arra, mit eszem, az édességek is sokszor elcsábítottak, de azért heti háromszor kigurítottam a tornaszőnyeget, ha máskor nem volt időm, este tízkor. „A normális étrend már elúszott, de a tornát azért toljuk végig becsülettel” – gondoltam. […]
A magyar Forbes indulásakor eldöntötte, hogy a magazinnál szeretne dolgozni, így levelet írt Galambos Márton főszerkesztőnek. Azóta bérelt helye van Budavári Dóra nevének az impresszumban. Meg a Balaton környékén is.
