„Egy buddhista kurzuson voltam, amikor korábbi, alagsori helyünket elöntötte a víz. Zokogtam a lámának, hogy miért történik ez velünk? Mikor megkérdezte, hogy miért nyitottam meg ezt a helyet, azt válaszoltam: mert ez volt az álmom. Ha ez volt az álmod, akkor építsd fel újra! A láma mondata azóta velem van” – meséli Tóth Zsuzsa gyógypedagógus-családterapeuta, a Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központ szakmai vezetője és alapítója.

Furcsa, álomszerű érzés olyan intézményben járni, amit általában gyerekzsivaj, néhol kutyaugatás, de mindenképpen sok-sok ember aktív jelenlétének zaja tölt be. Beszélgetésünk idején viszont épp „szundít a labda, meg a síp”, kéthetes nyári szünetét éli a Bari, ahogy az ide járók és az itt dolgozók becézik.

Zsuzsa és huszonhárom kollégája – pszichológusok, gyógytornászok, logopédusok, terapeuták – holisztikus szemlélettel tekintenek a hozzájuk fordulók problémáira. A gyerekeket négy területen, a mozgás, a beszéd, a viselkedés és a tanulás nehézségeiben segítik, sohasem elszigetelten. „Alapkoncepciónk szerint egy gyerek nagyon összetett valaki, komplexitásának kezeléséhez pedig komplex tudásra van szükség. A nálunk dolgozók összeadják tudományukat. Teamben dolgozunk, ötletelünk, beszéljük meg az eseteket.” Néha egy egyszerűbb gond megoldásában is jól jön ez a közösség. Egy beszédproblémát például okozhat izomtónus-szabályozási nehézség az arcban, amihez a logopédusén kívül a mozgásterapeuta tudása is kell.

A mélyebben gyökerező problémáknál a barisok mindenképpen a szerint az elv szerint dolgoznak, hogy a gyerekekkel kapcsolatos kompetenciák a szülőknél vannak. „Nem az van, hogy berakod ide a gyereket, mi javítgatunk rajta, aztán visszaadjuk. Az egész családot terelgetjük. A legjobb eredmények akkor születnek, ha be tudjuk vonni a pedagógusokat is.”
A Bárányfelhő jelenleg egy négyszáz négyzetméteres, a 6. kerülettől bérbe vett tizennégy szobás ingatlanban dolgozik. Nemcsak gyerekek és családok kaphatnak tőlük segítséget. Gyerek nélkül érkező felnőttekkel, egyéni elakadásokkal, családalapítás előtt álló párokkal, bántalmazott nőkkel is foglalkoznak. Utóbbi munka a Norvég Civil Alapnál néhány éve megnyert pályázat óta szerepel a Bari repertoárjában.

Végigjárjuk a most csendes szobákat. Az egyikben pszichológusok tartanak üléseket, egy másikban Igor és Beluha, a központ két terápiás kutyája segít a kicsiknek, egy harmadikban kampók, hinták, különös eszközök lógnak a plafonról, itt például DSZIT-et (dinamikus szenzoros integrációs terápiát) tartanak. Zsuzsa sorra nyitja előttem a színes játékokkal teli vagy éppen az autizmussal élő gyerekeknek kialakított ingermentes termeket. Büszkén, szinte anyai szeretettel tekint a Bárányfelhőre.

Nem rosszaságból izgága
„Mosolygós, csacsogós kislány voltam, a környezetem nem vette észre, hogy tanulási problémáim vannak. Pedig belül szorongtam. Hamar feltűnt, hogy a többieknek valahogy mennek a dolgok, kész a házi, ott a vonalzó. Nem értettem: én hol voltam és mit csináltam, amikor ők ezeket felírták? Egy kötéltánc volt az egész, máig mély nyomot hagyott bennem, amit a szülőkkel való beszélgetéseken most tudok kamatoztatni” – meséli Zsuzsa. Óvónőnek tanult, de amikor először magára hagyták huszonöt gyerekkel, azonnal tudta, az ő figyelemzavara nem alkalmas erre. Elvégezte a gyógypedagógia szakot is, egyszer a nevelési tanácsadóban volt gyakorlaton.
„Ott ültem a rengeteg nagyon jó szakember között, és azt gondoltam, hogy ez a közös munka a legszuperebb dolog, csak nincs elég idő a gyerekekre. Azóta ott volt bennem, hogy egyszer csinálok egy gyerekközpontot, ahol majd lesz idő.” Így született meg 2007-ben a Bárányfelhő. Kezdetben csak négyen alkották a csapatot, és lassan növekedtek, tartani akarták a minőséget. Ha igény támadt logopédusra, felvettek egyet, ha gyógytornász vagy mediátor kellett, azzal bővült a barisok köre.

Zsuzsa rájött, hogy kizárólag a családdal együtt lehet segíteni a gyerekeken. Családterapeuta lett, ma már csak szülőkkel dolgozik. Azt mondja, abból a szempontból könnyű a központ helyzete, hogy hozzájuk nem küldik a gyerekeket, hanem legtöbbször „szabad akaratukból” jelentkeznek a szülők, ha aggódnak, megrekedtek a gyerek problémájával.

„Nehezen találják az egyensúlyt, hogy mennyire fogják a gyereket, és mennyire engedjék magától kiteljesedni. Rengeteg információ zúdul rájuk, nehéz eligazodni. Ugyanakkor sokat fejlődtek a vizsgálati módszerek, egyre inkább ott van a szülők és pedagógusok gondolkodásában, hogy talán nem rosszaságból izgága az a gyerek, lehet, hogy valami nehéz neki.”
A Vidám Gyermekekért Alapítvány égisze alatt működő központban sok családdal foglalkoznak térítésmentesen, de ez nem hangsúlyos a honlapjukon sem. „Szükség van a szülői motivációra, az elköteleződésre. Ne az legyen az idejövetel oka, hogy itt ingyen van, hanem hogy segíteni szeretne a gyerekének.”

Zsuzsáék sokszor szembesülnek azzal, hogy sok családnak szüksége volna terápiára, de a pénz határt szab. „Ezért amikor felkeresnek bennünket, hogy segítsünk az elakadásokban, sohasem küldünk el senkit csak azért, mert nem tudja finanszírozni. Amíg van olyan szülő, aki tud minket azzal támogatni, hogy a gyermeke után vállalja a fejlesztések díját, és amíg van lehetőségünk adománygyűjtésre, addig nem engedjük el senki kezét.”

A nehéz helyzetek a Bárányfelhőt sem kerülték el az elmúlt tizenöt évben, többször beázott az ingatlan, combközépig ért a víz, máskor egy szomszédos tűzeset miatt kilakoltatták őket, most pedig a rezsiszámla miatt aggódnak. „Ez a változás elképesztő rugalmasságra tanít. Megtanultuk kezelni, hogy semmi sem állandó, nem lehet leülni, hátradőlni. A nyarunk most arról szól, hogyan tudjuk megtartani a szakembereinket úgy, hogy a szülőket se terheljük nagyon. De a vészhelyzetek kihozzák belőlünk a kreativitást. És hát ez volt az álmom, csinálnunk kell tovább, bármilyen formában.”