NÉVJEGY
A Magyar Királyi Operaház 1884. szeptember 27-én nyílt meg az akkori Sugár úton. Ybl Miklós mesterműve építésének idején a korszak német és olasz operaházainak építészeti szintézisét, vagyis a 19. század második felének világszínvonalát képviselte. Ráadásul egyetlen olyan hasonló épület sem maradt a régióban, amelyiket ne sújtott volna bombázás vagy tűzvész. Az elmúlt évtizedek átalakításai alaposan megbontották a neoreneszánsz palota összképét, és a nézőtér akusztikája is drasztikusan átalakult. A rekonstrukció legfontosabb célja az volt, hogy a kivételes épület megtisztuljon és visszatérjen a gyökerekhez, Ybl terveihez.

Készülsz már a tüntetésre?
Elég jóban vagyok most Lotzcal meg Ybllel. Valószínűleg megoldom majd a küszöb alatt ezt a bejutást.

Sokszor beszéltél róla, hogy ez egy kivételes tanúépület. Miért az?
Van egy képünk a 19. századról. Vannak, akik ezt a kort lesajnálják. Az eklektikát csak bottal piszkálható, kicsit pozőr, üres, nem őszinte építészeti stílusnak tartják. De éppen az Operaház az egyik olyan épület ebből a korból, ami bebizonyítja, hogy ennek az építészeti stílusnak is vannak remekművei. Amikor az ember bemegy a Magyar Királyi Operaházba, arcon vágja ez a fajta tökéletesség. A funkció, a rend, a szerkezetiség, a működési szisztéma, ezek mind egymásra ható elemek, és olyan tökéletesen vannak összerakva, hogy valóban fellelhető benne egyfajta kreatív nagyság.

A valaha élt egyik legnagyobb magyar művészetteoretikus, Fülep Lajos finoman szólva nem rajongott ezért a stílusért, a korabeli Pestet téglából és habarcsból rakott, reneszánsz főúri palotákat mímelő bérházak rettenetes városának tartotta.
Volt egy akadémikus iskola, akik mindenképpen a múltban keresték a megújítás gyökerét. Fülep még tartotta ezt az akadémikus rendet. Yblt is a klasszikus struktúra vezérli, de milyen tökéletesek ezek az arányok. Ellenben ezeken a szekkókon valami elképesztően flamboyant szabadság uralkodik. Namost, ez egy óriási ellentmondás, mert a 19. századi eklektikát valami szimbólumrendszer állatira lemerevíti, vagy viszonylag zárt keretbe foglalja, itt viszont, mintha egy múzeumban – és ez valami őrület – Arnold Böcklinnel, a mitológiai festészet 19. századi megújítójával sétálnál a büfében. Itt egyszerre van jelen a humánum és a nagyszerűség. Szerintem ez az egyik legnehezebb, hogy elegáns maradj, de mégis ott legyen a mosoly. És ezt a jókedvet és humort mindenhol tapasztalhatod ebben a házban. Ybl szerintem nagyon hamar fölismerte, hogy itt szabadságot kell adni, és Lotz kinyílt mellette. Hogyhogy nem nehezedett rá ez a teher alkotás közben? Tizenegy évig rajzolni egy házat, és végig egyben tartani – ez szörnyen nehéz. Tudod, mintha te egy évig írnál négy oldalt.

Ybl-ihlettörténet
Épületrekonstrukciónál az ember csak veszi az eredetit, és visszatér a régi megoldásokhoz – gondolhatnánk, de ez ebben az esetben azért nem volt ilyen egyszerű. A 138 éves épülethez háromszor nyúltak hozzá komolyabban, és nem fogták vissza sem a bontókalapácsot, sem a festékes vödröt. A nagyobb baj mégsem ez volt, hanem az, hogy Ybl Miklós eredeti tervei egyszerűen elvesztek.

Mit tehet ilyenkor az építész? Egyrészt őrületes mérésekbe kezd. Ha tudjuk, hogy egy tizenhétezer négyzetméteres, minden részletében egyedi épületről van szó, nem csoda, hogy csak ez egy évig tartott. Ezután a tervezők összeállítottak egy úgynevezett ihlettörténetet. Ezt úgy kell elképzelnünk, mint egy nyomozást. Megvizsgálták, hogy 1870 körül milyen operaházak épültek Európában, melyiket láthatta Ybl, honnan meríthetett. Táblázatot készítettek a csillárokról, a páholykiosztásokról, a nézőterekről építési korszakonként. Kánonok voltak, és Ybl e hatalmas példatár legjobb megoldásaiból csinált egy új együttest.

„Hat évig terveztük ezt az épületet – mondja az építész. – Ybl tizenegyig. Általában modern házakat tervezek a csapatommal, de itt térdre ereszkedtünk. Magas adrenalinszinttel várom.”

Előcsarnok
Olasz nemesmárvány anyagok, változatos színvilág. Innen kétkarú lépcső vezet a főlépcsőházba. A lépcső két oldalát „városoldalinak” és „ligetoldalinak” nevezik a bennfentesek aszerint, hogy a városközponthoz vagy a Városligethez esik közelebb.

Homlokzat
A neoreneszánsz homlokzatra az 1980-as években felfestett műanyagalapú festék helyett megtalálni az igazit nem volt egyszerű feladat. Két évig tartott, mire megtalálták azt a szilikátalapú festéket, ami szellőzni hagyja a vakolatot, de az nem is dobja le, és természetes a színe. Ilyen festéket a piacon nem lehet kapni, ezt is külön kellett legyártani. „Kísérleteznünk kellett, hogy mi az a homlokzati festék, ami ezen a házon fönnmarad, és mondjuk ezt az északi, lombardiai, umbrás színvilágot, amit én mániákusan nyomtam, vissza tudja adni.” (Az umbra nem konkrét szín, hanem sárgás-vöröses-szürkés árnyalat – a szerk.)

Utóbbiba belegondolni is rémes, úgyhogy ezzel most ne is viccelődjünk! Ha valaki besétál az épületbe, mi lesz a legszembetűnőbb változás?
Az, ami szerintem döbbenetes lesz, az épület elképesztően bátor színezése. Mindennek az eredeti színét adtuk vissza, úgy sétálsz benne, mintha már jártál volna itt, de mégis valami egészen más. A terek sokkal kompaktabbak, kontúrosabbak, mert azzal, hogy a felületek tisztábbak, közelebb kerültek hozzád, és ezzel sokkal intimebb térsorban érzed magad. Ez nyilván összefügg azzal, hogy sokkal világosabbak a terek, és sokkal jobb világítást is kapnak. Ami a legfontosabb, hogy a falkutatások közben valami egészen vadállati színekre bukkantunk. Ezt tényleg nem várjuk el az eklektikától.

Ezt nem is lehetett sejteni? A feltárásoknál sem látszott?
Ultramarinkékek, padlizsánlilák, tehát a legdurvább színek vannak felrakva, ezt a mai korban egy ilyen méltóságú középületben nem mernék megtenni. Olyan mennyiségű anyag és szín van bődületes tisztasággal összekomponálva, hogy ember legyen a talpán, aki ebből a sokságból végül is ezt az egységet meg tudja teremteni.

A nézőtéren az aranyt okkerrel segítették ki, és mikor felemeled a teremben a fejed, a meleg színek mellett egyre több komplementer jelenik meg. Ezért is tesszük be például most a páholyok brokátjaiba a türkizkék selyemszálat. Az egyedileg szőtt, vöröses lilás falikárpitok ana­nászmintái ettől a száltól kapnak térbeliséget.

Korábban egy olyan műemlékben járkáltál, ahol nem volt meg ez az emberközpontúság, minden hideg volt kicsit, mindent messzinek éreztél magadtól. Tisztelted, de nem tudtad megmondani igazán, miért. Most csak a nagy lépcsőn fölsétálni és bejutni az auditóriumba óriási élmény lesz. Mint egy filmben, benne sétálsz a száznegyven éves múltban. Azt ígérhetem mindenkinek, hogy elképesztően újszerű vizuális élmény lesz. Még azoknak is, akik ezt a házat betéve tudják.

Nézőtér
„Felborult az az akusztikai képlet, amit Ybl kitalált” – mondja Zoboki Gábor az 1910-es évek nagy átalakításáról. Ezért is határoztak úgy, hogy a nézőtér szintjét és dőlésszögét is visszaalakítják az eredetiére. Ennél is látványosabb lesz, hogy az eddigi háromosztatú földszinti elrendezés helyett visszatérnek az eredetihez. Ezzel középen visszanyerik az értékes ülőhelyeket, és azáltal, hogy a székek nem lesznek az oldalsó mellvédekre tolva, kedvezőbb lesz az utózengési idő.

A nézőtér szellőzőrácsai
A székek alatti köralakú szellőzőrácsok, közepükön a ház sziluettjével, egy okos rendszer részei. Egyrészt nélkülözhetetlen volt a szerepük az egykori árasztásos szellőzésben. Ennek lényege, hogy amikor a nézőtér megtelik, a tömeg – közel ezer ember – által megtermelt hő hamar, akár öt–hat fokkal is megemeli a hőmérsékletet. Ez a meleg levegő felszáll, a szellőzőrácsokon távozik, lentről pedig friss levegő áramlik a terembe. Zoboki építészeti innovációja, hogy ezt a lenti, 2,5 méter magas teret második, szabályozható zengőkamrává alakították, a szabályozásra a zenekari ároktól elválasztó mozgatható fal szolgál. Ez bársonyosabb, hosszabban lecsengő zengőteret biztosít majd.

Főlépcsőház
„A lépcsőt úgy kellett megcsinálni, hogy mindenhonnan lehessen látni mindent. Ez társadalmilag is fontos tér volt.”

Vörös Szalon
A királyi páholy mögötti tölgyfaborítású királyi fogadóterem meggyszínű selyemkárpitjáról kaphatta a nevét az 50-es években.

A zene apoteózisa
A nézőtér fölött, Lotz Károly mennyezeti képe a legnagyobb az országban, a kerülete összesen 45 méter. Műfaját tekintve szekkó, vagyis a freskóval ellentétben nem a nedves vakolatra festették. Az alatta levő gázégők miatt az utóbbi időben csak kormos, szürke állapotban ismerhettük, ez most radikálisan megváltozik.

Zenekari árok
A zenekari árok visszaalakítása a tervek központi eleme, hiszen az a sok átalakítás miatt pont kétharmada, mint amilyennek Ybl megtervezte. Az árokásás itt mást jelent: az árkot gyakorlatilag zengőkamrává alakították vissza, és mozgathatóvá tették. Emellett csökkentik a drapériák számát, és hangvetőket építenek a színpad mögötti részre. A tervezésben egy nemzetközi szaktekintély, Federico Cruz-Barney segítette a magyar építészeket.

Székek
A nézőtérre az átalakításoknál kétszáz plusz szék került korábban. Ezek kisebbek voltak az ideálisnál, és a plusz székek megváltoztatták a nézőtér akusztikai tulajdonságait is, hiszen az emberi test is kapcsolatba kerül a hanggal, befolyásolja terjedését. Mostantól ismét kevesebb és az eredeti formavilágához közelítő székekbe ülhetünk. Tervezéskor olyan részletekre is figyeltek, hogy a támlák tetején a kárpitozás magasságának csökkentésével további hangvisszaverő felületeket nyerjenek.

„Azért vagyok büszke az egyedi székre meg az egyedi kárpitokra, mert ezt soha sehol máshol nem fogom látni. Történeti forma, de ahogy elindul az egy centiméter széles hátlap, és kanyarodik le, és vastagszik föl egyetlen darab mahagóniból, és teszed le a karfára a kezed, hát könnybe lábad a szemem, olyan profi munka. Két év, csak ez a szék, négy minta, jössz oda-vissza, tapizol, sötétebb, világosabb, nem az a kárpit, izé. Csak az, hogy mondjuk géppel ütik-e be a szögecset, vagy kézzel, már ez sem mindegy, mert látszik.”

Faburkolatok
Ybl az épület számos részére tervezett méhviaszréteggel ellátott natúr tölgyfaburkolatot. Ennek a megújítása is türelmes munkát igényelt.

Színpadtechnika
Az 1980-as évekbeli felújításnál kidobták a régi, de alapvetően megbízható gépeket, és az NDK szerint legkorszerűbb színpadtechnikát építették be. Nyikorgott, lassú volt, cserébe nem volt olcsó. Ezt a technikát most precízebben illeszkedő, csendesebb szerkezetre cserélték le.

Proszkéné és fafüggöny
A proszkénének, vagyis a függöny és a zenekari árok közötti résznek fontos szerep jutott az operákban. A vonósok hangja innen feljutott a felső kagylóba, és innen szóródott szét. A fafüggöny is jótékony hatással van a zenekari hangzásra, így most ez is visszakerül a helyére.

Csak a látvány lesz más, vagy a többi érzékszervünk is azt kapja, amit a szemünk az ananászmintás brokátoktól?
Én mindig hiányoltam a fortét ebben a házban. A zenekari árkot visszahozni a zengőtérbe vagy kinyitni a mellvédet, ezek elég radikális változások lesznek az akusztikát illetően, mégis azt állítom, hogy ez volt az eredeti képlet. Nagy valószínűséggel a zenekar erősebben szólal majd meg, mint eddig bármikor. Szerintem a fiatalok zenei élvezetét rendkívüli módon javítja majd. Azt látom a Müpában, hogy ha valami meg tud szólalni, az mindenkit a székbe passzíroz. Az Operában picit fedett volt hangkép, ami most radikálisan megváltozik.

Most egy minden szempontból tobzódóbb operát kapunk tehát?
Mindenképpen. Ez a hangszínek és az analitikus hallásunk szempontjából lesz jelentős. Bayreuthban azt mondják, hogy övék a világ egyik legjobb akusztikája, de mi az, hogy a legjobb akusztika? Nekem a fürdőszobám a legjobb akusztikájú terem, mert valóban ott szólal meg legjobban a hangom. De az, hogy a hangszereket látod egy zengő térben, azaz hallod is, az majdnem olyan, mintha stúdiófelvételt hallgatnál. Ha a zenekar takarásban van, csak a hangtömeg árad ki az árokból, és hiányzik ez az analitikus hallásélmény. Azaz nem tudod az összhangzásból jól kihallani a fuvolát vagy a hárfát.

Miért volt egyértelmű, hogy ahol csak lehet, az eredetihez kell visszanyúlni?
Örökös kérdés, hogy te egy százharmincnyolc éves házat akarsz megmutatni, vagy egy mai házat, ami százharmincnyolc éves. Ezt a dilemmát az elején el kell dönteni. És én az előző pártján voltam. Mert úgy gondolom, ha nem csendül meg a zene, a térben való séta is kifejezi az opera minőségét. Opera alatt azt értem, hogy az a műfaj, ami minden érzékszervünkre hat. És ez a ház anélkül, hogy megszólalna a zene benne, már sugározza ezt a miliőt.
Meggyőződésem szerint őrületesen gazdagok lehetünk, hogy a mi Operaházunkat nem bombázták le. Valahol megépítenek Frauenkirchéket, schlossokat meg berlini belvárosokat úgy, mintha régi lenne. Akkor mi most miért modernizálnánk a százharmincnyolc éves Ybl-féle operát? Miért nem az az élmény, hogy bemész egy térbe, és az autentikus? Tudom, százharmincnyolc év még az emberöltőket tekintve nem egy óriási időszak, de a mi életünkben és Budapest életében ez volt a legcsodálatosabb kor. Ezt sose felejtsük el.

Miért volt ez ennyire fontos épület, hogy láthatóan nem sajnálták rá a forrásokat? Egyáltalán, mi volt az opera szerepe egy ébredező világvárosban?
A polgárság fejlődésének alapfeltétele a kapcsolatteremtés megfelelő minősége. De egy olyan városban, ahol valódi ipari fejlődésre nem volt lehetőségünk, nem tudott igazi vállalkozóréteg kifejlődni. Budapesten megismerkedni valakivel nem nagyon volt lehetőséged, ha nem voltak meg a múzeumok, oktatási intézmények, kulturális épületek. Műtárggyal nem találkoztál, zenével meg pláne nem.

Én az operát azért tartom radikálisan fontosnak ebben az egész gondolkodásban, mert az opera akkor divat volt. Verdi meg Wagner volt a két legnagyobb celeb. Wagnert szeretni vagy nem szeretni olyan heves vitákat váltott ki a népek közt, mint ma a politika szokott.

Már-már világnézeti különbség volt.
Így van. Na, most gondold el, hogy ebben a házban igazán volt lehetőség erre a protokolláris találkozásra. És ide a viszonylag egyszerűbb emberek is eljutottak. Magyarán azt állítom, hogy ha egy operaház nem épült meg egy városban, az egyértelműen gátat szabhatott a polgárosodásnak.

És abban a pillanatban, hogy megépült az Operaház, mondjuk, Gustav Mahler eljöhetett ide, vagy Puccini, és Bartók megírhatta a 20. század egyik legszívbemarkolóbb operáját. Ha mi még mindig az akkori Nemzeti Színházban zenélnénk, teljesen másodrangú operakultúránk lenne. Mint ahogy a Müpa megépültével, a romantikus és kortárs repertoárunk kinyílt, és megjelenhettek olyan zenekarok a városban, akik a Zeneakadémiára nem tudtak eljönni. Szerintem egyértelműen a művészi fejlődés kulcsa volt, meg a társadalmi fejlődésé is, hogy egy ilyen operaház megépülhetett a fiatal Budapesten.

Egy év múlva hol ülsz majd esténként? A Müpa első sorában vagy az Operaház proszkénéjének páholyában?
A Müpa az elvont zenének ad teret, ez meg a programzene világa. Ez a kettő mindig is nagyon különböző ízlésű embereket vonzott. A programzene, aminek van sztorija, sose vethető össze egy Beethoven-kvartettel, ahol te a szférákban vagy. De azt megígérhetem, hogy itt órákat el tudsz majd lenni úgy, hogy csak a házzal vagy, annyira gazdag és gyönyörűséges. Inkább így érdemes összevetni.

Kár, hogy ma már ilyet nem tudunk csinálni. Ez összetettebb dolog. Úgy a lelkedre hatni, hogy elképesztő sokság van, mégsem csak úgy zagyván össze vannak dobálva a dolgok. Ez szerintem iszonyatos kreatív tudás, hogy te ezt egy varázspálcával végül egységgé tudd formálni. Nagyobb dolog szerintem, mint kevés anyagból egységet csinálni.
Melyik volt a nehezebb feladat?
Lássuk be, jóval bonyolultabb feladat egy öreg házat revitalizálni és mai nyelven megszólaltatni, mint a vágyaidat a Duna partján lerajzolni.

Világítás
A Wolfram-szál kontra LED vita valami olyasmi lehet most a színházakban, mint a benzines vagy dízeles. Utóbbi kevesebbet fogyaszt, de más a visszaverése és a színhőmérséklete, és fontos lenne az is, hogy dimmelhető legyen, vagyis átmenetesen aludjon ki, vagy világítson ismét. Az építész a régi technika mellett volt, mivel ez sokkal közelebb áll a gyertyafény vagy a gázláng hatásához.

A színpadi függöny és a kárpitok
A nézőteret elborító vörös szín nem meglepő módon az 1950-es évek terméke. Akkoriban vált az épület egyre több állami rendezvény helyszínévé, így állítólag ekkoriban cserélték le például az elegáns, mohazöld függönyt is. A vörös persze az eredeti tervekben is szerepelt, de a mindent elborító meggyvörös és khakiszín helyett most több narancs, türkizek, okkerek, padlizsánlilák is megjelennek.

Állóhelyek
A harmadik emeleten állóhelyeket alakítanak ki. Ezek kifejezetten olcsó helyek lesznek, de az építész szerint itt lesz az egyik legjobb hangzás, ráadásul a tömör mellvédfalak akusztikailag sokat hozzátesznek az egész terem hangzásához.

Királylépcső
A Dalszínház utcai kocsifeljárótól reprezentatív, elkülönített útvonal vezet az első emeleti szalonokhoz, akárcsak Ferenc József idejében.

Zsolnay
Ybl innovatív volt abban is, hogy a korszak más operaházaitól eltérően bátran alkalmazott a homlokzaton színes épületkerámiát. Ezeket az elemeket meg kellett szabadítani a rájuk rakódott kosztól, és az aprólékos tisztítómunka után ezek is a régi fényükben csillognak.