Egy év. Mindössze ennyi kellett a Billingónak, hogy a kissé őrültnek tűnő víziót a valóságba ültessék: azaz kilépjenek az online számlázás szűk keretei közül és egy feszes stratégiaváltás mentén többtermékes digitális üzleti platformmá alakuljanak. Ehhez szükség volt egy alaposan kidolgozott üzleti tervre, egy közel egymilliárd forintos tőkebevonásra, egy kiváló csapatra, valamint fókuszra, hitre, alázatra. A részletekbe a Billingo két vezetője, Sárospataki Albert és Besztró Szabolcs avatott be bennünket.
SZÁMLÁZÓBÓL DIGITÁLIS ÜZLETI PLATFORM
A Billingo sikeres online számlázóként 6 év után gyakorlatilag feje tetejére állította a piacot és konkurensei közül kiemelkedve megmutatta, hogy mit jelent az online számlázás kicsit továbbgondolva.
Sokan nem hittek a digitális ökoszisztémát felvázoló víziókban és különösen abban, hogy ennyire gyorsan és ilyen színvonalon kerülhet megvalósításra. Az út valóban rögös volt, de egy év alatt elkészült és ma már több mint százezer cég mindennapjait segíti a Billingo digitális üzleti platformja, amely az online számlázáson túl többek között pályázatfigyeléssel, céginformációs szolgáltatással, egyedülálló banki és pénzügyi fintech megoldásokkal könnyíti meg a cégek működését, támogatva az üzleti döntéshozatalt, automatizmust hozva az adminisztrációba.
A Dunakanyar nem csak a sűrű börzsönyi hegyek miatt a túrázók zarándokhelye, sokan járnak Mosonyi Annamária családias hangulatú műhelyébe is. A Mauna bakancsaiban Erőss Zsolt is mászott.
Mauna név úgy lett, hogy böktem a térképen – mondja Mosonyi Annamária, vagy ahogyan mindenki szólítja: Panni. Nem volt tehát különösebben tudatos a választás, amikor új nevet keresett bakancsmárkájának. „De Hawaii azért máig bakancslistás” – teszi hozzá ártatlan arccal, mi viszont szóvicchéják lévén lecsapunk a zsákmányra, és röhögve nézünk egymásra fotós kollégámmal, Sebestyén Lacival.
Nagymaros egyik csendes kis utcájában járunk, a Duna-parttól távolabb, inkább már az erdő közelében. Az időnként a Mount Everestet is megjáró bakancsok itt, egy barátságos téglaház műhelyeiben készülnek. Bent meglepően nagy, zöldre festett régi gépek, hidraulikus szabászgép, talpalógép, csiszológép, elnyűhetetlen varrógépek, javításra váró és új lábbelik. Az egyik falon régi naptár, rajta egy kedves sor és egy aláírás: Erőss Zsolt.
Sokat simogatjuk a bakancsokat. Ez nem mindig gazdaságos. De legalább ott van az ember mögötte.
Panni a Könnyűipari Műszaki Főiskolán végzett, gyártmányfejlesztő üzemmérnök. Kifejezetten zavarta, hogy mindenhol csak ronda női cipőket talál. „Ha bementél egy boltba, minden sorban ugyanaz a szovjet exportból visszamaradt cipő volt.” Így meg is volt a mesterterv: csinál szépeket, méghozzá manufakturális körülmények között.
A rendszerváltás után először egy üzlettárssal, Kliment Lászlóval dolgozott, később egy kereskedővel társult, a női cipők után a férficipők felé vette az irányt, Gödön, majd Pesten dolgozott, de végül visszatért a szülőföldjére, és egyre inkább a túrázás került a középpontba. „Nagymaros abszolút inspirál, ezért is jöttem vissza a városból. Én a természetet szeretem. Hiányzott a hegy, a Duna. Rájöttem, hogy olyan lábbelit szeretnék csinálni, ami mindig hozza ezt az érzést, az utazást, a kint létet.”
Már az első bakancsok sem sikerülhettek rosszul, erre utal egyebek mellett az is, hogy a legjobb magyar hegymászók közül többen is az ő bakancsukat hordták valamelyik ismert márka helyett, például ők szponzorálták a 2001-es Millenniumi Mount Everest Expedíciót is. Erőss Zsolttal haláláig megmaradt a kapcsolat, több fejlesztésükben aktívan is részt vett.
A világ bakancsgyártását két-három nagy név uralja, akik létrehoznak egy módszert, komoly gépparkot szerelnek fel hozzá, és rendszeres mérések mellett tudnak gyártani. Ezzel szemben a Maunánál a bakancsok kisipari módszerekkel készülnek ma is. „Sokat simogatjuk a bakancsokat. Ez nem mindig gazdaságos. De legalább ott van az ember mögötte.”
Több tízmilliárd forintnyi fejlesztés köszönhető a Modern Vállalkozások Programjának, amely a kitűzött célokat többszörösen túlteljesítve segíti évek óta a hazai kkv-szektor digitalizációját. Az országos szakértői hálózat, a több mint húszezer elért vállalkozás, az ezer beszállító többezer termékét tömörítő szakmai piactér, a vezető iparági érdekérvényesítő szerep számokkal jól leírható eredménye mellett az elért szemléletváltozásban is tetten érhető a Program jelentősége.
Bemutattuk a hazai Forbes jubileumi, 100. számát, és benne a most először összeállított, új listánkat, a 100 selfmade magyart. A rangsornak komoly visszhangja volt, sokan meglepődtek, mennyi saját jogon elért sikersztori van az országban.
Újbuda egyik eldugott utcájában működik Deme Mózes kerékpárüzlete. Már több bővülést és költözést is átélt, egy idő után mindig „égig érnek a bringák”.
Amikor 1884-ben hivatalosan is megnyitották a Magyar Királyi Operaházat, a tömeg tüntetést szervezett, és betört az épületbe, hogy lássa A zene apoteózisa című Lotz Károly-falfestményt. Ilyen veszély manapság talán nem fenyeget, de sok operarajongó várta türelmetlenül, hogy az épület nehéz fakapui idén tavasszal újra megnyíljanak. Valóban sokáig voltak zárva, de a tizenhétezer négyzetméteres épület majdnem minden sarkában akad egy kis aranyozás, márvány vagy Zsolnay-kerámia. Na, meg ott vannak az egyedi gyártmányú ajtók, ablakok, kilincsek, bútorok, kárpitok, falfestmények és szobrok, ráadásul mindezt úgy kellett rekonstruálni, hogy az eredeti tervek régen elvesztek. Az épületet a tervezést vezető Zoboki Gábor építésszel jártuk végig, és többek között arról is beszélgettünk, hogy mi volt az operaházak szerepe egykor, és miért sikerült ilyen kivételesen jól a budapesti.
