Szedtük az árokparton a barkát. Pont, mint én és a szomszéd Pisti huszon-egynéhány évvel ezelőtt. Anyukám mögöttem lépkedett, a kislányom a meredek árokban elszánt tekintettel küzdött az elemekkel – száraz fűcsomók, benyúló fák, rókalyuk –, és azt mondta, ez jobb, mint egy kalandpark. Remélem, így március vége felé még nincsenek kullancsok, de otthon rögtön átöltözik, és átnézem a haját is […]
Szedtük az árokparton a barkát. Pont, mint én és a szomszéd Pisti huszon-egynéhány évvel ezelőtt. Anyukám mögöttem lépkedett, a kislányom a meredek árokban elszánt tekintettel küzdött az elemekkel – száraz fűcsomók, benyúló fák, rókalyuk –, és azt mondta, ez jobb, mint egy kalandpark. Remélem, így március vége felé még nincsenek kullancsok, de otthon rögtön átöltözik, és átnézem a haját is – futott át az agyamon, aztán aggódás helyett próbáltam átadni magam az élménynek. Mellettünk egy traktoros, egy „igazi” gazda is elsuhant, a csokor barka pedig – húsvéti tojásokkal kidekorálva – most is itt van előttem. Az állandóság egy kis szelete volt az a vasárnap délután, és a zöld, a friss levegő is megnyugtatott.
„Ha igazi gazdával akartok beszélni, nem én leszek a jó választás” – mondja nevetve Márkus Zsolt interjúnk harmadik órájában a veresegyházi paradicsomot és szamócát érlelő üvegházak egyikében. Amikor a multis létből vállalkozásra váltott, mindenki próbálta róla lebeszélni. Mára azonban a Veresi Paradicsom Kft. mellett két másik, milliárdos árbevételű céget vezet, de azt mondja, ha sok a stressz, elmegy Veresegyházra és beáll a paradicsomba zöldmunkázni.
Az üvegházak minden csavarját ismeri, és bár PR-esei évek óta azon dolgoznak, hogy levetkőzze a „paradicsomos ember” imidzsét, nehezen szabadul tőle. Még annak ellenére is, hogy épp egy mélyponton vannak túl: nyakukon a holland konkurencia, egy makacs paradicsomvírus és az áramárak elszállása. Idén emiatt egy kicsit el kellett engedniük a paradicsomot: válságkezelésnek szamócát és uborkát is ültettek. Zsolt – bár csaknem hetvenmillió eurós ajánlatot is kapott rá – nehezen engedi el a veresi projektet, mert hiába vérprofi üzletember és válságmenedzser egy személyben, érzelmileg is kötődik hozzá. Meg hát hol is tekerné akkor a paradicsomot? A szupermodern veresi üvegházakban egy szegedi startup, a Gremon Systems által fejlesztett növényházi szoftvereket használják a termelés optimalizálására. A Gremon csapata bő tíz éve kezdett el üvegházi növényekről adatokat gyűjteni, amikor még sokan csak kérdőn néztek rájuk, hogy mire jó ez az egész. Ma már őket hívják kínai megrendelőik, ha repedezik az áfonya, és termékeikkel harmincnyolc országban segítik kimaxolni a növényházi termelést.
A Szabadság téri Flavát egyelőre meghagyhatjuk azoknak, akik euróval fizetnek, valamiért félnek elhagyni a szállodájukat, és azt sem szeretnék eldönteni, hogy aznap ülve bulizzanak vagy vacsorázzanak.
Viszonylag ritka, hogy zenei műfajokkal kezdődik egy étteremteszt, de a Flava felrajzolásához fontos, hogy tisztázzuk, ki van képben a hi-nrg house-zal. Én például nem. Nekem vacsoratársam mondja el, milyen ága ez az elektronikus zenének, ami úgy betölti körülöttünk a 2022 végén átalakított és -márkázott hotelétterem amúgy jól sikerült terét, hogy az ételeknek már alig marad tőle hely.ű Még pont ordibálás nélkül tudjuk megbeszélni, hogy nem a hangerő az, ami zavaró, és nem is a kompetens átéléssel ringatózó DJ puszta jelenlétét nehéz feldolgoznunk, hanem a választott műfaj passzolna inkább pár órával későbbre, egy tömött bárba vagy egy nyári tetőteraszra, ahol van hova szállniuk a combos basszusoknak. De legalább tudjuk, hogy a kitchen & more alcímből mi a more, és hogy lehetne kitchen & too much is.
Bőven jut idő ezen elmélkednünk, ekkorra harmincöt perccel vagyunk a rendelés után. A Flava világkonyhaként hirdeti magát – karakán dolog a klímaválság első felvonásának vége felé messziről jött alapanyagokkal kérkedni, de legalább komolyan gondolják. A bárány és a marha például ugyan magyar, ám a borlapon hat magyar tétel van a huszonnyolc külföldi mellett, abból kettő édes, egy pezsgő és kettő névtelen, a hatodik meg egy rozé (a szállodaközönség indokolhatja, gondolom – magyarázza a hóhér a furmintot, gondolhatják). Sörből kétfélét csapolnak, amiből az olasz valóban van, a magyar kifogyott.
Amellett, hogy intenzíven hirdeti magát a három hónapja megnyílt hely, azért is választjuk, mert a séfajánlat meg a sima étlap együtt kellően érdekesnek tűnnek a honlapon, így hát nem derít fel minket, amikor kiderül, hogy a séfajánlat itt egy ebéd- és délutáni menü, ami tehát este, amikor rendes ember a leginkább kíváncsi rá, mit ajánl a séf, nem érhető el. Maradnak az előételek, meg rámen és tacók, főételek frontján pedig grillezett, valóban globalista dolgok és hozzájuk köretek. (Utóbbiak olyan árazással, hogy még a vágtató infláció mellett sem tudom nem megjegyezni, hogy 3300 forint, az még mindig egy ebédmenü.)
Kérünk egy előételt, hogy legyen mit megosztani, amíg a grill elintézi a többit, de talányos módon csak a többivel egyszerre érkezik meg a már említett harmincöt perc után. Eddigre egyértelművé válik, hogy az étlapírókkal alapvetően mást gondolunk bizonyos szavak jelentéséről. Amíg várunk, utánunk jött vendégek is simán vacsorázni kezdenek, és egy ponton már nagyon kíváncsiak vagyunk rá, mit volt ekkora hiba rendelnünk, de a fiatal személyzet korát meghazudtolóan profi, legalábbis abban, hogy a szomszéd asztaloknál sürögve két arasszal nézzen el a fejünk felett.
Minthogy nevezett előétel (egy marhatatár) az egyetlen, ami nem tud kihűlni, végül, amikor bocsánatkérések mellett egyszerre megérkezik minden, ezt hagyjuk a végére. Jön egy csirkeköfte, azaz török szellemben fűszerezett, itt apróra vágott zöldségeket is tartalmazó, tésztabundát viselő fasírt – szaftos és ízes. Juhtúrós saksukát kértünk mellé, hogy megtudjuk, a brunchklasszikuson lehet-e még egy szintet dobni a juhtúróval, és az derül ki, hogy nem véletlen, hogy a világ a feta sajtnál húzza meg a vonalat, amit keletilecsó-feltétet keresve pikánsságban már nem lépünk át. A tőkehal tökéletes, pont megfelelő adag is, korrekt vajmártása szépen alápontoz, a rengeteg pirított kapri a tetején viszont túlontúl erőteljes. A polipcsáp alighanem megfőtt, mielőtt a grillre került – ez helyes, de nem sikerül elkapni azt a pillanatot, amikor már puha, és még van íze, egyik állítás sem állna meg egészében.
Minthogy nem ez a megfelelő magazin és év arra, hogy végig az árakon károgjak, mindenkit arra biztatok, döntse el maga, 7800 forint ellenértékét látja-e a polipos képen, amihez még hozzászámolhatja a köretet. Utóbbi esetünkben egy labneh, azaz sűrű joghurt, amit égetett padlizsánok és gránátalma dobnak fel, eredményesen.
A marhatatárból meg kvázi desszert lesz tehát, mondjuk, csörögefánk vagy túrógombóc helyett. Főételek után már osztozkodva is derék adagnak bizonyul, a húst késsel aprították, puha és krémes, indokolatlanul hosszú szálakban hagyott marinált hagyma és megint a fő alapanyagot elhalványítóan sós szardelladarabok vannak rajta. De ha a DJ-konyha párharcot végleg megnyeri a zenei osztály, ez akkor is maradhatna, jól mutatna egy bárpulton is.
Flava Kitchen & More Budapest V., Október 6. utca 26. A teszt időpontja: 2023. március 8. Ezt ettük: Marhatatár, pirított kovászos kenyér: 5300 Csirkés köfte: 4500 Saksuka: 3300 Grillezett polip, tapenád: 7800 Sült padlizsán, labneh, pekándió: 3600 Bőrös tőkehalfilé, sózott kapribogyó, vajmártás: 7800 Édesburgonya-hasáb, lime-héj: 2600 Zöldborsmártás: 750 Zöldfűszeres majonéz: 750 Két nagy mentes víz: 1300 Hat pohár sör: 5300 Szerviz: 5805 Összesen: 48 805 forint
Köszönöm, hogy most a szerző spórolt nekem egy csomó pénzt. Ide sem kell elmennem. Olyan jó lenne, ha a Forbes meglátogatna ezután egy éttermet, és megkérdezné, hogy mit csináltak ezzel a (nem túl kedves és fejlődésfókuszú) kritikával.
Nemcsak a budapesti belváros, hanem az egész ország legdrágábbjai között hirdették a budapesti Szervita téren, a régi Belvárosi Távbeszélő Központ helyén felépült luxuslakóházat. A Biggeorge Property által fejlesztett épületben hotel, apartmanlakások és étterem is helyet kaptak. Megnéztük belülről is.
A 2008-as gazdasági világválság óta nem voltak ilyen nehéz hetei a bankszektornak, mint márciusban. Hét adat és három ábra az Egyesült Államok történetének második és harmadik legnagyobb bankcsődjéről (Silicon Valley Bank, Signature Bank), valamint a 157 éves svájci bankóriás (Credit Suisse) bőven áron aluli eladásáról.
Ott lettem volna szívesen, amikor a nyilvánosan is szabadszájú Michael O’Leary közli a Ryanairt alapító Mr. Ryannel, hogy itt lenne az ideje távoznia a cég elnöki posztjáról. O’Leary időnként úgy néz ki, mint egy ivós hétvégére jött fapados turista a bulinegyedben, esetleg egy telefonját nézegető portás, aki mindig a fején tartja az olvasószemüvegét, de a legritkább esetben tűnik könyvelőnek. Pedig eredendően […]
A GOLDBECK története több mint ötven, sikerben gazdag évre nyúlik vissza. Ma az építőipari szegmens egyik vezető vállalataként több mint 12 000 alkalmazottat foglalkoztat Európa-szerte. Az innovációban és trendteremtésben jártas cég egyedi és egyedülálló parkolóházprojektjeinek a kontinens minden részén csodájára járnak. A szellemi tulajdonért felelős igazgató, Martin Mihal’ a vállalat működéséről és sikeres projektjeiről beszélgetett […]
