Évek óta izgalmas és kiélezett meccset játszik az ultra-low cost légitársaságok ligájában a Ryanair és a Wizz Air. Feltámad-e a covidsokkból a kihívó Wizz Air, vagy örülhet a pandémiából megerősödve kijövő Ryanair, hogy hosszabb távon is leszakította vetélytársát?
Ketten játszanak nagy meccset az európai légiipar külön kis szekciójában, ott, ahol a legalacsonyabbak a jegyárak, mégis legmagasabb a profit. Az ultra-low cost (ULCC) liga megalkotója, a Ryanair sokáig egyeduralkodó lehetett, majd szép lassan kénytelen volt egyre komolyabban venni első igazi kihívóját, a Wizz Airt. Aztán jött a covid, és felborította az erőviszonyokat. A Ryanair hátradőlhet – de simán lehet, hogy csak rövid távon. A Wizz Air egyértelműen az egyik legnagyobb magyar üzleti sikersztori az elmúlt tíz évből, már az első magyar Forbes címlapján is Váradi József szerepelt (akit a szakmában sokan Joe-nak hívnak). Ahogy a Ryanair is a deregulációra, vagyis a repülés uniós liberalizációjára építve állt át a diszkontmodellre, a Wizz is ezt használta ki, amikor a közép-európai országok beléptek az EU-ba, így ezekből is bárki szabadon indíthatott járatokat bárhova. Amikor a Wizz húsz évvel ezelőtt elindult, a Ryanair mintája már ott volt előtte, nagyjából addigra lett egyértelmű, hogy az ultra-low cost modellre érdemes alapozni.
Egészen 2020-ig azt láthattuk, hogy a Wizz Air sikeresen veszi át a Ryanair-modell alapszabályait, és próbálja őket saját ötletekkel, fejlesztésekkel kiegészíteni. A sokáig egyértelműen Kelet-Közép Európára-fókuszáló Wizz az előző évtizedben végig sokkal gyorsabban növekedett, mint a Ryanair, így a két cég mérete közötti különbség végig csökkent. Amikor az első lapszámunkban megjelent a Wizz-portré, még hétszeres volt a különbség, ez a gépeik száma alapján mára lassan csak háromszoros lesz – a Wizz még idén ünnepi festést adhat a 200. repülőjének, míg a Ryanairnél a 600. madár áll szolgálatba hamarosan. Ezt valószínűleg Váradi Józsefen kívül a világon senki se hitte volna mondjuk tizenöt évvel ezelőtt.
Boeing vagy Airbus Mindkét vezérigazgató ezerszer leszögezte, hogy ebben az ULCC műfajban a legalacsonyabb költség nyer. Ezért volt figyelemre méltó, hogy a Wizz 2020-ra a Ryanair szintjére tudott lejönni – legalábbis bizonyos költségmutatók szerint, míg az O’Leary által fontosnak ítélt egy repülésre jutó, üzemanyag nélkül számolt székköltségnél maradt némi különbség.
Jelentősen nőttek a Sága eladásai azóta, hogy a Master Good felvásárolta a céget, a csoport emiatt úgy döntött, irányt vált a Sága márkával. Interjú Bárány Lászlóval, a Master Good ügyvezető-tulajdonosával karbonsemleges csirkéről, szójáról és árakról.
Amikor 2020-ban megvették a Ságát, meghatározó szempont volt a cég brandértéke. Most azt tervezik, hogy a Sága egyes termékein is áttérnek a Master Good márkanévre. Miért döntöttek így? Nem titok, hogy az akvizícióval az volt a célunk, hogy a hosszú távú terveinkhez márkát és piacot vegyünk. Az elmúlt három évben a Master Good technológiai invesztíciókkal feljavította a Ságát. A Sága addig vásárolt alapanyagból dolgozott, de most jó minőségű, GMO-mentes termelésből származó magyar alapanyagot használunk. Dinamikusan nő a tudatos fogyasztók száma Magyarországon is, és azt tapasztaltuk, hogy a GMO-mentes alapanyagra való átállás után eladási szármaink jelentősen növekedtek. Több kutatást is végeztünk, és ezek mind alátámasztották, hogy a Master Good neve a Sága-termékek csomagolásán egyfajta garanciát jelent.
Ezért döntöttünk a co-branding mellett. A Sága-termékeken összekapcsolt logót fognak látni a fogyasztók, és a Sága Royal almárkáját, amit azért hoztunk létre, hogy megkülönböztessük a legjobb minőségű termékeinket, Master Good Royalra nevezzük át.
Abban nincsen kockázat, ha vásárlóként azt látom, hogy eltűnik a Sága logó? Ezért reklámozzuk, hogy a vevők megértsék. A Sága kiváló cég, kiváló piaccal, kiváló termékekkel. De az a történet, ami a Master Good mögött van, sokkal magasabbra tudja emelni.
Tavaly jelentették be, hogy az iparágban elsőként átállnak a karbonsemleges működésre. Milyen lépéseken vannak túl? Ma már egy felelősséggel gondolkodó vállalat stratégiájából kihagyhatatlan a környezettudatos gondolkodás. Több tízmilliárd forintos beruházásokat tervezünk a következő két-három évben. A tizenegy megawattos napelemparkunk mellé további huszonhat megawattot telepítünk. Ez gyakorlatilag a teljes cégcsoport (tehát nemcsak a feldolgozóüzem, hanem az összes továbbfeldolgozó, a takarmánygyár, a keltetők) villamosenergia-ellátásának negyven százalékát fogja fedezni. Egyébként világrekord. A mi iparágunkban még senki sem jár itt.
Még ebben az évtizedben teljesen el tudjuk hagyni a termelés legtöbb pontján a gázt. A fűtésnél lehet hőszivattyúban is gondolkozni. Van olyan pontja az országnak, ahol nyolcvan–száz fok is elérhető geotermikus energiával, de a mi területünkön csak ötven fok körüli hőmérséklet reális. Ezért valószínűleg itt villanykazánok, villanygőzkazánok üzembe állítása lesz a megoldás. Ezek hatásfoka rosszabb a gázénál. Nemhiába nem terjedtek el eddig – kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy egy elektromos meghajtású autó sem tud akkora távot megtenni, mint egy benzines vagy dízeles.
Ha fontos nekünk a cél, amit kitűztünk, azért áldozatokat kell hozni. Ezek a változások nem fognak egy-két év alatt lezajlani. De akik ebbe beleállnak, tíz év alatt komoly eredményeket fognak elérni. És mi ebben elsők szeretnénk lenni.
Általában nézve a fenntarthatóságot: mennyiben lehet fenntartható egy húsipari cég? Hatalmas ferdítés van abban, hogy a húsipart kikiáltották a klímaváltozás egyik jelentős tényezőjének. Amikor a húsipar karbonlábnyomáról beszélnek, elsősorban amerikai mérésekre és számításokra hivatkoznak, és mindenféle húst egy kalap alá vesznek. Ha végignézzük, milyen ételnek mekkora a karbonlábnyoma, látható, hogy a marhahús vezet, utána jön a bárány, a sajtok, a tejelő marhák. Étcsokoládé, kávé, rákok, pálmaolaj, sertés… És csak mindezek után a szárnyasok.
De a szárnyasokba beleszámítják a kacsát, a libát és a pulykát is, és azoknak nagyobb a lábnyomuk, mint a csirkének. A szárnyasokéval nagyjából megegyező karbonlábnyoma van az olívaolajnak és a szójának is, tehát ha ennek alapján döntjük el, hogy mit fogyasztunk, ezeket mind el kell hagynunk a táplálkozásunkból. De nincs nagyon lemaradva a hal és a rizs sem.
A karbonlábnyomot érdemes fehérjére „lebontva” is vizsgálni, hiszen az embernek mindenképp magához kell vennie fehérjét. Ezen a listán a baromfi megint csak jobban teljesít sok más terméknél. Ezek tények. Én abban bízom, hogy ha elkezdünk karbonsemleges csirkéket előállítani, le tudjuk venni a napirendről, hogy a húsfogyasztás negatív hatással van-e a Földre, és tisztán hit- és ízlésbéli kérdéssé válik, hogy valaki szeret húst enni, vagy nem.
Bárány László szerint néhány év múlva már pontos számot fognak látni arról, hogy mennyit ér az embereknek egy tisztább jövő.
De ilyen szempontból kapóra jön, hogy csirke a termék. Ha marhára specializálódtak volna… Igen, de nem arra specializálódtunk. Erről felesleges beszélni. Az a helyzet, hogy az embereknek fehérjére van szükségük. És azt a mennyiségű fehérjét, amire szükségünk van, be kell vinnünk a szervezetünkbe.
Mitől környezetbarátabb a csirke tenyésztése, mint a többi szárnyasé? A fajlagos takarmányértékesítése az összes baromfi közül a csirkének a legjobb. Tehát míg egy kacsánál vagy pulykánál két kilogramm vagy annál több takarmányból lesz egy kiló élősúly, addig ez a csirkénél másfél kiló. Érdekes szempont egyébként az is, hogy az elmúlt két évtizedben kiemelt jelentőséggel bírt az állatok jólléte, de a magasabb állatjóléttel nevelt állatok karbonlábnyoma nagyobb. Ha ugyanabban az istállóban feleannyi állatot tartok, nyilvánvalóan kétszer akkora karbonlábnyommal állítom elő ugyanazt a terméket, mint ha sűrűbben lennének.
Sokaknak az állatok jólléte is legalább annyira fontos, mint a karbonlábnyom. Van arany középút? Ki kell váltani a szénhidrogéneken alapuló technológiát. Karbonsemlegesnek kell lenni, és akkor nem lesz kérdés, mivel fűtöttem fel az istállót.
Tavaly nyáron, amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta, akkor stabilizálódna a baromfiipar helyzete, ha a fő költséginput, a takarmányár növekedése megállna. Hogy áll most ez? Nagyon izgalmas időszak elé nézünk, ugyanis a következő hónapokban megkezdődik a gazdaságban a defláció. Megindultak lefele a takarmány- és a gabonaárak, ahogy a legtöbb nyersanyag ára is. Az élelmiszeripari árak mozgatója a gabona, ettől függ a tej, a tejipari, a sütőipari, illetve a húsipari termékek ára – ezért volt nagyon drasztikus áremelkedés tavaly. 2021-ben betakarításkor egy kiló búza ára hetvenöt forint volt, tavaly ez száznegyven forintra ment fel. Jelen pillanatban kilencven és száz forint között mozog, a következő betakarításkor nyolcvanöt körül várja a piac az új árat.
A nyersanyagok között egyetlen kivétel van: teljesen megmagyarázhatatlan módon növekszik a szója ára. Argentínát ugyan aszály sújtotta, Brazíliában viszont soha nem látott mértékű termés van. A szója tőzsdei termék, és a tranzakciók mögött zömében tőzsdei szereplők állnak: tehát gyakorlatilag ez spekuláció. Én azzal számolok, hogy ebben a félévben ez a lufi is ki fog pukkadni.
Miért nem látjuk már most ezt csökkenést a fogyasztói árakon? Azért, mert az ipar bevásárolt a tavalyi drágább alapanyagból, és az új betakarításig, amíg ezt nem használjuk fel, mi még a drágább alapanyagból dolgozunk. Viszont négy–hét hónap múlva itt az új betakarítás, és magával fogja hozni a takarmányárak jelentős csökkenését. Nem várhatjuk, hogy a 2021-es árszintre menjenek vissza, hiszen az energiaárak sem ott vannak, és azóta jelentős béremelkedés is volt. Én a 2021-es és a 2022-es szint közé várom az új takarmányárakat.
A piacok nagyon türelmetlenek. A termékeink háromnegyedét exportpiacokon érvényesítjük, és pontosan látjuk, hogy Angliától Németországon át Magyarországig mindenhol csökkent a fogyasztás, öt és tizenöt százalék közötti mértékben, terméke válogatja. A kiskereskedelem, az éttermek kevesebbet rendelnek, emiatt relatív túltermelés kezd kibontakozni. Mindenki szeretné már csökkenteni az árakat, hogy a fogyasztás visszakerüljön a régi szintre. De a mi költségeink még nincsenek ott, hogy ez lehetővé váljon.
Tavaly nyáron arról is beszélt, hogy véget ért egy aranykor. Hogyan látja a következő időszakot? Ma már valóban úgy tekintünk az elmúlt évtizedre, mint az aranykorra. Ennek vége van, tele van a világ megpróbáltatásokkal: elég, ha csak a háborúra gondolunk, vagy a tavalyi év rapid inflációjára. De én örök optimista vagyok. Azt látom, hogy lejjebb fognak menni az árak, remélem, hogy a szomszédunkban dúló háború is véget ér hamarosan. De egyszer biztosan.
Ilyen tisztítótüzeken át kell mennie a világnak. Ez után viszont újabb aranykor veheti majd kezdetét. Hasonlóan a tarlóégetéshez: amikor a tarló ég, az látványos, kicsit félelemmel is tölti el az embert, de amikor kialszik a tűz, a hamu új életet gerjeszt.
Tizenöt éve még nevetgéltünk a boldog csirke kifejezésen, számos politikus még relativizálta a klímaproblémát, ma meg jön egy magyar húsipari cég, és stratégiai célnak tűzi ki. A világ változik. És jó optimistának lenni.
Adatvezérelt mezőgazdaság – amikor bő tíz éve a szegedi Gremon Systems üvegházi növényekről kezdett el adatokat gyűjteni, nem sokan értették, miről beszélnek, és mire jó ez az egész. Mára harmincnyolc országban, több mint kétszáz növényházban vannak ott a termékeik, például szenzoros növénymérlegeik, és azt is meg tudják állapítani, hogy a termelők mennyire használják ki az adott növényfajta genetikai potenciálját.
A Somogyban gazdálkodó Berend Ferencet évekkel ezelőtt bolondnak nézték, hogy no-till rendszerben gazdálkodik, de mára egyre többen jönnek hozzá tanulni. Ferenc március végén megkapta a Highlights of Hungary nagyköveti díját
a nemzetközi szinten is legkorszerűbbnek számító talajmegújító módszeréért.
Azt, hogy ha nincs humusz a talajban, elköszönhetünk a jó minőségű élelmiszertől, a nagyvállalatok is kezdik felismerni.
Nők, akik megálmodták, beleálltak, áttörtek. A címlapon Szabados Ági, az utolsó oldalon Olena Zelenszka, köztük ötvenöt erős nő. Már a polcokon az első Forbes Women különszám.
