Furcsa negyedéven van túl a magyar gazdaság. A figyelem lekerült a hardcore makroadatokról, az inflációs és növekedési kilátások változása helyett a hosszabb távú gazdaságfilozófia boncolgatása került előtérbe. Az erősödő elégedetlenség ráirányította a figyelmet az akkumulátorgyártó nagyhatalomi státusz árnyoldalaira. A kormánytól független közgazdászok jelentős része mindenesetre inkább károsnak tartja, hogy a kormány – külföldi munkaerőre alapozva – egy energiaigényes, és helyben nagyon kevés hozzáadott értéket teremtő iparágat támogat ahelyett, hogy a tudásalapú gazdaságfejlesztés irányába mozdulna.


Az akkuvita mellett valaminek a változatlanságán is jól el lehetett polemizálni. Az sajnos önmagában kellemetlen meglepetésnek számít, hogy az irányadó kamat nemcsak hogy nem jött lejjebb, de a negyedév végén se látszik, hogy a jegybank mikor engedhet a hitelezés megdrágítása által a gazdaságot csendben gyilkoló szigorból.
Emlékezetes, hogy az elmúlt évek leglátványosabb, egyben legmeghökkentőbb húzásával, a kamatemelési ciklus végének korai bejelentésével Matolcsy György MNB-elnök szeptember végén lényegében egymaga zuhanórepülésbe küldte a forintot, amit a jegybank nem sokkal később csak egy 180 fokos fordulatot jelentő vészkamatemeléssel tudott megfordítani. Október 14-én a tizenhárom százalékos alapkamat elvesztette irányadó jellegét, azóta a tizennyolc százalékos egynapos betéti ráta számít annak.


A piac október második felében abban bízott, hogy ha a forint stabilan visszabukik a 400-as szint alá, akkor az év elején megkezdődhet az irányadó ráta csökkentése. Ebből az megvalósult, hogy a forint benézett 380 alá is, de az októberben magát csúnyán megégető jegybank a legkisebb jelét se adta, hogy ezúttal rövid távon lazításra készülne.