Van ennek értelme? Semmi! Őrülten drága? Az! Fenntartható? Dehogy! De hát akkor minek? Mert napjaink egyik séfzsenije – nem sok van belőlük – életre szóló élményt varázsol egy vacsorából.
A koppenhágai Noma popupjai (kitelepülései) már sokéves hagyományra tekintenek vissza. Első alkalommal, 2015-ben éppen Tokióba költözött át az egész éttermi csapat szakácsokkal, felszolgálókkal. Ettől a kirándulástól rengeteg élményt és inspirációt kaptak, és bőven adódtak akadályok is, amiket kreatívan kellett megugraniuk. Ezért aztán alaposan rákaptak a kitelepülésekre, persze mindig mindent nagyon gondosan előkészítve.
Az ausztrál (Sydney, 2016) és a mexikói (Tulum, 2017) popup egyaránt óriási hatással bírt a hazai, dániai működésükre, stílusukra is, miközben a helyi séfek hatalmas meglepetéssel konstatálták, hogy mennyi – előttük ismeretlen – izgalmas alapanyag van a hazájukban. Utóbbiakból aztán az étterem bőven vitt is haza magával, így kezdtek például bizonyos fűszereket használni. Majd a Noma elköltözésekor (Koppenhága egyik kerületéből egy másikba) a mexikói „dzsungeléttermüket” mintázó konyhastruktúrával épült meg a Noma 2.0.
De mit tudnak mutatni a sokat látott japánoknak a derék dánok egy olyan piacon, ahol a vendégek kegyeiért csak Tokióban százezer étterem vetekszik? Óriási a kínálat a hagyományos japántól a legmodernebb nemzetközi trendeket követő éttermekig, és az alapanyagok a világ legjobbjai. A Noma – szokás szerint – lapot húzott 19-re: a japánokat az ő pályájukon, az ő szabályaikat betartva hódítja meg. A japán gasztronómia mikroszezonjainak maximális figyelembevételével a hagyományos ünnepi étkezést, a kaiszeki menüt idéző ételsorral rukkoltak elő – csak éppen mindent máshogy készítenek, tálalnak, körítenek, mint a hazaiak. A legtöbb fogás abból készül, ami épp a csúcson van, és minden kaiszekiétteremben főszerepet játszik: bambuszrügy, szansóborslevélkék, zöldrizs, vadmandula.
