A több mint tíz éve Magyarországon élő és dolgozó Alexandre Jeanjean 2023. április 1-jével vette át a csoport magyarországi vállalatának irányítását, és feltett szándéka, hogy folytassa a nevéhez fűződő fair ügyfélstratégiát. Az emberek pénzének fair kezelése táplálja a társaságba vetett bizalmat, ami idén fontosabb lehet, mint korábban bármikor. A korábbi vezérigazgató-helyettes 11 éve él hazánkban, […]
A több mint tíz éve Magyarországon élő és dolgozó Alexandre Jeanjean 2023. április 1-jével vette át a csoport magyarországi vállalatának irányítását, és feltett szándéka, hogy folytassa a nevéhez fűződő fair ügyfélstratégiát. Az emberek pénzének fair kezelése táplálja a társaságba vetett bizalmat, ami idén fontosabb lehet, mint korábban bármikor.
A korábbi vezérigazgató-helyettes 11 éve él hazánkban, a lánya már itt született, imádja Budapestet és a nyelvünket is, „ami gyönyörű, de nagyon nehéz” – fűzte hozzá magyarul. Itt élő külföldiként állítja: ha az ember megteszi a szükséges erőfeszítéseket és kapcsolatokat épít, akkor a magyarok nyitottá válnak. Hazai példaképei közé az író Nádas Pétert és a zeneszerző Eötvös Pétert sorolta, míg az egyik legjobb eseménynek a békéscsabai Kolbászfesztivált tartja, és szerinte is remek találmány a fröccs.
Bár markáns különbségeket a piaci gyakorlatokban nem igazán lát a külföldi országokhoz képest, egy dologban biztosan mások a magyarok: kevesebbet költenek biztosításra, mint a nyugat-európaiak, vagy az amerikaiak. Ennek az a következménye, hogy itt magasabb a biztosítók költséghányada, hiszen mindig vannak bizonyos korlátok és fix költségek, amelyek a megfelelő működtetéshez szükségesek. A Groupama új vezetője szerint a biztosításokra szánt összegeket már csak azért is érdemes lenne növelni, mert minél magasabb az élet-, egészség- és vagyonvédelemre fordított költés, annál inkább csökkenthető a költséghányad és annál többet profitál belőle az ügyfelek alkotta kockázati közösség. A magyar nem-életbiztosítási piac jelenleg 45 százalék körüli költséghányaddal működik, ami akár 20 százalékponttal is magasabb, mint Franciaországban.
Mit keres egy koppenhágai étterem a japán hagyományok egyik legfontosabb városában, Kiotóban? Mi értelme kiköltöztetni egy csomó embert egy másik kontinensre, csak azért, hogy tíz hétig pár ezer gasztroőrültnek főzzenek? Megnéztük.
Van ennek értelme? Semmi! Őrülten drága? Az! Fenntartható? Dehogy! De hát akkor minek? Mert napjaink egyik séfzsenije – nem sok van belőlük – életre szóló élményt varázsol egy vacsorából.
A koppenhágai Noma popupjai (kitelepülései) már sokéves hagyományra tekintenek vissza. Első alkalommal, 2015-ben éppen Tokióba költözött át az egész éttermi csapat szakácsokkal, felszolgálókkal. Ettől a kirándulástól rengeteg élményt és inspirációt kaptak, és bőven adódtak akadályok is, amiket kreatívan kellett megugraniuk. Ezért aztán alaposan rákaptak a kitelepülésekre, persze mindig mindent nagyon gondosan előkészítve.
Az ausztrál (Sydney, 2016) és a mexikói (Tulum, 2017) popup egyaránt óriási hatással bírt a hazai, dániai működésükre, stílusukra is, miközben a helyi séfek hatalmas meglepetéssel konstatálták, hogy mennyi – előttük ismeretlen – izgalmas alapanyag van a hazájukban. Utóbbiakból aztán az étterem bőven vitt is haza magával, így kezdtek például bizonyos fűszereket használni. Majd a Noma elköltözésekor (Koppenhága egyik kerületéből egy másikba) a mexikói „dzsungeléttermüket” mintázó konyhastruktúrával épült meg a Noma 2.0. De mit tudnak mutatni a sokat látott japánoknak a derék dánok egy olyan piacon, ahol a vendégek kegyeiért csak Tokióban százezer étterem vetekszik? Óriási a kínálat a hagyományos japántól a legmodernebb nemzetközi trendeket követő éttermekig, és az alapanyagok a világ legjobbjai. A Noma – szokás szerint – lapot húzott 19-re: a japánokat az ő pályájukon, az ő szabályaikat betartva hódítja meg. A japán gasztronómia mikroszezonjainak maximális figyelembevételével a hagyományos ünnepi étkezést, a kaiszeki menüt idéző ételsorral rukkoltak elő – csak éppen mindent máshogy készítenek, tálalnak, körítenek, mint a hazaiak. A legtöbb fogás abból készül, ami épp a csúcson van, és minden kaiszekiétteremben főszerepet játszik: bambuszrügy, szansóborslevélkék, zöldrizs, vadmandula.
Noma Kiotó az ACE Hotelben Ár: 775 euró (itallal együtt, +10% szervizdíj) Nyitva: 2023. május 20-ig (de minden hely elkelt a meghirdetés utáni másodpercekben).
Közben reflektorfénybe kerülnek egészen meglepő választások is: a legendás tonhal-hasaalja (ótoró) helyett a kardhal legzsírosabb részéből készül a szasimi – tengeri algás vajszósszal. A bambuszgyökér ezúttal steak. Az iszei tüskés homár agyából vadzöldségekhez főzik a mártást. Az agyagtálban készült rizshez Isigaki szigetről származó rózsaszirom, rózsaecet és rózsaolaj az ízesítés. A narai teának nem a leveléből, hanem a szárából és virágából készítik a főzetet. A hajszálvékonyra vágott tintahalhoz viszkivinegrett dukál.
A japán konyhában kötelező fűszer, a kacuobusi (tonhalforgács) helyett ugyanazzal a hosszadalmas és bonyolult eljárással ezúttal nem halat, hanem kukoricát dolgoztak fel, és még lehetne sorolni a végtelenségig. Talán ebből már átérezhető, hogy mennyi kutatómunka, előkészítés és kreativitás kellett a menü kialakításához, amivel egyfajta alternatív japán valóságot hoztak létre, megőrizve közben a Noma-géneket is.
Ők is tudatában voltak, hogy óriási kockázatot vállalnak. Ezt szűröm le abból, hogy a második napon elfogyasztott vacsorám után René Redzepi, a séf – aki mindig nagy figyelemmel várja a visszajelzéseket – olyan őszinte és leplezetlen izgalommal figyel, mintha az élete múlna rajta. Ezúttal sem csak a kötelezőt hozzák rutinból, hanem mindent egy lapra tettek fel.
Az elmúlt években négy kelet-közép-európai művész kapott önálló kiállítást a világ három legfontosabb kortárs kiállítóhelyének egyikében, a londoni Tate Modern múzeumban. Az intézmény első emberével – több, régióbeli Forbes-újságíróval együtt – beszélgettünk a művészeti piacról.
2012-ben kezdtek egyáltalán programozással foglalkozni, gyors ütemben fejlődtek, 2023-ban már bevásárolta magát a magyar Forbes. A Splendex pécsi központtal, nemzetközi szinten építkezik. „Édesanyám azt mondta, hogy nem lesz belőlem ember, ha nincs végzettségem. Ezért megcsináltam egy OKJ-s szoftverfejlesztőt, és időközben valamilyen felindulásból bezsebeltünk egy aranykalászos gazda címet is. De nem használjuk” – mondja nevetve Székely […]
Tellérék apró, külvárosi zöldségese inkább volt megélhetési kényszerpálya az átkosban, mint átgondolt családi vállalkozás. A harmadik generáció bevallja: nem mindig találták meg rögtön, merre van az előre, ma mégis milliárdos forgalmú élelmiszerkereskedés az övék. Klasszikus kelet-európai út a szocialista járgányok pótkocsis krumplibizniszétől a csinosan csomagolt menő bulgurig.
