Még iskolás sem volt, amikor nagymamájával a Jégkirálynőt megnézte az egyik pesti színházban. Mára már csak éles hangokat, életlen képeket tud felidézni, valamint a bénító érzést, hogy retteg. Egyszerre félt és varázsolta el a sötét anderseni világ.

Húsz évvel később az egyetemi barátaival autóstoppal járt színházi előadásokat nézni, és volt, hogy Kaposvárig is eljutott. Többször látta már a Marat halálát, hatására minden alkalommal szúró fájdalmat érzett, mintha gyomorszájba vágták volna. Pogány Judit, Lukáts Andor, Lázár Kati, Máté Gábor alakításaira máig emlékszik. „Az igazgatói egyeztetéseken még sohasem említettem Máté Gábornak (ma ő a budapesti Katona József Színház igazgatója – a szerk.), hogy mekkora hatással volt rám” – mondja nevetve Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészetek Házának ügyvezető igazgatója.

A ház az egykori transzformátorépületről kapta a nevét. A mai nagyterem az 1900-as évek elején épült, eleinte gépterem volt. A 60-as évek után évtizedekig kereste állandó lakóját. Híres eset volt, hogy 1991-ben hónapokra elfoglalta a Rézonances nevű francia anarchista kollektíva. Pár évvel később a főváros megvette az épületet, azóta is önkormányzati tulajdon. „Amikor először beléptem, a pincében fél méter magasan állt a víz. Az emeleten punkok, rockerek aludtak. Igazi senki földje volt” – meséli Szabó György alapító.

Az öt fővárosi fenntartású színház igazgatója közül csak Bea nem színész. Az idén huszonöt éves Trafó amúgy is más kategória, hiszen nincs állandó társulata. Helyette befogad számos független alkotói csoportot, köztük a Dollár Papa Gyermekei, a TÁP Színház, a Freeszfe Egyesület, a Staféta – azaz a fővárosi független előadóművészeti pályázat nyerteseinek – színházi darabjait, vagy például a Grecsó Zoltán vezette Willany Leó és a FrenÁk Társulat táncelőadásait. Meg persze vannak még koncertek és újcirkusz is.

A ház kávézójában, a Trafikban beszélgetünk. Hiába nincs aznap előadás, Bea szüntelen pásztázza a házba betérőket, öt-hat percenként integet, biccent, köszön a kollégáknak, ismerős arcoknak. Éber, körmondatait gond nélkül folytatja azután, hogy sűrű elnézéseket kérve, kétszer is rövid kényszerszünetet tartunk. A zabtejes kávéjuk – amiért évek óta visszajárok – most is páratlan.

Eldorádó, Béláim
Budán nőtt fel, édesapja orvos, édesanyja statikus volt. Nagymamájával járt leggyakrabban színházba, ötödikesen már operabérlete volt. „Minden vasárnap délelőtt a színházé volt, tudtam, hogy utána együtt megy ebédelni a család. Ez volt a hét fénypontja.”

Lelkes, bevallása szerint stréber gyerek volt, mindent megtanult, amit kellett, egy tárgyból azonban nem jeleskedett: énekből. Botfüle van, ez hamar kiderült. Az általános iskolában tanítói eleinte azt gondolták, sokat segít majd az önbizalmán és a hallásán, ha kórustag lesz. „Iszonyú boldog voltam. Ordítoztam összevissza mindent. Egészen addig, amíg az egyikük nyugdíjba ment, és új kórusvezető jött. Az első énekkari próba közben leállított minket, mert valaki nagyon hamis volt. Rám gondolt. Úgy repültem, hogy a lábam se érte a földet.”

Az ELTE-n történelem és angol szakot végzett, aztán pár évvel később egy ismerőse megkérte, hogy hozzon el neki a Vas utcából, a Színműről egy felvételi jelentkezési lapot. Begyűjtötte a papírt, kíváncsiságból böngészni kezdte a felvételi követelményeket. Másnap visszament még egy lapért. Őt felvették, a barátját nem.

A főiskolai évek alatt Osztovits Levente műfordítótól, dramaturgtól tanult meg igazán, értőn olvasni. „Van az a »hűha«-élmény, az a felfedezés, amikor előtted van a szöveg, és jól bele tudsz burkolózni a mondatokba. Ez akkor pár évig megadatott, most nagyon hiányzik az életemből.” Négy évvel később mint dramaturg végzett Bacsó Péter (A tanú című film rendezője – a szerk.) osztályában.

A Filmgyárban, legendás művészek között indult a pályája, de csak három filmen dolgozott rendezőasszisztensként. A legényanya, az Eldorádó és Tarr Béla egyik kisfilmjének stáblistáján is ott van a neve. „Sürögtem-forogtam, így hívtak egyik filmből a másikba. Óriási szerencsém volt, hogy három emblematikus magyar filmben dolgozhattam. Pont ezért nem tudtam elképzelni, hogy később érzelmek nélkül, távolságtartással elmenjek olyan helyekre asszisztálni, amikhez nem kötődöm igazán.”

Punkok éjjeli menedéke
Szabó György, a Trafó alapítója az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (mai Corvinus) Közgáz Klubjában ismerkedett meg a programszervezéssel, koncerteket, filmklubokat, előadásokat hozott a Fővám téri aulába. 1985-ben került az épp induló Petőfi Csarnokba, ahol addig egyetemi klubokban, külvárosi művelődési házakban megbúvó, undergroundnak titulált produkciókat tűzött műsorra. Jöttek pantomimművészek, zenekarok, táncosok. „Igazi one-man show volt, még nem volt körülöttem stáb. Elterjedt a híre, hogy van egy őrült figura a PeCsában, egymásnak adták a nevemet, telefonszámomat” – mondja Gyuri erről az időszakról.

A pink fiú – ahogy a háta mögött hívták – és az egyre gyarapodó közönség feltűnt az akkoriban épp csak idetelepülő külföldi intézeteknek (mint a Goethe vagy a Francia Intézet) is, amelyek művészek idecsábításával kezdték el támogatni a hazai kultúrát. „Egyesek szerint homályosan, rózsaszín ködön át láttam a világot. Rengeteg vitám volt, hogy kiket és miért hívok meg, azt mondták, amivel én foglalkozom, az nem művészet.” Így került a PeCsába színházi és táncszínházi előadások, koncertek tömege, és Gyuri nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki.

A Trafó a mostani helyén 1998-ban nyitotta meg kapuit, egészen 2012-ig Szabó Gyuri vezette. „Vitatott személy voltam, nem haverkodtam a művészekkel, most sem teszem. Szigorú vagyok, ezt mindenki tudta. Politikai lépés volt a leváltásom, ki lett adva, hogy mindenkit le kell cserélni” – mondja, miután 2012-ben jelentkezett a színház vezetésére kiírt pályázatra, de nem választották újra. Turbulens hónapok következtek, az akkori főpolgármester, Tarlós István Bozsik Yvette koreográfust nevezte ki januárban a Trafó élére. Megbízatása júliusban lépett volna életbe, de a szakmai támadások miatt végül visszalépett.

Két új vezetői pályázatot is kiírtak még abban az évben. Az egyik eredményét érvénytelennek nyilvánították, végül Nagy József táncművészt nevezte ki Tarlós a következő ötéves ciklusra. Gyuri öt hónapig bírta a Trafó nélkül, majd visszatért koordinációs munkatársnak, hogy újjáépítse a távozása után szétszéledt csapatot.

Bea pályája eközben több kanyart vett, évekig mint dramaturg és fordító is dolgozott, majd a svájci Pro Helvetia Alapítványhoz, később a Millenárisra került. „Többször próbáltam idejönni dolgozni – mutat közben az irodákhoz vezető lépcső felé –, és valahogy sose sikerült. De bármilyen programot szerveztem, legyen az színház vagy tánc, mindig az járt a fejemben, hogy ezt hogyan csinálják a Trafóban. Biztosan sokkal profibbak. Aztán idekerültem, és rájöttem, hogy itt is ugyanúgy emberek dolgoznak, nem istenek, akik mindig mindenre tudják a választ.”

Gyurinak ekkoriban többen emlegették, hogy van egy tehetséges szervező a Millenárison, találkozzon vele. Elment, de először nemet mondott Beának, nem érezte benne a spirituszt. A stáb Bea iránti lelkesedése viszont nem csitult, így 2006-ban végül a Trafóban kötött ki. Szabó Gyuri vezetése alatt programszervezőként kezdett, majd művészeti vezető lett, aztán 2017-ben, Nagy József ciklusának végén vett egy mély levegőt, és – a ház csapatától kapott biztatással – megpályázta az ügyvezető igazgatói állást. Sikeresen, tavaly újabb öt évre megválasztották.

Jó szimata van
Nem tartja magát jó vezetőnek, de beletanult az évek alatt, sokat segít neki Gyuri jelenléte. „Ő vizionárius alkat, nekem kisebb léptékű terveim és elképzeléseim vannak, de a víziói alapján vezetem a házat” – mondja a korábbi alapítóról, akinek az öröksége nehéz, de motiválja a teher. Kettejüket szinte mindennap megtalálni az épületben.
„Nincs igazgatói irodám, se bőrfotelem, de még nagy íróasztalom sincs. Egy nagy helyiségben dolgozunk mindannyian, így teljesen transzparensnek kell lennem. Néha zavarba is jönnek a kollégáim, amikor suttogva telefonálok, hogy ne háborgassam őket. Mindig nagyon gyanús, ha valaki suttog” – nevet.

Hetedik éve vezeti a Trafót, de a következő ciklusra már nem pályázna. Nehéz évek vannak mögötte, és úgy gondolja, hiányzik belőle a szerephez szükséges határozottság. „Én jobban szeretek csárdást járni, lépegetni jobbra-balra, meghallgatni a körülöttem lévőket.” Foglalkoztatja az utánpótlás-nevelés is, de egyelőre nincs olyan jelentkező körülötte, aki a ház huszonötéves hagyományaira tovább építkezne.

„Azok a kortárs, progresszív helyek, amiket mi csinálunk, akkor tudják megtartani a frissességüket és színvonalukat, ha idővel mi is lecserélődünk” – mondja hasonlóan az utánpótlásról Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció és a Jurányi Ház alapítója is. Ez szerinte azért is nehéz, mert egy befogadószínháznál menedzserszemléletre van szükség, nem a művészi ambíciók megvalósítását kell a fókuszba helyezni.

Az utóbbi években a független színházi színtéren az állami támogatások gyakori megvonása vagy drasztikus csökkentése nehéz pénzügyi helyzetbe sodorták a Trafót és a náluk fellépő társulatokat is.
2022 februárjában, az ukrajnai háború kirobbanása után csődbe ment az orosz hátterű Sberbank, a károsultjai közé tartozott a Trafó is, a teljes, több mint háromszázmillió forintos költségvetését egyik napról a másikra zárolták.

A Füge szorosan együttműködik a Trafóval, több előadást valósítottak már meg közösen. „Nem vagyunk konkurensek. Amikor elkezdtem a Fügét, pont azokkal a helyekkel akartam megtalálni a hangot, akikkel organikusan egymásra tudunk épülni” – mondja Viki. Gyakran a Jurányi ad otthont egy próbafolyamatnak, a végén pedig konyhakészen kerül a Trafóba a darab. És az is megesik, hogy a produkció a Trafó nagytermében debütál, majd pár előadás után a Jurányiban tűzik műsorra. „Mindannyiunknak az a célunk, hogy a projekt minél hosszabb távon életben tartható legyen.”

A háznak két kisebb játszóhelye is van, a tehetséges fiatal társulatok és projektek a Trafóklubban vagy a Stúdióban mutatkozhatnak be, aztán felkerülhetnek a nagyszínpadra, ha bizonyítottak. A független szereplők Beáról azt tartják, kevésbé kockáztat, mint más befogadószínházak vezetői – nem is tehet mást, hiszen a Trafó nézőtere a legnagyobb az alternatív színtéren. Másrészt viszont bevállalósabb, mint Gyuri volt, aki még inkább a biztos sikerre ment külföldi társulatok meghívásával. Beának jó szimata van arra, milyen hazai produkciókkal lehet megtölteni a háromszázfős nagytermet. Annyira óvatos, hogy sosem köt le egy előadást hosszabb időre, csak egy-két alkalomra. A társulatokra nézve hátrány, hogy mire kiderül, sikeres-e a darab, hónapok múlva lesz csak esélye ismét műsorra kerülni.

Bea főként fiatalokkal dolgozik együtt, kikéri, megfontolja a véleményüket. Ahogy mondja, a repertoár összeállításakor próbálnak „többfelé nyújtózkodni”, a közösségimédia-felületeikre különös figyelmet fordítanak. A Trafóban több éve játsszák a a fővárosi önkormányzat tehetséggondozó projektje, a Staféta program darabjait, köztük a szinte mindig teltházas Nagymamával álmodtam című előadást a Trafóklubban. Nemrég mutatták be az influenszerekkel létrehozott Túlságosan vékony falakat – a nagyterem széksorait csupa tizen-, huszonéves töltötte meg. A zenés programokkal is a fiatalokat célozzák, adott már idén koncertet a zagyvarékasi rapper, 666Ghost, előtte a Platon Karataev futott sikerrel, májusban a Fran Palermo frontemberének új formációja, a Henri Gonzo és a Papírsárkányok lép fel.

„A Trafó célja eleve az volt, hogy szocializálja a művészetet, és bevigye a köztudatba azokat az előadásokat, amikkel máshogy nem találkozna a néző. Most is úgy gondolom, hogy olyan programot kell műsorra tűzni, ami új embereket vonz be. Majd azon kell dolgozni, hogy akiket már bevezettél az új ösvényre, vissza is térjenek rá. Négyből csupán egy ember jön vissza magától” – mondja Gyuri. Bea kiegészíti, hogy bár nehezen férnek bele a büdzsébe, így is jönnek hozzájuk fellépők a világ minden tájáról, most épp Spanyolországból, Finnországból és Franciaországból.

Az elmúlt 25 év legmenőbb előadásai