Az elmúlt években négy kelet-közép-európai művész kapott önálló kiállítást a világ három legfontosabb kortárs kiállítóhelyének egyikében, a londoni Tate Modern múzeumban. Az intézmény első emberével – több, régióbeli Forbes-újságíróval együtt – beszélgettünk a művészeti piacról.
Írta: Donáth Mirjam
„Mit kérdeznél a Tate Modern igazgatójától, ha megtehetnéd?” – kérdem Kucsora Mártát, az ötven év alatti kortárs magyar képzőművészek egyikét. Ők azok, akik egyszerre alkotnak és netwörkölnek, hogy megélhessék: őket is felfedezi a világ. Márta semmiképpen sem nevezhető meg nem értett művésznek, az elmúlt két évben önálló kiállítása volt mind a Műcsarnokban, mind a manhattani Post Masters Galleryben. Néhány éve a Magyar Nemzeti Bank szerezte meg húsz alkotását ötvennyolcmillió forintért, ma egy 2 × 2 méteres képének húszezer euró az ára. „Van olyan fiatal magyar művész, akinek követi a munkásságát?” – tettem fel Márta kérdését, már a nőkre szabva a Tate Modernt vezető Frances Morrisnak, aki bevallottan elfogult az alkotó nők iránt. A válasza határozott igen. „De ennél többet nem mondhatok” – tette hozzá. A hatvannégy éves Morris több mint három évtizede dolgozik a Tate múzeumnak, és hét éve a Tate Modern feje. „Nem szabad nevekkel dobálóznom.”
Sem a nevekkel, sem a számokkal nem dobálóznak a kortárs művészet – az egyik legkevésbé transzparens piac – szereplői, de azt biztosan tudni lehet, hogy Frances Morris tagja annak a nagyjából száz emberre becsült körnek, amely meghatározza a világpiacot. A Temze-parti Tate Modern – az épület valaha erőmű volt – a Financial Times szavával élve „mindig az erődemonstrációról szólt”. Aki bekerül a Tate-be, az előtt minden kapu megnyílik, felkelti a nemzetközi sajtó figyelmét, és – ennek következtében – az alkotásai is radikálisan felértékelődnek.
A Szabadság téri Flavát egyelőre meghagyhatjuk azoknak, akik euróval fizetnek, valamiért félnek elhagyni a szállodájukat, és azt sem szeretnék eldönteni, hogy aznap ülve bulizzanak vagy vacsorázzanak.
Viszonylag ritka, hogy zenei műfajokkal kezdődik egy étteremteszt, de a Flava felrajzolásához fontos, hogy tisztázzuk, ki van képben a hi-nrg house-zal. Én például nem. Nekem vacsoratársam mondja el, milyen ága ez az elektronikus zenének, ami úgy betölti körülöttünk a 2022 végén átalakított és -márkázott hotelétterem amúgy jól sikerült terét, hogy az ételeknek már alig marad tőle hely.ű Még pont ordibálás nélkül tudjuk megbeszélni, hogy nem a hangerő az, ami zavaró, és nem is a kompetens átéléssel ringatózó DJ puszta jelenlétét nehéz feldolgoznunk, hanem a választott műfaj passzolna inkább pár órával későbbre, egy tömött bárba vagy egy nyári tetőteraszra, ahol van hova szállniuk a combos basszusoknak. De legalább tudjuk, hogy a kitchen & more alcímből mi a more, és hogy lehetne kitchen & too much is.
Bőven jut idő ezen elmélkednünk, ekkorra harmincöt perccel vagyunk a rendelés után. A Flava világkonyhaként hirdeti magát – karakán dolog a klímaválság első felvonásának vége felé messziről jött alapanyagokkal kérkedni, de legalább komolyan gondolják. A bárány és a marha például ugyan magyar, ám a borlapon hat magyar tétel van a huszonnyolc külföldi mellett, abból kettő édes, egy pezsgő és kettő névtelen, a hatodik meg egy rozé (a szállodaközönség indokolhatja, gondolom – magyarázza a hóhér a furmintot, gondolhatják). Sörből kétfélét csapolnak, amiből az olasz valóban van, a magyar kifogyott.
Amellett, hogy intenzíven hirdeti magát a három hónapja megnyílt hely, azért is választjuk, mert a séfajánlat meg a sima étlap együtt kellően érdekesnek tűnnek a honlapon, így hát nem derít fel minket, amikor kiderül, hogy a séfajánlat itt egy ebéd- és délutáni menü, ami tehát este, amikor rendes ember a leginkább kíváncsi rá, mit ajánl a séf, nem érhető el. Maradnak az előételek, meg rámen és tacók, főételek frontján pedig grillezett, valóban globalista dolgok és hozzájuk köretek. (Utóbbiak olyan árazással, hogy még a vágtató infláció mellett sem tudom nem megjegyezni, hogy 3300 forint, az még mindig egy ebédmenü.)
Kérünk egy előételt, hogy legyen mit megosztani, amíg a grill elintézi a többit, de talányos módon csak a többivel egyszerre érkezik meg a már említett harmincöt perc után. Eddigre egyértelművé válik, hogy az étlapírókkal alapvetően mást gondolunk bizonyos szavak jelentéséről. Amíg várunk, utánunk jött vendégek is simán vacsorázni kezdenek, és egy ponton már nagyon kíváncsiak vagyunk rá, mit volt ekkora hiba rendelnünk, de a fiatal személyzet korát meghazudtolóan profi, legalábbis abban, hogy a szomszéd asztaloknál sürögve két arasszal nézzen el a fejünk felett.
Minthogy nevezett előétel (egy marhatatár) az egyetlen, ami nem tud kihűlni, végül, amikor bocsánatkérések mellett egyszerre megérkezik minden, ezt hagyjuk a végére. Jön egy csirkeköfte, azaz török szellemben fűszerezett, itt apróra vágott zöldségeket is tartalmazó, tésztabundát viselő fasírt – szaftos és ízes. Juhtúrós saksukát kértünk mellé, hogy megtudjuk, a brunchklasszikuson lehet-e még egy szintet dobni a juhtúróval, és az derül ki, hogy nem véletlen, hogy a világ a feta sajtnál húzza meg a vonalat, amit keletilecsó-feltétet keresve pikánsságban már nem lépünk át. A tőkehal tökéletes, pont megfelelő adag is, korrekt vajmártása szépen alápontoz, a rengeteg pirított kapri a tetején viszont túlontúl erőteljes. A polipcsáp alighanem megfőtt, mielőtt a grillre került – ez helyes, de nem sikerül elkapni azt a pillanatot, amikor már puha, és még van íze, egyik állítás sem állna meg egészében.
Marhatatár, pirított kovászos kenyér
Grillezett polip, tapenád
Bőrös tőkehalfilé, sózott kapribogyó, vajmártás
Minthogy nem ez a megfelelő magazin és év arra, hogy végig az árakon károgjak, mindenkit arra biztatok, döntse el maga, 7800 forint ellenértékét látja-e a polipos képen, amihez még hozzászámolhatja a köretet. Utóbbi esetünkben egy labneh, azaz sűrű joghurt, amit égetett padlizsánok és gránátalma dobnak fel, eredményesen.
A marhatatárból meg kvázi desszert lesz tehát, mondjuk, csörögefánk vagy túrógombóc helyett. Főételek után már osztozkodva is derék adagnak bizonyul, a húst késsel aprították, puha és krémes, indokolatlanul hosszú szálakban hagyott marinált hagyma és megint a fő alapanyagot elhalványítóan sós szardelladarabok vannak rajta. De ha a DJ-konyha párharcot végleg megnyeri a zenei osztály, ez akkor is maradhatna, jól mutatna egy bárpulton is.
Flava Kitchen & More Budapest V., Október 6. utca 26. A teszt időpontja: 2023. március 8. Ezt ettük: Marhatatár, pirított kovászos kenyér: 5300 Csirkés köfte: 4500 Saksuka: 3300 Grillezett polip, tapenád: 7800 Sült padlizsán, labneh, pekándió: 3600 Bőrös tőkehalfilé, sózott kapribogyó, vajmártás: 7800 Édesburgonya-hasáb, lime-héj: 2600 Zöldborsmártás: 750 Zöldfűszeres majonéz: 750 Két nagy mentes víz: 1300 Hat pohár sör: 5300 Szerviz: 5805 Összesen: 48 805 forint
Köszönöm, hogy most a szerző spórolt nekem egy csomó pénzt. Ide sem kell elmennem. Olyan jó lenne, ha a Forbes meglátogatna ezután egy éttermet, és megkérdezné, hogy mit csináltak ezzel a (nem túl kedves és fejlődésfókuszú) kritikával.
Írta: Jared Schrieber (angyalbefektető) // Fordította: Knittel Martin Négy éve költöztem Magyarországra, és ez alatt az idő alatt arra lettem figyelmes, hogy sokan azt hiszik, minden új technológiai vállalat „startup”, részben azért, mert a szó jelentésének nincs pontos meghatározása. És valóban, talán könnyebb azzal meghatározni a startupot, hogy mi nem. Egy startup nem kisvállalkozás, és nem is […]
Már az általános iskola alsó osztályaiban is van min stresszelni. Sok a tennivaló, mondja egy harmadikos kislány. Nekik és a velük foglalkozó, mostanság különösen sok feszültséget megélő pedagógusoknak is segít kiégésmegelőző és egészségmegőrző programjaival a Sulinyugi.
Merész. Ambiciózus. Őrült. Vagy csak maga a nagybetűs Álom. Szeretünk nagy ötletekről írni a Forbes.hu-ra, hát még, ha a nagy ötletek valóra válnak, legyen szó akár huszonéves startupperekről vagy sok év multit maguk mögött hagyó alkalmazottakról.
Ott lettem volna szívesen, amikor a nyilvánosan is szabadszájú Michael O’Leary közli a Ryanairt alapító Mr. Ryannel, hogy itt lenne az ideje távoznia a cég elnöki posztjáról. O’Leary időnként úgy néz ki, mint egy ivós hétvégére jött fapados turista a bulinegyedben, esetleg egy telefonját nézegető portás, aki mindig a fején tartja az olvasószemüvegét, de a legritkább esetben tűnik könyvelőnek. Pedig eredendően […]
