Miközben a Porsche család gyarapodása már a 30-as évektől formálta Európa technikai fejlődését, a Stuttgart címerével fémjelzett autómárka 1948 óta számítja évfordulóit. Idén nemzetközi programsorozat ünnepli a hetvenötödik születésnapot, a következő hetvenöt év pedig tele van
olyan kihívásokkal, amelyekre még képlékenyek a válaszok.
Nagyon messzire lehet nyúlni a Porsche-Piëch família, azon túl pedig a Volkswagen csoport márkáinak történetében. Néhány kellően lubrikált kör után akár olyasmiken is lehet vitatkozni, hogy a 2005 és 2012 közötti hosszas adok-kapok után végül a Porsche integrálta a Volkswagent, vagy a VW a Porschét. Illetve hogy amennyiben papíron az utóbbi történt, a valóságban ma mégis ki mozgatja a szálakat? Olyan hatalmas autóipari birodalom ez Európa szívében, aminek ugyan csak egy része a Porsche, ám egyben az a legfüggetlenebb csapata is. Ebben a pozícióban pedig a kirakós talán legérdekesebb eleme.
Számoljunk csak! Könnyű belezavarodni a valójában másfél évszázados történetbe. Ferdinand Porsche az Osztrák–Magyar Monarchia latinul Bohemiaként ismert, vagyis a mai Csehország északi, a német határhoz közeli részén született 1875-ben, és 1898-ban már elektromotoros hajtást tervezett az Egger-Lohner C.2 Phaeton nevű automobilhoz Bécsben. Cégét 1931-ben alapította meg Stuttgartban, hogy aztán 1939-re a szintén általa szabadalmaztatott Volkswagen-alapokra megalkossa a három Porsche Typ 64 prototípust.
Az első Porsche, a 356 Nr.1 Roadster 1948-ban. Mellette Erwin Komenda, Ferry Porsche és Ferdinand Porsche.
De akkor mégis miért bőven a háború utánra, egész pontosan 1948. június 8-ára datálja a Porsche a születésnapját? Azért, mert hivatalosan az előszériás, osztott szélvédős 356/1 roadster az első Porsche márkajelzésű autó. Azt pedig Ferdinand Porsche fia, Ferry Porsche gyártotta le az osztrák visszavonuló idején a karintiai Gmündben.
Mindig efelé húzott a szívem: lehessen mindennel viccelni. De a vicc – legalábbis a jó vicc – nem egyszerű műfaj. Köze van a bizalomhoz, a hatalomhoz, és ha félremennek a dolgok, a szégyenhez is. Jóízűt nevetni másokkal együtt azt jelenti, értjük egymást, bízunk egymásban. A gond akkor kezdődik, amikor nem vagy rosszul mérjük fel a terepet. Kiderül, hogy nem azonos az értékrendünk, vagy nem […]
Mindig efelé húzott a szívem: lehessen mindennel viccelni. De a vicc – legalábbis a jó vicc – nem egyszerű műfaj. Köze van a bizalomhoz, a hatalomhoz, és ha félremennek a dolgok, a szégyenhez is.
Jóízűt nevetni másokkal együtt azt jelenti, értjük egymást, bízunk egymásban. A gond akkor kezdődik, amikor nem vagy rosszul mérjük fel a terepet. Kiderül, hogy nem azonos az értékrendünk, vagy nem bízunk annyira egymásban, amennyire mélyre ment a vicc.
Még rosszabb, ha a többség érti a viccet, csak egyvalaki nem. Ha úgy érzi, rajta és nem vele nevetnek – ilyenkor jelenhet meg a szégyen és a düh. Különösen így van ez, ha hatalommal rendelkező személy viccelődött, akinek a viccén – már csak ilyenek vagyunk – még többen nevetnek. A szégyen mar és fáj. Ezért figyelünk nagyon rá, hogy mikor, kik előtt és mivel viccelünk: helyzet- és társaságfüggő, hogy mi vicces. Ha pedig egyszer kicsúszott egy rossz vicc – azaz egy rosszkor, rossz helyen elmondott vicc –, mit sem ér a magyarázkodás.
Balázsék naponta próbálják eldönteni, 2023-ban mivel lehet, és mivel nem lehet viccelni az ország nappalijában. Tudom, vannak helyzetek, amikor simán bunkók, kinevetnek akár élő műsorban embereket, máskor viszont az derül ki, hogyan változnak az értékeink. Akár listázni is lehetne, hogy kiderüljön, miben vagyunk igazán megosztottak, és mi az ország számára elfogadható.
A transzneműek és melegek például egyre megosztóbb téma, különösen hogy a kormány és a propagandamédia kelti az ellentéteket, és nem oszlatja őket egyszerű ismeretterjesztéssel. A Libri és a Líra megbírságolása után gyerekkönyveket fóliáznak le a könyvesboltok, hogy betartsák az új szabályokat, sőt a Libri sok üzletében akár le is vehetik a megbélyegzett darabokat a polcokról. Erről is beszélget G. Tóth Ilda Janikovszky Jánossal, a Móra Kiadó tulajdonosával a magazin utolsó oldalán.
Az utolsó oldalig sok jó sztorit, adatot és információt találsz. Knittel Martin negyventagúra bővítette a celeblistát, és ezerkétszáz címlapot nézett át és rendszerezett, hogy egy reprezentatív kutatást kiegészítve igazán megalapozott rangsort állítson össze. Kis Judit videóchaten és élőben beszélgetett a rák ellenszerét kutató Peták Istvánnal, akinek a cégénél (Genomate) már meg tudják mondani a betegeknek, hogy van-e valamilyen nekik kifejezetten hasznos terápiás módszer a világon.
Fekete Emese egy régi Forbes-arc új sztoriját írta meg. Bíró Roland, az arukereso.hu alapítója most a programozók nélküli IT-megoldások világát hozza el nekünk. Egy másik régi Forbes-sztori szereplője, Bodrogai Ferenc a higiéniaipapír-piacot reformálná meg, hogy ne kelljen kontinenseken át levegőt szállítani a vécépapír-gurigákban.
Szallas.hu, Seon, Tresorit, Starschema, Banzai Cloud – jó nevű cégek és szép exitek állnak a Portfolion mögött, meg persze egy nagyvállalati nagyágyú a maga stabilitásával és irigylésre méltó erőforrásaival. Molnár András és csapata már több régiós, mint magyar befektetést kezel, de legjobban azt szeretik, hogy nemcsak az üzletet, hanem az embert is elemezniük kell.
Versengés és versengés között óriási különbségek lehetnek: bizonyos helyzetek motiválnak és fejlesztenek, mások pusztítanak. Milyen munkahelyi konfliktusokat okozhat a versengés, és mit tehet a szülő, hogy a gyereke megállja a helyét? Fülöp Márta pszichológus-pszichoterapeuta, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos tanácsadója, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára évtizedek óta kutatja a versengés pszichológiáját.
Az egyik első nagy internetes sztori, sikeres exit, erős track record és többszöri újabb útkeresés után Bíró Roland megint nagyon hisz valamiben. Olyasmit csinál, amit Amerikában is forradalminak tartanak.
