„A legjobbkor szálltunk ki, ebből a gödörből nem kerültünk volna ki élve” – mondja Bodrogai Ferenc, a papírgyáros. A rendszerváltás után építette fel a Forest Papírt, 2016-ban egy exitig jutott. Az olasz Sofidel vásárolta meg a lakossági papírhigiéniai üzletágukat. Ez volt a cél, szinte mindent előre elterveztek (Forbes, 2016/6).

Az olaszokkal hároméves versenytilalmi szerződést írtak alá a lakossági szegmensre. Addig a közületi üzletet vitték tovább. 2019-ben, amikor újra szabad lett a pálya, felkarolta az egykor jól csengő – a privatizáció áldozatává lett – Piszke Papír márkanevet, hogy újra tartalommal töltse meg (a karrierjét is itt kezdte ötvenhat éve).

Az elmúlt években brutális árverseny bontakozott ki a piacon. A legtöbb versenytárs úgy érezte, vállalható a veszteség, ha cserébe piacot nyernek. Csakhogy a költségek elszálltak, miközben az üzletláncok igyekeztek féken tartani a nagy beszállítók árait. A kicsi Piszke a mérete miatt szerencsés helyzetben volt: hiába emelkedtek a költségek, tudtak árat emelni. A tudatosabb vásárlókat célozták meg eleve, a Crepto márkát is „kizöldítették”. A szektor szereplői milliárdos veszteséggel zárták az elmúlt évet. A Piszke csoport 9,7 milliárd forint árbevétel mellett 823 milliós adózott eredményt ért el.

„Ha pont ugyanúgy gondolkodsz, mint a másik, azt könnyű megérteni, csak semmire nem mész vele” – Bodrogai ezt 2016-ban mondta a Forbesnak. Az elmúlt hét éve azzal telt, hogy az elejétől a végéig kidolgozzon valamit, ami az egész papíripart felforgathatja. Ha le akarjuk egyszerűsíteni a tervét: hadat üzent a vécépapír-gurigának.

Felesleges
Banálisnak tűnhet, de a tekercs hatalmas problémája az iparágnak. „Van öt szempont, amiből két–háromnak meg kell felelned, hogy fennmaradhass. Legyél ökologikus, ökonomikus, higiénikus, online eladható és adatalapú. A mi szakmánk egyiknek sem felel meg jelenleg.” Bodrogai szerint elengedhetetlen a változás, a kérdés az, hogy elszenvedői vagy haszonélvezői lesznek. A Piszke úgy döntött, nem egy termékkel, hanem egész filozófiával mutat alternatívát a piacnak. Máshogy kezdtek gondolkozni.

A vécépapír-guriga hatalmas újításnak számított a 20. század elején, de igazából csak akkor hódította meg a háztartásokat világszerte, amikor Fabio Perini megtervezte a tekercses papírok gyártásához – a 80-as években nagyon hatékonynak számító – gépsorait. Ezek az iparág sztenderdjei ma is. A szektor arra állt rá, hogy minél nagyobb csomagot adjanak a vevőknek minél olcsóbban.

„Ha egy gyár éves kibocsátása háromszázezer tonna évenként, gyakorlatilag a világ végére is papírt kell szállítania.” Ez fenntarthatatlan. Bodrogai szerint hátra kell lépni egyet, és el kell hagyni a megszokott értelmezési kereteket. Innen jött a felismerés: szinte minden probléma forrása a tekercs, azaz a tekercset ki kell venni az egyenletből.

A befóliázott tekercses vécépapírcsomagok valójában rengeteg levegőt tartalmaznak – ennek hely kell, és jóval több kamion, ami aztán elszállítja. Bodrogaiék Dawn márkanév alatt terveztek egy négyrét hajtható papírlapot, a lapkák nincsenek egymásba hajtogatva, így könnyen adagolható is. A legfontosabb mutatószám az új filozófia mellett: egy köbméter térbe ötvenöt kilogramm tekercses vécépapír fér el az itthon használatos fajtából, a hajtogatott lapokból tízszer annyi.

A Piszkénél jelenleg ötvenfajta alappapírt használnak. Bodrogai szerint ez felesleges. A három méretben gyártott Dawnhoz csupán két típusú alapanyagot használnak, vagyis a portfólió hat darabból áll. Az alaptípus kétrétegű, szinte észrevehetetlen, annyira össze van nyomva a két réteg.

Mindehhez a Piszke teljesen új gyártástechnológiát tervezett meg, a legapróbb részletekig kész egy új gyár terve is. A 12–15 ezer tonna kapacitású kilenc gépsor működtetéséhez csak huszonkét ember kell. Mindent a költséghatékonyságnak és a fenntarthatóságnak rendeltek alá, de mindez egyelőre a tervezőasztalon van. Termékmintáik már vannak, hiszen átállították pár gépüket.

A KÉSZ építőipari csoporttal dolgoznak a közületi piacnak szánt automata adagológépen is. Itt csak a kiszerelés más, a termék ugyanaz. Az árak elszállása mellett az éttermekben, szállodákban egyre fontosabb lesz a pontos adagolás. Bodrogai szerint elképzelhető, hogy egy fenntarthatóbb jövőben a szalvétáért is darabonként kell majd fizetnünk. Ebben a világban azt is el kell felejteni, hogy az ötcsillagos lakosztályban a papírtekercseket minden vendég után újra cserélik. Pazarlás. Érzékelővel ellátott adagoló kell, ami szól, ha újra kell tölteni.

A termék, a filozófia, a cél szinte tökéletes – az egyik legnagyobb kérdés mégis az, lesz-e belőle valóság. Az iparágnak nagy a tehetetlensége, mindent meghatároz a tekercses filozófia – a felhasználási szokásokat is. Bodrogaiék számítása szerint megoldásuk legalább huszonöt százalékkal kisebb költségigényű lehet, de egy ilyen szereplő megjelenésében sokan ellenérdekeltek.

Egy új gyár zöldmezős felépítését tizennyolc–húszmillió euróra teszik. „Egy hasonló kapacitású hagyományos gyár ennek többszörösébe kerülne. Van olyan gép Magyarországon, ami önmagában 3,2 milliárd forintba került” – helyezi kontextusba a befektetést Kecskeméti Attila, a Piszke Papír cégvezetője. A gyárak jövőjét franchise-rendszerben képzelik el, egy-egy üzem száz kilométeres körzetében harmincezer tonna fogyasztási potenciállal, az éves magyar felhasználás harmadával.

A jövőt egy nagy befektető partnerrel írnák tovább, nem feltétlenül szakmabelivel. Bodrogai nyugodtan dől hátra. Egyik partnerük épp Kubában ad elő a lehetőségről, de direkt nem keresnek befektetőt. Elkezdik kommunikálni a piacnak, hogy mit találtak ki, a többit meglátják. Azt mondja, maradt még tőke a világban az aranyévek után, és a helyét keresi. „Ezer éve csinálom a szakmát. Amit erről illik tudni, azt gondolom, hogy tudom. Vagy elhagyjuk a higiéniai papírt, vagy megváltoztatjuk. Más út nincs.”