A reggeli olívabogyóválaszték, a csavart hegyi sajtok, a még meleg perec és a frissen facsart gránátalmalé szín- és ízorgiája egyértelműen elhelyezi a vendéget, hogy merre is jár a világban. És a reggeli isztambuli napsütésben nem is lenne sehol máshol szívesebben.
Írta: S. Takács András
A bleasure kifejezés a business és a pleasure szavak összegyúrásából született még a covid előtt, és az üzletet meg a kikapcsolódást hivatott ötvözni. A városi luxusszállodák legfontosabb klientúráját adó, mindig úton lévő üzletemberek az előző évtized konjunktúrájának derekán, a munka és a magánélet egyensúlyának nyomasztó hiányában arra jutottak, hogy ha már reggeltől estig különböző metropoliszok felhőkarcolóiban dolgoznak, és egész nap tárgyalásokon ülnek, hadd egészítsék ki az üzleti utat időnként egy-két szabad nappal, amibe akár a családjuk is bekapcsolódhat. Amíg ők dolgoznak, a család már el is kezdheti a városnézést, hiszen a hotelszobát fizető cégnek mindegy, hogy a szobában vagy lakosztályban hányan alszanak, a család pedig még egy repülőjeggyel is olcsóbban megússza a közös kiruccanást.
Keleti vendégszeretet, nyugati zöld juice Ennek megfelelően az elmúlt évtizedben a városi luxusszállodák egyre több olyan szolgáltatással rukkolnak elő, ami kiszolgálja ezt az új igényt, és kellemes oázist biztosít a nyüzsgő nagyvárosok felfedezéséhez. Ezért ma már elvárható az ötcsillagos szállodáktól, hogy finom legyen a konyha – a legtöbb nagy nemzetközi szállodaláncban legalább két-három étterem üzemel (plusz kávézó és pékség) –, jól felszerelt edzőterem és jó esetben uszoda várja reggel a vendégeket, és munka után nem kell újra nyakukba venni a várost egy jó masszázsért, maradhatnak a hotel spájában.
Harcsapaprikásos, haltepertős pizza Michelin-ajánlással: lehet ezt nem megnézni? És ebből nem is a kalauz a lényeg, az öntudatos tiszalöki kisvendéglő, a Horgonyzó régóta a radarunkon van.
Az M3-as autópályától jó félórányira kezdődik a Tisza szabolcsi szakasza. Kanyargós, 60-as táblákkal sűrűn megszórt út vezet arra, az ártér menti gátakon idilli bringaút és a vízügy 1973-ban kihelyezett, rozsdálló fémtáblái, a falvakban takaros Kádár-kockák, minden oszlopon népes gólyafészek. Hogy az élő folyó melletti tiszadobi holtág nem olyan üdülőparadicsom, mint, mondjuk, a Holt-Körös, arról tán csak csekély hossza tehet, netán az, hogy idén olyan három méterrel van lejjebb benne a víz, mint amit a helyiek normálisnak mondanak, de még valószínűbb, hogy rajtam kívül mindenki, aki arra jár, gondolkodik, és csendben marad, amíg nem talál magának egy eladó házat.
A folyó mentén sorban a harmadik település Tiszalök, itt van Magyarország legkeletibb olyan étterme, ami benne van a Michelin-kalauzban, amióta az ottani ítészeket sikerült meggyőzni, hogy ezt az országot a fővárosán túl is eszik és lakják. Pontosabban: a legkeletibb olyan vendéglő, ami nem egyetemi és iparvárosban, vagy ahhoz közel üzemel, hanem csak egy kisvendéglő valahol, egy út mentén.
A parkoló felőli teraszon hétköznap este söröző fiatalok, a beltér nyáron üres (Pesten amúgy bisztrósnak mondanánk), az udvarban fehér faszékes, kikötőéttermes dizájn és a kötelezőnél komolyabban vett gyereksarok. Az étlapon levesek, hal- és húsételek, továbbá pizza és burgerek – az én tippem az, hogy azért rá lehetett érezni, amikor megjelent itt egy angol úr vagy francia nő, és vászonzakóban a helyiek közé telepedett, hogy ők nem pusztán megéheztek Tiszavasváriba menet.
Mi viszont pont úgy festünk, mint egy itt nyaraló kisgyerekes család, akik több nap alatt többször is betérnek, így aztán több irányból is le tudjuk tapogatni a hely erősségeit. Sajnos nem a kiszolgálás lesz az: semmi dráma, leginkább csak személytelennek mondanám, ami máshol alighanem fel sem tűnne, de az országnak ebben a szegletében a kempingtől a bolton át a szomszéd falu csárdájáig annyira túláradóan és mélyről fakadóan kedves vendéglátó mindenki, hogy már az is feltűnő, ha valaki ebből kilóg – pedig itt aztán volna mire lelkesnek lenni.
Merthogy amik az országos átlagból is felfelé tűnnek ki, azok először is a levesek. Kóstolunk egy medvehagymásként szerepeltetett, de még inkább citrusos, üde borsókrémlevest bazsalikomos tejföllel, és haltepertő módjára sült, de kevésbé zsíros harcsafalatokkal. Aztán a napi ajánlatból egy hideg sóskalevest lágy tojással és füstölt harcsasonkával – ennek egy, a sóska mint növény és az édesvízi hal mint alapanyag becsületét visszaadó kampányban volna a helye.
És két nappal később, két előzményéhez hasonlóan tökéletesen krémes, a zöldség ízét kiemelő, tehát ügyes technológiahasználatról árulkodó hideg töklevest marinált tökkel, meg sima és korhely halászleveket. Utóbbiak korrektek (ezt úgy írom, mintha tudnék Budapesthez 180 km-nél közelebb ilyet, miközben nem tudok), viszont a nápolyi pizzakemencében, hirtelen sült, levegős buci eszményi társ hozzájuk, nagy szó ez a zacskós, szeletelt ipari kenyér országában. Halételekből a fogasra szavazunk. Ezt nagyon szerettem, amíg a bajszos főhorgász nem illegalizálta a halászatot Magyarországon, azóta értelmezhető minőségben küzdelmes beszerezni (a metrós mirelit kazah süllők, amiket a halsütőkben országszerte az olajba dobálnak, nem tartoznak ebbe a kategóriába), szóval a feladat nehezebbik része egyáltalán beszerzési forrást találni.
A Horgonyzóban tovább mennek ennél, sóoldatot is látott, ízes, vaskos, feszes halfilé áll elő a borsókrémen. Mellettük finom vajmártásba forgatva párolt zöldségek, azoknak is adunk egy esélyt, de ott műfajszintű nehézséget azonosítunk: azt, hogy a párolt zöldségek itt és a világ bármelyik pontján akkor lehetnének valamilyenek, ha nem párolnák őket.
A fogas 6000 forintos árával a legdrágább olyan étel az étlapon, ami nem steak. A bucinál már megismert kovászos tésztával készülő, nápolyi iskolás pizzáknál 3390 a csúcs, ez a pármaisonkás-rukkolás ára, ami nélkül valószínűleg Magyarországon tilos kemencét üzembe helyezni. Mi eszünk helyette tejfölös-kolbászos langallót, helyesen, de ez mellékes ahhoz képest, hogy harcsapaprikásos-haltepertős pizzát is, hogy megtudjuk, ez a viccek közül az ehető viccek közé tartozik-e.
Az derül ki, hogy egyáltalán nem vicc. A harcsapaprikás a szaftot, szószt adja, a leveseknél már megismert tepertő a feltétet, a tejfölpöttyök, a marinált lilahagyma és a snidling meg már, mondhatni, maguktól értetődők. Kérjétek helyben, mert ha hozzánk hasonlóan elviszitek, a pizza gőzétől megszottyad a dobozban a tepertő, de ha csak az út végéig, a Tisza magaspartjához mentek le vele, akkor arra sem lesz ideje.
A hely saját söreihez nem volt szerencsénk, a poharazott tokaji habzóboruk az átlagos nyári buborékos szőlőnél fanyarabb, de tartalmasabb is, passzol ide. A karcsú borlap további tételeibe nem lehet belezavarodni, de a halakhoz meg a húsételekhez is van mit párosítani. Desszertből lehetne tiramisut választani kürtőskalácsból (!) meg meggylekváros gofrit, de erre a pontra mindig túlontúl eltelünk, úgyhogy a gyerek keze vezet minket az eperlekváros túrógombóc felé, az övé viszont többször is. Jól teszi, a gombócok meg az inkább egy friss ragunak mondható lekvár is több súlycsoporttal könnyebbek az átlagnál, és ez a fogás alighanem átvészeli azt az étlapcserét, ami pont lezajlik, mire megjelenik ez a szám. Aki egy óránál közelebb jár Lökhöz, látatlanban is fordulhat arra.
Horgonyzó kisvendéglő Tiszalök, Tiszavirág utca 13. A tesztek időpontja: 2023. július 3., 4., 5. Az első vacsorán ezt ettük: Sóskaleves: 2290 Borsókrémleves, harcsa: 2490 Fogasfilé: 5990 Pizza: 2790 Túrógombóc: 2190 Egy üdítő: 550 Egy szörp: 990 Egy kis víz: 350 Egy pohár bor: 1380 Borravalóval: 21 000 forint
Az amerikai Sentilink mesterséges intelligenciával veszi fel a harcot a szintetikus személyiséglopás és más hasonló, új keletű banki csalási módszerek ellen. Az igazi fegyvere azonban az emberi megérzés.
Szabó András számára a családi vagyon elsősorban lehetőségeket jelent a következő generációnak. A vagyonba beleérti a kapcsolatrendszert és a tanulási lehetőségeket is, éles választóvonalat húzva a vagyon, illetve a pénz birtoklása közé. Személyes környezetében több példát látott arra, hogy mennyire nyomasztó lehet a vagyon a gyermekek számára, amelyben a szülő és a gyermek is szenved […]
A Sziget mondjon le? Nyugi, Billie Eilish, Lorde és Macklemore nélkül is tud nagyot durranni. Titkos kedvencek az idei felhozatalból, és hogy mivel hangolódj tőlük. Ábécérendben.
Írta: Litkai Gergely Nagyon nehéz elképzelni, milyen lesz a világ 2050-ben, amikor azt sem tudom elképzelni, hogy Magyarország ilyen 2023-ban. Mennyiben határozza meg a jövőnket, ahogy a jövőről gondolkodunk? Egyre több kutatás szerint az önmeghatározó emlékekhez (self-defining memories) hasonlóan az önmeghatározó jövőkép (self-defining future projection) is legalább annyira fontos. Az ént és az indentitást egyaránt táplálják jelentős jövőbeli eseményekkel […]