A Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD) létrehozásának köszönhetően már nem csak a fővárosban, hanem vidéken is elérhető magas színvonalú angol tannyelvű oktatás. Ehhez nemrég megérkezett a nemzetközi elismerés: működésének negyedik évében az iskola megszerezte az International Baccalaureate (IB), azaz a Nemzetközi Érettségi rendszerű tanterv mindhárom – Primary Years Programme (alsó tagozat), Middle Years Programme (felsőtagozat) és […]
A Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD) létrehozásának köszönhetően már nem csak a fővárosban, hanem vidéken is elérhető magas színvonalú angol tannyelvű oktatás. Ehhez nemrég megérkezett a nemzetközi elismerés: működésének negyedik évében az iskola megszerezte az International Baccalaureate (IB), azaz a Nemzetközi Érettségi rendszerű tanterv mindhárom – Primary Years Programme (alsó tagozat), Middle Years Programme (felsőtagozat) és Diploma Programme (érettségi előtti utolsó két év) – akkreditációját. Tom McLean, az intézmény igazgatója elmondta: végig az volt a cél, hogy az óvodától az érettségiig tartó, nemzetközi oktatást hozzanak létre Debrecenben.
A ma még nem létező munkahelyek betöltésére készítenek fel
„Az iskola alapításánál döntő szerepet játszott Debrecen gazdasági fellendítésének terve, mert egy ilyen intézmény nélkül a nemzetközi munkaerő gyerekei nem tudnák fenntartani az oktatás folyamatosságát” – utalt a városba települt nagyvállalatok (például CATL, BMW) kollektíváira Tom McLean.. Az igazgató szerint egy olyan család, amelyik akár Mexikóból, Németországból vagy Kínából érkezik ide, IB rendszerben szeretné elhelyezni a gyermekét, hiszen a magyar oktatásból nehéz lenne másra visszaállni, ráadásul az ISD nagyon fejlett szemlélettel tanít.
A reggeli olívabogyóválaszték, a csavart hegyi sajtok, a még meleg perec és a frissen facsart gránátalmalé szín- és ízorgiája egyértelműen elhelyezi a vendéget, hogy merre is jár a világban. És a reggeli isztambuli napsütésben nem is lenne sehol máshol szívesebben.
Írta: S. Takács András
A bleasure kifejezés a business és a pleasure szavak összegyúrásából született még a covid előtt, és az üzletet meg a kikapcsolódást hivatott ötvözni. A városi luxusszállodák legfontosabb klientúráját adó, mindig úton lévő üzletemberek az előző évtized konjunktúrájának derekán, a munka és a magánélet egyensúlyának nyomasztó hiányában arra jutottak, hogy ha már reggeltől estig különböző metropoliszok felhőkarcolóiban dolgoznak, és egész nap tárgyalásokon ülnek, hadd egészítsék ki az üzleti utat időnként egy-két szabad nappal, amibe akár a családjuk is bekapcsolódhat. Amíg ők dolgoznak, a család már el is kezdheti a városnézést, hiszen a hotelszobát fizető cégnek mindegy, hogy a szobában vagy lakosztályban hányan alszanak, a család pedig még egy repülőjeggyel is olcsóbban megússza a közös kiruccanást.
Keleti vendégszeretet, nyugati zöld juice Ennek megfelelően az elmúlt évtizedben a városi luxusszállodák egyre több olyan szolgáltatással rukkolnak elő, ami kiszolgálja ezt az új igényt, és kellemes oázist biztosít a nyüzsgő nagyvárosok felfedezéséhez. Ezért ma már elvárható az ötcsillagos szállodáktól, hogy finom legyen a konyha – a legtöbb nagy nemzetközi szállodaláncban legalább két-három étterem üzemel (plusz kávézó és pékség) –, jól felszerelt edzőterem és jó esetben uszoda várja reggel a vendégeket, és munka után nem kell újra nyakukba venni a várost egy jó masszázsért, maradhatnak a hotel spájában.
A szálloda mögött kezdődik a Besiktas negyed, a közeli egyetemekről rengeteg diák jár ide esténként
Mindezt tökéletesen megvalósítja Európa és Ázsia találkozásánál, a Boszporuszon a Shangri-La Hotel, a concierge-csapat még arra is hajlandó, hogy előre megszervezze: reggelente az úszómedence partján szolgálják fel a frissen préselt zellerlét. Az ázsiai luxusszállodaláncnak az európai oldalon levő ékkövéből lenyűgöző kilátás nyílik az ázsiai oldalra. Miközben a reggeli török kávé zaccával küzdök, az étteremből a két kontinenst összekötő komphoz hömpölygő, munkába induló tömeget kémlelem, vijjogó sirályok százai terelik őket a hajó felé.
A hotel éttermeiből kínai, török, nyugati és közel-keleti fogásokat is felszolgál a szobaszerviz
Mi szem-szájnak… A hotel egyik menedzsere kezembe nyom egy napijegyet, amivel áthajózhatok a túlpartra, ha élőben is megnézném a Netflixen futó gasztronómiai sorozat, a Chef’s Table török szakácsát, Musa Dağdevirent. 1987-ben nyitotta meg Ciya nevű éttermét, ahová ma már messze földről járnak a vendégek egy autentikus török ebédért. Sokan az anatóliai konyha laboratóriumának mondják, mások elveszett kultúrák és elfelejtett ízek kertjének írják le. Ha valaki inkább Európában maradna vacsorára, egy rusztikus és autentikus török kisvendéglőt ajánlanék, az Arakát. Sem stílusában, sem hangulatában nem emlékeztet a Michelin-csillagok világára (mint a Mikla vagy a Neolokal), csak az ízek igazolják a nemrég nyakába akasztott csillagot, egyébként meg az egyik leghangulatosabb és legfinomabb étterem a városban. Ha pedig tizedennyi pénzből ennénk valamit, rendeljünk egy tavukgöğsüt bármely kis kifőzdében vagy cukrászdában. A titkos varázsigére egy egészen apróra darált csirkehúsból készült, meglepően finom tejberizs áll elő – igen, nem elírás, ez itt az egyik nemzeti eledel, ha már elég volt az Iskender ínycsiklandozó kebabjából.
Esti meglepetések Még az isztambuli sztárszakácsok egyre hangosabb tülekedésében is megállja a helyét a Shangri-La Boszporusz: a vasárnapi brunch alkalmával terülj-terülj asztallá varázsolják a reggelit, mintha török nagybácsik és nagynénik hozták volna el az ország négy sarkából legfinomabb házi főztjüket. A vacsoraétlapon ugyanitt egy emirátusi mesterszakács biryanijával büszkélkednek, teljes joggal, de ha még keletebbre utaznánk, egy emelettel lejjebb kiemelkedően jó kínai étterem várja a kulináris kalandorokat.
A tágas hotelszoba semmi kivetnivalót sem hagy maga után, akárhonnan nézzük. Minden második este jön valami apró finomság a „turn-down service” keretében, amikor estére behúzzák a függönyöket, megvetik az ágyat, egy kis üveg víz kerül az éjjeliszekrényre, papucs az ágy mellé, és az asztalon hol csokoládé, hol mini sajttál várja a megfáradt luxusvándort. De a csúcs, ami tényleg bearanyozna bármilyen üzleti utat, az a tradicionális török hamam és az aranykezű terapeuták, akik a mindenhonnan ömlő langyosvíz- és habfürdőben úgy gyúrják át a pácienst, hogy tényleg igazi pasának érezheti magát.
Isztambul szerintem a világ egyik legizgalmasabb városa, jártam ott mint turista, forgató riporter és nemzetközi konferencia résztvevője is, de akkor a „bleasure” szó még nem szerepelt a szervezők szótárában. Ha valaki Takács Andrisék remek ajánlójának hatására kedvet kapott felfedezni a várost, készüljön strapabíró cipővel a hosszú sétákhoz, a város európai és ázsiai felét összekötő, nyolcsávos Boszporusz-hídnak (hivatalos nevén a Július 15. vértanúinak hídja) viszont ne próbáljon gyalogosan nekivágni, ahogy anno mi tettük a férjemmel, mert sajnos évek óta csak járművel lehet átkelni rajta.
Harcsapaprikásos, haltepertős pizza Michelin-ajánlással: lehet ezt nem megnézni? És ebből nem is a kalauz a lényeg, az öntudatos tiszalöki kisvendéglő, a Horgonyzó régóta a radarunkon van.
A Piszke Papírt megmentő Bodrogai Ferenc új alapokra helyezné az egészségügyipapír-gyártást. Rossz hír a tekercselt vécépapírnak, de jó hír a bolygónak.
A milliókat érő egyedi műalkotások és a kommersz poszterek közti, nem kicsi piaci rést találták meg a nemzetközi Lumas Galéria német alapítói, és azóta húsz városban árulnak ötven, száz vagy százötven példányban megfizethető nagyításokat neves fotográfusoktól. Budapesten is van már egy Lumas, a tulajdonosa, Wikonkál Éva véletlenül, távolról csöppent bele a galériabizniszbe.
