Harcsapaprikásos, haltepertős pizza Michelin-ajánlással: lehet ezt nem megnézni? És ebből nem is a kalauz a lényeg, az öntudatos tiszalöki kisvendéglő, a Horgonyzó régóta a radarunkon van.
Az M3-as autópályától jó félórányira kezdődik a Tisza szabolcsi szakasza. Kanyargós, 60-as táblákkal sűrűn megszórt út vezet arra, az ártér menti gátakon idilli bringaút és a vízügy 1973-ban kihelyezett, rozsdálló fémtáblái, a falvakban takaros Kádár-kockák, minden oszlopon népes gólyafészek. Hogy az élő folyó melletti tiszadobi holtág nem olyan üdülőparadicsom, mint, mondjuk, a Holt-Körös, arról tán csak csekély hossza tehet, netán az, hogy idén olyan három méterrel van lejjebb benne a víz, mint amit a helyiek normálisnak mondanak, de még valószínűbb, hogy rajtam kívül mindenki, aki arra jár, gondolkodik, és csendben marad, amíg nem talál magának egy eladó házat.
A folyó mentén sorban a harmadik település Tiszalök, itt van Magyarország legkeletibb olyan étterme, ami benne van a Michelin-kalauzban, amióta az ottani ítészeket sikerült meggyőzni, hogy ezt az országot a fővárosán túl is eszik és lakják. Pontosabban: a legkeletibb olyan vendéglő, ami nem egyetemi és iparvárosban, vagy ahhoz közel üzemel, hanem csak egy kisvendéglő valahol, egy út mentén.
A parkoló felőli teraszon hétköznap este söröző fiatalok, a beltér nyáron üres (Pesten amúgy bisztrósnak mondanánk), az udvarban fehér faszékes, kikötőéttermes dizájn és a kötelezőnél komolyabban vett gyereksarok. Az étlapon levesek, hal- és húsételek, továbbá pizza és burgerek – az én tippem az, hogy azért rá lehetett érezni, amikor megjelent itt egy angol úr vagy francia nő, és vászonzakóban a helyiek közé telepedett, hogy ők nem pusztán megéheztek Tiszavasváriba menet.
Mindig efelé húzott a szívem: lehessen mindennel viccelni. De a vicc – legalábbis a jó vicc – nem egyszerű műfaj. Köze van a bizalomhoz, a hatalomhoz, és ha félremennek a dolgok, a szégyenhez is. Jóízűt nevetni másokkal együtt azt jelenti, értjük egymást, bízunk egymásban. A gond akkor kezdődik, amikor nem vagy rosszul mérjük fel a terepet. Kiderül, hogy nem azonos az értékrendünk, vagy nem […]
Mindig efelé húzott a szívem: lehessen mindennel viccelni. De a vicc – legalábbis a jó vicc – nem egyszerű műfaj. Köze van a bizalomhoz, a hatalomhoz, és ha félremennek a dolgok, a szégyenhez is.
Jóízűt nevetni másokkal együtt azt jelenti, értjük egymást, bízunk egymásban. A gond akkor kezdődik, amikor nem vagy rosszul mérjük fel a terepet. Kiderül, hogy nem azonos az értékrendünk, vagy nem bízunk annyira egymásban, amennyire mélyre ment a vicc.
Még rosszabb, ha a többség érti a viccet, csak egyvalaki nem. Ha úgy érzi, rajta és nem vele nevetnek – ilyenkor jelenhet meg a szégyen és a düh. Különösen így van ez, ha hatalommal rendelkező személy viccelődött, akinek a viccén – már csak ilyenek vagyunk – még többen nevetnek. A szégyen mar és fáj. Ezért figyelünk nagyon rá, hogy mikor, kik előtt és mivel viccelünk: helyzet- és társaságfüggő, hogy mi vicces. Ha pedig egyszer kicsúszott egy rossz vicc – azaz egy rosszkor, rossz helyen elmondott vicc –, mit sem ér a magyarázkodás.
Balázsék naponta próbálják eldönteni, 2023-ban mivel lehet, és mivel nem lehet viccelni az ország nappalijában. Tudom, vannak helyzetek, amikor simán bunkók, kinevetnek akár élő műsorban embereket, máskor viszont az derül ki, hogyan változnak az értékeink. Akár listázni is lehetne, hogy kiderüljön, miben vagyunk igazán megosztottak, és mi az ország számára elfogadható.
A transzneműek és melegek például egyre megosztóbb téma, különösen hogy a kormány és a propagandamédia kelti az ellentéteket, és nem oszlatja őket egyszerű ismeretterjesztéssel. A Libri és a Líra megbírságolása után gyerekkönyveket fóliáznak le a könyvesboltok, hogy betartsák az új szabályokat, sőt a Libri sok üzletében akár le is vehetik a megbélyegzett darabokat a polcokról. Erről is beszélget G. Tóth Ilda Janikovszky Jánossal, a Móra Kiadó tulajdonosával a magazin utolsó oldalán.
Az utolsó oldalig sok jó sztorit, adatot és információt találsz. Knittel Martin negyventagúra bővítette a celeblistát, és ezerkétszáz címlapot nézett át és rendszerezett, hogy egy reprezentatív kutatást kiegészítve igazán megalapozott rangsort állítson össze. Kis Judit videóchaten és élőben beszélgetett a rák ellenszerét kutató Peták Istvánnal, akinek a cégénél (Genomate) már meg tudják mondani a betegeknek, hogy van-e valamilyen nekik kifejezetten hasznos terápiás módszer a világon.
Fekete Emese egy régi Forbes-arc új sztoriját írta meg. Bíró Roland, az arukereso.hu alapítója most a programozók nélküli IT-megoldások világát hozza el nekünk. Egy másik régi Forbes-sztori szereplője, Bodrogai Ferenc a higiéniaipapír-piacot reformálná meg, hogy ne kelljen kontinenseken át levegőt szállítani a vécépapír-gurigákban.
Szallas.hu, Seon, Tresorit, Starschema, Banzai Cloud – jó nevű cégek és szép exitek állnak a Portfolion mögött, meg persze egy nagyvállalati nagyágyú a maga stabilitásával és irigylésre méltó erőforrásaival. Molnár András és csapata már több régiós, mint magyar befektetést kezel, de legjobban azt szeretik, hogy nemcsak az üzletet, hanem az embert is elemezniük kell.
A Piszke Papírt megmentő Bodrogai Ferenc új alapokra helyezné az egészségügyipapír-gyártást. Rossz hír a tekercselt vécépapírnak, de jó hír a bolygónak.
Az amerikai Sentilink mesterséges intelligenciával veszi fel a harcot a szintetikus személyiséglopás és más hasonló, új keletű banki csalási módszerek ellen. Az igazi fegyvere azonban az emberi megérzés.
