Írta: Litkai Gergely

Mire fordítjuk rendelkezésre álló erőforrásainkat a globális polikrízis esetében? Növekedésre, mitigációra, adaptációra? Leegyszerűsítve, ha autónkkal egy betonfal felé tartunk százötvennel, miben bízunk? Fokozzuk a sebességet, hátha átviszi az autó a betonfalat? Megkísérelünk fékezni és elrántani a kormányt? Vagy csak bekötjük a biztonsági övet? Az első elképzelés talán józan paraszti ésszel kizárható, egy ilyen ütközést nehéz túlélni, ráadásul a betonfal (természet) és az autó (emberi civilizáció) is odalesz, sokkal rövidebb idő alatt, mintha nem gyorsítanánk.

Ha olyan közel van a betonfal, hogy már lehetetlen megállni előtte, akkor is célszerű fékezni vagy elrántani a kormányt, viszont anélkül, hogy be lenne kötve a biztonsági övünk, meglehetősen kicsi az esélyünk a túlélésre. Pont ezt mondja a párizsi klímaegyezmény is: az adaptáció nem mehet a mitigáció rovására. Nem jó, ha figyelmünk a fékezés helyett kizárólag arra összpontosul, hogy valahogy bekössük az övünket.

Mégis, jelen pillanatban talán a legnagyobb baj az, hogy nem kapcsoltuk fel a lámpát a kocsiban, így a betonfalat sem látjuk, vagy jóval távolabbinak gondoljuk. A University of Exeter és az Institute and Faculty of Actuaries biztosítási matematikusainak tanulmányából kiderül, hogy mi is lehet az oka a gazdaság szereplői között ennek a speciális vakságnak.
Elemzésük szerint azok a jelenlegi klímamodellek, amiket a pénzügyi szolgáltatók alkalmaznak, jelentősen alábecsülik a valós kockázatokat. A felhasználható karbonbüdzsé, azaz hogy mennyi üvegházhatású gázt van lehetősége még az emberiségnek a légkörbe eregetni úgy, hogy még tartható legyen a 1,5 Celsius-fokos cél, jóval kisebb lehet a becsültnél, és a súlyos következmények jóval hamarabb bekövetkezhetnek.

A jelenlegi klímamodellek rendkívül konzervatív becsléseket tartalmaznak a szónak abban az értelmében, hogy nem veszik figyelembe a nagyobb kockázatokat rejtő modelleket, hanem csupán valamennyi lehetséges szcenárió kompromisszumos változatait. Ráadásul ezek gyakran a való világtól rendkívül távol állnak. És ha a pénzügyi szolgáltatók alábecsülik ezeket a feladatokat, mit várhatunk a gazdaság többi szereplőjétől, akik valós kockázatértékeléssel leggyakrabban ezen szolgáltatások igénybevételekor találkoznak?

A korlátlan optimizmus, a mindenáron növekedés a háború ködébe burkolja a döntéshozókat, akik a csata közben rosszul tájékozódnak. A Gartner friss elemzése szerint nemhogy a klímaválságra, de még a geomágneses viharokra sem vagyunk felkészülve, pedig elkerülhetetlenek, hiszen a Nap tevékenysége 2025 júliusában lesz évszázadok óta a legerősebb. A napkitörések érintik a teljes földi kommunikációs infrastruktúrát, a végfelhasználók elektronikai eszközeit, a LEO (alacsony földközeli pályán keringő) műholdak működését pedig különösen, hiszen ezek a viharok ezerszer erősebbek lesznek, mint amik 1989-ben Québecben hosszú órákra áramkimaradást okoztak, és a torontói tőzsdén a kereskedés leállításához vezettek.

A Föld határainak átlépése, ha nem is ilyen gyors és jól behatárolható eredményekkel jár, de jóval súlyosabb következményeket hordoz az államoknak, vállalatoknak és egyéneknek egyaránt. Azzal, hogy erőforrásainkat most nem például a regeneratív mezőgazdaságba vagy a globális dél felzárkóztatásába öljük, hanem hadseregekbe, több százszoros szorzóval kísérlünk meg megoldani ily módon megoldhatatlan problémákat. Mintha fék helyett aknavetőket és gépágyúkat szerelnénk minden autóba, hogy egy akadály előtt se kelljen megállnunk.
A mitigáció és az adaptáció együttes elhanyagolásával – ami jelenleg jellemzi az országok többségét – 2100-ra, ha 4 fokos hőmérséklet-emelkedéssel számolunk, a globális GDP, modelltől függően, 6–63 százalék között csökkenthet. Azonban szinte kiszámíthatatlan, hogy a lavinahatások, az átbillenési pontok átlépése mit okoz, mivel ezeknek a kockázata és hatásaik csaknem felmérhetetlenek.

Mit tegyünk? A kulcs talán a természetpozitivitásban keresendő. Állítsuk át az országunkat, vállalatainkat, működésünket úgy, hogy a természet számára pozitív legyen és igazságos, utóbbiba pedig bőven beletartozik a bolygó összes többi élőlénye, így minden embertársunk is, akivel a Föld erőforrásain osztozunk. Ezzel egyszerre valósítjuk meg a mitigáció és az adaptáció mellett a helyreállítást is, sőt még némi növekedéssel is számolhatunk azon térségekben, ahol a növekedésre még szükség van.

Make nature, not war! – hangozhatna az új szlogen. Ne hatékonyak legyünk, hanem ellenállók! Haladjunk párhuzamosan a betonfallal, betartva a sebességkorlátozást! Vagy a legjobb, ha leállítjuk a kocsit, és gyalog indulunk útnak újra.

A szerző humorista, zöldaktivista, a Dumaszínház alapítója.

A Forgó tagjai: Nemes Dániel, Litkai Gergely, Sásdi Helga, Iglódi Csaba.