Egy hét intenzív együttlét után kapiskálom Fischer Iván és a Fesztiválzenekar titkát. Többkomponensű. Van benne extrém pontosság, bizalom, szenvedély, fegyelem, figyelem. Öt árulkodó pillanat és öt bennfentes állítás arról, hogy miért tart ott a BFZ, ahol: a világ csúcsán.
– technika – London, Royal Albert Hall, 2023. augusztus közepe, délelőtt, próba. Fischer Iván Ligeti György avantgárd antioperáját gyakoroltatja az esti koncertre. Anna-Lena Elbert is a színpadon van, a még csak a húszas éveiben járó versenygyőztes német szoprán bravúrosan küzd a mű (Le Grand Macabre) izzasztó koloratúrária-füzéreivel, a zenekar hol zenével, hol egy bevásárlószatyor percekig tartó kihangosított gyömöszölésével, hol kiabálással és más hanghatásokkal kíséri (szándékosan, a partitúrának megfelelően). Nehéz darab, befogadni is, hát még előadni.
Ülök az üres nézőtéren, ahol majd este még hétezer ember lesz, Fischer Iván koncentrált arccal vezényel, néha szól csak egész röviden, leginkább olyanokat, hogy: „Maradj csöndben!”, „Ne köhögj!” Majd egy ponton megálljt int. „Ez itt nem jó. Tudja valaki, hogy hol a hiba? Segítsetek. Találjuk meg” – mondja a tökéletest kereső maestro, mert bár én nyilván semmit sem vettem észre, az egyik áriánál valami félrement. A szoprán és a zene elcsúszott egy aprócska félhanggal. Susmorognak, visszalapoznak, újra és újra nekifutnak, úgy tűnik, megtalálták. Előkerül a ceruza, mindenki pontosít valamit a kottában, még sokszor elpróbálják azt a részt. Így jó lesz.
– fegyelem – Skócia, Edinburgh, Pollock Halls. A University of Edinburgh egyik kollégiumában van a szállás, a város szélén, közel az egyik legfontosabb látnivaló, az Arthur’s Seat sziklája. A koncertterembe – reggel próbára, este előadásra és vissza – különbusszal megy a zenekar, több busszal (sokan vannak, úgy nyolcvanan), több turnusban, pontos menetrend szerint. A menetrend számít. A BFZ művészei kivételesen fegyelmezett bohémek. A turnébusz indulásának ütemét ugyanolyan pontosan tartják, mint a kürtszólam belépését. Aki késik, lemarad. (Mindenki előbb bent ül.)
Írta: Litkai Gergely Mire fordítjuk rendelkezésre álló erőforrásainkat a globális polikrízis esetében? Növekedésre, mitigációra, adaptációra? Leegyszerűsítve, ha autónkkal egy betonfal felé tartunk százötvennel, miben bízunk? Fokozzuk a sebességet, hátha átviszi az autó a betonfalat? Megkísérelünk fékezni és elrántani a kormányt? Vagy csak bekötjük a biztonsági övet? Az első elképzelés talán józan paraszti ésszel kizárható, egy ilyen ütközést nehéz túlélni, ráadásul a betonfal […]
Írta: Litkai Gergely
Mire fordítjuk rendelkezésre álló erőforrásainkat a globális polikrízis esetében? Növekedésre, mitigációra, adaptációra? Leegyszerűsítve, ha autónkkal egy betonfal felé tartunk százötvennel, miben bízunk? Fokozzuk a sebességet, hátha átviszi az autó a betonfalat? Megkísérelünk fékezni és elrántani a kormányt? Vagy csak bekötjük a biztonsági övet? Az első elképzelés talán józan paraszti ésszel kizárható, egy ilyen ütközést nehéz túlélni, ráadásul a betonfal (természet) és az autó (emberi civilizáció) is odalesz, sokkal rövidebb idő alatt, mintha nem gyorsítanánk.
Ha olyan közel van a betonfal, hogy már lehetetlen megállni előtte, akkor is célszerű fékezni vagy elrántani a kormányt, viszont anélkül, hogy be lenne kötve a biztonsági övünk, meglehetősen kicsi az esélyünk a túlélésre. Pont ezt mondja a párizsi klímaegyezmény is: az adaptáció nem mehet a mitigáció rovására. Nem jó, ha figyelmünk a fékezés helyett kizárólag arra összpontosul, hogy valahogy bekössük az övünket.
Mégis, jelen pillanatban talán a legnagyobb baj az, hogy nem kapcsoltuk fel a lámpát a kocsiban, így a betonfalat sem látjuk, vagy jóval távolabbinak gondoljuk. A University of Exeter és az Institute and Faculty of Actuaries biztosítási matematikusainak tanulmányából kiderül, hogy mi is lehet az oka a gazdaság szereplői között ennek a speciális vakságnak. Elemzésük szerint azok a jelenlegi klímamodellek, amiket a pénzügyi szolgáltatók alkalmaznak, jelentősen alábecsülik a valós kockázatokat. A felhasználható karbonbüdzsé, azaz hogy mennyi üvegházhatású gázt van lehetősége még az emberiségnek a légkörbe eregetni úgy, hogy még tartható legyen a 1,5 Celsius-fokos cél, jóval kisebb lehet a becsültnél, és a súlyos következmények jóval hamarabb bekövetkezhetnek.
A jelenlegi klímamodellek rendkívül konzervatív becsléseket tartalmaznak a szónak abban az értelmében, hogy nem veszik figyelembe a nagyobb kockázatokat rejtő modelleket, hanem csupán valamennyi lehetséges szcenárió kompromisszumos változatait. Ráadásul ezek gyakran a való világtól rendkívül távol állnak. És ha a pénzügyi szolgáltatók alábecsülik ezeket a feladatokat, mit várhatunk a gazdaság többi szereplőjétől, akik valós kockázatértékeléssel leggyakrabban ezen szolgáltatások igénybevételekor találkoznak?
A korlátlan optimizmus, a mindenáron növekedés a háború ködébe burkolja a döntéshozókat, akik a csata közben rosszul tájékozódnak. A Gartner friss elemzése szerint nemhogy a klímaválságra, de még a geomágneses viharokra sem vagyunk felkészülve, pedig elkerülhetetlenek, hiszen a Nap tevékenysége 2025 júliusában lesz évszázadok óta a legerősebb. A napkitörések érintik a teljes földi kommunikációs infrastruktúrát, a végfelhasználók elektronikai eszközeit, a LEO (alacsony földközeli pályán keringő) műholdak működését pedig különösen, hiszen ezek a viharok ezerszer erősebbek lesznek, mint amik 1989-ben Québecben hosszú órákra áramkimaradást okoztak, és a torontói tőzsdén a kereskedés leállításához vezettek.
A Föld határainak átlépése, ha nem is ilyen gyors és jól behatárolható eredményekkel jár, de jóval súlyosabb következményeket hordoz az államoknak, vállalatoknak és egyéneknek egyaránt. Azzal, hogy erőforrásainkat most nem például a regeneratív mezőgazdaságba vagy a globális dél felzárkóztatásába öljük, hanem hadseregekbe, több százszoros szorzóval kísérlünk meg megoldani ily módon megoldhatatlan problémákat. Mintha fék helyett aknavetőket és gépágyúkat szerelnénk minden autóba, hogy egy akadály előtt se kelljen megállnunk. A mitigáció és az adaptáció együttes elhanyagolásával – ami jelenleg jellemzi az országok többségét – 2100-ra, ha 4 fokos hőmérséklet-emelkedéssel számolunk, a globális GDP, modelltől függően, 6–63 százalék között csökkenthet. Azonban szinte kiszámíthatatlan, hogy a lavinahatások, az átbillenési pontok átlépése mit okoz, mivel ezeknek a kockázata és hatásaik csaknem felmérhetetlenek.
Mit tegyünk? A kulcs talán a természetpozitivitásban keresendő. Állítsuk át az országunkat, vállalatainkat, működésünket úgy, hogy a természet számára pozitív legyen és igazságos, utóbbiba pedig bőven beletartozik a bolygó összes többi élőlénye, így minden embertársunk is, akivel a Föld erőforrásain osztozunk. Ezzel egyszerre valósítjuk meg a mitigáció és az adaptáció mellett a helyreállítást is, sőt még némi növekedéssel is számolhatunk azon térségekben, ahol a növekedésre még szükség van.
Make nature, not war! – hangozhatna az új szlogen. Ne hatékonyak legyünk, hanem ellenállók! Haladjunk párhuzamosan a betonfallal, betartva a sebességkorlátozást! Vagy a legjobb, ha leállítjuk a kocsit, és gyalog indulunk útnak újra.
A szerző humorista, zöldaktivista, a Dumaszínház alapítója.
A Forgó tagjai: Nemes Dániel, Litkai Gergely, Sásdi Helga, Iglódi Csaba.
Azt gondolhatnánk, hogy ultradigitális világunkban a kereskedelmi kiállítások ideje lejárt, de semmi sem áll távolabb az igazságtól. Bizonyítja ezt, hogy a néhány évvel ezelőtt felújított Hungexpo egyre népszerűbb és Közép-Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi kereskedelmi hubja lett, amivel rengeteg magyar vállalkozásnak is nemzetközi lehetőséget és lendületet ad. „Egy évvel korábban az élő rendezvényeket még filmforgatásokkal pótoltuk, de […]
Hol tartunk a klímasemlegesség felé vezető úton, mit kellene a lehető leggyorsabban meglépni?
Ha nem csökkentjük nagyjából harminc százalékkal a végső energiafelhasználásunkat, sehogy se jön ki a matek 2050-re. De ezt lehet úgy is, hogy közben nő a komfortszintünk, mondja Csernus Dóra, az Egyensúly Intézet klíma- és környezetpolitikai igazgatója. Interjú.
A közösségi média emblematikus-ikonikus figuráján negyven felé közeledvén Bill Gates-i tünetek mutatkoznak: higgadtabb lett (többé-kevésbé), és megfontoltabb is (inkább többé, mint kevésbé), így meghökkentő magabiztossággal forgatja fel cégbirodalmát. Nagy tétekben játssza meg az emberiség jövőjét – és azt, amit maga után hagy.
