– technika –
London, Royal Albert Hall, 2023. augusztus közepe, délelőtt, próba. Fischer Iván Ligeti György avantgárd antioperáját gyakoroltatja az esti koncertre. Anna-Lena Elbert is a színpadon van, a még csak a húszas éveiben járó versenygyőztes német szoprán bravúrosan küzd a mű (Le Grand Macabre) izzasztó koloratúrária-füzéreivel, a zenekar hol zenével, hol egy bevásárlószatyor percekig tartó kihangosított gyömöszölésével, hol kiabálással és más hanghatásokkal kíséri (szándékosan, a partitúrának megfelelően). Nehéz darab, befogadni is, hát még előadni.


Ülök az üres nézőtéren, ahol majd este még hétezer ember lesz, Fischer Iván koncentrált arccal vezényel, néha szól csak egész röviden, leginkább olyanokat, hogy: „Maradj csöndben!”, „Ne köhögj!” Majd egy ponton megálljt int. „Ez itt nem jó. Tudja valaki, hogy hol a hiba? Segítsetek. Találjuk meg” – mondja a tökéletest kereső maestro, mert bár én nyilván semmit sem vettem észre, az egyik áriánál valami félrement. A szoprán és a zene elcsúszott egy aprócska félhanggal. Susmorognak, visszalapoznak, újra és újra nekifutnak, úgy tűnik, megtalálták. Előkerül a ceruza, mindenki pontosít valamit a kottában, még sokszor elpróbálják azt a részt. Így jó lesz.

– fegyelem –
Skócia, Edinburgh, Pollock Halls. A University of Edinburgh egyik kollégiumában van a szállás, a város szélén, közel az egyik legfontosabb látnivaló, az Arthur’s Seat sziklája. A koncertterembe – reggel próbára, este előadásra és vissza – különbusszal megy a zenekar, több busszal (sokan vannak, úgy nyolcvanan), több turnusban, pontos menetrend szerint. A menetrend számít. A BFZ művészei kivételesen fegyelmezett bohémek. A turnébusz indulásának ütemét ugyanolyan pontosan tartják, mint a kürtszólam belépését. Aki késik, lemarad. (Mindenki előbb bent ül.)