Zebra!!! Zebraaa!!! Amikor egy ismeretlen vezetési kultúrájú országban útitársunk az anyósülésről szinte magából kikelve kezd ordibálni a nyílegyenes országúton, két eshetőség akad. Az első gondolat értelemszerűen az, hogy tizenöt–tizenhat órányi repülés után, az otthontól kerek kilencezer kilométer távolságban, baloldali közlekedési rendszerben a rossz oldalon ülve, balkormányos autóban valamit kegyetlenül elnéztél. Már nincs idő megállni, fröcsög a vér, és négyezer évre ítélnek, amit egy bájos börtönszigeten tölthetsz csákányozással.
Szerencsére a második forgatókönyv bizonyult helyesnek: mitfahrer barátom három szavannalakót szúrt ki az út mentén. Később rájöttünk, hogy a hazánknál tizenháromszor nagyobb országban élnek ugyan zebrák, sőt oroszlánok, elefántok és orrszarvúk is, ezúttal csak egy magánkézben lévő farm mellett haladtunk el, elkerített díszzebrák mellett.

Az autó kezdőára valamivel több mint 31 millió, az SQ verzió alapára közel 44 millió forint.

„Igen, mindenki megőrült. Óriási ünneplés volt” – mondja másnap kísérőnk, a helyi születésű Marcon Olivier az előző esti rögbimeccsről. Illetve dehogy meccs volt ez, hanem maga a döntő. Dél-Afrikában 2010-ben labdarúgó világbajnokságot rendeztek, de a legnépszerűbb sport a rögbi maradt, és az október végi, tavaszi éjszakában hatalmas utcai ünneplés kezdődött, miután a Springboksok legyőzték Új-Zéland legjobbjait, és megnyerték a franciaországi világbajnokságot. (A válogatottat gyakran nevezik így emblémájuk, egy őshonos antilopfaj után.)
Fokváros modern nagyváros. A hatalmas tengerparti plázában ismerős gyorséttermekkel, ruhaboltokkal, reklámokkal, és a hotelben a reggelinél, Trieszttől sok ezer kilométerre, egy Hausbrandt kávé fölött ülve azon gondolkozom, mennyire összenőtt, globalizálódott a világ.

A Jóreménység-fok a közeli világítótoronyból.

Gyarmatosító nagyhatalmak
Afrika jelenleg nyolcadik legnagyobb városát Jan van Riebeeck holland orvos és felfedező alapította 1652-ben, hogy a Holland Kelet-indiai Társaság hajósai feltölthessék készleteiket az India felé vezető úton. Még bőven a Szuezi-csatorna megnyitása előtt járunk, így ezeken a tengeri utakon bonyolódott szinte a teljes, ébredezőben lévő globális kereskedelem. Miután a hollandok felépítették az erődnek is beillő palotát, nekiláttak kedvenc hobbijuknak, a földtúrásnak: gátakkal elkerítettek egy tengeröblöt, így a feltöltött területen bátran terjeszkedhetett a város.

A Németalföldről kivándorolt búr telepesek (a boer jelentése: paraszt) nemcsak olyan szellemi termékeket hagytak hátra, mint például a holland, francia, német és fríz nyelvjárásokból és az afrikai bennszülöttek nyelveinek keveredésével kialakult afrikaans nyelv, hanem például csatornákat és szélmalmokat is építettek szép számmal, egy-egy ma is látható.

Az első telepesek után más hajós népek is rájöttek, hogy a hollandoknak igazuk van. Ha például az East London nevű település kapcsán gyanút fognánk, jó úton járunk, de angol kolónia volt Port Elizabeth is. Fokváros ideális frissítőpont volt a Gibraltárról induló angol hajóknak, úgyhogy biztos, ami biztos, a britek 1814-ben megvették a hollandoktól. A közös üzlet ellenére a két tengeri nagyhatalom idővel egyre nehezebben fért meg egymással, ami a 19. században többfelvonásos angol–búr háborúhoz vezetett. Az ország végül 1961-ben vált függetlenné, de az őslakosok leszármazottai csak 1994-ben kaptak választójogot.

Ma a fiatalok között már elképzelhetetlen olyan ellentét, mint a huszadik század második felében fehérek és feketék között, mondja Marcon. Azt meséli, hogy ő a 90-es években volt gyerek, és ekkoriban már senkit sem érdekelt igazán a másik bőrszíne, ő is sokat járt játszani a barátaihoz akár a szegénynegyedbe is. Utóbbiak nem tűntek el, sőt: a vagyoni egyenlőtlenségek még mindig kirívóak az országban. A teljes képhez az is hozzátartozik, mondja, hogy rengeteg fehér ellenezte az apartheid rendszert, és ma a szegénység vagy gazdagság kérdése bőrszíntől független.

Stellenbosch a bortermelés központja.

Lombkoronasétány lombkoronával a Kirstenbosch Botanical Gardensben.

A Table Mountain teteje lapos, akár egy asztal.

Barátkozás a  pingvinekkel
Fokváros hatalmas. Ahogy sok óra repülés után a város fölött köröz a repülő, jól látszanak a kiterjedt elővárosok, az óriási zöldterületek, az Atlanti-óceán, valamint a hegyek közül a két legjellegzetesebb, a Table Mountain és a Lion’s Head. Az elképesztő természeti környezet mellett a város építészete is különös, szomszédos tömbökben jól megférnek a viktoriánus épületek, a modern felhőkarcolók és kicsit kijjebb a bádogházak. Mindez együtt adja Fokváros szépségét, így ha néhány napot töltünk itt, a viszonylag gyorsan felfedezhető belváros mellett mindenképp megéri környékbeli kirándulásokat is tervezni.

A Boulders Beach az afrikai pingvinek egyik kedvenc helye.

Mi is így tettünk. Miután megérkeztünk, Simon’s Town, ott is az afrikai pingvinek lelőhelye, a Boulders Bay felé vesszük az irányt, a reptértől körülbelül egy óra autóútra. Míg a császárpingvinek akár a hatvankilós súlyt is elérhetik, ezek az aranyos állatok mindössze három–öt kilósak, és legfeljebb ötven centi magasak. Cserébe gyorsan úsznak, és akár harmincöt méter mélyre is lemerülnek. Miután megsasoltuk a pingvineket, a hotel felé vesszük az irányt.

Mennyire biztonságos?
Dél-Afrika a világ egyik legveszélyesebb országa, nagyjából húszpercenként követnek el egy gyilkosságot. Európai szemmel nézve furcsa érzés az is, hogy a kerítések teteje mindenhol meg van erősítve – fogalmazzunk úgy, hogy jól megy errefelé a szögesdrótgyártó vállalkozóknak. A város ismeretlen részein magányosan csatangolni tényleg nem életbiztosítás, de az olyan látogatott helyek, mint a V&A Waterfront vagy a Table Mountain biztonságosnak mondhatók, úgyhogy ezeken a belvárosi részeken azért ne rettegéssel töltsük a napot.

Ingolstadti rendszám, megújult külső
Másnap reggeli után egy másik hotelben találkozunk, hogy megkapjuk a kocsik kulcsát. A következő két napban egy nemzetközi újságírócsapattal megnézhetem és tesztelhetem a 2019-ben piacra dobott Audi Q8 terepkupék legújabb verzióit. Nem vagyok a különféle terepjárószerűségek legnagyobb hazai szakértője, de az messziről látszik, hogy a német gyár mérnökei korábban is odatették magukat. Hogy mennyire sikerült egy kiérlelt és nagy példányszámban értékesített modellt tovább javítani? Ez a következő két napban kiderült, amikor ezekkel az autókkal róttuk a környék útjait.

De mielőtt elindulnánk, még találkozunk az ingolstadti mérnökökkel és dizájnerekkel. Szinte a levegőben tapintható az a büszkeség, ahogy az új modellre néznek, és ezt az érzést ügyesen ragasztják át a közönségre. Ami elsőre feltűnik, az a megújult külső. Ehhez három teljesen új színt – a szokatlanul bevállalós Chili Redet, egy szép kék árnyalatot, az Ascari Blue-t, és a legmerészebb, a homokszínű Sakhir Goldot – fejlesztettek ki, de ennél is izgalmasabb a kocsi külső formaképzése. Az összes apró trükk azt a célt szolgálja, hogy az autó ne nézzen ki akkorának, mint amekkora: új homlokfal, nagy levegőbeömlők, szuper széles, elnyújtott hátsó lámpák – csupa apró fortély, és működik.

„A dizájnerek egyik célja az volt, hogy úgy nézzen ki, mint ami jobban a földön áll. Annak ellenére, hogy óriási, ne nézzen ki óriásnak” – mondja Lukas Rittwage, és nem titkolja, hogy a sok részlet közül az új lámpákra a legbüszkébb. Hátul a csúcsot a digitális OLED, elől a HD Matrix jelenti, utóbbi pedig nemcsak a gyors kanyarokban jön jól, de a rendszer arra is képes, hogy felismerje a szembejövő járművet, és kitakarja éppen azokat a LED-eket, amik a sofőrjét elvakítanák. Hát igen, lámpa és lámpa között is van különbség.

Belül három új dekor közül – fa, alumínium, karbon – lehet választani, és öt új felnit is terveztek a friss modellhez. Kis érdekesség: utóbbiból az egyik tervezője egy magyar dizájner, Dániel Tünde, de Győrben gyártanak hozzá motort és a présüzemükben karosszériaelemeket is. Nem kell hozzá művészetkritikusnak lenni, hogy lássuk, a tervezők jó munkát végeztek.

Az én szememben amúgy is az Audi egyik legérdekesebb képessége, hogy úgy tud mindig csak egy keveset változtatni, hogy friss legyen, de egyúttal elkerülje a komoly dizájnbaleseteket.
Az autó kezdőára valamivel több mint 31 millió, míg az SQ verzió alapára közel 44 millió forint, amit néhány extrával persze könnyen feljebb tornászhat a vásárló.

A népes technikuscsapat elvégzi az utolsó simításokat, minden csillog, majd begördülnek a hotel elé a kocsik. Ingolstadti rendszám, a kormányok a bal oldalon, úgyhogy az első fordulóknál kicsit jobban kell figyelni, melyik oldalra érkezzünk, de hamar meg lehet szokni. Elindulunk, az első utunk a Table Mountain Nemzeti Parkba, ott is a Jóreménység fokához vezet.

Innen késő délután indulunk vissza, hogy két óra autózás után visszaérjünk a vacsorához. A vezetési kultúra egyébként meglepően jó, az autósok többsége szabálykövető, nem jellemző a száguldozás és az indexkapcsolóról is tudják, hogy nem egy furcsa dísz a kormány mellett. Az utak jó minőségűek, az autópark már vegyesebb képet mutat, és azon se lepődjünk meg, ha az előttünk lévő jármű platójáról néznek vissza ránk. Ez nyilván szabálytalan, de nem szokatlan helyváltoztatási forma.

Még két gondolat az autóról. Bármelyik motort is választjuk, mindegyikhez összkerékhajtás és nyolcfokozatú, duplakuplungos váltórendszer jár. A motorválasztékot tekintve széles a paletta, de a csúcson az SQ verzió négyliteres, 507 lóerős, V8-as elrendezésű TFSI biturbója áll. Utóbbi egy közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszerrel rendelkező, két turbófeltöltős motort takar. Mit mondjak? Odaértünk a vacsorához.

A belső térben nincs sok felesleges gomb.

Green Point Park és a Sea Point Promenade
A gyönyörű park tökéletes helyszín egy nyugodt sétára vagy piknikezéshez. Érdemes összekötni az élményt a közeli tengerparti sétánnyal, ahová a helyiek leginkább futni járnak.

Mojo Market
A belvárostól távolabb eső csarnok klasszikus gasztropiac, ahol a helyi söröktől az ázsiai konyháig mindent megtalálunk.

Kirstenbosch Botanical Gardens
„Biztos voltatok már botanikus kertben. De ilyen tényleg nincs másik” – mondja kísérőnk, és igaza van. Fokföld flórája és faunája egészen kivételes, amivel az 1913-ban alapított parkban mintegy koncentrálva találkozhatunk. A Table Mountain keleti lábánál fekvő parkot a világ legszebbjei között emlegetik, és ez nem csak az útikönyvek túlzó fordulata.

Robben-sziget
A várostól tizenkét kilométerre levő szigetre már az 1600-as években kitelepítettek mindenkit, aki nem tetszett: a betegeket, a bűnözőket vagy épp a madagaszkári királyt. Igazán híressé a 20. század tette, 1962-ben az apartheid idején hozták ide az első politikai elítélteket. A leghíresebb Nelson Mandela volt, szűk celláját meg is mutatják a látogatóknak. A kopár sziget 1999 óta az UNESCO Világörökségének része.

Stellenbosch
A Dél-afrikai Köztársaság a világ tíz legnagyobb bortermelője között van, nagyjából négyszázalékos piaci részesedéssel. A bortermelés legfontosabb központja Stellenbosch: a Nyugat-Fokföld környező völgyeinek és dombjainak mediterrán klímája ideális terep a szőlészeteknek. És itt is bebizonyosodik, hogy az ország egy hatalmas olvasztótégely: a franciaországi protestánsoknak, az elüldözött hugenottáknak nemcsak a svájci óragyártást köszönheti a világ, hanem ezt a borvidéket is. Az első hugenotta menekültek 1690-ben jöttek a településre, letelepedtek, elültették az első tőkéket, és máig őrzik a borászat hagyományait.