A GOLDBECK CEE kivitelező cég minden évben konferenciát szervez a vállalat valamennyi munkavállalójának részvételével. Így történt ez 2023-ban is Mariborban, ahol a Szlovákiát, Szlovéniát és Magyarországot magába foglaló GOLDBECK CEE South kirendeltségeihez ezúttal először lengyel és cseh kollégák is csatlakoztak. Az előadók a vállalati vízión kívül a céget is bemutatták azoknak a potenciális munkavállalóknak, akik […]
A GOLDBECK CEE kivitelező cég minden évben konferenciát szervez a vállalat valamennyi munkavállalójának részvételével. Így történt ez 2023-ban is Mariborban, ahol a Szlovákiát, Szlovéniát és Magyarországot magába foglaló GOLDBECK CEE South kirendeltségeihez ezúttal először lengyel és cseh kollégák is csatlakoztak. Az előadók a vállalati vízión kívül a céget is bemutatták azoknak a potenciális munkavállalóknak, akik diákként, szakmai gyakorlatok keretében válhatnak a GOLDBECK csapat tagjaivá.
Nemzetközi csapat
Képzeljük el egy olyan vállalat konferenciáját, amely halad a korral! Már az elején, érkezéskor egy moderátor helyett CCE chat fogad bennünket. Annak ellenére, hogy a rendezvény célja ugyanaz, mint a korábbi években – az elmúlt év eredményeinek és a jövő év vízióinak bemutatása –, az MI-nek köszönhető modern felütés eredeti hangulatot kölcsönzött az egész programnak. A konferenciát hagyományosan az összes dolgozónak címezték, akik nagy számban részt is vettek rajta. „Cégünkben egy csapatként dolgozunk, nem osztjuk fel a pozíciókat. Ezért természetes, hogy a szlovén, a magyar és a szlovák fiók összes dolgozóját meghívtuk, a jövőben ezt szeretnénk kiterjeszteni minden lengyel és cseh kollégára is” – mondja Pavol Čarný, a GOLDBECK CEE South ügyvezető igazgatója.
Mert idén futottak be, vagy mert most mentek különösen nagyot. Mert mindenki az önerőből elért teljesítményükről beszélt. Mert sokat tettek, hogy minden kicsit érthetőbb, feldolgozhatóbb legyen. Magyarok, akiknek nagy évük volt, sőt életük éve. Szubjektív szerkesztőségi válogatás ábécérendben, 2023-ban különösen nagy orvostudományi és sportolói túlsúllyal.
Commsignia Négyből már csak három alapító tudta továbbvinni az okosautós, okosvárosos víziót. Kovács József váratlan hirtelenséggel hunyt el, a Commsignia viszont erőt merített a tragédiából. Ősszel tizenötmillió dolláros befektetési kört zártak, szakmai befektetőnek az LG Electronics is csatlakozott hozzájuk, és ugyanilyen fontos, hogy személyesen is sokat fejlődtek a gyászfolyamat alatt.
Azahriah Az év eleje még attól volt hangos, hogy megtöltötte az Arénát, az év vége pedig, hogy a Puskást is meg fogja. Háromszor. És Baukó Attila még mindig csak huszonegy éves, még mindig önazonos, és még mindig nem tudni, hol a teteje a piaci alapon működő magyar zenebiznisznek. Idén felbukkant a 30/30-as, valamint a celeblistánkon is. Kicsi, de annál ambiciózusabb magyar menedzsment áll mögötte, a Dzsúdlót vagy a Wellhellót is egyengető Supermanagement.
Dalnoki Bence Ott, ahol hosszú évekig a fine dining éllovasai (franciák, skandinávok) domináltak, a magyar gasztronómia fokozatos fejlődésével egyre jöttek a hazai sikerek is, lásd Széll Tamásékat. De magyar szakácscsapat ilyen messzire még nem jutott, mint idén. Az európai ezüst után Dalnoki Bence séf, valamint Nyikos Patrik commis csapata harmadik lett a januári Bocuse d’Or világkupa lyoni döntőjén. Ő is felkerült az idei 30/30-unkra.
Karikó Katalin Mit lehet elmondani a Nobel-díjáról, amit még eddig nem mondtak el? Nem győzzük hangsúlyozni, hogy Karikó és kutatótársa, Drew Weissman díja az mRNS-alapú orvoslás alapjainak megteremtéséért nemcsak a covidról szól, de Karikó sok évtizedes visszautasítottság-érzéséről, illetve felfedezésük jövőjéről is. Hiszen jóval túlmutat a koronavíruson, és többek között a rákgyógyításban is új távlatokat nyitott.
Krausz Ferenc Két napig úgy érezhettük, körülöttünk forog a tudományos világ. Karikó után egy nappal Krausz Ferenc, Németországban élő magyar fizikus is Nobelt kapott kutatótársaival együtt. Az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapták az elismerést. „Rendkívüli aggodalommal figyelem a magyar tanári szakma jelenlegi megbecsültségét” – mondta pár nappal később Krausz a köztévében.
Korok Fatima Öt éve még alig volt ismert itthon a szabadtüdős búvárkodás. Aztán jött Fatima. Az idei szezon utolsó versenyén, szeptemberben világbajnoki címet szerzett szabadtüdős merülésben, ezzel sorozatban negyedszer nyert szabadmerülésben. Fatima júliusban, a hondurasi Vertical Blue nevű versenyen ért el világrekordot, amikor 102 méter mélyre merült, és 3 perc 47 másodpercet tett meg a víz alatt egyetlen levegővétellel.
Lubics Szilvia „Mire felocsúdtam, ki is vágták belőlem a kis mocskot” – posztolta az ultramaratonista arról, hogyan küzdött meg nyáron a lábán lévő rosszindulatú bőrdaganattal. Aztán Skóciában készült versenyre, amikor felhívta kezelőorvosa: valóban melanomája van. A műtétek és CT-vizsgálatok után kiderült, hogy nincs áttét. Nyáron már 85 óra alatt teljesítette a 350 kilométeres távot Skóciában, majd novemberben a 264 kilométeres, kanári-szigeteki 360 The Challenge-et futotta le 4 nap 44 perc alatt.
Motorpharma Egy texasi ember bevette a Motorpharma vadonatúj piruláját. Rég született ekkora gyógyszerkutatási siker Magyarországon, mint amit Gyimesi Máté, Málnási-Csizmadia András és kutatócsapatuk elért. Amerikai befektetők és amerikai szabadalom révén a krónikus izomgörcsöket oldó MPH-220 még közelebb jutott ahhoz, hogy tényleg gyógyszer, ráadásul globálisan elérhető blockbuster legyen belőle.
Reisz Gábor Velencében konkrétan elnézést kért a fesztiváligazgató, hogy nem a főkategóriába tették a filmjét. Végül Reisz nyert, harmadik nagyjátékfilmje esetével a nemzetközi sajtóba is eljutott a magyar filmtámogatási rendszer rossz híre, a Magyarázat mindenre pedig nulla forint állami támogatással lett az év egyik magyar sikerfilmje, lekörözve a sok milliárddal kitömött történelmi és kurzusfilmek nézettségét is.
Szoboszlai Dominik Céltudatosság, hosszú távú szemlélet, gyors külföldi karrierépítés – okos menedzsment és egy kemény és szigorú apa is kellett hozzá, hogy Szoboszlai Dominik az legyen, aki. A Liverpoolnál megkapta a legendás Gerrard 8-as mezét, és hetvenmillió eurót sem sajnáltak érte. A magyar válogatottal csoportelsőként jutottak ki a 2024-es Eb-re, Szoboszlai parádés, másfél perc alatti duplázása is kellett hozzá, amitől tényleg a magyar futball új korszakában érezhetjük magunkat.
Sikeres élelmiszeripari vállalkozást létrehozni vidéken úgy, hogy kizárólag megváltozott képességű, fogyatékkal élő munkavállalókkal dolgozik valaki, nagy vállalásnak tűnik. Mészáros Andrea és a szekszárdi Kék Madár Alapítvány évtizedes rutinnal vágott bele a lehetetlennek tűnő küldetésbe. De a BeSweet csokoládémanufaktúra varázserejét nem is a nemes ügy, hanem az őrületes ízek, az egyedi dizájn és az üvegfalú látogatóközpontja adják.
A Lancia nem macska, mégis legalább kilencedik életét koptatja már sokkolóan hosszú ideje. A komoly gondok még korábban kezdődtek, ám az egykor méltán legendás autómárka a kóma után újra az élmezőnyben szeretne lenni. Ez hatalmas meglepetés annak tudatában, hogy az eladások terén az utóbbi években főként az olasz nők vitték a hátukon a történetet. Grazie, Donne d’Italia.
Lakos Gergely szörfözni indult Tenerifére, végül a koktélpult mögött kötött ki. A vendéglátás ranglétráján lépkedve és egyre több tapasztalatot szerezve jutott el egy egyedi ötletig, PearlShots néven olyan koktélgyöngyöket fejlesztett ki, melyek igazi kuriózumnak számítanak a gasztro világában. A kapszulába zárt italok már bizonyítottak a fine dining éttermekben, de a történet még csak most indul! […]