Ha valakielcsesz valamit,hadd csesszemel én

Provokatív kérdéssel kezdek. Ki a fene iszik még whiskyt?
Vicces kérdés, mert sosem gondolok rá, hogy ki a fogyasztónk. Olyan terméket szerettem volna a piacra dobni, amit ha megkóstolnak a whiskyrajongók, azt mondják, még sosem ittak ilyet. Aki meg nem ismeri annyira ezt a világot, őt csak meg akarom lepni. De egyáltalán nem figyelem a trendeket.


Pedig épp a trend van a kérdés mögött. A Z generáció egyre kevesebb whiskyt, sőt alkoholt fogyaszt, de a Sovereign Brands talán pont őket próbálja megszólítani.
Erről szól a márkázás. Az ital ennek csak egy része. A másik, és az nagyon fontos, hogy milyen érzést, érzelmi kapcsolódást nyújtunk. Úgy gondolok a márkára, mint az utcai divatra. Az is a feladat része, hogy rá kell venni az embereket valaminek a kipróbálására. Mert tetszik nekik a kinézet, a feeling. Így lehet felkelteni a figyelmet, és ha az íz rendben van, meg is tartjuk őket mint visszatérő fogyasztókat.


És ha már a figyelem felkeltéséről beszélünk, a hiphop kultúra közegét ragadod meg a celeb-együttműködésekkel.
Nem így fogalmaznék. Apám negyvenöt évig dolgozott ebben az iparágban, és azt hajtogatta mindig, hogy a menőt nem lehet megvásárolni. Nem erőltetheted rá a fogyasztóra, mit igyon. Nincs itt nagy marketing, egyszerűen csak hagyjuk élni a márkáinkat. Sok nagyvállalat próbálja bevásárolni magát az emberek szívébe. Erre nekem nincs pénzem, de nem is akarom csinálni, mert szerintem hibás a hozzáállás. Az összes hiphopsztár is ismerte már a márkáinkat, mielőtt elkezdett velünk dolgozni. Rick Ross vagy Lil Wayne például tíz–tizenkét éve a barátaim, nekik ez nem egy tranzakció, hanem hosszú távú kapcsolat.