Lakos Gergely szörfözni indult Tenerifére, végül a koktélpult mögött kötött ki. A vendéglátás ranglétráján lépkedve és egyre több tapasztalatot szerezve jutott el egy egyedi ötletig, PearlShots néven olyan koktélgyöngyöket fejlesztett ki, melyek igazi kuriózumnak számítanak a gasztro világában. A kapszulába zárt italok már bizonyítottak a fine dining éttermekben, de a történet még csak most indul! […]
Lakos Gergely szörfözni indult Tenerifére, végül a koktélpult mögött kötött ki. A vendéglátás ranglétráján lépkedve és egyre több tapasztalatot szerezve jutott el egy egyedi ötletig, PearlShots néven olyan koktélgyöngyöket fejlesztett ki, melyek igazi kuriózumnak számítanak a gasztro világában. A kapszulába zárt italok már bizonyítottak a fine dining éttermekben, de a történet még csak most indul! Baráti összejövetelek, egyedi ügyfélpartik, fesztiválok, szórakozóhelyek… és ki tudja, lehet, hogy a jövő egyik legnagyobb gasztrorobbanása. Interjú.
Honnan jött az ötlet?
A molekuláris gasztronómia kifejezéssel 2012-ben találkoztam először, és minél jobban elmélyültem benne, annál inkább lenyűgözött. Szép, innovatív, izgalmas téma, de részleteiben túlzó és technológiai vonatkozásban komoly kihívást jelent beépíteni a vendéglátóhelyek kínálatába. Innen jött az ötlet, hogy legyünk a híd, amin keresztül ezek a különleges finomságok szélesebb körben elérhetővé és szerethetővé válhatnak. A különböző halmazállapotok (zselé, hab, felhő, homok stb.) közül a ravioli méretű koktélkapszulára fókuszáltam, vagy ahogyan a kreatív műhelyünkben hívjuk, a Koktélgyöngyre, a liquid szférára. Egyedi koncepció és design jött létre, a köré épült szolgáltatás által pedig ebből az „új” gasztronómiai vívmányból komplex élménnyé válhatott a termék. 2013-ban egy marbellai klubban dolgoztam Assistant General Manager pozícióban, itt kezdtük el a gyöngyöket shot-os pohárban kínálni és porfitmaximalizáló szolgáltatásként beépíteni a bár működésébe. Nagy siker lett! Pár héttel később aztán az Antonio Banderas születésnapjával egybekötött legnagyobb spanyol jótékonysági esten kóstoltattunk, majd Marbella után Londonban és Ibiza beach klubjaiban is teszteltem a koncepciót. Nyolc év világjárás után végül visszatértem Budapestre.
Sikeres élelmiszeripari vállalkozást létrehozni vidéken úgy, hogy kizárólag megváltozott képességű, fogyatékkal élő munkavállalókkal dolgozik valaki, nagy vállalásnak tűnik. Mészáros Andrea és a szekszárdi Kék Madár Alapítvány évtizedes rutinnal vágott bele a lehetetlennek tűnő küldetésbe. De a BeSweet csokoládémanufaktúra varázserejét nem is a nemes ügy, hanem az őrületes ízek, az egyedi dizájn és az üvegfalú látogatóközpontja adják.
Tejcsokoládé áfonyával és lime-mal, sóskaramellás krémmel, fehércsokoládés szederkrém tejcsokiban vagy fehércsokoládé eperrel és bazsalikommal, esetleg mákkal és citrommal. Nehéz elfogulatlanul írni a BeSweet manufaktúráról. Elvégre csokoládéról van szó. Ráadásul különlegesről, amit magyarok készítenek – hazai vagy etikus kereskedelemből származó alapanyagokból. És ez a kézműves csokoládé egy társadalmi vállalkozás terméke.
„Öten, eltérő szociális vagy szociálpolitikusi háttérrel dolgoztunk egy szekszárdi felnőttképző intézményben a 90-es években. Sok mindent láttunk, és volt összehasonlítási alapunk, mert mindannyian tanultunk külföldön is. Én Hollandiában, ahol abban az időben erős szociális, támogató rendszer működött, amit elsősorban a gyermekvédelem területén figyeltem meg. Mindenki mást hozott haza Szekszárdra” – meséli Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány és a Szekszárdi TÉR – Társadalmi Értékért Nonprofit Kft. nevű társadalmi vállalkozás vezetője, a BeSweet ügyvezetője.
Az akkori felnőttképzési intézetük igazgatója a megtakarítását fektette be, hogy barátaival és kollégáival 1997-ben megalapíthassák civil szervezetüket. Hamarosan azzal szembesültek, hogy rengeteg fogyatékkal élő gyereket nevelő családtól kapnak megkeresést, és hogy elsősorban vidéken nincs igazán lehetőség a speciális fiatal felnőttek elhelyezkedésére. Ezek az emberek hatszor–nyolcszor nagyobb valószínűséggel munkanélküliek, mint a többségi társadalom tagjai. Gyakran éveket töltöttek bezárva otthon a speciális iskolák és fejlesztések után, így amikor a Kék Madár Alapítvány a munkavállalásukban próbált segíteni, a nulláról kellett újrakezdeni velük mindent.
„Azt akartuk, hogy az elsődleges munkaerőpiacon tudjanak elhelyezkedni, de sorban jöttek az olyan történetek, amikor nem ment.” Andrea alapvetően ma is integrációpárti, de belátja, hogy sokszor ez még akadálymentesített munkahelyeken is nehéz. Emiatt kezdtek el átállni az úgynevezett támogatott foglalkoztatási projektekre, hogy értelmes munkát, élethosszig tartó segítséggel végezhessenek ezek az emberek.
Csokibarna csokikocka 2007-ben létrehozták az Ízlelő nevű szekszárdi éttermüket. Ez volt az első olyan étterem Magyarországon, ahol a vezetőségen kívül kizárólag fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű, illetve tanulásban akadályozott emberek dolgoznak. „Nem sokan hittek ebben, főleg nem egy vidéki városban” – mondja Andi. Még az az amerikai szervezet sem volt elbűvölve a tervüktől, amelyiktől a kezdőtőkét kapták.
De olyan népszerű lett az Ízlelő, hogy nyolc hónap után bővíteni kellett, a bevételek pedig gyorsan visszatermelték a befektetés összegét. (Az Ízlelő(k)ről 2018-ban már írtunk a Forbes.hu-n is.) Ebből 2019-ben nyitottak egy Ízlelőt Budapesten is, miközben már 2014-től kézműves éttermi alapanyagokkal, befőzéssel és édességekkel is elkezdtek foglalkozni.
Kezdetben szörpöket, befőtteket és gyümölcsös édességeket, főként aszalványokat készítettek a vendéglőbe, annak konyháját használva. Később aztán „becsokizták” ezeket a gyümölcsöket. „Az első napokon, négy embert foglalkoztatva még harminc tábla csokit tudtunk megcsinálni. Könnyű kiszámolni: aranyárban készültek. Volt rá igény, de nem volt hatékony.” A kezdeti csokoládéeladás mellett a két Ízlelő étterem bevételei nélkül nem jöhetett volna létre a BeSweet. Öt év alatt jutottak el odáig, hogy önerőből megvásárolják a Szekszárd külvárosában lévő telket, ahol aztán 2020 júliusában megnyitották a manufaktúrát. Uniós támogatással és önerőből építkeztek, és teljesen akadálymentesített környezetet hoztak létre, az épületet félig a domboldalba vájták, hogy jobban tartsa a szükséges klímát.
Ahogy befordulok a borászatok és családi házak szegélyezte külvárosi utcán, hatalmas csokikockára emlékeztető, csokoládébarna épületet látok. Bent Petra, a BeSweet egyik legrégebbi munkatársa, a látogatóközpont lelke már színes-illatos limonádés kancsókkal vár. És megkapó mosollyal, zavarba ejtő történetmeséléssel.
Közben az üvegfal másik oldalán, az üzemben a csokoládét temperáló munkatársai is izgatottan lesnek kifelé, várják már a szereplést. Blaskovits Péter, azaz Pepe, az üzemvezető, a csokoládékészítés szakértője aprólékosan mutatja meg a gépeket, az alapanyag- és késztermékraktárakat, a munkafolyamatokat, na, és az adventi csokiidőszámítás előkészületeit. Végül pedig különleges kollégáit. Amikor védőruhába bújva végre hozzájuk érünk, versengve mutatják meg az általuk kezelt gépeket, alapanyagokat és például a – látogatásomkor épp habanero csilis – táblás csokoládé levegőmentesítésének speciális folyamatát (értsd: a hatalmas öntőforma asztalhoz csapkodását).
Andi szerint néha tényleg verseny van, hogy ki vehet részt a látogatócsoportokkal a találkozókon, rendezvényeken. „Mert a BeSweet valójában erről szól. A látogatóközpontot kifejezetten úgy alakítottuk ki, hogy mindenféle értelemben nyitott hely legyen. Közös pont, ahol a vendégek találkoznak a fogyatékkal élő munkavállalókkal. Ezek a találkozások a legfontosabbak.”
Most vagyunk a nulladik kilométerkőnél Persze az ügyvezető nem próbálja csokimázzal leönteni a mindennapjaikat. Egészséges távolságtartást tanult szociálpolitikusként, és így vezeti a társadalmi vállalkozást is. „Az alapítványban nem pártfogoltak vagy segítettek vannak, hanem ügyfelek. Teljes értékű emberek, akiknek én nem jótékonyan segítek, hanem ez a munkám. Amikor a nonprofit céget létrehoztuk, nagyon komoly szabályokat fektettünk le. Az első és legfontosabb, hogy mi nem csak úgy csinálunk, mintha vállalkoznánk.”
Andi ma már a Társadalmi Vállalkozások Magyarországi Koalíciójának elnöke is, elszánt abban, hogy sikerre vigye ezeket a cégeket. Felnőttként kezeli dolgozóit, és szerinte már többször is bizonyították, hogy nagyon is képesek a jó minőségre és az odaadásra.
Az éttermekkel, bölcsődékkel és más szociális szolgáltatásokkal együtt csaknem százan dolgoznak az alapítvány és a nonprofit vállalkozás kötelékében. A BeSweetben tizenketten megváltozott munkaképességűek, hatan más ok miatt hátrányos helyzetűek. Fluktuáció szinte nincs, mert aki egyszer a manufaktúrában tanulhat Pepétől, és ott kap állást, általában maradni is szeretne.
Megéltek együtt komoly válságokat is. A BeSweetet éppen akkor nyitották meg, amikor a covid első hullámai teljes lezárást hoztak. A járvány a manufaktúra workshopjait egy időre teljesen ellehetetlenítette, az üzem átmenetileg be is zárt. „Nehezített pályán indultunk, valójában most vagyunk a nulladik kilométerkőnél” – mondja Andi. De ma már cégek, kiskereskedők a BeSweet visszatérő vásárlói, és egyre bővítik a forgalmazási utakat. Tavaly huszonnyolcmillió forint jött be csokoládéból.
A látogatóközpontba iskolás csoportok, céges csapatépítők és a felpezsdülő helyi borturizmus vendégei jönnek meglesni a csokikészítés rejtelmeit, és persze kóstolni. Közben a Kék Madár Alapítvány újabb nagy fába vágta a fejszéjét: Fészek néven támogatott lakhatási programot indítanak, és építkeznek.
A magyar mini-Amazon – korábbi cikkünkben így definiáltuk Janzer Frigyes online könyvkereskedelmi cégét. A Prospero Könyvei a kígyókutató szakkönyvétől az aszfaltépítők kézikönyvéig vagy nyolc–tízmillió féle külföldön megjelent kiadványt kínál online, és beszerez bármit, ami forgalomban van. Ráadásul Frigyes még jótékonykodik is rajta keresztül, sőt a magánkeresetéből is támogatja a nógrádi gyerekek oktatását – ezért kapta meg Az Év Filantrópja pályázaton az elkötelezett polgárnak járó különdíjat.
Az archaikus paraszti világ hagyományai és tárgyi kultúrája inspirálták Zsigmond Dóra márkáját. De kell-e kívülről még inspiráció, ha valakinek gyerekkora óta az élete részét képezik a tradíciók, a kis közösségekből hozott értékek? A 2022-ben az év férfiruha-tervezőjének választott Dóra ruhadarabjai a múltat hozzák be a jelenbe, miközben a szépség mellett a használhatóságra is vigyáznak.
A közösségi média emblematikus-ikonikus figuráján negyven felé közeledvén Bill Gates-i tünetek mutatkoznak: higgadtabb lett (többé-kevésbé), és megfontoltabb is (inkább többé, mint kevésbé), így meghökkentő magabiztossággal forgatja fel cégbirodalmát. Nagy tétekben játssza meg az emberiség jövőjét – és azt, amit maga után hagy.
De gustibus non est disputandum, vagyis ízlésről nem lehet vitatkozni. De stílusról lehet? Amikor mindenki azt visel, amit akar, hogyan találhatja meg az igényes férfi azt az öltözködési formát, azokat a ruhadarabokat, amik leginkább erősítik őt szerepeiben, feladataiban, az önkifejezésben? Zsigmond Dórával, a modern és a népi hagyományos öltözködés ötvözésével operáló férfidivat-tervezővel, Stan Ahujával, az egyedi öltönyök készítésével foglalkozó szabóság és márka alapítójával, valamint Lakatos Sándorral, a kontrasztos formavilággal dolgozó divattervezővel beszélgettünk divatos kérdésekről.