Focimeccset néztem egyedül. Nem a legmeglepőbb állítás egy középkorú férfitól, ugye? Tőlem az. Aki ismer, tudja, nem voltam (vagyok?) nagy focirajongó. Még a lányom is visszakérdezett este: egyedül leültél meccset nézni? Le.

Szoboszlai Dominikkal két éve találkoztam személyesen, hol máshol, címlapfotózáson. Nem tett rám mély benyomást, nyűg volt neki a fotózás. Mégis elkezdtem figyelni, hogyan játszik, és persze az is segített, hogy a fiam focizni jár, és tanítgat a csapatokról, nézi a meccseket.
Amikor bekapcsoltam a tévét, 0-1-re vezetett Monte­negró. Amikor kikapcsoltam, 3-1-re vezettünk, közte volt másfél perc, amikor Szoboszlai lőtt két gólt. A Szoboszlai-jelenséghez kellett egy végletekig eltökélt és kemény focista apa, egy hidegfejű profi menedzser, és Dominik kitartó munkája és „győztes mentalitása”, ahogy azt Esterházy Mátyás, a menedzser mondani szokta. Így leírva nem sok ez, csak épp a csillagok megfelelő állása és 20+ év megfeszített munkája. Az eredmény egy példakép, aki elé tiszta szívvel tud leülni apa és fia. Egy magyar, aki világszínvonalat hoz a maga területén. Egy Forbes-sztori.

Szoboszlai egy a tíz közül, akinek a szerkesztőség szerint 2023 volt eddig életük éve. Azahriah sem maradhatott le róla, de vannak köztük olyanok, akiket csak a rendszeres Forbes-olvasók fognak ismerni, mert igazán csak nálunk lehet olvasni világszínvonalú kutatásukról vagy startupjukról.

Ahogy kevesen hallottak Szakacsits Szabolcsról is, ő idén a Bridge–Forbes Az Év Filantrópja díjat vehette át a Magyar100 Gálán. Hogy miért? Szabolcs 2006-ban húzott egy olyat, amire a fél világ felfigyelt (ő meg a sarkkörre ment kirándulni), aztán felépített egy céget Finnországban, majd hazajött, és most ahol tud, segít. Nagy­kanizsán.

Világszínvonalú Fischer Iván és negyven­­­éves zenekara is. A legendás karmester sokszor csak annyit kér zenészeitől, hogy „legyen jó!”, de ismerve őt, ennél határozottabb, ellentmondást nem tűrőbb és részletesebb instrukciói is lehetnek. Az eredmény magáért beszél, és Fischer a vezetői időbeosztásról is leckét ad: kilencven százalék tervezés és vízió, tíz százalék kivitelezés.
Az elmúlt tíz főszerkesztői évemet nem pont ebben az arányban töltöttem el, de azért így is jól sikerült. A jubileum egyik legkedvesebb pillanata az volt, amikor megjött a nyomdából a bookazine-unk, benne az első tíz év legjavával. Legszívesebben vele aludnék, mint az első szám frissen elkészült címlapjával anno.