Annyiszor esett már pofára a Wall Street az elmúlt évben, hogy lassan alig hisz a szemének. A részvénypiaci befektetők minduntalan abban reménykednek, hogy a Federal Reserve leáll a kamatemelésekkel, sőt elkezdi pedzegetni, hogy netalántán a csökkentést se zárja ki. Itt még ugyan nem tartunk, de sokadik nekifutásra novemberre valóban megnőtt az esélye, hogy leáll a Fed a keménykedéssel. Ha eljön a várva várt Fed-pivot, a szakaszhatár a monetáris politikában, az rövid távon valóban komoly nyereséget hozhat a szenvedő részvénytulajdonosoknak.
Az ő szemszögükből nézve az elmúlt két év arról emlékezetes, hogy véget ért egy régi barátság. Sok év habzsidőzsi – nullához konvergáló kamatok, ész nélkül orrba-szájba nyomatott jegybanki pénzpumpa – után már nem igaz, hogy a Fed a piac barátja, az amerikai jegybank jókora késlekedés után beindította kamatemelési ciklusát, ezt pedig a részvénypiac már jó előre gyűlöli: a magas kamatok drágítják a hitelezést, vele a cégeknek a forrásbevonást, rontva a növekedési képességüket, vele a profitabilitást. Ráadásul a magas kötvényhozam, a kellemes kockázatmentes kamatláb befektetői pénzeket szív el a részvénypiacról.
A Fed oldaláról nézve mindez úgy néz ki, hogy kénytelen küzdeni a hitelessége visszaszerzéséért. A nagyhangú részvénybefektetők érdeke nyilván a laza monetáris politika, de ezt pont nem szabad figyelembe vennie az inflációt alacsony szintre vezetni próbáló amerikai jegybanknak. Utólag mindenki nagyon okos, de a covidfelpattanásban, az ellátási láncok megszakadása és a kínálati sokk idején elég sok közgazdász kifejtette, hogy ha ebből nem lesz infláció, akkor semmiből, a Fed (meg még jó pár másik központi bank is) mégis szentül hitte, hogy az árugrások csak átmenetiek.
