Írta: Chris Helman // Fordította: G. Tóth Ilda

Las Vegastól északra, a Sheep­hegységben naponta 280 kamion összesen nyolcezer tonna szemetet furikázik az Apex nevű hulladéklerakóba. Az utolsó szakaszt kanyargós földúton teszik meg, aztán a háromhektáros munkaterületen hatalmas, tüskés fémkerekű buldózerek törik és tömörítik a szemetet. A kupacok mélysége helyenként a százötven métert is eléri, de évszázadokra van még elég hely Sin City hulladékának. A lerakó tulajdonosa, a Republic Services tizenöt évre szerzett monopóliumot a Las Vegas-i régió szemetének összegyűjtésére és újrahasznosítására.

„Szívesebben hívjuk franchise-nak” – mondja a negyvenhét éves vezérigazgató, Jon Vander Ark, aki a szerződés szerint a bevétel öt százalékát, évente körülbelül 250 millió dollárt utal vissza Las Vegasnak a kizárólagosságért.

Az Apex melletti farmon 3500 disznó szürcsöli a környező szállodákból, kaszinókból és éttermekből odaszállított ételmaradékokból főzött sárgásbarna pörköltszerűséget. A Republic napi huszonnyolc tonnát gyűjt be itt, és amit nem használnak fel a moslékhoz, abból egy idő után metángáz képződik, ezt pedig ipari felhasználóknak értékesíti a vállalkozás. Emellett még kőfejtéssel is keres egy kis pénzt: egy bányászati cég jogdíjat fizet neki, amiért napi 150 kamionnyi kőzúzalékot elszállít a helyszínről – így csinál ugyanis helyet a rengeteg szemétnek. A követ aztán a Las Vegas járdáihoz felhasznált betonba keverik. És hogy mi jön még? Egy új polimerközpont, ami abból profitál majd, hogy az élelmiszergyártók egyre inkább hajlandók felárat fizetni a jó minőségű újrahasznosított műanyagért.

A phoenixi központú Republic ma már 41 amerikai államban összesen 198 hulladéklerakót és 71 újrahasznosító-telepet működtet. A pandémiával sújtott 2020-as év után 2021-ben rekordszámokat produkált: nettó profitja 17 százalékkal, 1,3 milliárd dollárra nőtt, 11,3 milliárd dollár árbevétel mellett. Részvényei mostanság 131 dollárt érnek, ami alig tíz százalékkal kevesebb a 2021-es csúcsnál, míg a S&P 500-as tőzsdeindex ebben az időszakban 18 százalékot esett.

És hogy mi Vander Ark titka? Egyszerűen az, hogy prémiumárat szabott meg a szemétnek. „Mert az jóval többet ér, mint valaha gondoltuk” – mondja. Ő már 2009-ben meglátta a szemétben a lehetőséget, akkor kezdett tanácsot adni a Republicnak, még mint McKinsey-alkalmazott, zsebében a Harvardon szerzett diplomájával. „A pandémia megerősítette, hogy az egyetlen dolog, amit kontrollálni tudunk, az az ár. A mennyiségekre nem lehetünk hatással, és keresletet sem tudunk generálni.”

„Cinikusan viszonyulok a McKinsey-tanácsadók alkalmazásához, de amit Jon hozott a cégnek, azt maguktól tényleg nem találták volna ki – mondja Michael Hoffman, a baltimore-i Stifel Investments nevű befektetési cég ügyvezetője, aki 2008 óta figyeli a hulladékpiacot. – Még sohasem aknázták ki rendesen az ipari szemét mozgatásában rejlő profitot.”
Az ifjú tanácsadó korábban azt vágta Don Slager Rebublic-vezér fejéhez, hogy nem kér eleget a független szemétszállítóktól a Republic tulajdonában lévő telepek használatáért. A díj tényleg csekély volt, szinte bagóért lehetett újabb szeméttonnákat pakolni a lerakókba, merthogy a gazdájuk nem kalkulálta bele a költségekbe a majdani telepek létesítésének árát. Leegyszerűsítve: a Republic lényegében fillérekért eladta jövőbeni profitját.

Vander Ark azzal állt elő, hogy a cégnek drámaian meg kellene emelnie a díjait. Azok a szállítók, akik nem tudják megfizetni a felárat, legfeljebb máshová mennek majd. Akik viszont meg tudták fizetni, nyilvánvalóan elég nyereségesek voltak, így a Republic felvásárlási célpontjaivá váltak. Az agresszív árazási politikát 2019-ben átvette a Republic egyik fő riválisa, a 18 milliárd dollár forgalmú houstoni Waste Management is.

Olyan flotta kell, ami robog
A Waste Management és a Republic is (az amerikai hulladékbiznisz két legnagyobb szereplője) a 2018-ban elhunyt Wayne Huizenga milliárdos hagyatéka. Huizenga kétkezi kukásként kezdte, aztán jó pár versenytársat felvásárolt, majd 1971-ben tőzsdére vitte a Waste Managementet. Tizenhárom évvel később kiszállt belőle, majd hasonló sikersztorit épített fel a Blockbuster Videóból és az AutoNationből. A Republic utóbbiból vált ki 1999-ben. Amikor Vander Ark megjelent a színen egy évtizeddel később, a Republic még meglehetősen amatőr volt. Tucatnyi nevet elkoptatott – a Duncan Disposaltől a Trash Taxiig –, és odáig sem jutott el, hogy egységesítse kamionflottája karbantartását és működtetését.

„Nincs arra szükség, hogy 165-féleképpen javítgassák a kamionokat, egyetlen megoldás kell, és kész. Ha időt spórolsz, azzal profitot termelsz. Olyan flotta kell, ami robog” – mondja Vander Ark. Hogy miként áll hozzá a növekedéshez – no, és a profithoz –, jól illusztrálja egy épp lezárult, 2,2 milliárd dolláros akvizíció. A Republic felvásárolta a 36 százalékos részesedéssel piacvezető U. S. Ecology nevű veszélyeshulladék-kezelőt, amely hat telepén vegyi, egészségügyi és kis kockázatú nukleáris hulladékot gyűjt. Vander Ark hetven százalék felárat fizetett a relatíve kis haszonkulccsal működő cégért, mert a veszélyes hulladékok mennyisége gyorsabban nő a hagyományosénál, és új lerakót nyitni manapság szinte lehetetlenség. Így pedig nyilván árat emelhet, vagyis javíthatja az árrést.

A Republic részvényesei közül a legnagyobb, a Cascade Investments (Bill Gates magánholdingja) több mint kétszáz millió dollár osztalékot tehet zsebre évente 34 százalékos pakettje után. Hoffman szerint a Republic-befektetés kiválóan alkalmas arra, hogy Gates diverzifikálja a portfólióját. „Ne felejtsük el: szemétről beszélünk – mondja. – Tőkeigényes, és nem dübörög évi húsz százalékkal, mint a szoftverpiac, de a nagy játékosoknak különösen jó, inflációálló biznisz.”