Tovább nyargaló, lassan euróbajnok infláció, összevissza csapkodó jegybank, forintmélypont, rég bedőlt költségvetés, mindig fél év múlva érkező uniós pénzek – sok jó hír nem jött a magyar gazdaságból a negyedik negyedévben sem. Tavaszra túljuthat az infláció a csúcson, de a recesszió hossza bizonytalan. A Forbes negyedéves makrogazdasági jelentése.
Ritka eseménydús negyedéven van túl a magyar gazdaság, mind monetáris, mind fiskális oldalról aktívan próbálták kezelni a nem túl bíztató helyzetet a döntéshozók, a végén már azt se lehetett tudni, hogy kinek mi lenne alapvetően a dolga: a gazdaságfejlesztési miniszter jegybankárként is funkcionált, a pénzügyminiszter a költségvetéssel küzdés mellett Brüsszelben vétózott, a jegybankelnök meg a fiskális politikát ostorozta.
Három hónapja még szinte meg se száradt a nyomdafesték az októberi Forbeson, amikor elkezdhettük volna újraírni az akkori helyzetleírást. Egészen pontosan ez állt a szeptemberi összefoglalóban: „A 400 feletti forintárfolyamot látva a rendszeres kamatemelések mellé az elmúlt időszakban már »kőhéja« kommunikáció is társult. Az MNB most már valóban elkötelezettnek tűnik amellett, hogy akár nagyon magas, a régióban messze legmagasabb kamattal harcoljon az infláció ellen. Jórészt ezzel magyarázható, hogy egyetlen jó hírként nyáron sikerült megállítania a forint gyengülését.” Aztán mire a lap az utcára, illetve a postaládákba került, a jegybank közölte, hogy 13 százaléknál befejezi a kamatemelést, amire a forint újra zuhanni kezdett.
Matolcsy György azzal indokolta az előző hetek, sőt hónapok kommunikációjával totálisan ellentétes lépést, hogy az MNB elsőként, a legjobbkor kezdte a kamatemelési ciklust, és kellően határozott is volt, de most már nincs rá szükség. Közel ugyanis az inflációs fordulat, és addig is olyan tényezők hajtják az árakat, amikre a monetáris politikának nincs ráhatása. A forint ezt a magyarázatot nem értékelte túlságosan, újabb öt százalék bukóig csak nézte a jegybank, hogy mi folyik, aztán 430 forint feletti eurókurzusnál újra irányt váltva közbelépett. Újra bevetve a korábban már alkalmazott és hatástalannak bizonyult trükköt az alapkamat és az irányadóvá váló egynapos betéti kamat szétválasztásával, utóbbit 18 százalékra emelte.
A szeméttel eddig keveseknek jutott eszükbe üzletelni, ám egy ifjú McKinsey-tanácsadó rájött, hogy busásan kereshet, ha a hulladéklerakásnak jól megkéri az árát. Mára ő lett a Republic Services vezére, Bill Gates pedig vaskos osztalékot vesz ki a cégből – derül ki az amerikai Forbes cikkéből.
Írta: Chris Helman // Fordította: G. Tóth Ilda
Las Vegastól északra, a Sheephegységben naponta 280 kamion összesen nyolcezer tonna szemetet furikázik az Apex nevű hulladéklerakóba. Az utolsó szakaszt kanyargós földúton teszik meg, aztán a háromhektáros munkaterületen hatalmas, tüskés fémkerekű buldózerek törik és tömörítik a szemetet. A kupacok mélysége helyenként a százötven métert is eléri, de évszázadokra van még elég hely Sin City hulladékának. A lerakó tulajdonosa, a Republic Services tizenöt évre szerzett monopóliumot a Las Vegas-i régió szemetének összegyűjtésére és újrahasznosítására.
„Szívesebben hívjuk franchise-nak” – mondja a negyvenhét éves vezérigazgató, Jon Vander Ark, aki a szerződés szerint a bevétel öt százalékát, évente körülbelül 250 millió dollárt utal vissza Las Vegasnak a kizárólagosságért.
Az Apex melletti farmon 3500 disznó szürcsöli a környező szállodákból, kaszinókból és éttermekből odaszállított ételmaradékokból főzött sárgásbarna pörköltszerűséget. A Republic napi huszonnyolc tonnát gyűjt be itt, és amit nem használnak fel a moslékhoz, abból egy idő után metángáz képződik, ezt pedig ipari felhasználóknak értékesíti a vállalkozás. Emellett még kőfejtéssel is keres egy kis pénzt: egy bányászati cég jogdíjat fizet neki, amiért napi 150 kamionnyi kőzúzalékot elszállít a helyszínről – így csinál ugyanis helyet a rengeteg szemétnek. A követ aztán a Las Vegas járdáihoz felhasznált betonba keverik. És hogy mi jön még? Egy új polimerközpont, ami abból profitál majd, hogy az élelmiszergyártók egyre inkább hajlandók felárat fizetni a jó minőségű újrahasznosított műanyagért.
A phoenixi központú Republic ma már 41 amerikai államban összesen 198 hulladéklerakót és 71 újrahasznosító-telepet működtet. A pandémiával sújtott 2020-as év után 2021-ben rekordszámokat produkált: nettó profitja 17 százalékkal, 1,3 milliárd dollárra nőtt, 11,3 milliárd dollár árbevétel mellett. Részvényei mostanság 131 dollárt érnek, ami alig tíz százalékkal kevesebb a 2021-es csúcsnál, míg a S&P 500-as tőzsdeindex ebben az időszakban 18 százalékot esett.
És hogy mi Vander Ark titka? Egyszerűen az, hogy prémiumárat szabott meg a szemétnek. „Mert az jóval többet ér, mint valaha gondoltuk” – mondja. Ő már 2009-ben meglátta a szemétben a lehetőséget, akkor kezdett tanácsot adni a Republicnak, még mint McKinsey-alkalmazott, zsebében a Harvardon szerzett diplomájával. „A pandémia megerősítette, hogy az egyetlen dolog, amit kontrollálni tudunk, az az ár. A mennyiségekre nem lehetünk hatással, és keresletet sem tudunk generálni.”
„Cinikusan viszonyulok a McKinsey-tanácsadók alkalmazásához, de amit Jon hozott a cégnek, azt maguktól tényleg nem találták volna ki – mondja Michael Hoffman, a baltimore-i Stifel Investments nevű befektetési cég ügyvezetője, aki 2008 óta figyeli a hulladékpiacot. – Még sohasem aknázták ki rendesen az ipari szemét mozgatásában rejlő profitot.” Az ifjú tanácsadó korábban azt vágta Don Slager Rebublic-vezér fejéhez, hogy nem kér eleget a független szemétszállítóktól a Republic tulajdonában lévő telepek használatáért. A díj tényleg csekély volt, szinte bagóért lehetett újabb szeméttonnákat pakolni a lerakókba, merthogy a gazdájuk nem kalkulálta bele a költségekbe a majdani telepek létesítésének árát. Leegyszerűsítve: a Republic lényegében fillérekért eladta jövőbeni profitját.
Vander Ark azzal állt elő, hogy a cégnek drámaian meg kellene emelnie a díjait. Azok a szállítók, akik nem tudják megfizetni a felárat, legfeljebb máshová mennek majd. Akik viszont meg tudták fizetni, nyilvánvalóan elég nyereségesek voltak, így a Republic felvásárlási célpontjaivá váltak. Az agresszív árazási politikát 2019-ben átvette a Republic egyik fő riválisa, a 18 milliárd dollár forgalmú houstoni Waste Management is.
Olyan flotta kell, ami robog A Waste Management és a Republic is (az amerikai hulladékbiznisz két legnagyobb szereplője) a 2018-ban elhunyt Wayne Huizenga milliárdos hagyatéka. Huizenga kétkezi kukásként kezdte, aztán jó pár versenytársat felvásárolt, majd 1971-ben tőzsdére vitte a Waste Managementet. Tizenhárom évvel később kiszállt belőle, majd hasonló sikersztorit épített fel a Blockbuster Videóból és az AutoNationből. A Republic utóbbiból vált ki 1999-ben. Amikor Vander Ark megjelent a színen egy évtizeddel később, a Republic még meglehetősen amatőr volt. Tucatnyi nevet elkoptatott – a Duncan Disposaltől a Trash Taxiig –, és odáig sem jutott el, hogy egységesítse kamionflottája karbantartását és működtetését.
„Nincs arra szükség, hogy 165-féleképpen javítgassák a kamionokat, egyetlen megoldás kell, és kész. Ha időt spórolsz, azzal profitot termelsz. Olyan flotta kell, ami robog” – mondja Vander Ark. Hogy miként áll hozzá a növekedéshez – no, és a profithoz –, jól illusztrálja egy épp lezárult, 2,2 milliárd dolláros akvizíció. A Republic felvásárolta a 36 százalékos részesedéssel piacvezető U. S. Ecology nevű veszélyeshulladék-kezelőt, amely hat telepén vegyi, egészségügyi és kis kockázatú nukleáris hulladékot gyűjt. Vander Ark hetven százalék felárat fizetett a relatíve kis haszonkulccsal működő cégért, mert a veszélyes hulladékok mennyisége gyorsabban nő a hagyományosénál, és új lerakót nyitni manapság szinte lehetetlenség. Így pedig nyilván árat emelhet, vagyis javíthatja az árrést.
A Republic részvényesei közül a legnagyobb, a Cascade Investments (Bill Gates magánholdingja) több mint kétszáz millió dollár osztalékot tehet zsebre évente 34 százalékos pakettje után. Hoffman szerint a Republic-befektetés kiválóan alkalmas arra, hogy Gates diverzifikálja a portfólióját. „Ne felejtsük el: szemétről beszélünk – mondja. – Tőkeigényes, és nem dübörög évi húsz százalékkal, mint a szoftverpiac, de a nagy játékosoknak különösen jó, inflációálló biznisz.”
A Forbes magyar gazdaglistáinak történetében sohasem fordult elő, hogy egy milliárdos becsült vagyona meghaladja az 500 milliárd forintot – eddig. Az új rekorder azonban nem az, akire elsőre gondolnánk, Mészáros Lőrinc egyeduralma megtört. A felcsúti milliárdos négyszer egymás után volt az ország leggazdagabbja, idén azonban letaszította trónjáról az örök vetélytárs, Csányi Sándor. Sőt, Mészáros vagyona akkorát csökkent, hogy egy meglepetésmilliárdos is be tudott férkőzni kettejük közé. Nagyot kaszálhattak az elmúlt évben az építőiparban és az ingatlanfejlesztésben érdekeltek, kifizetődő volt az is, ha valaki hajlandó volt innovációra költeni – és ez az első év, hogy egy magyar startup huszonéves alapítója is felkerült a listára.
Polcokon a friss, zsenge Zöld Forbes. Címlapon Kásás Tamás, a vegán, belül sokkoló (és persze mutatós) ábrákon nyolcmilliárd földlakó fogyasztása, valamint térképre pakoltuk Budapest imádható vegán helyeit.
Vajon eleget tudunk-e és értjük-e, hogy miért nincs egységes álláspont a férfi és női esélyek „egyenlőségével” kapcsolatban? Sokan, sokféle módon próbálták már a témát megközelíteni és változást elérni, változó sikerrel. Az EY és az Actionlab most olyan innovatív programot fejleszt, ami az érzelmek és a kölcsönös empátia irányából, a művészet eszközein keresztül világít rá fontos […]
