Tovább nyargaló, lassan euróbajnok infláció, összevissza csapkodó jegybank, forintmélypont, rég bedőlt költségvetés, mindig fél év múlva érkező uniós pénzek – sok jó hír nem jött a magyar gazdaságból a negyedik negyedévben sem. Tavaszra túljuthat az infláció a csúcson, de a recesszió hossza bizonytalan. A Forbes negyedéves makrogazdasági jelentése.
Ritka eseménydús negyedéven van túl a magyar gazdaság, mind monetáris, mind fiskális oldalról aktívan próbálták kezelni a nem túl bíztató helyzetet a döntéshozók, a végén már azt se lehetett tudni, hogy kinek mi lenne alapvetően a dolga: a gazdaságfejlesztési miniszter jegybankárként is funkcionált, a pénzügyminiszter a költségvetéssel küzdés mellett Brüsszelben vétózott, a jegybankelnök meg a fiskális politikát ostorozta.
Három hónapja még szinte meg se száradt a nyomdafesték az októberi Forbeson, amikor elkezdhettük volna újraírni az akkori helyzetleírást. Egészen pontosan ez állt a szeptemberi összefoglalóban: „A 400 feletti forintárfolyamot látva a rendszeres kamatemelések mellé az elmúlt időszakban már »kőhéja« kommunikáció is társult. Az MNB most már valóban elkötelezettnek tűnik amellett, hogy akár nagyon magas, a régióban messze legmagasabb kamattal harcoljon az infláció ellen. Jórészt ezzel magyarázható, hogy egyetlen jó hírként nyáron sikerült megállítania a forint gyengülését.” Aztán mire a lap az utcára, illetve a postaládákba került, a jegybank közölte, hogy 13 százaléknál befejezi a kamatemelést, amire a forint újra zuhanni kezdett.
Matolcsy György azzal indokolta az előző hetek, sőt hónapok kommunikációjával totálisan ellentétes lépést, hogy az MNB elsőként, a legjobbkor kezdte a kamatemelési ciklust, és kellően határozott is volt, de most már nincs rá szükség. Közel ugyanis az inflációs fordulat, és addig is olyan tényezők hajtják az árakat, amikre a monetáris politikának nincs ráhatása. A forint ezt a magyarázatot nem értékelte túlságosan, újabb öt százalék bukóig csak nézte a jegybank, hogy mi folyik, aztán 430 forint feletti eurókurzusnál újra irányt váltva közbelépett. Újra bevetve a korábban már alkalmazott és hatástalannak bizonyult trükköt az alapkamat és az irányadóvá váló egynapos betéti kamat szétválasztásával, utóbbit 18 százalékra emelte.
A Pomo d’Oro már korábban is szárnyait próbálgató delikátja régóta kereste a helyét. Megvan.
Gianni Annoni Arany János utcai Pomo d’Orója megérdemelten számít intézménynek: hiába lehet mostanra a Duna egy kilométeres körzetében Budapesten bárhol eldobni egy kavicsot és eltalálni vele egy nápolyi pizzakemencét, rendes, teljes étlapos és el nem magyarított olasz éttermet találni jóval nehezebb. Náluk meg még gyakorta kifejezetten izgalmas szezonális ajánlatok is vannak, például a mostani őszi étlap is el tud emelkedni attól a sütőtök-libahús-gomba pasztellkavalkádtól, ami a szezonalitást is figyelő éttermek kötelező és limitált palettájának számít.
Más, valóban intézményként működni képes éttermekhez hasonlóan az árazása sem teszi elérhetetlenné, inkább a téglafalas, mély tónusú fabútoros, sárga izzós, kőpadlós, múlt századi hangulat, egyszóval a klasszikus trattoriás beltér az, ami eldönti, hogy kinek érdemes itt keresni egy számára hangulatos estét, és kinek nem. Nekem például nem, és ez nem az abrosz létén vagy nem létén múlik, hanem az is lehet, hogy érzetre vagy akár simán generációs alapokra kéne leegyszerűsíteni.
Merthogy a DOC Pane e Vino meg egy trendi borbisztró: annyival fényesebb, mintha másik napszak lenne odabent, körbe lehet ülni a bárt is, a kettő-négy fős asztalok meg még éppen nem zavaróan, de azért helytakarékosan vannak közel egymáshoz. (Utóbbi törekvést, illetve kényszert jelzi az is, hogy az alagsori mosdókhoz lift vezet – vagy a lépcső, vagy a konyha egy része nem fért volna be.)
Az előd a Pomo d’Oro egykori delikátja, ahol már úgy egy évtizeddel ezelőtt is fel-feltűntek táblás napi ételajánlatok, de akkor úgy tűnt, leginkább az akkori üzletvezető és barátai élvezték ezeket a kilincset egymásnak adó tészta- és sonkavásárlók között. Az utca túloldalára költözött új iteráció olyan, mintha megtalálták volna ennek a hobbiműfajból láthatóan jól pörgő biznisszé skálázott változatát. Hétköznap, aznapra foglalunk – a hely nemrég váltott profilt, telefonban még nem tudom eldönteni, hogy csak színdarab-e, amíg a naptárt nézegeti a foglalás felvevője, aztán egy sima telt ház utolsó székeire ülünk le kora este.
A többi széken jól értesült huszonéves európai utazók és középkorúbb magyar vendégek vegyesen, az étlapon az olasz–magyar séfpárosnak köszönhetően olasz bisztróételek egy-két magyar hangsúllyal. Előételfronton például a delikátpult kínálata (de abban például rikottakörözött), aztán meleg tapának pinsák (kisebb pizzalepények, tésztájuk a hiányzó láncszem, valahol a légies rómaié és az alapvetően hasonlóan könnyű, de megtermettebb focacciáé között), parmezánhabos, savanyított tojásos nokedli, olajban sült ravioli mártogatóssal. Egyszer majd azt is ki kell próbálni, végig lehet-e velük borozni egy estét (gyanítom, hogy közel sem lehetetlen), de mi inkább a sűrűn változó étlap főételeire emeljük tekintetünket. Tőkehalat kérünk, meg a napi tábláról egy tengergyümölcsei-tésztát, utóbbit kajánul összehasonlításra is szánva a múlt havi szállodai franchise-éttermes kalauzkedvenc megoldásával (Spago, Forbes 2022/12). Összecsapásukból a DOC változata jönne ki győztesen azoknak, akik nem Amerikán át közelítenek az olasz konyha felé: sokkal több a herkentyű, ízesebb a házi tészta, és egyszerre krémesebb és pikánsabb az itt is rákszószos-tejszínes mártás.
A halról meg félve írom le, hogy majdhogynem remekmű, mert már nincs is az étlapon: könnyű, az egész tányért beterítő, füstölt kaviárszemekkel teli mascarponemártásban kaporolajcseppek (ritka módon nemcsak vizuális kontrasztnak vannak ott, hanem valódi ízellenpontok) és kellemesen passzoló céklapürészigetek. A hal omlós és nem csak jelképes méret – ha még a bőre is egy kicsit határozottabban ropogna, átlépnénk a száz százalékot. Körülnézve a tengerszkeptikusok sem maradnak éhen: jön hátszín szarvasgombás pürével, szarvasgerinc csicsókacsipsszel és fügecsatnival vagy éppen borsós-kolbászos spagetti – mi legközelebb egy ilyen tészta felé indulnánk.
A desszertünk nem teljesen a főételek ligája: a bigné, ez a fánkszerűen sült tészta kívül-belül pisztáciás bélést és borítást kapott, amiből az derül ki, hogy létezik a túl sok pisztácia: az összhatás kissé nehézkes, és elég koncentrált a rá kerülő málnaszósz is ahhoz, hogy ne tudja oldani. Viszont az értő borajánlásnak is hála – ezer-kevéstől és nagyon könnyűtől lehet menni háromezer fölé, de figyelemre méltó és ritkán fellelhető vidékekig, pincékig – a hangulatunkat nem kell.
Kiknek: – Első vagy akárhányadik randira, ha mindenkit érdekel az étel, – Baráti körnek, – Borkedvelőknek. Mire nem: – Felvágós üzleti alkalmakra, – Nagyobb társaságnak.
DOC Pane e Vino Budapest V., Arany János u. 10. A teszt időpontja: 2022. december 1. Ezt ettük: Spagetti tengeri ízekkel: 5900 Tőkehal, füstölt kaviár, cékla: 6900 Pisztáciás bigné málnával: 2200 Egy üveg víz: 890 Három dl bor: 5470 Egy grappa (2 cl): 1090 Két kávé: 1500 Szervizdíj: 3593 Összesen: 27 543 forint
Gianniról annyit, hogy speciel nekem tökmindegy, hogy tégla vagy tükör, én nem belsőépítészeti szemlézni járok egy étterembe – eléggé el nem ítélhető módon –, hanem enni, és nála sohasem csalódik az ember.
A Forbes magyar gazdaglistáinak történetében sohasem fordult elő, hogy egy milliárdos becsült vagyona meghaladja az 500 milliárd forintot – eddig. Az új rekorder azonban nem az, akire elsőre gondolnánk, Mészáros Lőrinc egyeduralma megtört. A felcsúti milliárdos négyszer egymás után volt az ország leggazdagabbja, idén azonban letaszította trónjáról az örök vetélytárs, Csányi Sándor. Sőt, Mészáros vagyona akkorát csökkent, hogy egy meglepetésmilliárdos is be tudott férkőzni kettejük közé. Nagyot kaszálhattak az elmúlt évben az építőiparban és az ingatlanfejlesztésben érdekeltek, kifizetődő volt az is, ha valaki hajlandó volt innovációra költeni – és ez az első év, hogy egy magyar startup huszonéves alapítója is felkerült a listára.
Egy hotel, ami azt az érzést adja, mintha a milliárdos barátodnál tennél látogatást a múlt századi Japánban. És egy étterem, ahol minden úgy történik, ahogy neked a legjobb.
Írta: Orbán Krisztián Nagyon sok magyar középiskolás diák álma, hogy nyugati egyetemen tanuljon tovább. A honi közeggel kapcsolatos tapasztalataik fényében ez maximálisan érthető is. Annál szomorúbb viszont, hogy másoktól szinte semmi segítséget nem kapnak abban, hogy ezt az álmot józanul mérlegeljék. Mintha mindenki készpénznek venné, hogy a külföldi továbbtanulásnak csak előnyei vannak. Ez azonban badarság. Félreértés ne […]
Vajon eleget tudunk-e és értjük-e, hogy miért nincs egységes álláspont a férfi és női esélyek „egyenlőségével” kapcsolatban? Sokan, sokféle módon próbálták már a témát megközelíteni és változást elérni, változó sikerrel. Az EY és az Actionlab most olyan innovatív programot fejleszt, ami az érzelmek és a kölcsönös empátia irányából, a művészet eszközein keresztül világít rá fontos […]