A szeméttel eddig keveseknek jutott eszükbe üzletelni, ám egy ifjú McKinsey-tanácsadó rájött, hogy busásan kereshet, ha a hulladéklerakásnak jól megkéri az árát. Mára ő lett a Republic Services vezére, Bill Gates pedig vaskos osztalékot vesz ki a cégből – derül ki az amerikai Forbes cikkéből.
Írta: Chris Helman // Fordította: G. Tóth Ilda
Las Vegastól északra, a Sheephegységben naponta 280 kamion összesen nyolcezer tonna szemetet furikázik az Apex nevű hulladéklerakóba. Az utolsó szakaszt kanyargós földúton teszik meg, aztán a háromhektáros munkaterületen hatalmas, tüskés fémkerekű buldózerek törik és tömörítik a szemetet. A kupacok mélysége helyenként a százötven métert is eléri, de évszázadokra van még elég hely Sin City hulladékának. A lerakó tulajdonosa, a Republic Services tizenöt évre szerzett monopóliumot a Las Vegas-i régió szemetének összegyűjtésére és újrahasznosítására.
„Szívesebben hívjuk franchise-nak” – mondja a negyvenhét éves vezérigazgató, Jon Vander Ark, aki a szerződés szerint a bevétel öt százalékát, évente körülbelül 250 millió dollárt utal vissza Las Vegasnak a kizárólagosságért.
Néhány barát összefogott, és kiválasztottak két nonprofit szervezetet, hogy jó szívvel ajánlják őket azoknak, akik rendszeresen szeretnének támogatni gyerekeket segítő ügyeket. Több mint húszmillió forint adomány mellett jótékonysági pókerversenyen is szereztek már bevételt az Új Start és az Igazgyöngy Alapítványnak, és örülnének, ha adakozási modelljük minél inkább elterjedne.
„Most jutottam el oda, hogy havonta húsz–harmincezer forintot megengedhetek magamnak arra, hogy minden szívfájdalom nélkül adományozzak. És van néhány ismerősöm, barátom, akik ezt szintén megengedhetik maguknak, jó lelkük is van. Ugyanakkor nem tudom nyilván, hogy ki kit támogat, kinek mi fér bele, ezért senki se tekintse elvárásnak a felvetést. Akinek ez működhet, annak örülünk, akinek bármiért nem, tök rendben van az is.”
Négy barátjának írta ezt e-mailben 2021 elején Tóth Balázs ügyvéd, aki mintegy húsz éve dolgozik civil szervezetekkel (régebb óta a Helsinki Bizottsággal, most pedig az atlatszo.hu-nak is ő az egyik ügyvédje). Miskolcon, az Avas lakótelepen nőtt fel, közelről ismeri a szegénységet – a címzettek viszont részben más háttérből jönnek. Balázs szerint ötüknek mégis ugyanaz az értékrendjük, és amikor korábban jótékonykodásra kérte őket, mindig segítettek.
„Ma két szélsőséges támogatási modell létezik: egy milliárdos létrehoz egy alapítványt, és azt dotál, akit és amit akar, míg az átlagember esetileg pár ezer forintot mikroadományoz. Közben a nonprofit szervezeteknek éppen az lenne a legfontosabb, hogy legyen kiszámítható bevételük.” Mind a négy kiszemelt barátnak – Kutas Gábor tőkepiaci és ingatlanbefektetési szakembernek, Szántó András tőkepiaci szakértőnek, Kádár Attila ügyvédnek, valamint az ingatlanüzemeltetéssel és -befektetéssel foglalkozó Kertai Zsoltnak – belefért a megcélzott, évi minimum kétszázezer forintos fix támogatás. „Ha öten évi egymilliót összerakunk, az is több a semminél, de biztosan találunk még erre nyitott barátokat és ismerősöket” – gondolkodott tovább Kutas Gábor.
Kertai Zsolt, Kutas Gábor és Tóth Balázs, az öt alapítóból hárman a Real School egyik termében. Az iskolaalapító Baráth Barna az egyik legnagyobb Alap-támogató azzal, hogy náluk tartják az évi két rendezvényüket.
Ő más körülmények közt nőtt fel, mint Balázs, klasszikus fővárosi értelmiségi, liberális családba született, de azt mondja, mindig arra nevelték, hogy ne csak azt nézze, ki van előtte a sorban, hanem azt is, hogy ki van mögötte. „Sok tekintetben buborékban élek, a gyerekeim is, de a mintaadást szülőként fontosnak gondoljuk. Mondtam a többieknek, hogy ez kiváló alapötlet, de ha elkezdjük, akkor csináljuk nagyban, úgy lehet igazán kifutása és hatása.”
Kapásból harmincan lettek az első évben, a felajánlott támogatás összege pedig tizenkétmillió forintra nőtt, úgy, hogy akadtak, akik egyedül milliós összeggel szálltak be. Ahhoz, hogy valaki csatlakozzon az Alternatív Adományozási Programjukhoz (Alap), legalább évi kétszázezres támogatásra kell elköteleződnie, és azt legalább négy évig át kell utalnia fele-fele arányban az Igazgyöngy és az Új Start Alapítványnak.
„Gábor előzőleg már öt-hat éve rendszeresen támogatott minket tárgyadományokkal, például műszaki cikkekkel, játékokkal, meg azzal, amit éppen gyűjtöttünk. Balázs pedig egyszer nemcsak a laptopját adta nekünk, de az ismerőseitől is kérte, hogy a tehetségprogramunk ösztöndíjasait segítsék az online oktatásban laptopokkal” – mondja Szőke Judit, az Új Start Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az Új Start viszonylag kis költségvetésű szervezet, a programjai egy részét – például a szemüvegtámogatást – pénz nélkül oldja meg, csupa önkéntes munkával és adományokból, de a legnagyobb projektjéhez, a tehetségprogramhoz cégektől és magánszemélyektől kér anyagi segítséget. Az Alap hatmilliós támogatását főleg ösztöndíjakra, mentorációra és vidéki tehetségprogramokra költötték.
„Sok munkát tettünk abba, hogy kiválasszunk tényleg hiteles és elképesztő társadalmi munkát végző alapítványokat, egyelőre kettőt” – mondja Kertai Zsolt. Ezzel az előszelekcióval olyanokat is meg tudtak szólítani, akik szívesen adakoznának, de korábbi rossz tapasztalataik miatt maguk nem merték eldönteni, kinek adjanak. „Manapság irgalmatlan fejfájás, hogy kit támogasson az ember. Akik minket ismernek, örültek, hogy ezt a munkát helyettük elvégeztük.” Tapasztalataik szerint az idősebbek szállnak be nehezebben, mert korábbi csalódásaik miatt visszaléptek kettőt, és az utóbbi években nem voltak aktívak. „Most jó páran kinyitották a pénztárcájukat, van köztük több olyan is, aki simán szerepelhetne a gazdaglistátokon.”
Jótékonysági pókerverseny A Real School hatalmas tantermében ülünk egy novemberi hétfő este. Legalább harmincan-negyvenen összejöttek az Alap-támogatók és azok az új meghívottak, akik jó eséllyel beszállnak a következő évben. A hangulat baráti, közben pedig megindító. Miután L. Ritók Nóra és Szőke Judit elmesélik, mivel foglalkozik az Igazgyöngy és az Új Start, és hogy milyen esélyeik vannak azoknak a gyerekeknek, akik hátrányos helyzetű településen, szegény családokban, időnként nyomorban élnek, Zsolt azzal áll ki a hallgatóság elé: „Kertai Zsolt vagyok, Budapesten születtem középosztálybeli, értelmiségi családba, főiskolára jártam, jó munkám van, elértem sok álmomat, de vajon mi lett volna, ha egy zsákfaluba születek?”
Amerikában a nagy alapítványok támogatói rendszeresen összejönnek, ott már megszokott ez a személyesség. „Nálunk is láthatóan örültek a jótékonykodók, hogy nem csak egy weboldalt látnak, aztán csak beállítják Paypalon a rendszeres utalást. Sőt Juditék és Nóráék hívták is az adományozókat, hogy menjenek el hozzájuk, nézzék meg, hogyan dolgoznak. Mi is jártunk már az Új Start táborában, a lányom önkéntes is volt” – mondja Balázs.
Az Igazgyöngy kirándulni is vitte a gyerekeket az Alap támogatásából, és mindannyian választhattak maguknak egy könyvet a könyvesboltban. Fotó: Igazgyöngy Alapítvány
„Az a zseniális a kezdeményezésükben, hogy hosszú távra szól, és így tervezhetővé teszi a munkánkat, mert azt sosem tudjuk, hogy eseti támogatással hány cég és magánszemély gondol ránk. Ezzel a fix összeggel viszont legalább négy évre előre tudunk tekinteni” – mondja L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy alapítója. Az alapítvány 28 faluban tevékenykedik, hatszáz fős iskolát, emellett tanodát és társadalmi vállalkozást is működtet. A szabad felhasználású támogatást arra a területre tudják fordítani, ahol éppen szükség van rá. „Szerveztünk belőle tanulmányi kirándulást a gyerekeknek, volt, hogy szemüvegeket vettünk belőle, máskor gyógyszerre költöttük, a tanodai netbekötést finanszíroztuk belőle, de előfordult, hogy a krízisprogramban volt szükség extrára.”
Az összejövetel után pár héttel, az interjún már azzal büszkélkedtek Gáborék, hogy 2022-ben végül kereken ötvenen lettek a több évre elkötelezett adakozók, és összesen majdnem 21 milliót fognak a két alapítványnak utalni. Ebben az évben ezt az összeget még kiegészítette egy tehetős támogató három-három millió forintos egyszeri segítsége, valamint egy jótékonysági pókerversenyből további több mint hétmillió.
Mivel az első körös harminc adományozóból öten profi pókerjátékosok, az ő segítségükkel ősszel megszervezték Magyarország legnagyobb jótékonysági pókerversenyét. A 25 ezer forintos nevezési díjakból 3,6 millió forint jött össze – pénzt nyerni nem is lehetett a november végi bulin –, a versenynek helyet adó Las Vegas Casino pedig ugyanennyit hozzátett adománynak. Még a legelején elhatározták, hogy arra is figyelnek, a szervezetek teljes büdzséjének legfeljebb egyharmadát érje el az Alapból származó adomány. Az Új Startnál 2021-ben 18 százalék volt ez az arány, 2022-ben már átléphette a megszabott korlátot. A következő év közepén majd megnézik, mennyi lesz az alapítványok büdzséje és az ő fix támogatásuk. Ha tudnak érdemben nőni, lehet, hogy behoznak egy harmadik alapítványt, ugyanolyan alapos kiválasztással, átvilágítás, interjúk, személyes látogatás után.
Az adakozók mindig közvetlenül a szervezeteknek utalnak, ők csak összekötik őket, az Alapon egyetlen fillér nem folyik át. Az alapítványok pedig rendszeresen, tételesen beszámolnak arról, hogy mire költötték az adományt. A modellt szívesen terjesztenék úgy is, hogy hozzájuk hasonló segítőkész üzletemberek mondjuk egy másik városban más alapítványokat szemelnek ki kedvezményezettnek. „Az adományozási kultúra csak hálózatosodással tud érdemben teret nyerni Magyarországon” – teszi hozzá Gábor.
„A rászorultság alapú társadalmi működés nemcsak állami feladat, hanem egyéni felelősség is, és biztos, hogy mindenki többet tud kiszorítani ilyen célra, ha fókuszál rá – mondja Balázs. – Mindannyian sokat dolgozunk, fáradtak vagyunk, és elfelejtjük, ezért jó, ha automatizmussá válik az adakozás. És mindig igaz, hogy egy picit tudunk még nyújtózkodni ebben.”
Kell egy kor, és kell egy tapasztalatmennyiség ahhoz, hogy az ember rájöjjön, az életben kizárólag az számít, amit másoknak adtál. Hiszen minden megváltozhat, mindent elveszíthetsz a másodpercek töredéke alatt – és ez nem olcsó közhely –, kivéve azt, amit másokért megtettél.
A te pénzed
Csináld, amit a nagyok! A forint kamata a világ élmezőnyében van, és ennek nagyobb részét te is megkaphatod. Nem, az egynapos jegybanki betét tizennyolc százalékos évesített kamatát nem, de vehetsz rövid lejáratú állampapírokat, azokra már két számjegyű hozamot tehetsz zsebre.
Vagy csinálhatod pontosan azt is, amit a nagyok. A határidős devizapiacon kialakult árkülönbségek kihasználásához nem kell Soros Györgynek lenni. A határidős piacon a devizákat a különböző lejáratokon eltérő árfolyamokon kereskedik: amikor ezt írom, éppen 417 forintot kapsz egy euróért, ha most akarod megkapni és a meglévő euródból kifizetni. Ellenben ha arra kötsz üzletet most, hogy egy év múlva kapod meg a forintot, és akkor fizeted ki a meglévő euródból, akkor jelen állás szerint 462 forintot fogsz kapni az egy euródért. A különbözet, a határidős ár kamattartalma tehát mintegy tizenegy százalék – egyéves lejáraton. Féléves lejáraton ez évesítve tizennégy százalék is lehet. Ez úgy működik, hogy a számládon vagy a céged számláján nem forint van, hanem euró, és határidőre veszel forintot. Így nemcsak sokkal több forintot kapsz az euródért, mintha az azonnali piacon adnád el, hanem a magasabb árfolyamnak a kamattartalma nagyobb lehet, mint bármilyen más forintos eszközé. A privátbankároddal így egy forintos eszközt szereltethetsz össze magadnak az euródból vagy eurós kötvényedből, és egy határidős ügyletből.
Ami a kockázatokat illeti, privátbankárod azt is el fogja mondani, hogy a portfóliódnak ezzel a részével éppen úgy futod a forint esetleges további gyengülésének rizikóját, mintha forintos állampapírt tartanál. A számládon lévő euró ezen semmit nem segíthet, hiszen a határidős forintvétellel kombinálva ez egy szintetikus forinteszköz. Ha a forint a választott időtáv végéig a megkötött határidős ár fölé gyengülne, akkor jobban jártál volna az euró tartásával. Tőkeáttételt ne használj, csak annyi euróból vegyél forintot határidőre, amennyi euró készpénzt az ügylet mögé tudsz és akarsz tenni, egy fillérrel sem többet. Tőkeáttétellel ez egy kockázatos spekulatív pozíció lenne, anélkül viszont egyszerűen egy magas fix hozamú forintos eszköz.
Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletfejlesztési és stratégiai tervezési igazgatója
Írta és illusztrálta: Háy János Az elméleti fizika terelte a helyes útra. Amikor feketén-fehéren kiderült, hogy semmi sincs feketén-fehéren, hogy a newtoni tapasztalás puszta látszat, mert a nyilvánvaló dolgok mögött egészen más folyamatok zajlanak. Biztos volt benne, hogy a háttérben titkos erővonalak vannak, amiket a gazdaság szereplői, a tőketulajdonosok mozgatnak, s hogy minden, ami látható, a bankok például, meg azok a számlák, amikbe betekintést […]
Szlovákia téli élményei elérhető közelségben vannak, a Magas- és Alacsony-Tátra legnépszerűbb síterepeit ráadásul már világkupasztárok is tesztelték. Modern síközpontok, közvetlen buszjárat Budapestről, komplex élmények és mindezek szervezésére külön összefoglaló oldal (Gopass): számos okunk van tehát arra, hogy az idei télen Szlovákia felé vegyük az útirányt. 1. IGAZI SÍPARADICSOM Az ország a világon a 10. helyen […]
Kétfős egyetemi próbálkozásból félmilliárd dollárt érő nemzetközi cég lett az online csalásmegelőzéssel foglalkozó Seonból. A milliárdoslisták történetének legfiatalabb szereplője az egyik huszonnyolc éves alapító, aki ezzel már történelmet írt. Igaz, az exit még előttük van.