Régóta kerestünk nőket, de nem nagyon találtunk

Amikor 2020 februárjának végén, a pandémia kitörése előtti utolsó pillanatokban a bécsi cégközpontban meglátogattuk, hogy portrét írjunk a cégéről, a szűk kapubejáró láttán azon csodálkoztunk, a főnöknek milyen autója van, amivel itt befér. Aztán kiderült: biciklivel jár. Nyolcvankét évesen is kerékpározik?
Hogyne. Veszekszik is velem a családom, hogy nem hordok sisakot. De szerintem sisakban nem elég óvatos az ember, mert azt az illúziót kelti, hogy biztonságot ad. És nem is a fejed van a legnagyobb veszélyben, hanem a gerinced. Volt két balesetem tavaly, bordatörésem is lett. Egyszer azért estem el, mert egy telefonját nyomkodó gyalogos elém lépett, én meg huszonöt kilométer per órás sebességgel mentem, és nem tudtam megállni. Szerencsére gyerekkoromban megtanultam összegömbölyödve, gurulva esni, hogy ne sérüljön meg a hátam. Ösztönösem így csinálom ma is. Nekem a kerékpár a szabadságot jelenti, gyerekkoromban volt idő, hogy felnőtt férfikerékpáron jártam, a váz alatt dugtam át a lábam, annyira kicsi voltam hozzá. (Nevet.)


Gyakran meglátogatja az egyetlen magyarországi Freywille üzletet?
Imádom Budapestet, jövök, amilyen gyakran csak tudok. Ne felejtsük el, hogy Magyarország és Ausztria évszázadokon át egy ország volt, még ha 1867 körül meg is romlott a politikai viszony. A kulturális és emberi kapcsolatok legendásan nagyon erősek.


És a covidban minden megváltozott, nekem sem célom már, hogy meghódítsam az egész világot, ahogy korábban akartam. Rengeteg üzletet nyitottunk régebben világszerte, és be kellett ismernünk, hogy volt, ahol nem jött be. Most inkább azokra az országokra fókuszálunk, ahol tényleg el tudom nyerni az emberek szívét.