Mit tud a Bocuse d’Or győztese a gyakorlatban? A rangos verseny kapcsán mindig azt emlegetjük, hogy milyen jól szimulálja a valós, mindennapi éttermi feladatokat. Megnéztük hát a győztes csapatot hazai terepen.
Az mondjuk nem akkora meglepetés, hogy éppen Dániában bukkanunk rá az idei lyoni győztes, Brian Mark Hansen éttermére, hiszen Linekerrel együtt skandálja manapság már minden magyar óvodás, hogy a Bocuse olyan játék, ahol 24-en főznek öt és fél órán át, és a végén a dánok nyernek. Az sem teljesen véletlen, hogy épp az új északi konyha epicentrumának közvetlen közeléből, Koppenhága környékéről kerül ki a győztes, még az sem, hogy van azért egy Michelin-csillaga is (bár kettőt érdemelne), az meg végképp nem, hogy erőteljesen franciás felhangok és luxusalapanyagok uralják a kóstolómenüt. És természetesen tökéletes szaktudás, magabiztos technológiahasználat, na, meg kellő kreativitás.
Most, hogy némiképp elszpojlereztem, menjünk bele a részletekbe. Már a belépés is üdítő: a 17. századi fogadó hófehér épületéhez ugyanis gyönyörű kerthelyiség tartozik, tökéletes helyszín az enyhe dán nyárban. Nagyon stimmel a hangsúly a szerviz és az ételek között: humor és elegancia ötvözete jellemzi mindkettőt. Prémium alapanyagok a kaviártól a kaviáron át a kaviárig (na jó, bekerül azért egy kis királyrák, homár és bárány is), de senki sem veszi túl komolyan magát, nincsenek eltartott kisujjak, csak elégedett mosolyok, és néha akár hangos nevetés is. Erőteljes, bátor ízek, rengeteg vaj és tejszín, de azért egy pici északiasság frissíti a franciás, klasszikus vonalat. És mindig megvillannak a szezon finomságai is, legutóbbi ottjártamkor például a – hozzánk képest késői – zöldborsó, eper és spárga triója is.
Indiából importálta a puha talpú cipők és a hordozók divatját a Liliputi babaholmimárkát kitaláló házaspár. Aztán egyszer csak túladtak a gyártáson és a budapesti üzleten is. Az utódok, Nardai Nóra és Földi Balázs is hurci-, azaz hordozómániások, bár azt mondják, nem mindegy, mikor, miben és hogyan köti az ember magára a gyerekét.
„Biztos a színnel van baja” – jegyzi meg viccesen Nardai Nóra, ahogy a babasírás beszűrődik a bolt raktárába. Itt ülünk le beszélgetni, a színes mamakabátok és a cipősdobozhegyek mellé. A Liliputi babaruha- és babacipőbolt Lövőház utcai üzlete előtt most üres babakocsik parkolnak, bent éppen ingyenes hordozási tanácsadás folyik. A szülőknek szakértők adnak tanácsot, hogy melyik hordozót érdemes választaniuk, a csatosat, a karikásat vagy a szövött kendőt.
Nóráék rendszeresen tartanak online és személyes bemutatót, ahol a babák is kipróbálhatják, melyik módszer a legkényelmesebb nekik. A másfél órás találkozó alatt többnyire csendben szuszognak a szülők mellkasán vagy hátán, de ha épp kényelmetlennek találják a hordozót, azt hangosan jelzik, ahogyan most is. „Megmutatjuk, hogyan válasszák ki a nekik megfelelőt, és hogyan használják jól” – magyarázza Nóra és férje, Földi Balázs, a Liliputit ma tulajdonló házaspár. Az elmúlt évtizedben teret nyert a „hurcizás”, a babakocsik mellett egyre népszerűbbé váltak a szülőkre kötött és csatolt hordozók. A népszerűség azonban nem minden, Nóráék szerint vannak még félreértések, és sok a rossz minőségű termék.
„Ezen a piacon nincs szabályozás, még a legnagyobb cégek is árulhatnak olyan hordozókat, amik kifejezetten árthatnak a gyerek gerincének vagy annak, aki cipeli. Jól hangzik, hogy a baba kifelé fordítva nézheti a világot, de nincs ennyi ingerre szüksége. Fontosabb neki a test melege, ráadásul kifele fordítva minden lépésnél tökön rúghatja az apukáját, akinek közben lehet, hogy leszakad a dereka.”
Nóra és Balázs elhivatottan és szeretettel beszélnek a Liliputiról, pedig csak négy éve tulajdonosok. Balázs korábban pénzügyi területen dolgozott, többek közt a Magyar Nemzeti Bankban, majd egy barcelonai MBA után Londonban. De nem akart külföldön maradni, öt év után, 2007-ben visszaköltözött Budapestre, ahogy mondja, megismerkedni Nórával. A ma tizenegy, kilenc- és ötéves Ábel, Móric és Leó születésével egyre többet beszéltek arról, hogy a gyerekneveléssel kevéssé összeegyeztethető bankos lét helyett valami más kellene.
Nóra reklámügynökségeknél dolgozott, de a sikeres karrierváltásokról szóló cikkeket bújta, kreatív ötleteket talált ki – próbálkozott a kisgyerekesek életének megkönnyítésével, majd az irodai snackelés megreformálásával, de a heuréka pillanata nem jött meg. „Egy időben persze mi is kávézót akartunk nyitni, szerencsére nem tettük” – nevetnek.
Balázs már az Ifua Horváth & Partners stratégiai tanácsadó cégnél volt 2018-ban, amikor egy barátjától hallott a Liliputiról. Az akkori tulajdonosok, az első Liliputi márkájú hordozókendőket és puha talpú cipőket megalkotó Farnadi Péter és Walger Eszter házassága épp véget ért, és a közös vállalkozástól is meg akartak válni. Nóráék leültek velük kávézni, hogy beszéljenek az üzletről.
„Felcsillant a szemünk, az üzlet egybevágott Nóra kreativitásának irányával, a termékeiket is használtuk éppen, hiszen akkoriban született meg Leó. A nagyságrend is az volt, amiben gondolkodtunk” – mondja Balázs. A két házaspár egy évnyi tárgyalás után 111 millió forintos vételárban egyezett meg, ezt Balázsék három év alatt fizették ki.
A Liliputi több termékcsoportot forgalmaz, többek között külföldi alapanyagokból Magyarországon készített puha talpú babacipőket és kiegészítőket, multifunkcionális, hordozáshoz is ideális mamakabátokat, táskákat. Mint viszonteladók pedig egyelőre a szlovák Be Lenka és az amerikai Pediped cipőit és a Bogs csizmáit kínálják az idősebb gyerekeknek.
India homokos tengerpartján A Liliputi Farnadi Péter és Walger Eszter igazi szerelembrandje volt. A történet mondhatni klasszikus: 2006-ban megszületett a lányuk, Annus, és neki szerettek volna a magyar piacon még nem létező termékeket behozni. Az már kevésbé klasszikus, hogy India homokos tengerpartján tanult a kislány járni, szülei ugyanis fél évre kiszakadni elköltöztek vele Goa tartomány egy kis falujába.
„Amikor hazajöttünk, nem volt szívünk merev talpú, harántemelős, bokatartós cipőbe kényszeríteni a lábát.” Leköltöztek az Őrségbe, ahol egy osztrák ismerősük meglátogatta őket, és puha talpú bőrcipőt hozott ajándékba a kislánynak. „Egyből tudtuk, hogy ezt keressük, ez igazítja legjobban az Indiában megszokott szabadságot az itthoni körülményekhez.” Elvitték a cipőket az őriszentpéteri cipőgyárba, hogy készítsenek belőle prototípusokat. Nagyjából harminc párral indul el a cég 2007-ben, akkor még FlowerPower Bt. néven. Később változott a név Liliputi Babywearre, és a gyártás átkerült Szombathelyre.
A hordozás kultúráját is Indiából hozták magukkal, ott elég ritkán láttak babakocsit. Helyi szabókkal készíttettek húsz darab, a mai csatos hordozókra emlékeztető prototípust, azokat kezdték árusítani itthon. „A félretett pénzünkből, nagyon lassú lépésekben építettük fel a céget. Minden bevételünket visszaforgattuk, nem vettünk fel hitelt, nem kaptunk pénzügyi támogatást. A tizenkét év alatt nem gondolkodtunk nagyban, csak követtük a cég növekedését az igények nyomán” – mondja Péter. Most is Őriszentpéteren él – úgy építették fel a vállalkozást, hogy az ezerfős városkából is lehessen irányítani. „Mindenki bolondnak tartott minket, hogy így nyitunk budapesti üzletet és irodát, pedig simán megoldottuk. Akkor valósítottuk meg a home office-t, amikor még a kifejezést sem ismertük.”
Földi Balázs és Nardai Nóra: „Üzletről otthon szinte soha, nincs időnk a gyerekek mellett.”
Azt mondja, sokkal nehezebb feladat volt a mainstream felfogás megváltoztatása, a puha talpú cipők és a barefoot szemlélet köztudatba emelése és létjogosultságának, hasznosságának megismertetése mind a fogyasztókkal, mind a szakértőkkel. „Akkoriban az ortopéd cipők jelentették a mainstreamet. Meg kellett találni a megfelelő, hozzánk hasonlóan gondolkodó szakembereket. Nagy falat volt, rengeteg időt és energiát emésztett fel, de segítségükkel négy-öt év alatt sokkal inkább a puha talpú cipők és mezítlábas viselet vált közismertté. Mindig az első lépések a legnehezebbek.”
Itt nincs az a hurcináciverseny Pár hónappal a tulajdonosváltás után jött a covid. „Szerencsére ez minket nem ütött meg annyira. A szülők otthon voltak, szükségük volt mindkét kezükre a munkához, a főzéshez, jól jöttek a hordozók. Ráadásul mindenki kirándulni járt, az meg babakocsi helyett jobb a hordozóval” – mondják Nóráék. Bár be kellett zárni a boltot, de a webáruház kompenzálta a kiesést.
Megosztó A szemlélet szerint vissza kellene térni a mezítlábazáshoz, hogy megfelelően fejlődjenek ki a járáshoz és a helyes tartáshoz nélkülözhetetlen izmok és szalagok. Az ezt segítő – gyerek- és felnőttméretben is létező – mezítlábas cipőket puha, rugalmas talp, széles és magasított lábfejrész jellemzi. A lábfej minden izma, ina és csontja bekapcsolódik a járásba. Az ortopédiai szakma ebben a kérdésben ma is megoszlik, sokak szerint otthoni környezetben és az utcán a talaj keménysége és a rugalmatlan ütközés okozza a fő problémát. Egy ortopéd szakorvos kérdésünkre név nélkül azt mondta: a puha talpú cipők bizonyos környezetben, például a kétes tisztaságú homokozóban, a Duna-parti kavicsokon jó szolgálatot tesznek, a megfelelő ingerek mellett védik a gyerek lábát. De ahol a láb nem tud megkapaszkodni a füvön, kavicsokon, ott szükség van a megtámasztására. Cs. Frank László gyermek-ortopédsebész szerint viszont – nézetét a Liliputi blogján is kifejti – a járni kezdő totyogók idegrendszere is robbanásszerű fejlődésnek indul, a járással együtt fejlődik a koordinációjuk, az egyensúlyuk, növekszik erejük és kitartásuk. Ebben sokat segít a mezítláb járás vagy a puha, vékony, flexibilis talpú, vagyis a barefoot lábbeli, ha nem csúszik. A változatos talaj ingerei erősítik az izmokat, segítenek kialakítani a megfelelő boltozatot és az egészséges tartást.
Az online jelenlétnek szerves része a már több mint húszezer tagot számláló zárt Facebook-csoport is, az információ- és az árucsere felülete. A tagok a legbugyutábbnak hitt kérdéseiket is feltehetik. „Itt tényleg nincsen az a hurcináciverseny. A klubtagok lefotózhatják magukat a megvett hordozóval, tőlünk vagy a közösségtől pedig segítséget kaphatnak, mi az, amit esetleg nem jól csinálnak, hogyan tudják a legjobban használni.” A Liliputi zárt közössége mint másodpiac is működik. „Ez is egyfajta minőségbiztosítás, hiszen látják, hogy több gyereket is kiszolgálnak a hordozók. Nem rontja az üzletünket, mert sokan teljes áron nem tudnák megvenni, másrészt láthatják, hogy ha meg is veszik, később biztosan tovább tudják adni.” Ráadásul ez a fenntarthatóság miatt is jó, és a mostani gazdasági helyzetben meg is ugrott a használt termékek forgalma.
A bőr Németországból, a gyapjú Olaszországból, a szintetikus talprész Spanyolországból jön. A hordozóhoz szükséges bioszöveteket Törökországból, a technikai anyagokat Kínából hozzák, a dekorminták egyre inkább Nóra tervei alapján kerülnek rájuk. Nem csoda, hogy Balázsék megérezték a szállítási láncolat recsegését-ropogását és az infláció hatásait. De nem akartak mindent ráverni a vevőikre, nem emeltek annyit, inkább a marzsuk romlott. „Amikor mi kezdtük, még huszonnégyezer forint volt egy csatos hordozó, most már negyvenezer forintért kell adnunk. Borzasztó. Arra felkészültünk, hogy 2023-ban nem nagyon fogunk pénzt csinálni, és akkor mi van? Attól mi még építkezünk, és reméljük, valahol ez még megtérül” – mondja Balázs.
Ma is Szombathelyen állítják össze a cipőket, hordozókat, kabátokat és táskákat, ugyanott, ahol Péter és Eszter is gyártattak. „Nem követem nyomon, hogyan alakul a Liliputi élete, de azt láttam, hogy megkétszereződött a raktár mérete, ennek nagyon örülök. Nekünk ez már túl nagy lépés lett volna” – mondja Eszter. Az export ma a forgalom tizenöt százalékát adja, Szlovákiában, Romániában, Észtországban és Svájcban van kizárólagos viszonteladójuk. A webáruház ma nagyjából 68 százalékát hozza a bevételnek, a bolté is nőtt némiképp, most 17 százalék, a maradék a viszonteladóktól jön.
Most, hogy a gyerekek óvodába és iskolába járnak, Nórának több ideje van újabb babaholmikon gondolkodni. Éppen új, félcsatos hordozón, hordozós pulóveren, mamatáskán és rugalmas kendőn dolgozik. Emellett ő viszi a bolt dolgait és a marketinget. Balázs home office-ban tartja kézben a pénzügyeket, a gyártással és a külföldi értékesítéssel kapcsolatos ügyintézést. „Időnként megbeszéljük, mikor egyeztessünk telefonon vagy zoomon. Üzletről otthon szinte soha, nincs időnk a gyerekek mellett.”
Időről időre mi is feltűnünk a Lövőház utcában. Mózes fiunk puha talpú cipőkkel indult neki a világnak, és így van ez most a kétéves lányunkkal is. A Liliputi hordozót pedig, ami legalább kétszer megfordult már a világ körül, örökölte a bátyjától. Nóra és Balázs termékei kultikusak a családunkban.
Az Adani testvérek, Gautam és Vinod az indiai kapitalizmus csúcsára vitték családi cégcsoportjukat, aztán súlyos csalásvádak rengették meg birodalmukat, és két hét alatt százmilliárd dollárt vesztettek. Bennfentes történet az amerikai Forbesból egy nagyravágyó testvérpárról, akik gyanús ügyletekkel, titokzatos offshore cégekkel és állítólag részvénymanipulációkkal hozták össze a vagyonukat, és arról, miért lehet, hogy talán túl nagyok (és politikailag túl jól beágyazottak) a bukáshoz.
Ki áll az Utazómajom mögött? Mire készül a magyar startupszcéna? És lesznek-e egyperces híradók az RTL BL-közvetítéseinek szüneteiben is? Júniusban mindenre választ kaptál a Forbes.hu-n.
Ülünk az évközi recesszióban, de az Európa-bajnok infláció végre stabilan lefelé tart, és több mint fél év extrém kamatszint után elkezdődött az irányadó ráta csökkentése is, támogató forintárfolyam mellett. A szemek egyre inkább az elszálló kamatkiadásokra és a nagyon gyenge lábakon álló költségvetésre szegeződtek – jöhet még megszorítás bőven. A Forbes negyedéves makrogazdasági jelentése.
A 9-es buszon ülök, úton vagyok Vitray Tamáshoz, aki hatvan éve mindenkinek jelent valamit ebben az országban. Mama, neked mi jut eszedbe Vitrayról? „A hangja maradt meg, volt benne valami mindentudás. De az a jóindulatú.” Anya, neked mi jut eszedbe Vitrayról? „Hát mi? Gyere, Egérke, gyere, kicsi lány.” Vajon hányan vannak még így vele? Nekem az egyetem […]
Itt vagyunk ezen a kilenchektáros, impozáns főhadiszálláson és multimárkás telephelyen, ahová két éve költözött a Schiller Autó. 2020 végén azt mondtad nekünk: „Az az elvárásom, hogy évi ötezer autót értékesítsünk az új telephelyen – mindegy, miből, csak legyen meg a darabszám.” Ezzel hogy álltok?Hát, ezzel nem állunk sehol. (Nevet.) Az autóipar egyik válságából a következőbe gördült át. Először a gyárak […]
