Noha az idei évre vonatkozó növekedési és az inflációs prognózisok lényegében nem változtak három hónap alatt, egyáltalán nem volt unalmas a magyar gazdaságban a tavaszi időszak. Az alapkamat végre elindult lefelé, de a költségvetés egyre rosszabb bőrben van, amit a figyelem középpontjába állított az, hogy a kormány érthetetlen szokásához ragaszkodva ezúttal is az év közepén fogadja el a következő évi büdzsét, így júniusban lehetett elemezgetni a nyilvánosságra hozott számokat. A parlamentnek benyújtott tervezet alapján annyi bizonyosnak tűnik, hogy vagy a hiánycélt engedik elszállni, vagy további súlyos megszorításokra lehet szükség.

A bőrünkön érezzük
A lakosság ebben a negyedévben kezdte igazán a bőrén érezni a recessziót és az inflációt. A tavalyi választási kiköltekezés után a kormány benyomta a satuféket, a bérek idén hosszú idő után először jóval kisebb ütemben nőnek, mint az árak. A tavaly még vadul költekező háztartások már az energiakrízis miatt meghúzták a nadrágszíjat, de az Európa-bajnok magyar infláció mindenféle kiadásuk átgondolására is késztette az embereket. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a nem létszükséglethez kapcsolódó kiadásokon látszik legjobban a változás. A kiskereskedelmi forgalom visszaesése látványos, de a turizmus adatai is azok. Miközben a külföldiek által eltöltött éjszakák száma szépen nőtt az év elején, a hazaiak vendégéjszakái visszaestek.

A gazdaság jelenleg technikai recesszióban van. Már három egymást követő negyedévben csökkent a GDP értéke, a második negyedév talán plusz nullás lesz. Naptári évben gondolkodva valószínűleg sikerül 2023-ban is elkerülni a recessziót, mert tavaly az év első fele volt erős, idén pedig a második része húzhatja fel pluszba az éves teljesítményt.

Az infláció már az első negyedévben tetőzött, de sokkal magasabban, mint bárhol máshol Európában. Ez a kétségtelen külső hatások mellett nem kis részben a magyar gazdaságpolitika sara is. A korábbi túlélénkítésnek, az orosz energiafüggőséghez ragaszkodásnak vagy épp a termékeket egyre drágító árstopok és mindenféle különadók rendszerének nem sok köze van a szankciókhoz, meg egyáltalán semmihez, ami kívülről jön. Az ár-bér spirál kialakulásának elősegítése jórészt hazai eredetű, és noha az infláció nagy nehezen elindult lefelé az egy számjegyű tartomány felé, hatásait még sokáig érezzük.

A minden várakozást jócskán meghaladóan elszálló infláció letöréséhez, a forint gyengülésének megállításához, végső soron a sérülékeny ország stabilitásának biztosításához volt kénytelen a jegybank tavaly ősszel az égbe emelni az irányadó kamatot, amit követ a piaci kamatszint is. Ebből fakad ugyanakkor, hogy a következő években az államnak komoly extra kiadást okoz az elszálló kamatteher. Ha csak drágán, tehát magas kamat mellett finanszírozzák a befektetők az államot, az a megugró kamatkiadásokon keresztül rontja a költségvetés pozícióját.
Magyarországon jelenleg végül is szinte mindegy, mikor fogadtatja el a kormány a parlamenttel a költségvetést, az idő haladtával úgyis akárhányszor átírják. A 2022-est például hatvanszor módosították, a veszélyhelyzetre hivatkozva lényegében olyan felhatalmazást adott magának a kormány, hogy bármikor megteheti sima rendeletekkel is. A külső szakértők rendszerint kiszámolják, hogy az aktuális hiánycél ismeretében épp mekkora lyuk tátong a költségvetésben, vagyis mekkora kiigazításra van szükség (ezt korábban, amikor más kormányok csinálták, megszorításnak hívták). Az idei büdzsében is van elcsúszás, április végére összejött az éves hiány 79 százaléka.

Különadós buhera
A jövő évi büdzsé terve még a kormányközeli kinevezettekből álló ellenőrző szervek (Költségvetési Tanács, Állami Számvevőszék) szerint is csak akkor tartható, ha minden körülmény a lehető legkedvezőbben alakul. Ilyen csodák eleve ritkán vannak, és akad még egy tétel, amit június közepéig nem sikerült belesuvasztani a költségvetési tervbe. A törvények értelmében a jegybank veszteségét pótolni kell, itt is több százmilliárdos tételről van szó. Nem lenne meglepő, ha valami kreatív megoldással oldanák meg ezt a problémát, például átírják a szabályokat, hogy ráérjen később megtéríteni a jegybanki veszteséget.

Nagyon billeg tehát az idei költségvetés, és a 2,9 százalékos hiánycéllal tervezett jövő évi is. A kormány elsődleges lyuktömködő eszköze a különadós buhera, ami úgy működik, hogy bármelyik éjjel kiadhat olyan rendeletet, ami új adókat vet ki bizonyos szektorokra, vagy növeli a meglevőket. Egy sor különadót ki kellene vezetni a kormány korábban tett vállalásainak megfelelően, ehelyett van, amit csökkentenek, de más néven új terhet hoznak be (gyógyszerszektor), van, amit növelnek (kiskereskedelem), vagy ideiglenesből állandósítanak (a légiforgalom ökoadója).

Ezek a rendeletek egyre-másra jönnek, nehéz követni, hogy épp hol tart a költségvetés bevételi oldala, de a piaci elemzők számításai szerint ősszel szinte biztosan újabb kajtatásba lesz kénytelen kezdeni a kormány, ha ragaszkodik a hiánycél eléréséhez. Ebben a szüntelenül változó környezetben nagyon nehéz a makroadatokra is becslést adni a következő időszakra, elég arra gondolni, hogy a különadóztatás felfelé nyomja az inflációt azáltal, hogy az érintett cégek próbálják beépíteni termékeik árába a plusz terheket – ha meg valami árstopos, akkor a helyettesítő termékekébe.

Az mindenképp jó hír volt tavasszal, hogy az infláció mérséklődése kétszer is erőteljesebb volt a vártnál, ezáltal szinte biztossá vált, hogy az év végére az előző évhez képest mért infláció lejöhet az egy számjegyű tartományba. Utána bizonytalan nagyon, hogy jövőre akár öt százalékig csökkenhet (a jegybank friss inflációs jelentésében a várakozását 0,5 százalékkal emelve 3,5–5,5 százalékra húzta fel), vagy beragad a magasabb egy számjegyű tartományokban. Ami a növekedési várakozásokat illeti, idén továbbra is plusz nulla körül lehet az ország, jövőre három százalék körül jósolnak a szakértők – a jegybanki előrejelzés 3,5–4,5 százalék.

Kiszámítható, lassú vágások
Ami még flottul működött az elmúlt negyedévben, az a kamatvágási ciklus szinte észrevétlen beindítása. Április elején még teljesen bizonytalan volt, hogy mikor indíthatja be a csökkentést az MNB, aztán a kedvező inflációs adat után ügyes piactesztelést hajtott végre a jegybank azzal, hogy egy lapinterjúban Virág Barnabás alelnök pedzegetni kezdte a vágásokat. A piac csak egy pillanatra ijedt meg, a forint minimálisat gyengült, majd rögtön magához tért, azt mutatva, hogy a kiszámítható, lassú vágást a piac elfogadja.

A forint kamatfelára olyan nagy, hogy a spekulánsok további kamatcsökkentések mellett is vonzónak tarthatják, mellette állnak, nem ellene játszanak. Az országkockázatot nagyban csökkentette az is, hogy a gázár esése folytatódott, enyhítve a magyar állam kiadásait. A májusi start után júniusban a második száz bázispontos kamatcsökkentését is végrehajtotta a jegybank, az extrém 18 százalékról így 16 százalékra jött le az irányadó ráta. Úgy, hogy közben a forint éves csúcsra izmosodott. Az MNB azt jelezte mellé, amit a piac hallani akart, és be is árazott: további három lépésben, kiszámíthatóan folytatódhat a vágás – ha nem kavar be semmi rendkívüli, ezzel szeptemberre ejtőzhet az irányadó ráta rá az alapkamat 13 százalékos szintjére, onnantól utóbbi visszanyerheti irányadó jellegét.

Egyelőre semmilyen piaci reakciót nem okozott és a szakemberek is megosztottak abban, hogy mennyire érdemes komolyan venni Nagy Márton legtöbbet idézett nyilatkozatát. A gazdaságfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy a működő tőke jobb az uniós forrásoknál, érdemes felkészülni az uniós pénz nélküli világra. Nem tudni, mennyire komolyan számol ezzel a kormány, de a befagyasztott forrásokhoz megint nem került közelebb az ország, és nem sok jel mutatja, hogy a lehíváshoz szükséges feltételeket teljesíteni akarná.

Vannak olyan piaci vélemények, hogy ha az unió ragaszkodik a mostani feltételekhez, akkor a kormány inkább lemond a pénzekről, mások szerint tovább akarnak alkudozni, és a jövő évi európai választások után számítanak kedvezőbb elbírálásra. Annyi biztos, hogy a piac rendkívül negatívan ítélné meg, ha az ország lemondana az uniós forrásokról, főleg, ha mellé elkezdené pedzegetni a kilépés lehetőségét is.

Ami még biztos, az az, hogy a hosszú távú gazdaságfilozófia változatlan és sziklaszilárd: akkugyár, akkugyár, akkugyár, ha a magyar nem akar ott dolgozni, hát külföldi képzetlen munkaerő importjával.