Az óceán is csak rengeteg kis vízcsepp összessége

Megszeppenve, a tárgyalóterem üvegfalának túloldalán nézem, ahogy Jane Goodall csendesen dedikálja A remény könyvét a magyar kiadó irodaházában. Védjegyévé vált ősz lófarka finoman meglibben, ahogy a tiszteletpéldányokhoz hajol. Kisebb fotósalakulat kattog vadul, persze vaku nélkül, nehogy megzavarják. Az állatkerti párhuzamot ő is érzi, még viccesen oda is szól a fotósoknak.
A világhírű etológus alig három napot tölt Budapesten május elején. Évi több mint kétszáz állomásos előadássorozatának egyikekén pár száz fős magyar közönségét invitálja közös fogadalomtételre két nap múlva – előtte kérdezhetünk tőle alig féltucatnyian.

Az ember, aki átírta, mit jelent embernek lenni
„És mit csinált Tarzan? A rossz Jane-t vette feleségül” – meséli nevetve Goodall gyermekkorának egyik vicces töréspontját. Az 1934-ben született antropológus már ekkor szenvedélyes szerelmese volt a természetnek, plüssmaci helyett plüsscsimpánzzal aludt. Tizenegyedik születésnapján arra kérte a nagyanyját, írja alá azt a rajzolt végrendeletet, miszerint rá hagyja Bükköt, a bournemouth-i házuk kertjében álló fát. Rengeteg időt töltött a fával, mondja. Tarzanhoz hasonlóan órákat mászott ágain, titkokat súgott nekik, vagy csupán süteményt majszolva ült rajtuk, és írta a házi feladatát.


Az antropológus először 1957-ben, baráti meghívásra járt Kenyában, ekkor még csak mint a természet szerelmese, nem szakembere. Az egyetemi oktatás helyett Goodall ugyanis titkárnői képesítést szerzett, ám végül éppen ez lett a szerencséje: kenyai látogatásakor barátja unszolására így került Louis Leakey paleoantropológus alkalmazásába.
A kutató Leakey-ben ekkor már megfogalmazódott az a tudományos hipotézis, miszerint az emberszabású majmoknak és az embereknek közös ősük kellett, hogy létezzen. Az emberszabásúak viselkedésmintái adhatnak bizonyítékot a kapocsra az állatok és az emberek világa között, és tehetik világosabbá evolúciónkat, ami tudományos körökben – a homo sapiens az állatvilágtól jól elválasztható felsőbbrendűségével és nagyszerűségével érvelve – akkor még nevetséges feltételezésnek tűnt.