Az upcycling kicsit mindig gyanús koncepció volt, igazán nagyban nem sikerült senkinek sem. Kerestünk néhány vonzó, sikeres vagy legalább érdekes termékeket gyártó projektet.
A re- és az upcycling trendje egykorú a mai poszt-posztmodernitással. Az anyagok újraértelmezése azonban ritkán volt igazán érdekes. Természetesen lehet kávés jutazsákból válltáskát, kivágott oldalú olajoshordóból puffot vagy akár fotelt is csinálni, ám ezek egyike sem igazán transzformatív. Jobban hasonlítanak a country chic stílusú lakások asztalaihoz, ahol egy teljesen jó gyalupad kap egy új rétegnyi asztallapot, hogy árassza a falusi hangulatot. Vannak azonban tervezők, akik nem érték be ennyivel. És akadnak cégek is, amelyek megpróbálták továbbgondolni, milyen szerepet játszhatnak az ipari anyagok a mindennapokban. Az együttműködés nem mindig sikeres, hazugság lenne azt állítani, hogy minden X-ből Y-t csináltunk jellegű megmozdulás eredménye olyan menő, mint a FeuerWear használt tűzoltófecskendőből készült táskái.
Alapanyag: csatahajó és űrrakéta Az Allegory Pens csapata a Kickstarteren gyűjti a pénzt, hogy egy halom használt fából golyós- és töltőtollat csináljanak. Most nyolcvannyolcezer dollárnál járnak, ami jelentős ahhoz képest, hogy ötezret kértek. A mostani gyűjtésből abból a teakfából akarnak vásárolni, ami a USS North Carolina csatahajó fedélzetét borította. De van a kínálatukban az új-zélandi talajból kiásott, a megkövesedés korai szakaszában járó, ötvenezer éves kaurifenyő is. És akad persze teljesen jellegtelen, de erősen americanának számító lebontott pajta deszkáiból készült írószer is. A hajónál kisebb járművekből is lehet érdekes tárgyakat gyártani. A legjobb példa erre a Werenbach csapata, akik űreszközök pályára állítását szolgáló alumíniumból készítenek óraszámlapot. Az alapanyag a Szojuz rakéták első gyorsítófokozatából származik, ami nagyjából ötven kilométeres magasságban válik el a rakétáról, és hullik vissza a kazah sztyeppére. Mivel a gyorsítók darabja durván húsz méter magas és 2,7 méter átmérőjű, egy darab is elég, hogy jó darabig újabb számlapokat vágjanak ki belőle.
Ahogy a csatahajóból készült töltőtoll sem igazi luxustermék, hiszen száz dollárért megvehetjük, úgy a Werenbach órája sem luxus. Viszont különleges darab, olyan, aminek van története. Az upcycling elemeli az eszközt a többi sorozatgyártott, hasonló eszköztől azzal, hogy van az anyagnak már némi előélete. Ez magával hozza azt is, hogy egy ilyen upcyclingprojektnél nem a környezetbarátság, hanem a marketingérték az elsődleges hajtóerő. Hiszen óraszámlapot a sarki autóbontóból elhozott motorháztetőből is lehet csinálni, nem kell azért Kazahsztánba utazni.
Gere Andrea és férje, Csizmadia Kristóf inkább azon szoktak vitatkozni, hogy ki mondja ki, és nem azon, hogy mit. Kulturált borivásról, féllábas ételekről, venyigével való fűtésről beszélgettünk.
Tegnap este Sopronban tartottatok borkóstolót. Milyen gyakran mentek ilyen programokra? Gere Andrea: Most már újra gyakrabban. Az elmúlt pár évben a covid miatt is kevesebb volt az ilyen rendezvény, és három éve született meg az első fiunk, aztán huszonkét hónapra rá a második, ami érthető módon áthelyezte a hangsúlyokat. Jó, hogy újra vannak borvacsorák, mert már hiányoztak az effajta találkozások. Nagyon jó platformok arra, hogy direktben kapjunk visszacsatolást a borfogyasztóktól.
Hogyan osztjátok meg a munkát most, két kisgyerek mellett? Csizmadia Kristóf: Csapatban dolgozunk, a hangsúlyok hol ide, hol oda tolódnak. Ha el kell különíteni, akkor a kereskedelem Andinál, a szőlészeti-borászati rész nálam van. G. A.: A stratégia kialakítása mindig közös munka. Kisebb gyermekünk másfél éves, így nem tudok mindenhol személyesen ott lenni, most Kristóf kíséri végig és ellenőrzi a folyamatokat.
Nálatok is olyan könnyen ment a munkában az összecsiszolódás, mint Andinál és Attilánál, vagy nem volt ilyen egyszerű? Csizmadia Kristóf: Andival mi nagyon hasonlóan gondolkozunk, inkább azon szoktunk vitatkozni, hogy ki mondja ki, nem azon, hogy mit. Amiben meg nem értünk egyet, ott is előáll egy komplementer helyzet, és pont azt tudjuk hozni, amit a másik nem. G. A.: Igen, és nagyon hasonlóan is kóstolunk, azt hiszem.
Magyarországon egyre kevesebb bort iszunk, az utóbbi tizenöt-húsz évben lefeleződött az egy főre eső éves borfogyasztás, tizenhét liter körül van. Mi lehet ennek az oka? G. A.: Most, amikor jöttünk haza Sopronból, éppen felolvastam Kristófnak egy cikket arról, hogy a Z generációnál kifejezetten trend lett, hogy bizonyos szociális helyzetekben kevésbé isznak alkoholt, a friss reduktívakat se annyira. A Juniborral (Fiatal Borászok Egyesülete, Andi is tagja – a szerk.) mi is sokat dolgozunk rajta, hogy jobban kidomborítsuk, hogy a kultúra része a mértékletes borfogyasztás, és beleilleszthető a mai tudatos, egészségorientált gondolkodásmódba is. CS. K.: A borfogyasztás csökkenése több évtizedes folyamat. Vannak benne generációs kérdések, megváltoztak a fogyasztói szokások, és ott a zéró tolerancia is, komplex a kép. De úgy látom, inkább tisztul a piac, és a kulturáltabb, minőségibb borfogyasztás felé orientálódunk.
Ti akkor nem annyira érzitek ezt az általános csökkenést a forgalmatokon? CS. K.: A csökkenésből talán a kevésbé minőségi borok tették ki a nagyobb tételt, mi azt látjuk, hogy a jó minőségre, a mi borainkra van igény. G. A.: Stabil, megalapozott márka vagyunk a piacon. Nekünk ez is előny, mert nehezebb, válságos helyzetben kevésbé kísérleteznek az emberek, és ha már pénzt adnak ki borra, szívesebben nyúlnak a már ismert és bevált márkákhoz. A Gere borokhoz a minőséget, a megbízhatóságot társítják.
Ti hogy vagytok a borfogyasztással? Étel mellé, vagy csak úgy is? G. A.: Nekem mindig hiányérzetem van, ha csak víz van az étel mellé. Hogy lehet, hogy valakinek nincs rá igénye, hogy ehhez az ételhez kitöltsön egy pohár bort? Amikor beveszel egy falatot a szádba, kortyolsz hozzá bort, összeérnek az ízek, és egy harmadik íz jön létre… Hogy ezt valaki kihagyja? Sajnálom, mert szerintem valami nagyon jóról marad le. (Nevet.) CS. K.: Igen, a jó bort mértékletesen, kulturált keretek között kár lenne kihagyni. Ez különösen igaz a gasztronómiára, amikor kontextusba helyezzük a bort. Szinte féllábon áll az étel, ha nem társítunk mellé bort.
Az egyik tavaszi Forbes-rendezvényen azt mondtátok, hogy a covidból okulva stratégiát váltottatok, és elkezdtetek tartalékokat képezni. Emiatt kicsit tolódtak a tervezett beruházások. Min dolgoztok most? G. A.: Ezek a beruházások az idén aktuálisak. A pincészet teljes felújításon esik át, ami egy majdnem háromszázmillió forintos beruházás. Július 31-re, a szüreti kezdésre be kell fejezni. Nem kis logisztikai feladat egy működő borászatnál. A céget is próbáljuk átszervezni, a hatékonyság és a tudatosság jegyében optimalizálni. Édesapám mindig ösztönösen fejlesztett, érezte, hogyan kell jól dönteni, sok mindent egyedül döntött el sokáig. Az utóbbi pár év rávilágított, hogy nem lehet mindent az ösztönösségre bízni, olyan céget kell építeni, ami képes kirugózni a világ csavarjait.
A boroknál tudtok még újítani? G. A.: A boroknál már kiforrott dolgok vannak, az utóbbi időszakban inkább azzal kísérleteztünk, hogy hogyan tudunk még jobbak lenni. 2010 óta biogazdálkodást folytatunk, rengeteg mindennel kísérletezünk a szőlészetben. Fiatal, innovatív gondolkodású csapatunk van a szőlészeti és a borászati területen is. Az alapok megvannak, de finomhangolás mindig kell. Nyitottnak kell lenni a világra, mi is nyitott szemmel járunk. Ami belefér a Gere-értékrendbe, a mi stabil márkánkba, arra nyitottak vagyunk, de jól meg kell azért nézni, nem akarunk minden trendre felülni. CS. K.: Az Andi által említett keretrendszerben, de mindig tanulunk. Fontos fejlesztési vonal még az energiaellátás, az energiahatékonyság növelése. Ez is komoly feladat, de én hálás vagyok ezeknek a gondoknak, mert arra ösztökélnek, hogy jobban gondoljuk át a dolgainkat, legyünk innovatívabbak. Apósom, ebből a szempontból is nagyon jó látásmóddal, tehetséggel megáldott ember. Majdnem húsz éve az egész szálloda megújuló energiára épült, van napkollektor, geotermikus energiával, venyigével fűtünk, 2008 óta ezt csináljuk. Most bejön a napelem, és átnéztük a gépparkunkat a szállodában és a pincészetben is.
Mennyivel nőttek télen az energiaköltségeitek? G. A.: Bár ennyi megújuló energiánk van, ötszörösükre legalább. Gigantikus összegekről van szó, sokkot kaptunk: hogyan fogjuk ezt kitermelni? Szerencsére volt egy üres területünk, oda telepítettünk napelemeket, és még fogunk is. A szállodai árakat nem tudjuk a végtelenségig emelni. A gépészekkel, a karbantartókkal mindent átnéztünk, hol tudunk spórolni. A konyhán lecseréltük a nagy fogyasztású gépeket, sok kicsi sokra megy alapon. Ez folyik tovább. Jó, hogy ott a borászat, mert fenn tudja tartani ezt a házat (a szállodát – a szerk.) is. CS. K.: Ha nem borult volna fel ennyire az energiabalansz, a hotel is köszönné szépen jól volna, fenn tudná tartani magát. Ide szeretnénk visszatérni.
Téged hogyan érintene, ha váratlan kiadás jönne képbe? A magyarok háromnegyedét nem túl könnyen. Elkészült az Egyensúly Intézet friss, 2023. tavaszi Szegénységkutatása: picit reménytelibbek vagyunk 2022-höz képest, de azért vannak gondok.
Litkai Gergely a környezetvédelemben nem ismer tréfát. Vagyis mégis, sőt. A humorista (erdőművelő és fenntarthatósági menedzser) zöld témában standupol, videófilmeket és podcastokat készít, és a Dumaszínháznál is egyre komolyabb fenntarthatósági céljai vannak. Pedig volt idő, amikor úgy használta a légi közlekedést, mint más a 9-es buszt.
Címlapon Alföldi Róbert, közéletről, művészetről és a jó életről beszélgettünk vele. Interjút készítettünk Havadtőy Sámuel festőművésszel és Vecsei Zsófi kalaptervezővel. Utánajártunk, miért hasznosak a férfi önismereti körök, Indiában a könyves világba pillantottunk be, Szlovéniába pedig vadvízi SUP-ozni mentünk. A nyári Forbes Life-ot ajánljuk – keresd a polcokon!
Maroknyi csapat köteleződött el az alig háromszáz fős, mélyszegénységben élő település, Bódvalenke mellett, hogy a legifjabb generációnak megmutassa a hosszú távra tervezést, a falun kívüli lehetőségeket és a tanulás erejét.
