A Michelin-csillagos éttermet rejtő hotel (lásd előző oldalak) még szép kilátást ígér, João Oliveira szerényen már csak kilátást. De ennél sokat többet ad.
A portugál séf személyiségét is tükrözi ez a szerénység. Nem beszél sokat, csak ismerteti a legfontosabb tudnivalókat, a meggyőzést inkább a tányérokra hagyja, ott már sokkal barokkosabban fogalmaz. A hotel teraszán levő bisztróban akár napközben is el lehet fogyasztani a régió legkiválóbb, elsősorban tengeri alapanyagaira építő egyszerű ételeit, friss osztrigától ibolya garnélán és tigrisrákon át egészben sült nagy rombuszhalig. (De a desszertek is nagyon javallhatók, például a séf tiramisuja.)
Este ezek közül többen is visszatérnek, de alaposan felpimpelve, sokkal bonyolultabb ízharmóniákkal és tálalásban. Na, meg azért van néhány sztárvendég is a meglepetésmenüben, ők nappali fellépést nem szívesen vállalnak: tengeri sün, friss tonhal, kaviár, komoly rákok, fantasztikus szardella és ördöghal. És bármi más is felbukkanhat, naponta változik az ételsor az éppen aktuális kínálatnak megfelelően.
João Oliveira (a jobb alsó képen) halbeszerzője a közeli Sagres halárverésén naponta vadássza le a séffel egyeztetve a legjobb minőségű, legfrissebb alapanyagokat, ezek aztán este már a tányérra is kerülnek. A halaukciót mindenképp érdemes meglátogatni. A halászok sorban futnak be a kikötőbe az áruval, majd az előzetes megtekintés után egy kis csarnokban zajlik a licit. Teljes csendben nyomkodják a kereskedők a gombokat, persze közben azért egymásra sandítgatnak – sohasem tudhatják, mire ácsingózik a konkurencia, illetve melyik halászcsónak fut még be az utolsó pillanatban valami különleges fogással. És sokkal nyugodtabban látnak neki a versengésnek, ha nincs jelen spanyol kolléga, aki – a gazdagabb felvevő piac miatt – gyakran alaposan felhajtja az árakat.
Professor Skran, a Lawrence University politológiaprofesszora állt a gangon a szerkesztőség előtt tavaly ősszel, és visszafordult, mint Columbo. „Elhívlak az egyetemre előadni” – mondta. Kedves gesztus, de mire hazamegy, úgyis elfelejti, gondoltam. Nem így lett.Április 11-én már ott álltam az egyetem nagyelőadójában, és figyeltem, ahogy jönnek a diákok, a kisváros érdeklődő tagjai és az egyetem tanárai. Köztük a bátyám is, ő is […]
Professor Skran, a Lawrence University politológiaprofesszora állt a gangon a szerkesztőség előtt tavaly ősszel, és visszafordult, mint Columbo. „Elhívlak az egyetemre előadni” – mondta. Kedves gesztus, de mire hazamegy, úgyis elfelejti, gondoltam. Nem így lett. Április 11-én már ott álltam az egyetem nagyelőadójában, és figyeltem, ahogy jönnek a diákok, a kisváros érdeklődő tagjai és az egyetem tanárai. Köztük a bátyám is, ő is ezen az egyetemen tanít, ez az ismeretség alapja. A téma lehetett volna az is, hogyan lehet egy egyre szűkülő printpiacon sikeresen kiadni egy magazint, de persze ennél sokkal kevésbé vidám téma érdekelte őket. A kis, de jegyzett private liberal arts college-ba is elért már Orbán Viktor híre, és az foglalkoztatta az egyetemi polgárokat, mi történik Magyarországon. Nehéz feladat. Egyrészről könnyen összefoglalható, hogyan stabilizálta a hatalmát Orbán és csapata, milyen praktikák, trükkök, egyszeri lehetőségek és nem mellékesen történelmi háttér vezettek oda, hogy már nem látszik, hogyan lehetne leváltani őket. Másfelől olyan jó lenne úgy elhagyni az előadótermet, hogy nem gondolja azt a hallgatóság, hogy börtönben élek. Azzal kezdtem, hogy megmutattam, milyen a kilátás a Margit hídról, ahol minden reggel a szerkesztőségbe villamosozom. Hadd irigykedjenek. Próbáltam olyan létező párhuzamokra is rámutatni, mint a floridai kormányzó „Don’t Say Gay” törvénye, amit a helyiek elmondása szerint is a magyar törvény inspirált a szexualitás iskolai megjelenítésével kapcsolatban. Vagy jeleztem, hogy milyen ügyesen átvette a Fidesz az amerikai gerrymandering lélegzetelállítóan cinikus gyakorlatát a választókerületek átrajzolására. Amikor egy nyugdíjas közgazdaságtan-professzor csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy ezt az előadást nyilvánvalóan nem lehetett volna Budapesten megtartani, gyorsan korrigáltam. Az egyensúlyozás talán sikerült. Az előadásról szóló cikk végén az olvasható: nem minden fekete és fehér, ha közelebb megyünk, vannak szürke árnyalatok is. A siker ellenére a keserű szájíz azért bennem maradt. Kár, hogy tíz év Forbes Magyarország után nem egy fehérebb állapotról számolhatok be. Valami hasonlóról beszél a Legyél jobb! melléklet belső címlapsztorijában Pistyur Veronika is, aki a Bridge Budapesttel hasonló célokért küzd, mint mi. És már látom, hogy ő is hozzám hasonló lelkesedéssel fogja olvasni a címlapsztorinkat Diller Kevinről és a hozzá kapcsolódó 30 sikeres magyar 30 alatt listánkat. A lista üzleti része nehezebben szokott megtelni, mint most. Az elmúlt időszakban a 1990-es években született generáció, a millennials több tagja is már a gimnáziumban vállalkozni kezdett, és mára méretes üzletet épített fel. Ez már az az időszak, amikor a Bridge is működött, és minket is lehetett olvasni. Talán némi hatásunk nekünk is volt Veráékkal. Ez már csak azért is felmerült bennem, mert a frissen indult Forbes Business Club egyik tagja bemutatkozásában elmondta: nála a Forbes olyan, mintha egy vezetőségi kolléga lenne. Minden szám inspiráció a növekedéshez.
Volt asztalos, mérnök, tanár – hosszú utat járt be Höflinger Norbert, mire megalapította az elektronikai hulladékok feldolgozására szakosodott HWD Recyclingot. Ha egy boltban italhűtőt látsz, jó eséllyel ők fogják majd szétbontani, miután elhasználódott. Ma már a harmadik generáció is tulajdonos a cégben, pedig ők még általános iskolába járnak.
Az alvás elvesztegetett időnek tűnhet, ha a produktivitásunk határozza meg, mennyit érünk. Egyre többen az alvástól veszik el a szórakozásra szánt időt, így állva bosszút azért, hogy napközben a kötelezettségeik miatt nem volt erre idejük.
Füzi Ákost nemcsak milliárdos árbevételű energetikai szoftvercégéről érdemes ismerni, hanem azért is, mert rengeteg dolgot tud a menedzsmentről. És bár nem kérte, kemény leckét kapott az élettől arra is, hogyan hagyja önállósodni a csapatát.
Már óvodáskorban fontos az érzelmi intelligencia és az önismeret fejlesztése, és ha játékosan, pozitív élmények révén folyik, a gyermek nyitottabbá válhat, javul az együttműködési készsége, kommunikációja. Az önismeret fejlesztése később, (kis)kamaszkorban támogatja az identitás kialakítását, sőt az iskolai teljesítményt is. Bemutatunk három-három (plusz egy) önismeretet és érzelmi intelligenciát fejlesztő társasjátékot.