Az I. kerület bevett-felkapott éttermeinek egyelőre nem kell aggódniuk a naphegyi edzőközpont eklektikus koncepciójú bisztrója miatt.
„Jöjjenek nyugodtan, lesz hely” – mondja egy derűs női hang a telefonban, amikor egy szerdán aznap estére, pár órával későbbre foglalnánk asztalt a Sunhill Bistróba. Nevet nem is kér – ez lehetne akár intő jel is, de mi totális optimizmusának tudjuk be. Valójában meg annak kéne, hogy a naphegyi NER-celebszálkásító Oxygen Wellness több koncepcióváltást megélt oldalhajója elsősorban reggeliző-bruncholó helynek, hétvégente lehet erős. Erre utal az is, hogy amióta januárban az edzőközponttal együtt Mészáros Lőrinc berkein belülre került az étterem, a Facebook-oldalt ellepték gazdagon sminkelt TV2-s műsorvezetők becsekkolásai, de egyikük sem az á la carte étlap valamelyik elemével látható. Pedig az már csak azért is hasznos volna, mert ugyanezen a közösségi szájton egy teljesen más menükártyáról láthatók fotók, mint ami a honlapon elérhető, és odaértünking találgatjuk, vajon melyik lehet az igazi. (A facebookos.)
Négy-öt asztalnál ülnek, úgy tizenöt–húsznál tehát nem, ránézésre a vendégek nagyobb részének van magasépítő vállalkozása. Egy percnél hosszabban álldogálunk, amíg valaki megszólít minket, ajánlásának megfelelően (ti. hogy üljünk bárhová) az átriumot választjuk, ami stratégiai hibának bizonyul: étlapot több mint tíz perc után kapunk, a rendelésfelvételig további tizenöt perc alatt jutunk el. Lehetne pizzázni is egy impozáns kemencéből, prémiumnak tűnő feltétekkel, de mi azt akarjuk kideríteni, az áll-e a bevásárlás mögött, hogy Mészáros Lőrinc Várkonyi Andrea után a Sunhill séfjébe is beleszeretett, úgyhogy összetettebb dolgok iránt érdeklődünk.
Érlelt sajttal töltött céklás raviolival kezdünk, és a fejünkben megjelenő nyelvhasználati kérdőjelekkel, merthogy nem egy lilára színezett tésztabatyu jön, hanem két céklazselé-korong között a minden különösebb karaktert nélkülöző sajt, szóval cékla-„ravioli”. Merész alkotás, mármint: hatezerért merész. A tejszínes halleves leve kellemesen selymes emulzió, ha nem is emlékezetes, a betétek jól készült kagylók, semlegesre főtt rákok és rágósnak bizonyuló bébipolipok.
Üzleti szereplő több évtizedes karriert maga mögött hagyva civilnek áll. Láttam pár ilyet a közelmúltban. Még nem trendgyanús, inkább első fecskék, de üdvözlendő a bátorság, tulajdonképpen vakmerőség. Nyilvánvaló jószándékkal és hittel elkövetett egzisztenciális kamikaze. Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Áprilisban Tilesch György tér vissza! Pályámat az üzleti oldalon kezdtem. Majd amikor tíz éve a Bridge Budapest […]
Üzleti szereplő több évtizedes karriert maga mögött hagyva civilnek áll. Láttam pár ilyet a közelmúltban. Még nem trendgyanús, inkább első fecskék, de üdvözlendő a bátorság, tulajdonképpen vakmerőség. Nyilvánvaló jószándékkal és hittel elkövetett egzisztenciális kamikaze.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Áprilisban Tilesch György tér vissza!
Pályámat az üzleti oldalon kezdtem. Majd amikor tíz éve a Bridge Budapest Egyesület társalapítójaként és ügyvezetőjeként a civil oldalon találtam magam, azt is megtapasztaltam: valahogy kevésbé voltam komolyan vehető. Ez nem kishitűség. Csak egy tipikus reakció: „Szép, szép, de meddig csinálod még? Valami komolyat is az asztalra kellene tenni, a nagy dolgok mégiscsak az üzletben történnek.”
Ezzel akkor szembesültem élesen, amikor újra visszatértem, és már párhuzamosan vittem a két szerepet mint kockázatitőke-befektető és üzletikultúra-formálásért dolgozó civil. Ahogy újra lett üzleti identitásom is, ott kerültem újra térképre. Az üzleti és a civil pálya közt ingázni nem kimondott típustörténet, minek is belőle messzemenő következtetéseket levonni? Mégis valami rendszerhibára hívja fel a figyelmet, és ez nem pusztán a térképre kerülés vagy az egzisztenciális pálfordulások okán jön elő.
Eszembe jut az is, hány értékes pályakezdőt vesztettem már el civilként, mert nem tudtam a piacon is versenyképes alternatívát kínálni, még ha meg is volt minden szándéka, ambíciója az illetőnek. Ha lett volna valódi választása, ő civil szeretett volna lenni. Csak közbeszólt a dráguló albérlet, a jövő bizonytalansága.
Szívből kívánom annak, aki fiatalon végül az üzleti karriert választja, hogy olyan cégek, vezetők fogadják be, akiknél üzleti szereplőként is megélheti amúgy domináns társadalmi énjét. Ha ez nem passzol, azzal nemcsak magának árt, de a cégnek is, hiszen a vártnál gyakrabban válthat. Ugyanígy rengeteg értékes munkavállalót veszít a kultúra és a tudomány. Ott sem lett még széleskörűen elfogadott nézet, hogy ahogyan a paradicsomnak a boltban, úgy a munkának sincs – és nem is kellene, hogy legyen – más értéke.
Ezek a területek csak kivételes esetekben fedezik a megélhetést, tartalékképzést. Csak hát mindannyian az eredmények haszonélvezői vagyunk. Nyilvánvaló, hogy nem oldhat és old meg minden feladatot az üzlet és az állam, mindannyiunk kooperációja adhat csak átmeneti egyensúlyérzetet. Nincs értelme hierarchiának, a körnek bárhonnan indíthatónak kellene lennie. Nem az a kérdés, hogy fontos-e, hanem hogy megbecsüljük-e, az értékén kezeljük-e. Világos, hogy ez ma inkább függőségi viszony, semmint az áhított körforgás, ahol az üzleti szereplők többsége elemi üzleti érdekként kezeli például az értékek melletti elköteleződést is.
Vajon hogyan fogjuk megugrani a következő tizenöt–húsz év előttünk sokasodó akadályait, ha a fentiek miatt ezek a kreatív, tettre kész agyak végül nem ott kötnek ki, ahol a leghasznosabban tudnának értéket teremteni? Ez nemhogy kiélezné az üzleti és a civil-tudományos-kulturális oldal jelöltjeiért folytatott versenyt, hanem épp segíthetne, hogy kevesebb időt veszítsünk félresiklott választásokkal. Arról nem is beszélve, mennyit veszítünk például a megbecsültség hiányából fakadó kiégéssel azoknál, akik vállalták a misszión túl az egzisztenciális lemondást is. Még ma is megengedhetjük ezt magunknak?
Amíg nincs változás, annak, aki civilként, alkotóként, tudósként mégis az üzletet választja, olyan legacy vezetőt kívánok, aki nemcsak nekünk, de akár a gyerekeinknek is építi a jövő munkahelyét. Vezetőt erős személyes integritással, sziklaszilárd értékekkel, hosszú távú vízióval, elkötelezettséggel a jövő generációi iránt. Olyat, aki az érzelmi, intellektuális és financiális lehetőségeket cselekvésbe fordítja mások javára, értve annak jelentőségét, mit hagy hátra maga után. Minél több az ilyen üzleti vezető, annál többeknek van esélyük megtalálni a boldogulásukat az üzleti oldalon is – nem csak megélhetésben.
Vajon lehet-e mainstream, hogy egy embernek van vagy lesz önfoglalkoztató és munkavállaló periódusa is, és ezek gyakran válthatják is egymást?
Ugyanígy változhat-e az is, hogy valaki üzleti vagy civil pályán teremt-e épp értéket – ott, ahol izgalmasabb feladatot lát? Ehhez valódi választási lehetőség kell. Mindannyiunk érdeke, hogy akiből még nem veszett ki az ambíció, nem végtelenül negatív a jövőképe, az a helyén érezhesse magát, hogy segíthessen megoldani a világunk gyarapodó gondjait. Már túl nagy a tét, a kitettség, az egymásra utaltság. Már az is rendszerszintű változást hozna, hogy megbecsülünk, legalábbis nem értékelünk le. Akkor miért nem kezdjük el?
A szerző a Bridge Budapest ügyvezetője.
A Forgó tagjai: Simó György, Pistyur Veronika, Tilesch György és Orbán Krisztián.
2013 novemberében együtt kezdtük el a magyar Forbest. A mostani magazin az utolsó,
amiben Aknay Csaba és Kotschy Gábor, avagy az Orbital Strangers fotózott.
113 szám feledhetetlen képeiből válogattunk. Szép menet volt!
Jókor voltak jó helyen, mondják szinte mindig a Forbes alanyai, és mi ezt olyan ritkán írjuk le, amilyen ritkán csak lehet. Tudjuk, hogy szerencséje sokaknak sokszor van, de csak kevesen ismerik fel és használják ki. A mindentől független, égből pottyanó szerencse ritka, még a lottószelvényhez is kell lottót venni.Te is jókor vagy most jó helyen, és te is […]
Csíphet-e a fine dining? Thaiföldre gondolva mindenkinek megvan a maga nagy kedvence, legyen az pad thai, tom yam, zöld curry vagy épp a som tam (zöldpapaja-saláta). De hogy lehet ezeket a markáns, erőteljes ízeket lefordítani a fine dining nyelvére úgy, hogy ne sérüljön meg az eredeti étel identitása?
Négy egymást követő évtizedben nem volt olyan hét, néha nap sem, hogy Máté Krisztinát ne láttuk volna képernyőn, a 90-es, 2000-es évek túlzás nélkül róla szóltak. Kevesen vannak a magyar médiában, akik pályájuk alatt politikai, bűnügyi és kvízműsort is vezethettek, híreket mondtak be és szerkesztettek, producerként főműsoridős üzleti show-t készítettek, közben tanították is a szakmát, és emellett még a könyvkiadásban vagy a szépségápolásban is kipróbálták magukat. A tévé aktuális bombasikere, a Cápák között Kriszta szerint nem szimpla műsor – és magát sem feltétlenül gondolja szimpla tévésnek. Aki ismeri, dolgozik vele, ódákat zeng odaadásáról. Mégis, miért a szigorú műsorvezetőt látják meg benne mind a mai napig?