A gigászi metropolisz lakossága meghaladja egész Magyarországét, nem éppen a csendről és a nyugalomról híres. Emiatt különösen fontos, hogy legalább pihenni jó körülmények között lehessen.
Alapvetően nagyon szeretem a nyüzsgő nagyvárosokat, de beletelt pár évbe és látogatásba, amíg sikerült megszeretnem a thai fővárost, és megtaláltam azokat a helyeket, amik elviselhetővé teszik a tömeget, a zajt, a forgalmi dugókat és a többi kényelmetlenséget. Még élénken él az emlékeimben, amikor – hátizsákos turistaként – először látogattam ide, és a híres-hírhedt Khao San utca tűnt megfelelő megoldásnak. Árban tényleg kiváló volt, értékben már kevésbé, így a landolás után pár órával már a menekülésemet terveztem, majd másnap reggel fel is szálltam az első gépre Kambodzsa felé.
Itt keresd! Four Seasons Hotel Bangkok at Chao Phraya River 300/1 Charoen Krung Road Bangkok, Thaiföld 400–800 euró (lakosztály alatti szinten)
Azóta eltelt pár évtized, és megtanultam, hogy mégis érdemes Bangkokban is időt tölteni, rengeteg fantasztikus étterem van mindenféle kategóriában, nagyszerű modern művészeti múzeumok, galériák vannak, és persze sok egyéb látnivaló is akad. És van a városnak olyan része is, ahol ki lehet szakadni a felfokozott lüktetésből. A Csaophraja folyó szolgáltatja talán a város egyetlen kényelmes oázisát, ahol tér, levegő és nyugalom is megadatik. Ügyes építészeti megoldásainak és a hatalmas területnek köszönhetően a Four Seasons luxushotel tényleg ideális körülményeket nyújt, a szálloda hatalmas medencéje, a belső átriumok vízfelületei és a vízcsobogás sikeresen feledtetik a kinti nyüzsgést, miközben a legjobb szobákból és lakosztályokból fejedelmi a kilátás a hatalmas folyóra az óriási üvegfelületeken keresztül.
A kényelem természetesen kifogástalan, a szoba minden luxust megad, és rengeteg odafigyelést tükröznek az apró figyelmességek mint az intelligens világítás, a koktélreceptekkel is ellátott, naponta többször is friss jégkockákkal szolgáló minibár vagy az alternatívaként kínált hajdinapárna (amit sürgősen otthonra is rendszeresítek). És óriási előny, hogy nemcsak taxival lehet nekivágni a városnak, hanem a hotel kishajójával is, de még akár sétálva is, ami nem igazán jellemző ebben a városban.
Üzleti szereplő több évtizedes karriert maga mögött hagyva civilnek áll. Láttam pár ilyet a közelmúltban. Még nem trendgyanús, inkább első fecskék, de üdvözlendő a bátorság, tulajdonképpen vakmerőség. Nyilvánvaló jószándékkal és hittel elkövetett egzisztenciális kamikaze. Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Áprilisban Tilesch György tér vissza! Pályámat az üzleti oldalon kezdtem. Majd amikor tíz éve a Bridge Budapest […]
Üzleti szereplő több évtizedes karriert maga mögött hagyva civilnek áll. Láttam pár ilyet a közelmúltban. Még nem trendgyanús, inkább első fecskék, de üdvözlendő a bátorság, tulajdonképpen vakmerőség. Nyilvánvaló jószándékkal és hittel elkövetett egzisztenciális kamikaze.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Áprilisban Tilesch György tér vissza!
Pályámat az üzleti oldalon kezdtem. Majd amikor tíz éve a Bridge Budapest Egyesület társalapítójaként és ügyvezetőjeként a civil oldalon találtam magam, azt is megtapasztaltam: valahogy kevésbé voltam komolyan vehető. Ez nem kishitűség. Csak egy tipikus reakció: „Szép, szép, de meddig csinálod még? Valami komolyat is az asztalra kellene tenni, a nagy dolgok mégiscsak az üzletben történnek.”
Ezzel akkor szembesültem élesen, amikor újra visszatértem, és már párhuzamosan vittem a két szerepet mint kockázatitőke-befektető és üzletikultúra-formálásért dolgozó civil. Ahogy újra lett üzleti identitásom is, ott kerültem újra térképre. Az üzleti és a civil pálya közt ingázni nem kimondott típustörténet, minek is belőle messzemenő következtetéseket levonni? Mégis valami rendszerhibára hívja fel a figyelmet, és ez nem pusztán a térképre kerülés vagy az egzisztenciális pálfordulások okán jön elő.
Eszembe jut az is, hány értékes pályakezdőt vesztettem már el civilként, mert nem tudtam a piacon is versenyképes alternatívát kínálni, még ha meg is volt minden szándéka, ambíciója az illetőnek. Ha lett volna valódi választása, ő civil szeretett volna lenni. Csak közbeszólt a dráguló albérlet, a jövő bizonytalansága.
Szívből kívánom annak, aki fiatalon végül az üzleti karriert választja, hogy olyan cégek, vezetők fogadják be, akiknél üzleti szereplőként is megélheti amúgy domináns társadalmi énjét. Ha ez nem passzol, azzal nemcsak magának árt, de a cégnek is, hiszen a vártnál gyakrabban válthat. Ugyanígy rengeteg értékes munkavállalót veszít a kultúra és a tudomány. Ott sem lett még széleskörűen elfogadott nézet, hogy ahogyan a paradicsomnak a boltban, úgy a munkának sincs – és nem is kellene, hogy legyen – más értéke.
Ezek a területek csak kivételes esetekben fedezik a megélhetést, tartalékképzést. Csak hát mindannyian az eredmények haszonélvezői vagyunk. Nyilvánvaló, hogy nem oldhat és old meg minden feladatot az üzlet és az állam, mindannyiunk kooperációja adhat csak átmeneti egyensúlyérzetet. Nincs értelme hierarchiának, a körnek bárhonnan indíthatónak kellene lennie. Nem az a kérdés, hogy fontos-e, hanem hogy megbecsüljük-e, az értékén kezeljük-e. Világos, hogy ez ma inkább függőségi viszony, semmint az áhított körforgás, ahol az üzleti szereplők többsége elemi üzleti érdekként kezeli például az értékek melletti elköteleződést is.
Vajon hogyan fogjuk megugrani a következő tizenöt–húsz év előttünk sokasodó akadályait, ha a fentiek miatt ezek a kreatív, tettre kész agyak végül nem ott kötnek ki, ahol a leghasznosabban tudnának értéket teremteni? Ez nemhogy kiélezné az üzleti és a civil-tudományos-kulturális oldal jelöltjeiért folytatott versenyt, hanem épp segíthetne, hogy kevesebb időt veszítsünk félresiklott választásokkal. Arról nem is beszélve, mennyit veszítünk például a megbecsültség hiányából fakadó kiégéssel azoknál, akik vállalták a misszión túl az egzisztenciális lemondást is. Még ma is megengedhetjük ezt magunknak?
Amíg nincs változás, annak, aki civilként, alkotóként, tudósként mégis az üzletet választja, olyan legacy vezetőt kívánok, aki nemcsak nekünk, de akár a gyerekeinknek is építi a jövő munkahelyét. Vezetőt erős személyes integritással, sziklaszilárd értékekkel, hosszú távú vízióval, elkötelezettséggel a jövő generációi iránt. Olyat, aki az érzelmi, intellektuális és financiális lehetőségeket cselekvésbe fordítja mások javára, értve annak jelentőségét, mit hagy hátra maga után. Minél több az ilyen üzleti vezető, annál többeknek van esélyük megtalálni a boldogulásukat az üzleti oldalon is – nem csak megélhetésben.
Vajon lehet-e mainstream, hogy egy embernek van vagy lesz önfoglalkoztató és munkavállaló periódusa is, és ezek gyakran válthatják is egymást?
Ugyanígy változhat-e az is, hogy valaki üzleti vagy civil pályán teremt-e épp értéket – ott, ahol izgalmasabb feladatot lát? Ehhez valódi választási lehetőség kell. Mindannyiunk érdeke, hogy akiből még nem veszett ki az ambíció, nem végtelenül negatív a jövőképe, az a helyén érezhesse magát, hogy segíthessen megoldani a világunk gyarapodó gondjait. Már túl nagy a tét, a kitettség, az egymásra utaltság. Már az is rendszerszintű változást hozna, hogy megbecsülünk, legalábbis nem értékelünk le. Akkor miért nem kezdjük el?
A szerző a Bridge Budapest ügyvezetője.
A Forgó tagjai: Simó György, Pistyur Veronika, Tilesch György és Orbán Krisztián.
Csíphet-e a fine dining? Thaiföldre gondolva mindenkinek megvan a maga nagy kedvence, legyen az pad thai, tom yam, zöld curry vagy épp a som tam (zöldpapaja-saláta). De hogy lehet ezeket a markáns, erőteljes ízeket lefordítani a fine dining nyelvére úgy, hogy ne sérüljön meg az eredeti étel identitása?
A világ nagyot változott az elmúlt 30 évben, és ez talán hatványozottan igaz a pénzügyi szolgáltatások, biztosítások piacára Magyarországon. Ha egy személyes kapcsolatokra és bizalomra építő cég nemcsak meg tudott maradni ezen a piacon, hanem az alapoktól indulva eljutott a piacvezető pozícióba, az azért jelent valamit. Az OVB magyarországi leányvállalata pedig pontosan ezt tette. Az […]
Hétköznapi emberek nem hétköznapi munkákról – vagy pont hétköznapiról, csak nem mindennapi történetekkel. A Forbes.hu-n elindított Szeretem a munkám rovatban olyan munkavállalók mesélnek sikerről, fizetésről, lemondásokról, akik szenvedélyesen szeretik a hivatásukat. Három cikket is ajánlunk.
2013 novemberében együtt kezdtük el a magyar Forbest. A mostani magazin az utolsó,
amiben Aknay Csaba és Kotschy Gábor, avagy az Orbital Strangers fotózott.
113 szám feledhetetlen képeiből válogattunk. Szép menet volt!
