Az utolsó igazi nagy válság slágertermékei voltak a garantált vagy tőkevédett alapok, 2010–12 táján fű-fa-virág ezeket kereste, az alapkezelők nem győzték kihozni az újabb és újabb termékeket, és könnyedén rongyosra keresték magukat velük. De ilyen konstrukciókat csak addig lehet összeeszkábálni, amíg értékelhető szintű kockázatmentes hozam érhető el a világban, ezért aztán az utólag nagyrészt tőkepiaci Kánaánnak bizonyuló előző évtized közepén lényegében eltűntek a piacról a tőkevédett alapok. Most újra jönnek, kopogtatnak, a gigainfláció és -kamatszint időszakában diadalmas visszatérésre készülnek. Kérdés, bedőljön-e nekik újra a mezei kisbefektető?


Van-e vonzóbb marketingszöveg, mint hogy a „pénzed nemcsak biztonságban van, bukni egy fityinget se lehet, de garantált kamatot is kapsz, amiből ráadásként kiemelkedő hozam nőhet ki”? Valóban ezt ígérik a tőkevédelem mellett garantált kamatot is kínáló konstrukciók, nincs itt semmi csalás, se ámítás, de azért mondanánk egy jobb szlogent. „Nincs benne nagy hozzáadott érték, minek fizess érte, ha magad is meg tudod csinálni?”


Befektetési alapba leginkább három okból teszi a pénzét a tudatos kisbefektető: ott van rögtön a kényelmi faktor; aztán a profi portfóliómenedzserek tudása adhat komoly hozzáadott értéket; és az is igaz, hogy olyan termékeket, piacokat és struktúrákat is begyűjthet befektetési jegyeket vásárolva a kisbefektető, amit amúgy maga nem tudna elérni vagy megfizetni. Ezek az indokok a tőkevédett alapoknál tizenkét éve még csak-csak megálltak, ma viszont már egyre nehezebb mellettük érvelni.